Eljött a negyedik kaland, és Dohy Balázs hatféleképpen megközelíthető Anyeginjének (ld. bevezetés) a piros útvonalán indultam el a rózsaszín, kék, sárga után. Ez a legkevesebb mozgást igénylő útvonal, így ezt javaslom azoknak, akiknek komoly problémát okoz a helyváltoztatás. (Aki egyáltalán nem tudna lépcsőzni, annak csak ez, illetve a sárga és a lila útvonal jöhet szóba – viszont ezzel a hárommal 14 jelenetet láthat a 21-ből, elég jó arány.)
A pirosak a gazdasági hivatalban kezdik Erdős Lilivel, akinek a többi jelenetét már a kék csoporttal láttam, sőt az utolsót másodszor is (a sárgákkal) – már bőven meg voltam győzve, hogy ideális Tatjána. Most kiderült az is, hogy miként kezdi el a történetét.
Erdős Lili komolyan veszi Puskin ajánlását – kedvesen mosolyog ránk és mintha a barátaihoz szólna, úgy kezd el Anyegin viselt dolgairól beszélni, némi iróniával, mégis szeretettel. Hagyja a szöveget hatni, kevesebb teátrális elemet illeszt be elbeszélésébe, és nem szakítja meg lépten nyomon saját magát. - Talán nem egészen véletlen, hogy a bevezető után felbukkanó Patkós Márton kapta a pincét, vele a legnagyobb teret, ahol a színész nagyobb gesztusokat tehet, és kevésbé van beszorítva. Kettőjük játékstílusa között van talán a legnagyobb különbség, ha az összes színészt nézem - a kék csapat érzékelheti ezt a legtisztábban.
Aki majd szintén többször nézi az előadást, már a kezdésnél is jól megfigyelheti, hogy ugyanazt a szöveget mennyire másként lehet elénk tárni, úgy, hogy mindegyiket jó megközelítésnek érezhetjük. Ez ennek a színházi kísérletnek az egyik legnagyobb tanulsága.
Ahogy már a kék csoport kapcsán leírtam: Erdős Lili az első kettősben megint Anyegin, Patkós Márton pedig megint Lenszkij lett, utóbbi változatlanul nagyon laza, amikor dadává alakult (Lili pedig Tatjánává), akkor fokozottan. Ehhez képest ismét jelentős váltás, amikor egyedül marad és egy fürdőszobai jelenetben írja meg a levelet Anyeginnek. Nem poénkodik, hiszen Tatjánának ez a történet vérre megy, bár sok néző érzi benne így is a humort – néha valóban viccesnek tűnhet az, ha valamit olyan nagyon akarunk. A kontraszt legalább akkora lesz, amelyet a fiatal és nagyon szerelmes Tatjána és a megcsömörlött, már semmiért lelkesedni nem képes Anyegin között érzünk a verses regényt olvasva.
Ficza István megérkezésekor civilben igazít el minket (merre forduljunk, hogy látjuk őket a legjobban) – ez már a nyolcadik nyilvános előadás volt zsinórban, nagyon sok tapasztalatra építhet.
Vártam, hogy miként fog hatni másodszor a visszautasítás jelenete a fürdőszobaajtóban, amikor Anyegin a reménykedő lányt kiábrándítja, aki persze annyira tapasztalatlan, hogy semmi olyan gesztust nem vethet be, amellyel fokozhatná az érdeklődést saját maga iránt. Nem tanulta ezt meg, ahogy Anyegin Péterváron - Tatjána görcsös reménykedése nem csábító. Ha laza lenne és kevésbé szerelmes, talán összetalálkoznának.
Ficza István Anyeginje továbbra sem tűnt ridegnek és kegyetlennek – megint csak két egymással rokonszenvező, de össze nem illő ember találkozásának lehettünk a tanúi. Elhihettük, hogy ez a lány testvéri érzéseket kelt a férfiban és nem többet és ezzel nincs mit kezdeni.
Minél tovább nézem Dohy Balázs Anyegin-verzióit, egyre erősebben érzem, hogy ugyan sok a párhuzam a mi világunkkal, de ez a történet mégis alaposan beágyazott saját korába. Biztos, hogy vannak ma is hasonlóan gyorsan élő és kiégő emberek, ugyanakkor egy "jó családból származó lány", amilyen Tatjána volt, nem kell, hogy férjhez menjen valakihez, akit nem szeret, lehet saját független élete és aztán, sok csalódás után esetleg az első szerelmével összetalálkozva, tényleg rájöhet, hogy az illető érdektelen, lepattinthatja. A fiatal lányok bizonytalansága, önbizalomhiánya, illúziókba kapaszkodása megvan, de a körülmények is sokat számítanak - azok bizony nagyon eltérőek. Ma már ki lehet, sőt ki kell lépni egy helyzetből, ami nem jó nekünk - lehet, hogy az előadás erre is megtaníthat valakit.
