A Mesterdalnokok és a Tannhäuser után egy rövid koncert zárta le az idei fesztivált. A „népszerű Wagner-részletek” tematika új fejlemény, nem véletlenül. Ahogy a műsorszámok között Fischer Ádám szavaiból is kitűnt, ő maga sem tartja ezt a legjobb megoldásnak:” Wagnert az elején kell elkezdeni és a végén abbahagyni” – hangzott el az élőben is közvetített hangversenyen.
Ezt a programot elsősorban a még nem Wagner-rajongóknak szánták beavató célzattal, de persze ettől még sok olyan néző is megjelent, aki mindig minden Wagner-napokat végignéz. Ki az, aki ne akarná látni Fischer Ádámot vezényelni?
Ezúttal a karmester a Nemzeti Filharmonikusok élén bizonyított, zenekari részleteket, énekes szólókat és duetteket kísértek öt Wagner operából.
Fischer Ádám magyarázataival próbálta ezeket közel hozni, de mindez voltaképp felesleges volt: neki egyszerűbb vezényelnie, a néző pedig, ha megragadta az előadás, később maga is utána tud nézni a történeteknek. (Sok a külföldi, akiknek ez unalmas – ez is meggondolandó lehet.)
Mivel élőben közvetítették, sokaknak lehet véleménye a műsorról, amely karakteres – bár valóban népszerű részletek hangzanak fel, ezúttal nem volt Tűzvarázs és a walkürök sem lovagoltak.
Az összeállításban domináns helyzetbe került a szoprán, Daniela Köhler, aki finom jelenség, mégis súlyos drámákat élünk át általa, minden szerepében meggyőzően lényegül át, még koncert körülmények között is. Őt láttuk Sentaként A bolygó hollandi-ban, majd a Tannhäuser Erzsébetként, de a második részben Brünnhilde (a Siegfried-ből) és Izolda is lehetett. A hősnők minősítés voltaképp őt takarja, Vénuszra és Erdára ezt a megjelölést nem alkalmaznám, bár veszteség őket is éri történeteikben. Ez a két szerep Láng Dorottya mezzoszopránnak jutott, aki már felhívta magára figyelmünket előző nap. (Erdája a csúcsok csúcsa, minden létező szuperlatívuszt megérdemel – előadása átlépett egy bizonyos határt, ez már nem pusztán kiváló énekesi teljesítmény. Várom, milyen lesz Juditként…)
Ebben az összeállításban nem tudtam a fent említett szoprán szerepeket nem „összeadni”: a négy fiatal és szerelmes lány legfőbb közös vonása: mindannyian képesek az önfeladásra és akár a halálra is a szeretett férfi üdve érdekében. (A Siegfried duettjében Brünnhilde ezt néhány mondatban pontosan közli is.) Ilyen volt Wagner nőideálja, semmi kétség – rendkívül távolinak tűnik 2025-től.
Mindegyikük nagyon szerethető, és könnyen mondanánk rá, hogy képtelen az önérvényesítésre, és alárendelik magukat a rendkívüli férfi boldogságának, de vegyük észre azt a makacsságot, ahogy a hétköznapi élet racionalitását mind alárendelik a szerelemnek. Akár ostobának mondható és öngyilkossággal is felérő döntéseik minden esetben belső meggyőződésből fakad – a környékükön pedig mindig akad egy józan (pórul járt) férfi, aki jelentősen rokonszenvesebb, de mégsem őt választják. Ez a konokság nem fizetődik ki, de operaszínpadon nagyon megható áriákat és kettősöket eredményez. Mindannyian Wagner áldozatai, de önfeláldozásukat természetesnek veszik, mintha más lehetőség nem is adódhatna számukra. (Senta a tengerbe veti magát, Erzsébet belehal a bánatba, ahogy Izolda is, Brünnhilde pedig szerelme máglyáján elevenen elég…)
Az első részben látunk egy mellőzött „normális” férfit, aki az életet jelenthetné Sentának: Erik áriáját Nyári Zoltán énekli, de rá nem illik a hős megjelölés, hétköznapi ember. A tenorista a második részben már az előadás egyetlen hőseként kardot kovácsol. Siegfriedként már láthattuk többször az Operában, nagyon élte a szerepet, nem meglepő, hogy játszik most is Mimével, a hasonlóan erős színészi tehetséggel is megáldott Kiss Tivadarral, illetve később a szopránnal is. A csókban végződő Siegfried-Brünnhilde jelenet sikere jelentős, talán a legnagyobb az este folyamán – mi nézők, szeretjük, amikor egy koncerten is színházi elemekkel dúsítják az előadást a szereplők.
Jó volt ez a válogatás, a program adott inspirációt ahhoz, hogy egyes darabokat egészben is meghallgassunk – én ezek után beleragadtam megint a Siegfriedbe, amelyet ideális esetben másnap meg is néztem volna élőben.
2026-ban remélem, így lesz és a Wagner-napok beszámolója tíz előadásról fog szólni.
PS. Amint lesznek elérhető fotók, a bejegyzésbe azokat fogom szerepeltetni.
