Megtörtént az általam is beharangozott Buxtehude-koncert, amelyre már 102 hete vártam, miközben a Membra Jesu nostri felvételét rendszeresen meghallgattam úton-útfélen baktatva.
Hiába vártam olyan nagyon, a megvalósulás mégsem okozott csalódást, sőt kedd óta már azt remélem, hogy Gesztesi-Tóth László karmester és művésztársai még számos alkalommal elő tudják adni, ha egyszer láthatólag ennyire jól muzsikál a műkedvelő énekesekből álló Capella Du Mont kamarakórus két profi csapattal, a Bacchus Consorttal és a Cantica Aeterna énekegyüttessel.
A legjobb hír: a koncert hangfelvétele várhatóan elérhető lesz a YouTube-on is közel egy hónap múlva, ennél jobb nyomhagyás nem is kell, de azért röviden én is írok egy bejegyzést, ajánlva egyben minden későbbi Capella Du Mont-Bacchus Consort-Cantica Aeterna koncertet is.
Önmagában is nagyon sokat ér, ha valami után igazán tudunk sóvárogni, aztán pedig készülni rá – a várakozás időszaka legalább olyan lényeges, mint maga az ünnep. Az egyházi év nagy eseményeit sem véletlenül előzi meg hosszas előkészület – az advent, illetve a nagyböjti időszak.
Buxtehude kantátaciklusa a húsvéthoz kapcsolódik, így jó volt még az időzítése is, bár olyan gyönyörű ez a mű, hogy bármikor érdemes lenne előadni újra meg újra, akár templomokban, akár koncerttermekben. Ehhez azért mégis a templomi környezet a legjobb, ahova a szerző szánta, a fohászkodás-dicsőítés gesztusa itt tud maradéktalanul érvényesülni, bár ez a művet tolmácsolók hozzáállásán is múlt, akik az alacsony hőmérséklet ellenére átadták magukat a mű hangulatának.
A Gesztesi-Tóth László karmester által fémjelzett előadásra minden elővételben árusított jegy elkelt, és a Belvárosi Szent Anna templom egészen megtelt, annak dacára, hogy egy ritkán emlegetett és játszott szerzőről van szó.
Talán egy nagyobb helyszín még szerencsésebb választás lehetett volna, tekintve, hogy a harmincfős kórus és a Bacchus Consort tagjai fértek el a padsorok előtt, az öt szólista – Ballabás Alíz, Balogh Eszter, Nagy Bernadett, Mészáros Péter és Najbauer Lóránt – az első padba ült be, és ott felállva, a közönség felé fordulva énekeltek, nagyon jó formában. Ez az elrendezés vélhetőleg kényszermegoldás volt, mindenesetre a hangversenyt még közelebb hozta a nézőkhöz, a spontaneitás hatását is keltette. Akár azt is érezhettük, hogy közülünk valók az éneklők…
A Membra Jesu nostri hét rövid kantátából álló ciklus, néha egyes részeket külön is énekelnek (a második kantáta része volt Orosz Balázs különleges Tenor-Passiójának is, de a hatodikat is hallottam már korábban külön előadva – önmagában is elég volt ahhoz, hogy a műbe beleszeressek), így a részek között minimális szünetet is tartottak, ami elég volt a szólisták átrendeződéséhez.
A jóval később keletkezett Bach-kantátákhoz képest ebben a műben igen rövid szólók vannak csak, Buxtehude a kórus megszólalásai mellett a szólistákat is különböző összetételű együttesekben szólaltatja meg, minden kantátában más variációban hallhatjuk a szoprán, mezzoszoprán, alt, tenor és basszus hangot.
A hangverseny élvezetéhez segítségképpen megkaptuk a kinyomtatott szövegkönyvet latinul és magyar fordításban is, és nagyon úgy hallatszott a lapozás hangjaiból, hogy a nézők többsége hallgat a felszólításra, követi a szöveget a Salve mundi salutare c. középkori himnuszt, amely sorraveszi a megfeszített Jézus testrészeit.
Felemelő látvány volt negyvenöt művész közös zenélését nézni, önmagában az érzékelhető összhang már alkalmas arra, hogy kiemeljen minket a hétköznapokból még ha csak egy bő órára is. Az emlékét még hosszan visszük magunkkal, várva a következő alkalmat, hogy Buxtehude 1680-ban komponált művét újra meghallhassuk élőben.
PS. A fotó képernyőkép a Capella Du Mont Facebook oldalán bemutatott koncert részletéből kiragadva.
