A bevezető és a monodrámák, kétszereplősök után ez a harmadik rész kifejezetten az általam idén látott produkciók legjobb színészi alakításairól szól – a teljesség igénye nélkül. Az egyes előadásokról korábban leírtak nem vesztették el érvényességüket…
Még a „kettősök” témához tartozik, amikor egy csapaton belül együtt ragyog ki két színész:
A Thália Színház Tóték című előadásában különösen erősnek éreztem Mucsi Zoltán és Csarnóy Zsuzsanna házaspárját (ld. fenti kép) – nekem a darab új dimenzióit is megmutatták, bár tanári pályám évtizedei során foglalkoztam ezzel a kötelező olvasmány besorolású művel korábban is eleget.
Egy másik házaspárt is láttam – sajnos több év késéssel, az utolsó előadáson: Györgyi Annát és Seress Zoltánt A rózsák háborújá- ban (Art Színtér) – jó lenne, ha valaki mégis tovább játszaná a produkciót. Az év egyik legnagyobb filmsikerében, a Hogyan tudnék élni nélküled? -ben is házasok, mind színpadon, mind filmen érezhető a kapcsolat mélysége, az egykor volt szerelem helyére lépő feszültség, az összezártság kibírhatatlansága. (A filmben persze ez csak háttérként érzékelődik, abban nem a szülőkön van a hangsúly.) Seress Zoltánt a Hasadás c. film, vagy a Pesti Színházban játszott Rémségek kicsiny boltja kapcsán is muszáj ajánlani.
Rohonyi Barnabás és László Lili kettőse rég „ki lett találva”, nem egy Orlai-előadásban láthattuk őket szerelmespárként, de még most, Tasnádi István Lila akác lokál című Szép Ernő-átiratában sokadszorra is jól működnek együtt, szerethetőek. (ld. fenti fotó)
A továbbiakban még néhány olyan színészt sorolok fel, akik a saját (már eleve figyelemreméltó) szintjüket egy vagy akár több szerepben túl tudták ugrani, ezzel egyfajta kellemes meglepetést okozva.
fotó: Szokodi Bea
A Centrálban László Zsolt a Játék a kastélyban című Molnár-vígjátékban Gál, „a másodhegedűs” szerepében látható, felülmúlhatatlanul tökéletes partnere Alföldi Róbertnek, aki előzetes várakozásainknak megfelelően nagyon remek Turai. Emellett anyaszínházában, a Radnótiban is újabb csodákra volt képes, nemcsak a Bolondok táncá-t emelte meg, de az Angyalok Amerikában egyik főszereplőjeként is gyakran eszembe jut - utóbbi előadás összességében is az évad egyik legkellemesebb meglepetése, nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog (és még aktuálisnak is tűnik). Ebből több színész is kiemelendő – Major Erik (aki miatt a tavalyi Istentelen ifjúság-ot pótoltam, sőt a Szép csendben című filmjét is végre megnéztem, ajánlom), Pál András és Bata Éva mindenképpen.
Radnóti Színház - Én, Daniel Blake - Juhász Tibor, Schneider Zoltán - fotó: Dömölky Dániel
Meglepetésnek nem mondanám, sőt inkább papírforma, hogy Schneider Zoltán olyan nagyon igazi volt, mint Daniel Blake egy olyan tandrámában (a Radnótiban), amelyiket összességében annyira mégsem szerettem - ez a színpadi alak mégis életre kelt és minden mondatát elhittem neki. Nem kérdés, hogy ő Daniel Blake is.
A sort tovább folytatva:
Zoltán Áron, mint Ifjú Schwartz a Liliomfi egyik legemlékezetesebb karakterévé vált, furcsa vagy nem, de ő jut eszembe először a Vígszínház előadásáról, ahogy Hevesi László alázatosan támogató jelenléte a Molnár Piroska számára írt Madame Bizsu-ról (Thália, Arizóna Stúdió).
A már említett Rémségek kicsiny boltjá-nak szereplői közül még muszáj szóba hozni Orosz Ákost, és Radnay Csillát (utóbbi a Védőháló-ból is kiragyogott), bár a legjobban mégis Seress Zoltán újságolvasását szerettem nézni, amíg körülötte táncoltak és szabályosan forrt a levegő. Ebben az előadásban epizódszerepek tömegével halmozták el Szántó Balázst, így már ő is főszereplőnek érződött. (Nekem nem „Kiscsillag-alkat”, már többször bizonyította, hogy simán elbír egy egész előadást, de azért persze örültem, hogy díjazták színészi munkáit.)
