Még hatot alszunk, és aztán egész vasárnap csak Händelről szólhat mindenkinek, aki szeretné: a Müpában 11 koncert követi egymást válogatást adva a szerző műveiből, sőt ezeken túl koncertfilmeket is vetítenek majd, sőt ingyenes kamarakoncertekre is be lehet ülni. A Bartók Rádió közvetíti a fő koncerteket, így bárki bekapcsolódhat otthonról is. (A mediaklikk.hu-n a rádióműsor 30 napig visszahallgatható.)
A nagyszabású programból nem marad ki sem a Capella Savaria, sem a Purcell Kórus, sem a karmester, Vashegyi György. Az ünnepre —amellyel a szerző születésének 340. évfordulójára emlékezünk — Händel Belshazzar című oratóriumával már be is melegítettek – minket is, magukat is.
A Zeneakadémián tartott koncert előtt a soproniak már láthatták a Belshazzar-t, kedden (január 28-án) pedig a szombathelyieknek lesz erre lehetőségük.
A koncert időtartama pontosan három óra, egy szünettel.
A ritkan hallható Belshazzar 1744-ben, a Messiás után keletkezett. (Mivel a YouTube-on elérhető videó, fel lehetett készülni a koncertre.)
Miután az előadás a Haydneum részvételével valósult meg (a Purcell Kórus annak rezidens együttese), az előadás nézése közben eszembe jutott, hogy milyen hatalmas Händel-koncerteket láthatott Haydn, aki kicsit több, mint 30 évvel annak halála után látogatott Londonba. Kultusza nem halt ki azóta sem – a már említett Händel-maraton szintén jelzi, hogy erre a zenére ma is szükség van.
Ez az oratórium kétségtelenül egy olyan kor lenyomatát hordozza, amikor még az emberek kevésbé pörögtek, nem volt szempont, hogy gyorsan fejeződjön be egy előadás. Egy-egy koncert nagy eseménynek számíthatott, nem mint manapság, amikor mindenhova el lehet jutni a világban, és szinte határtalan lehetőség van a szórakozásra.
Ezen az estén, amikor a műsorvezető bemondta, hogy 22.30-ig fog tartani, érezhetően sokan megrezzentek, némi zsizsegés támadt... (Egyértelműen jobb lett volna fél órával korábban kezdeni.)
Az oratórium három felvonásából az első volt a leghosszabb, több, mint egy óra, amely során mindössze az alaphelyzetet és a főszereplőket ismertük meg: adott a mértéktelenül szórakozó babiloni király (akire sokat is várunk, mire látjuk), a józanságra intő anyakirályné, a jövőbe látó próféta (Dániel), a város elfoglalását tervező perzsa uralkodó, Kürosz. A folyamatos pörgéshez szokott néző sok ismétlést érzékel, a zene szépsége ellenére a drámaiságot feltétlenül fokoznák egyes húzások – ez még most is eszembe jutott, bár a koncertre készülve nem is egyszer végighallgattam a teljes felvételt.
Nitocris: Szutrély Katalin
Az első részben sok az elmélkedés a birodalmak felépüléséről és hanyatlásáról, a földi hatalom szükségszerű múlandóságáról, és nem is kérdéses, hogy a bűnös babiloni király bukását bemutató történet fő célja, hogy a hallgatóságot megerősítse vallásos meggyőződésében.
A második felvonás a király dőzsölését, majd a falon a híres felirat megjelenését mutatja be. Mai mércével mérve is kellően drámai, az események felgyorsulnak, hogy majd a harmadik, záró felvonásban meghallgathassuk a tanulságok összegzését.
Úgy tűnik, a librettista erősen bizonygatja, hogy a bűnösök megtérése ugyanolyan valószínűtlen, mint az, hogy a leopárd elveszítse a pöttyeit, a zeneszerzővel együtt mégis minden energiájukat arra fordítják, hogy belássuk, merre is van a helyes út.
Cyrus: Anna Dowsley
Az előadás szereplői mindent megtesznek az ügy érdekében. A kórustételek különösen hatásosak, és érezzük az energiák áradását Szutrély Katalin „prédikációiból” is, akinek korábban is, most is különösen jól állnak a tragikus királynők - ám a jelen esetben a fia nem hallgat a tanácsára.
Nem tűnt olyan magától értetődőnek, hogy Kürosz király szerepére is nőt választ a szerző – Anna Dowsley mezzoszoprán énekli. A zsidó nép felszabadítása miatt pozitív szereplő lesz a város megtámadójából, aki az ártatlan királynőt sem bántja. Szintén kérdés (nekem, a nem szakembernek, csak mezei koncertlátogatónak), hogy miért lett kontratenor Dániel próféta, és miért nem mennydörgő basszusra írta a kioktató szövegeket Händel, ahogy kortársa J.S.Bach tette számos kantátájában. Ugyan egy basszus hangból kétségtelenül több erő áradna, viszont a kontratenor olyan ritka hangfaj, amely csodálatot vált ki a hallgatóságból, különösen akkor, ha az előadó – ez esetben Paulin Bündgen – erőteljes férfi. A látvány és a hanghatás ellentéte meghökkent és elgondolkodtat. Cserébe viszont Gobrias, a győztes hadvezér tényleg basszus – Cserményi Zsombor énekli a szerepet.
Dániel próféta: Paulin Bündgen
A végére hagytam a címszereplőt, a negatív hőst, az orgiázó királyt, akinek a megérkezését már feszülten vártuk, olyan sokat hallunk róla, mire végre megjelenik az első rész vége felé. Megyesi Zoltán ránézésre inkább szelíd életélvező, nem vad hedonista, hajlamosak vagyunk a pártjára állni – miért is ne élvezhetné az életét? A részemről 19 éve töretlenül fennálló rokonszenvet és érdeklődést pályája iránt most is megerősítette azzal, hogy mindvégig szerepben maradt, akkor is, amikor éppen a hozzá szólót hallgatta, őt nézve valóban magunk elé tudtuk képzelni a falon megjelenő feliratot és a döbbenetet, amely ezt fogadta – játéka felerősítette a zene hatását. Azt pedig, amikor az orgiázás élethelyzetét meglazított nyakkendőjével finoman érzékeltette (amelyet persze halála után gondosan újra megigazított!) különösen szerettem: túlzásba nem esett, mégis kifejezte, hogy olyasvalakit látunk, aki bármi áron szembe megy a normákkal, aki nem fogja feladni önmagát — ahogy a próféta által emlegetett leopárd sem veszíti el a pöttyeit.
Belshazzar király: Megyesi Zoltán
Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy mindenhogyan megörökítem kedvenc kórusom és a Capella Savaria gyönyörű koncertjét, még akkor is, ha a következő Belshazzar-ra nem lesz hathatós ajánló. Remélhetőleg a szombathelyi koncert után nem kell újabb 28 év, hogy ismét előadják.
PS. A fotók a Filharmónia Magyarország Fb-oldaláról származnak, fotós: Dittrich Éva
