Nagyon pontos és nagyon elég az a tömör ajánló, amely az RS9 színház honlapján szerepel Sediánszky Nóra új bemutatójáról, amelyet ifj. Alexandre Dumas, Wong-Kar-Wai, Steven Soderbergh, Emmanuel Mouret motívumok felhasználásával ő maga írt és meg is rendezett két színészre. Kovács Krisztiánt és Német Klárát látjuk valamennyi alakban.
Nagyon szerethető ez a talán másfél órás előadás, mindenkinek ajánlom a megtekintését, akit még/már foglalkoztatnak párkapcsolati szövődmények. A színház 14 éven felüli nézőknek ajánlja.
Néhány saját benyomás:
Az RS9 Vallai kertjében vagyunk (aki a pincébe nem szeret lemenni, azoknak emelem ki, hogy ez a fenti terem!), amelynek a belső hosszanti oldala mellett ülünk három hosszú sorban.
Nem ez a tipikus elrendezés, így a törzsnézőket is meglepetésként érheti, viszont erősen dominálnak az ablakok és ajtók, a vakolatlan téglafalakkal együtt a tér szinte épített díszletként is hat: eladható akár egy korzikai, akár egy párizsi ház nappalijának, vagy akár kávézónak. Néhány széket használnak kellékként, közülük hármat beburkolva kanapé szerepben: manapság egy független csapatnak erre van lehetősége, ami a látvány kialakítását illeti.
Évtizedek óta megszoktuk persze már, hogy nulla forintból állítanak elő díszletet a függetlenek, de az előnye is megmaradt: a néző a képzeletét mozgósítja, így mindenki olyan hátteret képzelhet el, amilyet csak akar, illetve a színészek elől nem játssza el a díszlet az előadást, ahogy ez néha megtörténik alaposan megtámogatott kőszínházakban. (Aki látványos showra vágyik, az ne ide jöjjön.) A ruhák szerepe így még nagyobb: könnyen cserélhetőek, a jelenetek gyorsan követik egymást. Papp Janó segítette a rendezőt a két színész ruhatárának kialakításában – ne maradjon említés nélkül.
Mivel az előadás a kapcsolatok dinamikájáról szól, eszembe jutott az egy hete látott Moonlight Pictures, amelyben mindössze egy párral találkozunk és az ő történetüket ismerjük meg. (Persze felidézhető lenne a Kékszakállú is, amely most szeptemberben valóban háromféle produkcióban is látható volt, sőt október 3-án és 4-én az RS9-be is megérkezik a speciális, prózai sétálószínházi változatban, amely az egyik kedvencem – melegen ajánlom a megtekintését.)
Nyolc jelenetben találkozik egy férfi és egy nő – néhol szokványosan, máskor valószínűtlenül, de a hangsúly mindig a kapcsolódáson van, amely így vagy úgy, de létrejön, hosszabb vagy rövidebb időre. „A találkozások úgyis olyan tünékeny dolgok…” – az itt látottak mindegyikét el lehet képzelni egy élet sorsfordító pillanatának. Gyorsan változó érzéseiket velük éljük át, az előadás néhány pontján biztosan bevonódunk.
A jelenetekben az erőviszonyok változnak, érezzük, hogy éppen ki a domináns fél, ki az, aki közeledik, ki az, aki már távolodna.
A találkozásokban persze közös, hogy egy érett férfi és egy fiatal lány a két fél – a szerző nem változtatta őket át, bár ezt is megtehették volna.
Kovács Krisztiánt már láthattuk olyan sokat az elmúlt évtizedekben, hogy tudjuk, tetszés szerint akármilyen lelki alkatú férfit el tud játszani. Vágyakozót, nehezen ismerkedőt és persze olyan – manapság átlagosnak számítót - is, aki elhagyja családját egy fiatal lány miatt. A jelenetek folytatását persze már mi adjuk hozzá, így találgatunk, hogy a kávéházi románcnak lesz-e folytatása és a negyvenes apa visszatér-e a lányaihoz…
A színészt évek óta nézem (leginkább, de nem csak) a Nézőművészeti Kft előadásaiban és örültem, hogy egy ilyen jó játéklehetőséghez jutott, amelyben többféle arcát is megmutathatja, ahogy Német Klára is, akit tavaly Tatabányán „fedeztem fel” magamnak. Gyönyörű és tehetséges, egy nézésre megjegyezhető. (Ezúton is javaslom a tatabányai Mégis kinek az élete? c. előadás megtekintését, amely egyébként is nagyon jól sikerült, nem véletlenül hozták át erre az évadra is.)
A két színész között érezhető a kémia, elképzelhető a találkozás valóságosnak is – élvezik a játékot. Kapunk még egy happyend-féleséget is. Mi kellhet ennél több egy színházi estére?
Fotók: Juhász Éva
