Egy-egy színész kiemelése után folytatom azokkal a produkciókkal, amelyekben a rendezés, a koncepció, a csapatmunka összességében is megfogott és visszanézve az egész ugrik be, nem elsősorban egy-egy színész.
Anyegin - Örkény Stúdió - Kókai Tünde - fotó: Horváth Judit
Régi adósság volt a Nagyvárosi fények a Játékszínben ( Szente Vajk rendezèse), különleges szín a pesti kínálatban Chaplin némafilmjének megidézése beszéd nélküli színházban – jó, hogy ezt a nagy kasszasikerek mellett is repertoáron tartják.
2021-es bemutató volt, de csak most láttam A rendes lányok csendben sírnak című előadást – mire eljutottam, már végigolvastam a szerző minden kiadott regényét, így a dramaturgiai munkát is értékelni tudtam. Paczolay Béla rendezèsèben mindhárom színésznő - Balázsovits Edit, Kiss Mari, Márkus Luca - csodás a Víg Házi Színpadán, nagy harmóniában vannak együtt. (fotó: Gordon Eszter)
2023 óta készültem a Tyúkdrámá-ra is, amely fiatal alkotók kreatív színháza, nagyon a Jurányi repertoárjába való. A jelenleg Szegeden játszó női főszereplő, Ács Petra és a rendező , Georgita Mátè Dezső más munkái iránt is kedvet ébreszt. (fotó: Gulyás Dóra)
Még egy utolsó régebbi előadást említenék, a miskolciak Gyévuská-ját a Városmajorba búcsúzni hozták – jó, hogy a Szemlének köszönhetően elérhetővé vált a pesti nézők számára is Ascher Tamás rendezése.
A többi előadás mind idei bemutató:
Az imposztor-t nézve a Pesti Színházban megérezzük, hogy milyen jó és összehangoltan dolgozó színészekből áll Rudolf Péter társulata. (Még erősebb is lehetett volna az előadás, ha szokásos módon egy külsős sztárt hívnak a címszerepre, és Kern András egy másik társulat előadásában játszik.)
Hasonlóan az egész csapat együtt nagyon jó a Kripli-ben, amellyel Puskás Dávid rendezőkènt debütált a Centrál Színházban. Az már nézőfüggő, hogy melyik alak képe marad meg a legerősebben - esetleg Hermányi Mariann, Básti Juli vagy Mucsi Zoltán. Szécsi Bence (a címszereplő) érdemei elvitathatatlanok, miatta is jó, hogy műsorra került.
Budaörsön idei kedvencem a Karoline és Kasimir volt ( Hegymegi Mátè munkája) –a címszereplő Hartai Petra és Fröchlich Kristóf már „az akármiben érdemes megnézni” kategóriámba tartozik, bár általában sem szívesen hagyok ki semmit a budaörsiektől. (Lenti fotó: Borovi Dániel)
A fent említetteknél még inkább szerettem az RS9-ben a Titkos menetrend-et, Lábán Katalin rendezését, amely a színészekre épült, bár itt esély sem volt nagyszabású látványos díszlettel megtámogatni a buszozós történetet. Igazam lett, ahányszor azóta felszálltam egy BKK járműre, rendre eszembe jutott, hogy jó lenne megpillantani a főszereplő Tóth Szilvia Lillát. Nagyon szeretném más szerepekben is látni. (fotó: Mihály Bendegúz)
Évad végén több vizsgaelőadást is megnéztem az SZFE-n, amelyek közül játékos humorával kiemelkedett Erzsóka egyébként tragikus története, Fabók Mariann rendezésében. Jó lenne, ha a negyedéves bábosztály produkciója megmaradhatna és sokan láthatnák még jövőre és a későbbi évek folyamán is.
Az évad legbátrabb vállalásának nevezhető Székesfehérváron A Nibelung-lakópark, Térey János tetralógiájából készült nagyszínpadi (!) produkció a búcsúzó igazgató, Szikora János rendezèsèben. (lenti fotó: Nagy Norbert)
Sikerült az egyik utolsót megnézni Kecskeméten A kutyatartó lány-ból, amely viszont négyszereplős stúdióelőadás, rendkívül hasznos lenne Pesten is. Írója (Háy János) miatt minden esély meglenne, hogy Sipos Imre az eredeti helyszínen is minden alkalommal teltházas rendezése újabb sikereket érjen el, a díszlete nem akadályozná az utaztatást. Ugyan mindenki számára egyértelmű, hogy a vidéki előadások nem mehetnek hosszan, de ez megérhetné, hogy a kecskeméti színház energiát fordítson a fenntartására, mind a négy színész – Hajdú Melinda, Jankovics Anna, Kovács Krisztián és Sára Bernadett - van olyan jó, hogy ezt megérdemelné. (Közben eszembe jutott, hogy lehet, hogy további tíz egy évadot megélt előadásról is leírnám ezt, ha módom lett volna többször vidékre utazni.)
Hosszan foglalkoztatott a Kamrában látott Itt élet, Jánossy István regényét utána elolvasva (már a Katona színészeivel elképzelve az egyes szereplőket) még szerethetőbbnek tűnt az adaptáció, amelynek létrehozásában a rendező Mátè Gábor és Török Tamara dramaturg is közreműködött.
