Megnyugtató előadás. Ilyet se írtam le még egy Pillangókisasszony kapcsán. OIyat, amilyet az operakedvelők erős többsége szeretne. „Hagyományos” lebonyolításban, minimalista, de kifejező díszletben nagyon jól összeválogatott énekeseket láthatunk, akiknek igazán lehet örülni – együtt és külön is. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, a Kodály Kórus Debrecent (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán) és a karmestert, Somogyi-Tóth Dánielt azonnal ki kell emelni, már csak azért is, mert könnyen kimaradhat a méltatásuk. (Alapnak veszem, hogy a zenekar és a kórus rendben van, pedig ez mégsem annyira magától értetődő. Most ez az alap nagyon stabilan tartja a produkciót.) Címszerepben Francesca Sassu, F.B. Pinkerton: Brickner Szabolcs.
A maesteszinhaz.hu-n vannak meghirdetett jegyek a megmaradt nem túl sok helyre, így gyorsan ki is teszem az ajánlómat, hogy a hezitálókat meggyőzzem. Későbbi minimális korrekció még várható, de Éder Vera nagyszerű képei már elérhetőek a Fb-on, több, mint amennyit ebben felhasználtam. (Egyetlen kép származik Gálos Samu Mihálytól, azt megjelöltem.)
Megnyugtató már a látvány: ezt az előadást nem helyezték át más korba vagy helyszínre. Japán csiki-csuki ház áll a központban, hasonló, mint amilyenre emlékezhet bárki klasszikus rendezésekből, cseresznyefa (egy darab, semmi túlzás, jelzésszerű), egy kerek kivetítő felület, amely jól világítható – lehet például a hold.
A szabadtéri előadásoknak sok a hátránya (most nem találtam magamon szúnyogcsípést), de nincs hideg (könnyű pulóver sem kell, este 11-kor is még ugyanolyan nagy volt a meleg), eső nem várható, így nincs bizonytalanság a megtartásával kapcsolatban, mint annyiszor. (Emlékszem az 1987. augusztus 2-án ugyanitt az eső miatt élve maradt Aidára – ilyen happy endre ma és szombaton Madama Butterfly nem reménykedhet.) Nagyon jól érvényesülnek a háttérben a színpad mögötti fák is, talán a szokásosnál is jobban: emiatt is szerencsés, hogy a tervező, Árva Nóra és maga a rendező-producer-művészeti vezető Bán Teodóra, minimalista volt.
Ahogy előzetes közleményekből mindenki már tudhatta a rendező szándéka „csak” az volt, hogy a librettóhoz igazodjon. Bán Teodóra a szerzői szándékok szerint állította be a darabot, sokat bízott a tapasztalt énekesekre, és meghagyta nekünk nézőknek, hogy a történet kapcsán szabadon hívjuk elő magunkból saját élményeinket.
Sokan fellélegeznek majd már a színpadkép láttán, hiszen a Pillangókisasszony nem tartozik azon operák közé, amelyeket bármely rendezőnek meg kellene segítenie (vannak ilyenek, amelyek valóban nem élnek már meg „operáció” nélkül, de a legnépszerűbb operáknak ez csak nehezítés). Ebben a „hóthagyományos” formában is számtalan gondolatot kiválthat.
Ezt a produkciót nézve nemcsak egy átvert asszonyt látunk, hanem rögtön kettőt is, bár a figyelmünk és a rokonszenvünk 95%-ban mégis a címszereplőé. Az előadás másnapján viszont már talán sokan el fognak gondolkodni, mit cselekednének az amerikai feleség, Kate helyzetében, akiről a szövegkönyv alapján nem zárhatjuk ki, hogy esetleg már korábban is a menyasszonya volt F.B. Pinkertonnak, mielőtt az Japánba utazott. (Ez egy még rosszabb verzió, de én idestova 40 éve ezt gondolom, amióta Kincses Veronikával az előadást az Erkel legutolsó sorából láttam, feltehetően a magyar fordításnak köszönhetően.)
Ebben az előadásban érezhetően súlyt ad a figurának a szerepben debütáló Kálnay Zsófia, mozgásával érzékelteti, hogy nem egy kegyetlen nő áll előttünk, hanem egy másik áldozat, aki a saját kulturális háttere szerint másként fogja majd a krízishelyzetet kezelni, semmiképp nem öngyilkossággal. Hihetővé teszi a konzul mondatait: léte a tragédia ártatlan forrása. A kis szőke gyereket (aki még érezhetően nem szokta meg a színpadi helyzetet, de merevsége jól illik a darabhoz) viszont várhatóan ő fogja felnevelni. (Ha valaki a képeket megnézi, még azt is felfedezheti, hogy a két feleség hasonlít is – ilyen F.B.Pinkerton zsánere.)
