Két héten belül ez a harmadik Kultikötő-Összpróba Alapítvány előadás, amit nézek – egészen véletlenül alakult így, nem terveztem sorozatot. Ha már így lett mégis, melegen ajánlom a Bogyó és Babócá-t, az Életed hétvégéjé-t pedig még inkább, amely szintén párkapcsolati segítő előadás. Míg az közelebb vihet ahhoz a döntéshez, hogy választottunkkal összeházasodjunk-e vagy sem, a Boldogan éltek, Cseh Judit rendezése hasonló módon segíthet eligazodni a válófélben lévőknek.
100 perc egy részben.
Azonnal le kell szögeznem: ezt az előadást tömegeknek kellene látnia, elsősorban olyanoknak, akik kisgyerekes szülők és azt érzik, hogy már nem bírják tovább, mert annyira nehéz. (Akinek nagyon kellene, épp azoknak nincs módja arra, hogy elszakadjanak a gyerek mellől – ez a szomorú.)
Hiába az elköteleződés szándéka, önmagában ez nem elég - mindkét szülőnek változtatnia kell korábbi életmódján a gyerek ellátása érdekében, de még ez sem elég a boldogsághoz. Túl bonyolult lesz az élet – munka, családi idő, páros idő, sőt egyéni idő is kellene – jelentkezzen, aki ezt jól megoldja magas jövedelem vagy legalább egy ugrásra kész nagyszülő nélkül. (Baráti párok összefogása kínálkozna megoldásnak, ha valakinek jó a szervezőkészsége.)
Akinek sikerül nagyjából jól alakítania a családi életét, az sokkal jobb eséllyel juthat el erre a kríziskezelő, esetleg válásmegelőző előadásra, amely persze arra is jó lehet (ahogy a színlapon szerepel) segítsen beláttatni, hogy az ellenségeskedést félre is lehet tenni, a gyerek érdekében együttműködve békésen válni.
Cseh Judit, Perczel Enikő és Réti Adrienn meséje tandráma, nagyon úgy érződik, mintha rengeteg ismerős, barát, sőt esetleg a szerzők saját fájó tapasztalata lenne mögötte, és ugyan nőktől származik, erős törekvés mutatkozik arra is, hogy az előadásra betévedő férfiak ne érezzék magukat rosszul, sőt a tipikus férfi fájdalmak is megjelenjenek.
Nem sikkad el a történetben a gyerek sem, aki nélkül válsághelyzet sem alakult volna ki, pontosabban csak némi késéssel: a pár kezdeti harmóniáját kellő tudatosság nélkül a megszokás is lerombolta volna, csak valamivel lassabban, mint a kiszolgálásra szoruló harmadik ember betoppanása.
Az előadás nem érinti, de közös idő, jó kommunikáció és kölcsönös figyelem nélkül mindenhogyan tönkremegy egy kapcsolat, ha sose volt gyerek, akkor is. A barátságokra is igaz ez. Ha ezek megvannak, akkor viszont meg lehet közösen oldani a problémákat, igazodni az új helyzethez.
Ez lenne a tanulság, de az előadás nem egy prédikáció, vagy pszichológusi állásfoglalás, hanem JÁTÉK. Emiatt talán erősebb nyomot hagy és hatásosabb is, mert közben itt-ott hagynak minket nevetni. A színészek mozgását Bodor Johanna tervezte, aki előző ajánlómban (a budaörsiek Cyranójáról) is szerepelt – nem maradhat most sem említés nélkül.
Miután a színészek várhatóan majd sok helyre utaznak vele, praktikusan kevés kellékkel játszható - egy komód és egy kanapé az, ami kell hozzá. Mindkettő az előadáshoz tervezett, Kárpáti Enikő és Szalai József látványtervező munkáját dicséri. (Nem minden kanapéba kötök bele, jut eszembe még mindig az Életem hétvégéje – ezzel a kanapéban abban az előadásban is kiegyeztem volna.)
A színészekkel is takarékosan bánik a koncepció – mindhárman több szerepet játszanak, átalakulásuk jelzésszerű. A legtöbbet Botos Éva vált, aki leginkább a házaspár egyre növekvő, magának mesélő kislánya, de máskor barátnő és nagymama is – a váltások jelzéséhez nem is kell teljes jelmezcsere. A gyermek által szabadon rögtönzött, népmesékből összerakott történet a két bábbal igen hasonlatos ahhoz, amely a szemünk előtt zajlik.
Rusznák András és Réti Adrienn jó páros, annak ellenére, hogy ők is többször alakot váltanak, elhittem nekik, hogy igazi párt alkotnak. Kívülről könnyebben látszanak a hibák, így szinte kedvünk lenne irányítgatni őket, sőt tanácsot is adni – nem mintha a magunk életét jobban tudnánk kezelni. Drukkolunk nekik, bár a színlapról tudjuk, hogy mégis el kell válniuk.
Tudjuk, hogy valamivel hosszabban is bírhatták volna, még akkor is, ha a kisgyerekes élet senkinek sem megy simán, és minden második házasság válással végződik. Az istenek egyetlen halandónak sem adják meg az élet zavartalan élvezetét, ahogy apám mondta gyakran – csak ez jutott eszembe az előadás végén.
Az előadás után a Rakpart 3 programnak köszönhetően, aki akart maradhatott egy kis drámafoglalkozáson, amely után még közösen bemehettünk a Szkéné öltözőjébe és raktárába is, majd a színpadon köszöntünk el egymástól.
Megtudtuk, hogy vezetőváltás történt, szeptembertől új korszak következik a Szkéné életében. Egy kicsit ez is olyan, mint a válás utáni újrakezdés…1988 óta járok ide, lassan negyven éve – nagyon remélem, hogy jól fog minden alakulni.
PS. A fotókat Kállai-Tóth Anett készítette.