A Kamra következő bemutatója számomra a meglepetés erejével hatott és a toplistámat egészen májusig vezette Bagossy Júlia rendezése, A halál kilovagolt Perzsiából. Ismerve az alapművet, nehezen tudtam elképzelni színházra alkalmas alapanyagnak, és talán emiatt is örültem neki annyira. Minden színészét szerettem, a megháromszorozott főszereplőket pláne – feltétlenül ajánlom, remélem, hosszan repertoáron marad. (fotó lent: Szokodi Bea)
Aztán jött az Örkény Színház Anyegin c. előadása Dohy Balázs rendezésében, az évad nagy ajándéka. Ehhez nyilván kellett, hogy már 12 éve hiányoltam (ezen a blogon nagyon sokszor nyilvánosan is) a darab előadását, bár az operára gondoltam eközben. Ez a hatféle verzióban is színpadra állított vándorlós előadás nem mérhető össze Csajkovszkij zeneművével, de engem így is eltalált – megelégedtem vele, a további „demiértnincsmármegintAnyegin” megjegyzésekkel ezentúl felhagyok. Kívánom, menjen ez sokáig, mivel a benne szereplők mindegyike számára megfelelően jó lehetőség, sőt kihívás.
Nekem ez volt "A" legjobb előadás, rendezés, csapatmunka, hiszen ehhez a háttérben dolgozók a szokásosnál is nagyobb összpontosítása is kellett, hogy a hat verzió egyszerre működhessen. A színészek nem foghatták sem jóval rövidebbre, és nem húzhatták el a saját magánszámaikat sem, egymástól elszigetelve kellett összedolgozni.
Ez az, amelyiknek minden alkalmára elmennék önkéntes csoportkísérőnek, hogy minden este éppen annyit lássak belőle, amennyi éppen jut. A 2024-25-ös évadról feltehetően ez fog először eszembe jutni. Egy „nem-szpoileres” bevezetőt, és mind a hat verzióról egy-egy beszámolót már kitettem. (Horváth Judit fotóján Patkós Márton)
Néhány tanulságot ide is kiemelek az Anyegin kapcsán:
1.a folyamatos választás szükségszerűsége: akár csak a színházi előadásokkal kapcsolatban is tudatosítanunk kell magunkban, hogy egy estére is lehet több érvényes választásunk, amely újabb döntésekhez vezet. (Ha már az Anyegin mellett döntöttünk, hat lehetséges út közül kell választanunk, és persze nincs biztosíték arra, hogy az lesz a leginkább nekünk való.)
2.el kell fogadni, hogy egyszerre több úton nem mehetünk („nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”) - legyünk megelégedve a saját utunkkal. (Bárhányszor visszamehetünk az Anyegin-re is, de be kell látni, minden nap más és más lesz a hat verzió – így is választanunk kell.)
3.a lemondásokat tudomásul kell venni - nekem is több előadást törölni kellett ahhoz, hogy hatszor meg tudjam nézni éppen ezt, Kálmán Péter élő MET-közvetítését, amelyet később pótolni tudtam, és Kolonits Klára Stuart Máriáját sem láttam…- ez is ár, de tényleg nem férhet bele minden egy életbe, illetve „nézői pályába” sem.
Három különleges esemény/projekt még idekívánkozik:
1.A Freeszfe kéthavi gyakorisággal vitaszínházat szervezett, amely során néhány eljátszott jelenet is kapcsolódott a felvetett témához, amelyet megvitattunk. Ezek az alkalmak a CEU Nádor utcai épületében minden néző aktivitására épültek, remélhetőleg jövőre is folytatódnak – a fiammal együtt mindketten jó éreztük magunkat azon a kettőn, amelyeken részt vettünk, érdemes elmenni annak, aki beszélgetni is szeret, nemcsak előadásokat nézni.
2.A harmadik évaddal befejeződött a „Shakespeare 37” online sorozat, amelynek minden 20-25 perc körüli részét kortárs magyar szerző írta egy-egy Shakespeare darab kapcsán. Minden részre váltható jegy, külön is megnézhető tetszés szerint. A blogomon minden évadról készült részletes ajánló, az epizódok felé két-három alkalommal is láttam, szerettem.
A Repohár-ból - Falstaff: Jámbor József
3.Különleges esemény volt az Örkény 20 az Arénában. A színház 20. születésnapja alkalmából a társulat nagyobb feléről (ismét) kiderült, hogy milyen jó zenei érzéke van, kevéssé kihasználtan. Jó volt mindenkit látni, ha csak kevés időre is. Az is jó, hogy az igazgatóváltás az Örkényben a terveknek megfelelően zökkenőmentesen zajlott le, bár ezen az ünnepi eseményen a nyilvános stafétaátadás gesztusára is sor kerülhetett volna – az új évad szórólapjait viszont megkaptuk, most már az első két hónapra jegyeket is árulnak az előadásokra.
Összességében számomra ez a korábbiaknál jóval hangsúlyosabban prózai év volt, de az általam látott előadások majdnem negyede mégis zenés – jellemzően opera és koncert. Azokról lesz szó az utolsó részben.
