Lassan 8 éves lesz Holle anyó, amely a Bábszínház azon előadásai közé tartozik, amelyet sokan „klasszikusnak” neveznének: marionett- és pálcás bábokat látunk csak, a mozgatók mindvégig láthatatlanok maradnak.
Néhány hozzám érkező olvasói reakcióból azt szűröm le, hogy vannak, akik látatlanban általában ilyennek tartják az összes bábelőadást, pedig, ha a Bábszínház jelenlegi repertoárját megnézzük, ezek az előadások vannak kisebbségben. Ha egyszer úgyis ott a színész, aki viszonyul is valahogy a bábhoz, több élményt ad, ha őt is látjuk, mintha csak a hangját halljuk – gondolom én, és talán emiatt is maradt a bábszínházi sorozatom végére épp az a három darab, amelyik ebbe a kategóriába tartozik. (Rövidesen nézem a 80 nap alatt a Föld körül és a Nyúl Péter c. előadásokat is.)
Az előadás 90 perces egy szünettel, 3+-os, azaz kifejezetten az óvodásoknak szánt előadások közé tartozik, bár szerintem alsósok is nagyon élveznék még.
De most legyen szó a Holle anyó-ról:
Az előadás a sokak által ismert mese feldolgozása, amely a valódi világban, egy kis városkában indul. Nagyon jó ötlet, hogy míg ebben marionettbábokat használt a rendező, Kuthy Ágnes, addig a kút mélyén, azaz Holle anyó birodalmában pálcásbábokat, sőt igazán találó, hogy a fent és a lent megcserélődött, a szorgalmas lány végül nem le-, hanem „felesett”. A harmonikus látvány Hoffer Károly műve, és ez már csak azért is fontos, mert az előadás egyértelműen kapaszkodót ígér az óvodásoknak: „kint is, bent is rend lesz”, hangzik el többször, nagy nyomatékkal. Holle anyónak köszönhetően szépen szabályosan váltja majd egymást a négy évszak, a munka után jönnie kell pihenésnek, és a jók elnyerik jutalmukat, akik pedig nem segítenek másoknak, megbűnhődnek.
Nagy kérdés, hogy egy óvodás mennyire érzi eleve biztonságban magát, mennyire szembesül mindennapi életében kötelességekkel, amelyek talán csak apró dolgokban merülnek ki (pl. el kell pakolnia a játékait maga után), de ez az előadás nagyban segíti a gyerekek biztonságérzetének kialakítását, és jó ütőkártya lehet egyes szülőknek, ha a házimunkát szeretnék megszerettetni kicsi gyermekeikkel... (Hátha egy óvodásnak még eladható, hogy takarítani jó dolog.)
Nagy kár, hogy a felnőtt kísérők már nem tudják magukat olyan lazán átadni az élménynek, talán senkinek nem az a tapasztalata, hogy a munkáért minden esetben elnyeri méltó jutalmát, de talán még egy hároméves hihet abban, hogy a dolgok alapvetően rendben vannak.
A Bábszínház egy kis oázis, és nagyon úgy néz ki, hogy rövid időn belül az egyetlen, kizárólag gyerekeknek játszó "nagyszínház" lesz (a több vidéki bábszínház mellett), és ennyire sokszínű, minden korosztályt másként megszólító műhely nem marad mellette a Kolibri profilváltásának köszönhetően, amely már csak percek kérdése. Ennek tudatában végképp idealisztikusnak tűnt a Holle anyó története.
Az ezúttal láthatatlan színészek ezúttal is odatették magukat. A reakciókból úgy tűnt, hogy a gyerekek a lusta és hazudós lánnyal is részben azonosulni tudtak (lehet, hogy alapvetően könnyen érthető „a minek piszkoljam össze magam” álláspont, és ők maguk sem szerettek volna kenyereket kiszedni egy beszélő kemencéből), és ez Spiegl Anna nagyon élvezetes játékának köszönhető, akit már hiányoltam – az általam látott legutóbbi előadásokban nem szerepelt. (Ebben az évadban éppen tizedszer jártam a Bábszínházban ezen a délelőttön, és mégis most láttam először.)
Bellát, a jó lányt megmutatni nehezebb és kevésbé hálás, de Pájer Alma Virágnak már gyakorlata van abban, hogy a jóság és a kedvesség plasztikusan megjelenjen a hangjában is, nem kizárt, hogy a nézőtéri óvodások már látták is a Babaróká-ban, illetve Annipanniként is.
Rajtuk kívül még Krucsó Rita (Holle anyó/Néni), Pallai Mara (Mostoha), Kemény István, Tatai Zsolt, Kovács Judit, Beratin Gábor és Bánky Eszter tett meg mindent, hogy a gyerekeknek szép emlék lehessen ez a bábszínházi délelőtt.
Nagy köszönet az összes óvónéninek, aki leszervezi a programot és odaviszi a gyerekeket a színházba, és persze a nézőtéri és háttérdolgozóknak, akik nélkül a varázslat szintén nem működne. Bizakodjunk, hogy egyszer majd Holle anyó rájuk is gondolni fog, amikor az aranyat szórja.
Fotók: Éder Vera, Piti Marcell (a legutolsó) - Bábszínház FB-oldala