A jelenet után Ficza István már civilben, idegenvezetőként vitt le minket a szervezésre, beszélt hozzánk. Kellemessé tette a lépcsőzést a zene is, ráadásul hasznos is, amit mondott az előadásról. Hangsúlyosan említette Matisz Flóra Lili nevét, aki az előadás zeneszerzője, sőt azt is közölte, hogy nem véletlenül vannak a színészek körmei feketére lakkozva – a jelmeztervező (Izsák Lili) hipszternek öltöztette őket. Aki megnézi a fotókat, annak átjön az egyedi stílus - feltűnnek egy nézésre is a fekete körmökön túl az ezüst(nek ható) ékszerek, a márkás sportruházat és a szőrmék vagy kötött holmik együttese. Mindenki egyformán egyedi - akár a hipszterek.
Ficza István könnyedén vált a szerep és civil énje között - nagyon élvezi ezt a játékot, és kifejezetten jó nézni, amilyen természetesen jelen van köztünk.
A negyedik jelenet Ficza István monológja, csakis a kiválasztott 12 nézőnek, a pirosaknak. (Az egész előadásban ezt érezni, a "VIP-es jelleget", a "csak neked, barátom" gesztust. Itt most a színház rengeteg energiát fektet be kevés nézőnek, nem korszerűen járnak el. Ez a modell nem üzleti színház, a jegyár közel sem fedezheti a bekerülési költségeket - az egyetlen csökkentő tényező: épített díszlet nincs, de ez akkor is luxus, mindvégig tudatában lehetünk.)
Nem lepődtem meg, hogy épp Ficza István kapta a szervezést – otthonosan mozog itt már évek óta. Aki gyakran vesz jegyet, minden bizonnyal sokszor összefutott vele itt a próbák utáni időszakban. Nem lepődnék meg, ha ő választotta volna éppen ezt a teret magának. Előfordul lent is, fent is a galérián – néha velünk van és mégse látjuk. Nagyon kreatív megmozdulásai vannak, amelyek ötlete akár tőle, akár a rendezőtől is származhatott. Tatjána rémálmának elbeszéléséhez még a színészkollégáinak fotóit is hasznosítja. Világít, füstgépet használ, feláll az asztalra az egyik tetőpontnál – színházat csinál a verses dráma szövegéből partner nélkül is. (Aki külön szeretné hosszabban hallani, az vagy piros, vagy zöld legyen. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog kezdeni - most soknak tűnik a következő játszási időpontig hátralévő 18 nap, már többször átszámoltam, nem kevesebb…)
Az ötödik jelenetre megérkezik hozzá Für Anikó, szőrmekalapban, bundában a lila csoportot bevezetve. A 24 néző extrém sok együtt – korábban fel se tűnt, hogy ennyire kicsi ez az iroda. A Tatjána-Anyegin végső leszámolás ezúttal kétséget nem vet fel, végleges. Ezt a párt sem boronálnánk össze, az unhappy end indokolt, lehet továbblépni a közös buliba, ahol most is keverednek nézők és színészek, itt-ott felröppen valami sor, de jobb nem törekedni az összerakásukra, úgysem menne. A legjobb csak úgy állni és nézni a kavargást.
A színészek még énekelnek (együtt!), ekkor kis időre szünetel a káosz, Matisz Flóra Lili vezényel nekik, aztán a taps közben a mezei nézők akár már rögtön azon is gondolkodhatnak, hogy vissza kellene-e ülni, vagy egy válogatás is meggyőzte őket. (Aki ezt olvassa és őszi megtekintésben gondolkodik, próbáljon több előadásra jegyet venni azonnal, hiszen ha mégsem győzné meg az első, úgyis lesz azonnal más, aki átveszi - ez a legjobb tanácsom.)
A magam részéről csak annyit: jól mértem fel, nekem kellett mind a hat verzió, így várom május 31-et, amikor duplázni fogok, és a lila és a zöld utat is bejárom. Addig pedig itt van Galgóczy Árpád fordítás a Matúra kiadásában, azt olvasgatom.
Addig még öt, nem anyegines ajánlót is kiteszek, bár nem lepne meg, ha ezekbe is valahogy említődne ez az előadás, ha egyszer a gondolataimat immár hatodik napja meghatározza ez az Anyegin – vele ébredek és fekszem. Nagyon régen éreztem magam ennyire bevonódva, még mindig boldog vagyok, hogy részem lehet ebben és hálás vagyok mindenkinek, aki az előadást létrehozta és működteti - beleértve a kísérőket is.
Lelkesedem, tudva, hogy ez az, ami Anyegintől a legtávolabb állna.
Ps. A fotókat Horváth Judit és Toldi Flóra (próba) készítette.
