A prózai színházak után legyen szó a koncertekről - előbbre vettem őket, mert idén (talán először fennállásom óta) jelentősen több koncerten jártam, mint ahányszor az Operaházban. ( Egy plusz rész külön jön nemsokára csak az Operaház előadásai kapcsán. Mindenkitől elnézést kérek a késésért, aki netán várta ezt - közel egy hónapja nincs velem a számítógépem, a szöveg jelentős részét telefonon írtam.)
A 2025-ös év is jól kezdődött: Évszakok Ficher Ádám vezényletével (fotó: Pályi Zsófia/Müpa)
Bár ez alapvetően színházi AJÁNLÓ blog (az operát is zenés színháznak tekintem elsősorban), azért írok koncertekről is, mert kicsit remélem, hogy lesz olyan színházi néző aki "áthallgat", és ráébred, hogy bárhány évesen lehet "profilt váltani". Ha valaki árérzékeny, és nincs olyan színházi műfaj, amelynek a kizárólagos rajongója, előbb-utóbb a Zeneakadémia diplomakoncertjein és a város számos pontján, még mindig szinte napi alapon tartott orgonakoncerteken találhatja magát - ezek mind ingyenesek.
Vashegyi György vezényelte az Idomeneo koncertszerű előadását - fotó: Mándi Emese
Rendszeresen 2015 óta járok a Purcell Kórus és az Orfeo zenekar eseményeire, amióta pedig a Haydneum megalakult, még annál is többet, mint korábban - évente három fesztivál van, és esetleg az a bökkenő, amikor a júniusi ütközik a Wagner-napokkal. Folyamatosan fedezik fel a 300 éve nem játszott darabokat, egy idő után már olyan nevek is ismerősen csengenek, amelyeket három évvel ezelőtt még egyszer sem hallottam... Nagyon nyugodt dolog visszamenni a XVIII.századba, ezek a programok számomra oázisként hatnak. Nagyon rokonszenves, ahogy a holdudvarukba tartozó énekművészeket is rendszeresen foglalkoztatják, "gondolkodnak bennük", így mód nyílik az Operaházban már alig feltűnő Megyesi Zoltán további pályájának követésére (lenti fotó, készítette: Mándi Emese), gyakran énekel velük Kalafszky Adriána, aki a BFZ templomi koncertjein is kezd állandó vendég lenni, sőt egy-egy külföldi előadó is újra meg újra látható (ld. Ella Smith) - ha megszeretünk valakit, némi esély nyílik is arra, hogy máskor is nézhessük.
Meggyőződésem, hogy sok néző énekeshez ragaszkodik, nem feltétlenül a darab alapján válogat, így én emiatt is szeretem a Purcell Kórus szinte állandónak mondható összetételét, rossz névmemóriám ellenére már a tagok nagyrészét be tudom azonosítani - tíz év csak eltelt.
A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar - fotó: Mándi Emese
Az idei évad új felfedezettje (számomra) Cserményi Zsombor basszista, akiről háromszor írtam, de még többször is láttam. Még nagyon fiatal, de hangjának megvan már a kellően impozáns volumene is, így nem csoda, hogy oratóriumok főszerepét is rábízzák, de még énekkarban is dolgozik. A jövőben számolni kell majd vele is, egyre inkább. Fellépett a BFZ templomi sorozatában is tavasszal, és október elején ismét nézhető lesz (a BFZ koncertnaptárát érdemes figyelni, időben regisztrálni kell!).
Máriaremete - BFZ-koncert, tapsrend- művészeti vezető és koncertmester: Lesták Bedő Eszter, szólisták: Kalafszky Adriána, Bárány Péter, Mészáros Péter és Cserményi Zsombor (saját fotó)
Ha már a Fesztiválzenekar: a templomi koncerteken túl két Mahler-estjükön is jártam, sőt legutóbb a londoni BBC Proms-fellépésüknek is nyomot hagyhattam és tanúja lehettem, hogy a külföldi közönség mennyivel látványosabban és intenzívebben képes a rajongásra Fischer Ivánért és a zenekarért. 5400 néző együtt persze egyébként is jobban tapsol... (Még van néhány jegy az őszi Don Giovanni- és Kékszakállú-sorozatukra is, energikusan kezdik az új évadot is. A Mozart-opera Fischer Iván 2017-es rendezésének felújítása lesz a leírás alapján, amelyről írtam már, a Kékszakállú mellé pedig Duda Éva koreográfiájában A csodálatos mandarin kapcsolódik - ezt is láthattuk már két éve a Müpában.)
