Általában nem kedvelem a bohózatokat, annak az igényét, hogy valaki két-három órára tényleg feledkezzen meg a külvilágról (benne a saját bajaival) és csak nevessen, ami a legjobb fájdalomcsillapító. Egyáltalán nem könnyű a néző önfeledt állapotát megteremteni, a bohózatot a legprecízebben kell játszani, másként hatástalan.
Ray Cooney és Tony Hilton 1966-ban írt darabját (One for the Pot) Hamvai Kornél fordításában Egy a ráadás címmel játszották korábban a Tháliában, ahol tavaly engem is megragadott a főszereplők bravúros játéka, így a Veres1Színház szereposztását meglátva kedvem lett megnézni, hogy milyen ugyanez „1X3 néha 4” címmel.
Ez az előadás a korábbi, 2022 áprilisától fut, ez a beszámoló pedig a 45. estéről szól. Ahogy a Vidám Színpadot megtöltő nézők reakciójából lemértem, még egy jó darabig lesz erre igény.
A következő előadás a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz, július 15-én, és még jegyek is kaphatóak. Aki szereti a kikapcsolódást, vagy netán a szereposztás vonzza, azt bátorítani tudom: ha ezt a csapatot választja, lesz egy kellemes estéje.
A Vidám Színpad a GOBUDA mozijának egyik termében van, és egyet kell értenem a mellettem ülőkkel, akik méltatták a lejtős kialakítást: tényleg bárhonnan jól lehet látni, bár messzebbről kicsit kisebbnek tűnnek a színészek, így csak jobb előre ülni.
A pótszékként funkcionáló oldalsó üléseket leszámítva tele lett a nézőtér és a szünetben is csak egy-egy hely ürült meg, amely feltétlenül jelzi, hogy a nézők erős többsége tájékozódik, mielőtt beül egy előadásra – klasszikus bohózatra lehetett számítani és azt is kaptunk.
Miután a színlapon olvasható a történet, nem összegezném a cselekményt, csak megjegyzem: a Hamvai-fordítás poénjai hatottak, Nagy Sándor rendező követte a szerzői utasításokat, és rendezése biztosította a rendkívül összetett cselekmény pontos végrehajtását. A mozgásterv akár koreográfiának is nevezhető.
A főszereplő(ke)t játszó Mohai Tamásról a 12. sorban is jól látszik, hogy piszkosul élvezi a játékot, de ez nem óriási újság – eddig bármiben láttam, mindig ez volt a benyomásom. (Aki szereti színészetét, az ősszel ne hagyja ki nemrég bemutatott pinceszínházi előadását (Kirakatban az égbolt) sem, amelyet Végh Péterrel játszik.) Azt gyanítom, hogy nagyon szeret élni és ennek a derűje érződik minden megmozdulásán. Ezúttal talán minden korábbi szerepénél több energia kell ahhoz, hogy több szerepben végigrohangálja, bujkálja, öltözze ezt az előadást feltehetően 2-3 hasonlóan kétszáz százalékon pörgő öltöztetővel-segítővel, akiknek nagy köszönet illet.
A közönség reakcióin érezhető volt, hogy egyre jobban értékelte ezt a fordulatszámot – a második részben gyors egymásutánban három nyíltszíni tapsot is kaptak a játszók.
A színház csapatmunka és két dublőrön kívül még további nyolc színész is kellett a hatáshoz.
Közülük a színlap is kiemel még három főszereplőt, akiknek anyanyelvük ez a műfaj, a végtelenül vicces helyzetekben is sikerül komolyságukat megőrizni és két és fél órán keresztül egy tarthatatlannak tűnő helyzet stabilizálásán fáradozni. Ketten folyamatosan próbálják ellenőrizni a minduntalan előbukkanó egyik vagy másik Hickory Woodot, akiket könnyen megkülönböztethetővé változtat Mohai Tamás – ehhez néha egy sapka is elég. (A látványtervező, Kovács Yvette Alida is segítségére van, aki jól bejátszható teret és használható jelmezeket tervezett az előadáshoz.)
Állítólagos ügyvédjét Kálid Artúr játssza, aki egy percre sem adja fel azt a tervét, hogy Billy Hickory Wood testvéreinek létét eltitkolják és a pénzt megszerezzék. Ehhez szüksége van a ház inasára is, akit Beleznay Endre játszik nagyon mértéktartóan, mégis úgy, hogy már az első mondataival felhívja magára a figyelmet, és valóban nélkülözhetetlenné teszi magát. (Nagyon úgy tűnik, hogy csupa olyan előadásban játszott eddig, amelyeket nem láttam és csak most „fedezem fel” magamnak. Hm.)
A negyedik főszereplőnek, Kerekes Józsefnek nagyon jól áll a tolókocsiba kényszerült kicsit (?) hóbortos dúsgazdag üzletember, aki szívesen adományozna százezer dollárt, de nehezére esik megoldani, hogy saját házában akkor igyon meg egy pohár whiskyt, amikor csak szeretne. Felbukkanásaival mindig újabb lendületet ad a játéknak, mi meg örülünk neki. (Aki többet nézné, azoknak kiemelten ajánlom az Életed hétvégéjé-t a Tháliában.)
Ez a négyes viszi vállán az előadást, de az már nézőfüggő, hogy a további színészek – Zorgel Enikő, Molnár Gyöngyi, Miklós Kriszta, Janik László, Fellinger Domonkos/Sándor Dávid/Krajnik-Balogh Gábor - közül kit érzünk legerőteljesebbnek és kit jegyzünk meg magunknak – a sikerhez mind kellenek.
Közben lehet, hogy másoknak is eszébe fog jutni a kérdés: ugyan hány kilót ad le egy-egy ilyen estén Mohai Tamás a nagy pörgésben, hány liter vizet iszik meg közben és hány segítővel csinálja végig. Cserébe nem merülnek fel nagy létkérdések és egyéni problémáink. (Némelyek a légkondit soknak érezték – esetleg máskor érdemes egy kendőt vinni a nyári előadásokra is.)
Ami biztos: a színészeknek még a végére is maradt energiájuk, hogy a taps vége után elszaladhassanak előlünk – csak egy kijárat van.
Előadás után jókedvűen villamosoztam haza, áttanulmányoztam a Veres1Színház műsorát, átgondoltam, hogy miket kellene még megnézni, majd kettőig meg is írtam ezt a nyomhagyó bejegyzést, pontosabban ennek az első változatát…
További jó játékot kívánok minden közreműködőnek!
Ps. A bejegyzésben Czeglédi Zsolt fotóit használtam fel a Veres1Színház és a Vidám Színpad FB-oldaláról.
Na még egyet:
