A Jurányi "Színház a város" hangjáték-sorozatának meghallgatását Pesten folytattam. (A bevezető és az előzmények itt olvashatóak.) A részek 13-24 perc hosszúságúak, a hallgatás megkezdésétől 60 percen keresztül elérhetőek!
Ugyan pár perc választott volna el a következő helyszíntől, de a villamosok szokatlan módon torlódtak, így csak némi szünet után léptem be a Vásárcsarnok földszintjére, az első kereszteződéshez, amelyen már nem pont az a négy bolt van, amelyeket a hangjáték leírásában megadtak. A zöldséges helyett borokat árulnak. Sebaj. Így is pont ugyanúgy hatott Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely története – a Daráló (8.rész) - a négy üzlet között titokzatos módon eltűnt gurulós könyvespolcról - az írópár feltehetően saját élményből indult ki, amikor ezt írták, még itt éltek, nem Olaszországban. Járó Zsuzsa, Nagy Dániel Viktor, Pataki Ferenc, Schruff Milán, Dékány Barnabás adnak hangot a négy üzletnek és a kihallgatónak. (Itt is van csattanó, nem leplezem le a tettest.) Lehet-e helye a kultúrának a piacon? Az élet értelméről való gondolkodás miként befolyásolja fogyasztói hajlamainkat?
A történet hatására én sem vásároltam semmit, hanem haladtam tovább a Magyar Rádió (Bródy Sándor utca 5-7) épülete felé, hogy Göttinger Pál hangjátékát (A rádió ablakai - 17. rész) a homlokzatot nézegetve hallgassam meg a szerző-rendező és Nagy Dániel Viktor, László Lili, Pataki Ferenc előadásában. Ahogy azt mindenki feltételezné, a szöveg részben megemlékezik az 56-os forradalmárokról, de benne van a nyomatékos felszólítás is: figyeljünk jobban arra, hogy mi történik körülöttünk, nehogy a történelem megismételje önmagát.
Innen a Koszorú utca 2. felé vettem az irányt, ahol egy emblematikus Pléhkrisztus áll. Erre nem emlékszem korábbról, bár el kellett mennem a közelében, amikor még az Erkel és a Müpa között gyalog mentem, és kalandosnak éreztem, hogy két operaelőadás között ismeretlen mellékutcák sokaságán haladok át. (Aki elég Krúdyt olvasott, az hajlamos lesz így nézni a várost, és ezt a képzeletszínházi sorozatot is nagyobb eséllyel fogja kedvelni.) A hely a Blahától pár perc alatt elérhető a 99-es busszal a Mátyás térnél leszállva, és ugyanígy vissza is lehet térni ezen az úton. (Ez volt az újdonság számomra, én egy megállóval tovább mentem...)
Horváth Kristóf írta a monológot (ez a 10. epizód), amelyet Papp István Tamás mond el a Pléhkrisztust megszemélyesítve. Aki a helyszínre megy, vívódásaival és hiányérzetével szembesül, de a nézőnek szóló kérdéseivel is. „Mi az, amiért hálás vagy? Miben leled örömödet?”
Ezek után visszatértem azokhoz a helyszínekhez, amelyeket akár otthon is bármikor magam elé tudok képzelni, mert eleget jártam arra.
Az Operaház a felújítás után megnyitotta a legfelső teraszát is a látogatók előtt, így bárki megtekintheti a homlokzati szobrokat (hátulról), az „Operaház őrzői”-t, amelyek jól elbeszélgettek egymással Lengyel Benjámin és Pallag Márton hangján a 6.részben, amelyet Pass Andrea írt. A hangjáték ad időt arra, hogy jobban megnézzük a kiállított zeneszerzők másait, bár az utca túlsó oldaláról elég messze vannak. (Aki igazán jól fel akar erre a hangjátékra készülni, az vigyen magával látcsövet is, és akkor még jobban kifigyelheti, hogy mely zeneszerzők tekintenek lefelé…)
Ha több időt szánok a tervezésre, akkor nem a földalattival megyek a Városligetbe, ahol még viszonylag hosszan kellett sétálnom a Léghajós játszótérig, hanem a közelben megálló trolit választom. Másfelől pont jó volt, hogy sétáltam, és ez az epizód alkalmas lehet, hogy valaki akár az egész ligetet bejárja.
Ugyan eddig csak 11-et hallottam az elkészült 19 részből, de a jelen pillanatban ebből a 11-ből egyértelműen ez a Játszótéri idill lett a kedvencem (a 14. rész), ha valaki egyet szeretne csak kipróbálni, ezt ajánlom – amennyiben nem most készül az első szülésére. Csatlakozom a színlap figyelmeztetéséhez, mert pillanatnyi terhesség vagy a téma iránti érzékenység kizáró ok. Schwechtje Mihály most sem kíméli a nézőt, ahogy főszereplőjét, Mentes Júliát sem, aki 13 hetes terhesen nagyon sok tanácsot kap a Kizlinger Lilla és a Török-Illyés Orsolya által kihangosított fiatal anyáktól. Nem irigyeljük. – A hangjáték apropót ad mindenkinek, aki már szült, vagy közelről követte valaki más terhességét, hogy végiggondolja, hogy is áll a szülészet ma Magyarországon. Három szülés után én is hosszan tudnám sorolni, mi ment félre… Ami itt nem megy félre: maga a hangjáték nagyon jó lett, könnyen el lehet képzelni a szereplők beszélgetését, még akkor is, ha tudjuk, hogy sok a túlzás abban, ami elhangzik. Sajnos, nem minden az.