A Wagner-napokon mind a Tannhauser-ben, mind A hősök és hősnők koncerten is bizonyított Láng Dorottya, dinamikus Juditja most sem maradhat említés nélkül - ennyi energiával fel is lehet robbantani egy várat. (Pontosabban: az lenne az egyszerűbb megoldás.) Már az első percektől biztosra vesszük, hogy nincs az a herceg, aki ellen tudna (vagy akarna) állni neki. - A koncertszervezők jóvoltából sűrű szeptembere lesz: háromszor lesz a már Londonban (is) bevált Cser Krisztián partnere, majd pár nappal később a Nemzeti Filharmonikusok nyitókoncertjén megnézhető, hogy miként ostromolja Bretz Gábor várát, aki szintén mindenhol énekli ezt a szerepet. A darab kedvelőinek remek lehetőség, hogy mindkét verziót megnézzék, sőt aztán még átüljenek a Zeneakadémiára is, hogy a Vörös Szilvia-Sebestyén Miklós párost is szemrevételezzék... (Aki többet néz, akár kommentben vagy akár privátban is jelezhetné a benyomásait - "több szem többet lát".)
Mivel ez egy évadértékelés és csak kicsit ajánló, ennek kapcsán nem maradhat ki egy tavaszi Kékszakállú sem, amely kiemelkedően jól sikerült: nagyon szerettem nézni a (beugró) Schöck Atala magyarországi debütálását Juditként, azzal a Fried Péterrel, akit régebben sokat láthattam a címszerepben. Ennyire nagy ünneplést egyetlen itthoni Kékszakállú-előadáson sem tapasztalam nézői pályám során, a Zeneakadémia jelentős részben fiatalokból álló közönsége a szokásosnál is jobban lelkesedett, nem estünk depresszióba a koncert végére. (A fenti képet Felvégi Andrea készítette róluk és Kesselyák Gergely karmesterről.)
A Liszt Ferenc Kamarazenekart háromszor néztem idén, sőt láttam a Várdai Istvánról készült portréfilmet is a Filmszemlén (a fenti kép egy filmkocka) - ha van olyan rajongó, aki kihagyta volna, annak javasolnám, hogy pótolja. (Örüljünk, hogy van olyan művészünk, aki jól boldogul itthon és külföldön is.)
Több diplomakoncerten is jártam, a leginvenciózusabb Orosz Balázs Tenor-Passiója volt közülük. A tenorista egyre több szólót énekel, és remélhetőleg egyre többet fog - már nemcsak a közös éjszakai vetélkedő tízéves emlékképe miatt drukkolok neki. (A lenti fotót Csapó József készítette a hangversenyen.)
Egy másik kedvenc koncertélményem egy különleges Buxtehude-hangverseny volt: közel két éve hallottam egyetlen tételét a Membra Jesu Nostri-nak, és azóta vágyakoztam egy teljes előadásra. Ez megadatott, és mindenkinek ajánlom, ha a műsorban látja magát a művet, vagy a közreműködőket (a Cantica Aeterna, a Capella Du Mont és a Bacchus Consort együtteseket), ne habozzon, menjen és hallgassa meg őket. (A lenti képen egy koncertvideóból kivett képernyőkép látható a közreműködőkről.)
Egy vidéki koncerten is jártam, mégpedig Kalocsán, ahol a Szent István Filharmonikusok játszották Mozart Requiem-jét, mégpedig két ifjú tehetséggel. Papp Balázst nem sokkal korábban A cirkuszhercegnő-ben is kitűnőnek találtam, Bán Balázs pedig a kalocsai fellépése előtt nyert az első operaversenyen – az új generáció előretöréséről szólt ez az alkalom. Van énekes-utánpótlás, csak az a kérdés, hogy hosszú távon mennyi támogatásra számíthatnak? (Ha a jelenlegi középgeneráció helyzetét nézik, akkor a külföldi pályakezdés tűnik a legjobb útnak, amely hosszú karrierre ad esélyt...)
Papp Balázs és Bán Balázs - fotó a kalocsai Kék Madár Fesztivál FB-oldaláról származik
Ilyen kérdések bőven felvetődhetnek bennünk, ha az Opera előadásaira megyünk el. Ezt a témát külön, ennél jelentősen hosszabb bejegyzésben folytatom...
