Jót szokott jelenteni, ha Alföldi Róbert neve megjelenik a Rózsavölgyi színlapján – ezen a téren most sincs változás. Első ide készült rendezése, Az utolsó óra még mindig sikerrel fut, és szép hosszú széria várható ettől az ősbemutatótól is, amelyet a két színész, Epres Attila és Kiss Mari jutalomjátékának szánt a Szalon. 16 éven felüli nézőket várnak.
Az előadás 65 percnyi szórakozás, de ennél jóval többet adhat annak, aki ennél többre vágyna. A szereplőkhöz hasonlóan mi is visszanézhetünk elmúlt évtizedeinkre, ha netán a francia szerzőhöz, Audrey Schebathoz hasonlóan ötven pluszosak vagyunk, de még akkor is, ha sokkal fiatalabbak. Utána talán mindannyian jobb kedvvel vágunk bele abba, ami még ránk vár.
A Búcsúlevelet érdemes lenne receptre felírni a saját életük folytatásába már-már belefáradó embereknek, hátha felélénkülnének tőle legalább egy időre. Akinek van ilyen ismerőse, családtagja vagy barátja, irányítsa őket a Rózsavölgyibe, hátha kedvet kapnak a változtatáshoz, hiszen „jobb dolgunk is van annál, mint hogy olyanok maradjunk, mint amilyenek most vagyunk”. A továbblépés lehetősége bárkinek akármikor fennáll – ezt sugalmazzák a látottak.
A hétfő esti sajtóbemutatóról nagyon könnyű léptekkel távoztam. Szeretem, amikor egy előadás hasznos és szórakoztató egyszerre és nyugodtan le tudom írni, hogy jól dönt, aki - akár egy átdolgozott munkanap után – ezt választja és nem megy haza pihenni.
Ezúttal nem a gyakori „szalon a szalonban” látvány fogad minket, hanem narancssárga háttér és kék, piros, sárga díszletelemek, amelyek nyomatékosan díszlet benyomását is keltik. Ezt a hatást a nagyon színes ruhák még fel is erősítik, így a kezdés után szinte azonnal biztosak lehetünk abban, hogy NEM egy kisrealista stílusban megvalósított előadást fogunk látni, hanem színJÁTÉKot. Alföldi Róbert ezúttal látványtervezőként is jegyzi az előadást, nemcsak rendezőként, és munkáját Pattantyús Dóra jelmeztervezőként, Enyvvári Péter szcenikusként, Dávid Judit fordítóként, Bíró Bence pedig dramaturgként segíti.
A történet indítása egy különösen morbid, szélsőségesen groteszk bohóctréfához is hasonlítható, mintha láttam volna hasonlót régen, valamiféle kabaréban. Epres Attila (Julien) tevékenykedése az első percekben elidegenítő hatással volt rám, de később, amikor már a Kiss Mari (Maud) is kezdte megszokni a helyzetet, már a színeket sem éreztem olyan harsánynak, és sikerült „összesimulni” a szereplőkkel, és egy idő után már a magaménak éreztem a felvetett problémákat is.
Sokan megélnek jelentős krízist, még az is lehet, hogy csak megszokásból nyomják tovább az életet, így egy nem olyan nehéz egy lehangolt, bizonytalan embert megérteni. A kiégéstől azért még jelentős a távolság az öngyilkosságig – ennek az eshetőségével is számot kell vetnünk. Julien, aki éppen erre készül, ráadásul terapeuta, aki miközben évtizedekig mások problémáival volt elfoglalva, a saját életét teljesen elhanyagolta. (Egyik páciensét Fodor Annamária játssza hangfelvételről.) A feleségével sem ért rá beszélgetni évek óta - már nincsenek egymásra hangolódva, erre érzünk rá és aztán az előadás végére az is kiderül, hogy mindez hova vezet. Ki lehet-e mászni egy ilyen gödörből? Van-e értelme már idősödve lemondani az életről?
Az előadás ugyan kényes témát érint, ráadásul színházban öngyilkosságot emlegetni most még rázósabb, mint lett volna néhány héttel ezelőtt, így különösen szerencsés, hogy a rendező nem hagyja, hogy melodráma legyen belőle, mi pedig élvezzük a két nagyszerű színész játékát és sokat is nevetünk.
Látunk általuk két sokat tapasztalt embert, akik hiába élték le egymás mellett az elmúlt 40+ évüket, mégis nagyon másként látják a világot. Pesszimisták, bár látszólag stabil családi életük van, elismertek a szakmájukban, így a világ szemében sikeresek. (Miként viselkedne valaki, akinek sem társa, sem hivatása és anyagi egzisztenciája nincs?) Aki hasonlóan „beérkezettnek” tűnik, mégse tud kibékülni saját magával, annak pláne ott a helye a Rózsavölgyiben, és azoknak is, akik még nem értek a mosóporos doboz aljára, de várják…
Ez a mondat biztosan értelmet nyer az előadás megtekintése által, és azt is megtudjátok, hogy miért kell feltétlenül a búcsúlevél és milyen egy tökéletes.
Szép hosszú szériát kívánok a szereplőknek, és jó egészséget, hogy még sokáig játszhassák ezt együtt!
Ps. A fotókat Kovács Milán készítette.
