Nagyon szép előadás Bérczes László rendezése, letisztult, (szinte) eszköztelen, a színészekre – Mészáros Sárára és Pál Andrásra - építő. A szöveg A. Dobos Éva fordításában hangzik el.
Azonnal mondom is a legjobb hírt: Rozs Tamás meggyógyult, csellózik megint és a produkcióban színészként is részt vesz, nemcsak zeneszerzőként. Érdemes volt a Jurányit választani ezen a szombat estén. (ÉS igen, ebből az is következik, hogy lesz megint a Most, mikor a vers újra divatba jött a Radnótiban – október 24-én legközelebb!)
Nem baj, ha a néző nagyjából tudja, hogy ki az a Jon Fosse, illetve látott már Fosse-darabot, és így eleve nem vár pörgést. A cselekmény öt mondatban összefoglalható (lenne, de nem szükséges), ebben az előadásban sokkal inkább érdekes a pillanat megélése, a befelé figyelés. Lassú színház ez, a színészek nemcsak átalakulnak egy-egy szereplővé, de kívülről is szemlélik a történéseket, narrátorként is közreműködnek. Ez a kettősség szokatlan, minket is gondolkodásra késztet.
A mindennapi élet apró mozzanatai fontossá válnak, miközben mégis a legnagyobb eseményekről van szó: a születésről és a halálról, illetve persze arról is, ami a kettő között van – az élet folytonosságáról. Születünk és meghalunk, de vannak őseink és vannak utódaink – mások emlékeiben tovább élünk. Semmi nem áll le.
Emiatt az elmúlásban is van derű, a veszteség nem drámai – jól járunk, ha elfogadjuk, hogy a folyamatosan változó világ elmúló apró részecskéi vagyunk. Ebben segíthet ez az előadás.
Kárpáti Enikő egy-egy ruhát adott a szereplőkre, akik mindvégig jelen vannak, rajtuk kívül még egy teknő és egy pad játszik a fekete térben – ennyi elég is. A hatás létrehozását segítette Mervel Miklós fénytervező, míg a szöveg kialakításában Kiss Mónika működött közre.
A csellózó Rozs Tamás színészi feladatokat is ellát, nemcsak zenél, és rajta kívül még két erős kisugárzású színészt választott a rendező. Kihívás ez a kétszereplős, rengeteg a szöveg, a kamarateremben közelről érzékelhetjük minden rezdülésüket.
Pál András mind fia születésekor rettegő apaként, mind feleségét folyamatosan gyászoló öregemberként megrendítő hatással van ránk, kihangosított belső monológjai nem nélkülözik a humort és fenntartják figyelmünket mindvégig.
Mészáros Sára, akit több Fosse-előadásban is láthattunk már, nem először bizonyítja, hogy ez a költői színház közel áll hozzá – jó, hogy ismét Pesten játszik. Mondanám, hogy szélesebb közönségnek, de ebbe a kamaraterembe csak kevesen férnek, a jegyeket is gyorsan meg kell venni.
Az előadás az én reményeimet beváltotta, jó volt elmerülni Fosse világában megint. Bízom benne, hogy sokaknak kedvet csinál a regényekhez is, holnap én is előszedem ezt a regényt és újraolvasom.
PS.1. Praktikus információ: aki épp nem talál jegyet, de nagyon nem akarja halogatni és elszánt, próbálkozhat a Jurányiban is. Rá kell szánni az időt, megéri. Tegnap én is várólistás voltam, egy órával előbb mentem és sikerült bejutni.
PS.2. A fotókat Szokodi Bea készítette, köszönöm neki megint! A FB-on – saját oldalán – több is megtekinthető.
