Júliusban már sokan láthatták Kőszegen Laurence Jyl darabjának magyarországi bemutatóját, amely már a leírás alapján is ideális nyári színháznak tűnt. Augusztus végén a Felső szomszédok a Rózsavölgyibe költöztek, én pedig a tegnapi előadás kapcsán írok a benyomásaimról.
Őze Áron rendezése kilencven percig tart és szünet nincs, így érdemes akár egy órával is korábban érkezni, beszélgetni, élvezni a szalon hangulatát.
Már itt az elején megjegyzem: a rendezőt Karácsony Ágnes dramaturg, Kis-Kádi Judit rendezőasszisztens és Enyvvári Péter díszlettervező támogatta – a most is néhány bútorral jelzett lakásbelső épp alkalmas arra, hogy a szomszédpárok találkozásának helyszíne legyen.
Már a szereposztás alapján is éreztem, hogy azt fogom leírni ismét, hogy „az előadást Schneider Zoltán és Balázs Andrea rajongói fogják leginkább szeretni”, és tényleg. De nem kizárólag: az is élvezetet talál majd benne, aki örömmel fedez fel fiatal színészeket és követi pályájukat a kezdetektől. A frissen végzett Nyomárkay Zsigmondról épp a hét elején írtam (a szkénés Passió kapcsán), aki több vígszínházi előadásban is látható, ahogy a még egyetemi hallgató László Rebeka is: vele például a Büszkeség és balítélet Kittyjeként találkozhattatok már.
A színlap részletesen ismerteti az alaphelyzetet, amely alapján már előre számíthatunk egy idősebb és egy fiatalabb pár konfliktusára, bár talán már ezt olvasva előre meglepődünk, hogy a szokásostól eltérően az idősebbek fognak lármázni.
Akinek van/volt a szomszédokkal problémája, ezeket az élményeit is felidézheti – az én éjszakai blogírásom is nagyban köszönhető a felső szomszédainknak, akik miatt nem tudok korán elaludni, így a címről azonnal eszembe jutottak. (Mellékes tanács: ha valaki felett átalakítják a lakást, érdemes rákérdezni a födém szigetelésére – nem kicsit problémás, ha azt eltávolítják bármiféle okból is…)
Generációk egymás mellett élése a téma, és minden viccekedés ellenére az előadás közepe táján már nem néztem vígjátéknak a helyzetet, hanem elkezdtem jelképesen értelmezni: mintha a szerző nem egy különc párról, hanem a szülők nemzedékéről beszélne, amely szándékosan akadályozza a fiatalok önálló útra lépését, így nem is csoda, hogy a szakadék mélyül a két generáció között. (Kérdés, hogy lesznek-e nagyobb mennyiségben fiatal felnőttek a nézők között, akik ezt nézve kapnának egy utolsó lökést a „mama hotel” elhagyásához.)
A színészek játékstílusának különbségei véleménykülönbséget is jeleztek. Míg Julie, azaz László Rebeka nem titkoltan rokonszenvet érez a bohém szomszédok iránt, Max - Nyomárkay Zsigmond – nehezen enged fel. Az elektronika által már elcsábított, folyton a munkájára koncentráló fiatal férfit látunk, akinek valóban „első a kötelesség”, nem jut eszébe élvezni az életet, így mi sem áll tőle távolabb, mint a két habókos felnőtt, akik nagyon valószínűtlen életmódot folytatnak.
Ami azt illeti, nekem is voltak problémáim azzal, hogy elhiggyem Schneider Zoltánról és Balázs Andreáról, hogy bárkit el akarnának üldözni - egyikük sem az az alkat. A féktelen életakarást már el lehetett képzelni, és ehhez a fotókon látható feltűnően élénk színű ruhák is illettek. Schneider Zoltán pólóit talán mindenki irigyelni fogja, azokon már a júliusi előadás fotóit nézegetve megakadt a szemem. (Jelmeztervező: Kis Fabiola) Szerethetőek ezek a harsány emberek, és aztán az is megérint minket, amikor hiányérzetükről számolnak be, így örülni fogunk majd a boldog végnek.
Beindult tehát a szezon a Rózsavölgyiben is és szeptember végén még jön egy újabb bemutató, a Búcsúlevél is, Alföldi Róbert rendezésében. Várom.
Ps.1. Hol lehet ilyen barbapapás pólókat beszerezni? - ez az égető kérdés csak bennünk marad a távozáskor... Azóta már tudom, hogy a Temuról, és már rendeltünk is egyet. Feketét, és már meg is kaptam - ma debütált, már egy színházi előadásra is felvettem. (2025.10.08.)
Ps.2. Fotók: Büki László/Kőszegi Várszínház