Miután tudtam, hogy a következő hónapokban nem tervezem, hogy autópályán fogok bárhonnan is visszatérni Pestre, úgy döntöttem, hogy városi közlekedés közben fogom a 18. epizódot meghallgatni, Grecsó Krisztián és Dékány Barnabás „Irány Pest” című írását. A László Lili és a Nagy Dániel Viktor által játszott karakter egy stoppolási helyzetben ismerkedik meg, és ugyan ez a jelenet is csak 24 perc, nagyon sokat megtudunk róluk ebben az izgalmas, helyenként titokzatos tényekre utaló beszélgetésben. (Aki nem akar sehova se menni azért, hogy egy hangjátékot mobilnetről hallgasson meg, azok tehetnek hasonlóképpen, nem kell minden esetben ragaszkodni a leíráshoz.)
Az egyetlen rész (az 5.), amelyiket valóban célszerű fix időpontban felkeresni (18.30-kor a nyári, és 17.30-kor a téli időszámítás szerint) az az 5., amely a Parlament épülete előtt hallgatandó. Ezt sikerült is megvalósítanom – emiatt se volt rossz ötlet előre elolvasgatni az egyes részekhez írt tájékoztatást. Vinnai András darabját, amelyet Szabó Zoltán, Jankovics Péter és maga a szerző játszik el, pontban a zászlólevonási ceremónia kezdetekor kezdtem hallgatni, annak a pontosan megszabott tempójához igazodik. Sose vonzottak az ilyen szertartások, de most mégis érdeklődéssel néztem a katonák masírozgatását a lézengő turisták gyűrűjében. Ha közelebb megyek, nyilván még közelebbi képeket is csinálhattam volna – egészen a rúd mellé is lehetett volna állni. (Mondom ezt azoknak, akik viszont szeretik az ilyesmit.)
A katonáknak tulajdonított beszélgetés valóban nagyon szerteágazó volt, álmokról és valóságról is szólt – érdemes rá befizetni. Én szerettem a zászlórúddal szembeni üldögélést, még a várakozást is, ezen a gyönyörű napfényes délutánon.
Mivel már későn volt és az 1. epizód leírása a margitszigeti Vadaspark nyitvatartásának idejére javasolta a Gólya c. hangjáték meghallgatását, majdnem leálltam itt a programmal, de aztán mégsem, és jól tettem. A gólyák ugyanis jól látszanak kintről is, és miattuk kell most ide ellátogatnunk. Ha már itt vagyunk, észszerű a többi állatnak is némi figyelmet szentelni, de ezúttal egy gólyát kell kipécéznünk, akit Martinkovics Máté kihangosít, az ő nevében mondja el, hogy milyennek is lát minket embereket… A hangjátékot Kovács Dániel Ambrus írta és rendezte.
Mire ezt megtudtam, már erősen alkonyodott és nagy volt a kísértés, hogy még átmenjek a Városmajorba, amelyet alkonyatkor javasolnak felkeresni. A telefonom már ezt nem akarta, közel volt a lemerüléshez, így ezt másnapra halasztottam – éppen zajlik a 13. Városmajori Szemle, oda megyek még kétszer a héten, így valahogy megtartóztattam magam… (Beszámoló hamarosan jön arról is.)
De azért nem teljesen.
Este vissza kellett mennem a városba, és menet közben elcsábultam. Mivel a 19. epizód kapcsán a szerző Vinnai András csak azt írja elő, hogy „valahol a Jurányiban”, felbátorodtam, és „sokat voltam a Jurányiban, oda tudom bármikor képzelni magam” felkiáltással meghallgattam előre. (85 bejegyzésem támasztja alá a „sokat” megállapítást, és remélem, lesz ez még sokkal több is.)
Ez az epizód éppen a Jurányi 10. évfordulójára készült, nagyon sok humorral, szórakoztatóan néz vissza nemcsak az elmúlt évekre, egészen az őskorig vezeti vissza a független színházi gondolatot… Nem akarok senkit rendetlenkedésre biztatni, de a törzsnézők nyugodtan befizethetnek rá akárhol is - ez kihagyhatatlan számukra. Szereplők: Dankó István, Friedenthal Zoltán, Jankovics Péter, Juristovszky Sosa, Kocsis Gergely, Szabó Zoltán, Szakács Zsuzsi, Vinnai András, Vizi Dávid
A projektnek még van nyolc epizódja, amelyek már nem férhettek bele ebbe a szerdába. Remélem, hogy hamarosan a hiányzó helyszínekről is el tudom készíteni a harmadik részt.
Ps. A saját képeimet helyeztem el a bejegyzésben, amelyeket a hangjátékok meghallgatása közben készítettem.