Kálnay Zsófia az évadban több hasonlóan hálátlanul kis szerepet töltött meg élettel, tett észrevehetővé – olyanokat, amelyek sok esetben elsikkadnak a főszereplők mellett. (Gondolok a Faustban Siebelre, vagy a Don Carlos Tebaldójára, ehhez most jön harmadikként ez a Kate is.) Ha még meglenne az Operavilág Kismester díja, akkor ezt feltétlenül megérdemelné ezekért a nagyon intenzív alakításokért, én gondolatban megszavaztam neki. (Július végétől a Figaróban Cherubino - nézendő megint!)
Bán Teodóra szereposztásának többi tagja érezhetően már nem egy előadásban érlelte a szerepét, így éltek is a figurák. Azt nem állítom, hogy lehetett szeretni a kerítőt Balczó Péter alakításában, bevallom, nem is ismertem fel, hogy ő az, csak azt érzékeltem, hogy olyan, mint egy ingatlanközvetítő, aki „ezerrel tolja” – az energiáit látva, valóban csoda, hogy a Pillangó ellent tudott neki állni. Molnár Zsolt is meggyőző, mint epekedő Jamadori herceg.
Ahogy a debreceni Kodály Kórus, úgy sok más szereplő is fentről, a közönség sorai közül érkezik meg a színpadra, köztük Cseh Antal a nagybácsi szerepében, aki jön, átkozódik és nyomot hagy bennünk. Tapsrendre visszatér. (Szegedre kellene menni, róla ez jut eszembe mindig. Don Pasquale lesz jövőre többek között…)
Szuzuki - Sahakyan Lusine – nincs könnyű helyzetben. Érezzük a fojtott indulatot, még Madama Butterfly is rajta vezeti le a feszültséget. Szeretetteljes támasz és türelmes így is, megértjük, hogy imádkozik, másként ezt a folyamatos készenléti állapotot (három éve várják vissza a hajóskapitányt!) nem bírná. Erős a pillanat, amikor tudomásul veszi, hogy Cso-cso-szán öngyilkosságra készül, ennek zavartalan lebonyolításában még támogatja is.
Szegedi Csaba az amerikai konzul szerepében ezúttal is különösen rokonszenvessé válik, a könnyelműen élő F.B. Pinkerton igazi ellenpontja. Sokat énekelte a szerepet, de jeleneteiről nem a rutin jutna eszünkbe, hanem az emberi melegség és törődés. Nagyon sokan meg fogják szeretni (a hangja miatt is), akik eddig még nem hallották.
Gálos Samu Mihály képe
HA a szereposztás összességében nem lenne ennyire kiváló, az előadás zenei minősége és a két főszereplő miatt akkor is ajánlanám megtekintésre ezt a Pillangót.
Brickner Szabolcs Pinkertonja még véletlenül sem egy gonosz, számító pasas, aki a nőket tárgyként kezeli és kihasználja: bár ezt teszi, de ösztönösen és meggondolatlanul. Sármja miatt hajlunk a megbocsájtásra - ennek nem elhanyagolható forrása a gyönyörű tenor hangja, amellyel a főpróbán sem takarékoskodott. Jó a hangosítás is, szabadtéri előadásnál rengeteg múlik ezen, és nehéz is lenne valakinek az operaénekesi képességeit igazán megítélni egy mikroportos előadás alapján. Brickner Szabolccsal kapcsolatban nem lehetnek kétségeink, már sokszor bizonyított, most remek formában is van.
Szerethető lesz ez a könnyelmű férfi, hihető, hogy valaki nem akarja elengedni, bár a Pillangó számára a házassághoz való ragaszkodás többet jelent: morális tartást, az ígéretek betartását. Nem véletlen, hogy nem akar halála előtt találkozni a három éven keresztül várt férfival – a kapcsolat folytatása egészen lehetetlenné vált, most már pusztán egy tönkrement élet méltó lezárása maradt hátra számára. A végső jelenetben igazat adunk neki, és megsiratjuk.
Francesca Sassut néhány éve a Simone Boccanegra beugró énekeseként ismerhettük meg, így akik abban az előadásban látták, tudják, hogy jó lesz most is, el fogják fogadni Pillangónak azok is, akik más énekesnőket zártak a szívükbe ebben a szerepben. (Nekem Létay Kiss Gabriella Pillangója égett be a legjobban, de túl sokszor nem is mertem újranézni még vele sem, annyira nem szeretek meghatódni, pláne sírni egy előadáson.)
Francesca Sassu érthető olaszsággal énekel és öntudatos, karakán nőnek láttatja Madame Butterflyt, emlékezni fogunk rá is. Őt nézve eszünkbe kell, hogy jusson, hogy ez egy opera, nekünk nem így kellene kezelni, amikor átvernek, cserbenhagynak minket. Az öngyilkosság nem lehet az egyetlen lehetséges kiút az elhagyott feleségek számára. Ha mindenki így döntene, és az új feleségeknek kellene a gyerekeket nevelni…---
Ps. Még a képek változhatnak, ha lesznek újabbak...
Sokkal több laudációt is megérdemelne ez a csapat, de nincs több időm, így inkább kiteszem a posztot, hátha rájön valaki, hogy ezt nem érdemes kihagyni. Tényleg nem.