Néhány fenntartásom volt a Büszkeség és balítélet-tel (Vígszínház), de ezt is inkább szerettem, és néhány csodás színésznő jól érvényesült benne, többek között Varga-Járó Sára, akit nagyon jól el tudtam fogadni Jane-ként.
Nem tudtam mit kezdeni a María Luisá-val, mint darabbal, bár Hernádi Judit számomra több, mint negyven éve mindenben érdekes és követem a pályáját, és ez már végleg így fog maradni, nem kérdéses. Aki szintén kedveli, ezt az orlais előadást sem hagyhatja megnézetlenül. Most mégis két mellékszereplő alakítása miatt emlegetem, akiket szerettem benne: Peremartoni Krisztina barátnőként, kicsit lemaradva követi az eseményeket, Gyabronka József pedig a mindenre odafigyelő, empatikus társasházi gondnok-portás. Ezek voltak a jól játszható szerepek, a valósághoz köthető alakok a darabban.
Erőteljes volt Hamletként Csabai Csongor, akinek (ha jól tudom) összesen hét alkalommal volt módja ezt a nagyon komoly szerepet Tatabányán eljátszania. Az előadásban a teljes társulat is szerepelt, de az ő vesztesége volt a legjelentősebb azáltal, hogy a darab nem ment többször. (Ennek kapcsán is felmerül, hogy a vidéki színészeknek milyen sok szerepet kell betanulnia, és alig van, amit kijátszhatnak.) Az évad második felében talán némi kárpótlást jelenthetett számára a „Mégis, kinek az élete?”, amelyben a segédápoló szerepében kiragyogott a szereposztásból, bár a főszerepet ebben Dévai Balázs kapta, és nagyon lehetett neki drukkolni. Talán ez a stúdióelőadás még jövőre is át tud majd menni, ezt remélem a többi szereplőnek is.
Ugyanebben a produkcióban feltűnt Német Klára, aki az egyik legüdébb pályakezdőnek tűnik nekem, figyelni fogom jövőre, hogy milyen lehetőségeket kap. (Sipos Zoltán fotóján fent: Német Klára, Dévai Balázs és Csabai Csongor)
Ha már üde színésznőkről van szó: nagyon megfogott Kiss Bora, a marosvásárhelyi társulat tagja a Városmajori Szemle keretében eljátszott Az igazság gyertyái egyik főszereplőjeként. Ahogy hozzám közel ült a színpad szélén és egy beszéd közben csak minket, „a falubeli hallgatóságot” nézegette, a szívembe zártam.
Ugyancsak varázslatos jelenlétével fogott meg és szívesen gondolok vissza Mészáros Sárára, a kaposvári Őszi álom egyik főszereplőjére, akit a színház pesti vendégjátékának köszönhetően láthattam.
Emlékezetes előadás volt az Örkény Színház Boldogtalanok-ja is, amelyből sokan felemlegethetőek lennének. Most csak két olyan szereplőt említek, akiknek a szerepe nem evidens módon hálás, mint például Csákányi Eszteré,aki ki is használta a ziccer szerepet. Hajduk Károly és Takács Nóra Diána nekem az évad legeslegjobb mellékszereplői közé tartoznak. (fotó lent: Horváth Judit)
Miután május eleje óta írogattam ezt a listát, és egyre halogattam a posztolást, egy júliusi bemutató is megtörtént: a miskolciak a Városmajori Szabadtéri Színpaddal együttműködésben bemutatták a Csetepaté Chioggiában-t, amelyben minden szereplő közel egyformán fontos. Ebből az előadásból nem maradhat említetlenül Fandl Ferenc, a hadaró-művész Fortunato (lenti fotó: Éder Vera), és Mészöly Anna, akit ebben végre azok is láthattak élőben, akik csak a Fekete pont –ból ismerik - miatta is fáj, hogy idén nem jutottam el Miskolcra. Első látásra ígéretes pályakezdőnek tűnt Puskás Balázs, minden jel arra mutat, hogy jól be fog a társulatba illeszkedni, akárcsak a darabbeli Toffolója a halászok közé.
Ezek után a negyedik részben a legjobb prózai előadásokról lesz szó, amelyek többsége remélhetőleg jövőre is műsoron marad.
