A walkür a tetralógia legnépszerűbb darabja, erre fogytak el legelőször a jegyek idén is – aki Rajna másnapján ezt is bevállalta, jól járt. Az előadás közvetítése a Bartók Rádióban még legalább három hétig szintén visszahallgatható a mediaklikk.hu-n!
Iréne Theorin
Wotan a Rajna és a Walkür között volt a legelfoglaltabb: Erdától született legalább egy gyermeke, Brünnhilde és további nyolc walkür, meg nem nevezett anyáktól. Ahogy a szövegből kiderül, mindegyik az ő felügyelete (nevelése?) alatt állt. Emellett eljárt álruhában az erdőbe (Walse fedőnévvel) a szintén meg nem nevezett ember-anyától született ikreihez, sőt feltételezhetően feleségéhez is a Walhallába... Minden tette a gyűrű trükkös visszaszerzését szolgálta.
Wagner ezt a reményteli felkészülési időszakot nem érezte alkalmasnak arra, hogy ebből is egy Ring-operát írjon (vígoperai alapanyag lehetett volna leginkább, akár kétszámjegyű női szereplővel), és nyilván igaza is volt: a drámai pillanatok hálásabb alapanyagot jelentenek, mint a hosszú folyamatok. A walkür párbeszédeiből így is kirajzolódik a Rajna óta eltelt idő viszonylagos hosszúsága: tíz gyermek cseperedett fel közben. Az opera cselekménye viszont fél napon belül lezajlik - évtizedek munkája semmisül meg pillanatokon belül.
Az első felvonás mindössze háromszereplős, és a szereposztás sikerességétől függően vagy elképesztően feszült minden pillanata, de fulladhat akár végtelen unalomba is, ha a szerelmes ikrek között nem érezzük meg a végzetes vonzerőt. A másik veszélyforrás: ha Hunding, a bántalmazó férj csak kicsit is sármos és nem elviselhetetlenül kegyetlen, lélekben könnyen a pártjára állunk. Ha mindkettő egyszerre következik be, akkor nem működik a történet, és büntetésnek is hathat a rész végigülése. A másik két felvonás esetén ekkora hullámzás nem következhet be: mindkettő eseménydús és a legkedveltebb Wagner-dallamok ebben vannak.
Karine Babajanyan
Jelen esetben a Karine Babajanyan által játszott törékeny Sieglinde körül forognak az események. Ugyan az előadás féligszcenírozott, nincsenek sem bútorok, sem kellékek a vacsorajelenethez, viszont a kutyákat megszemélyesítő táncosok erősítik a férj fenyegető jelenlétét. Kicsit sajnáltam, hogy az énekesnő nem érzett rá arra, amire az én eddig legkedvesebb Sieglindém, Anja Kampe sok éve igen: egy estélyi ruhás nő, magas sarkú cipőben kevésbé nyer meg minket, mint aki mezítláb van. A Brünnhildét megszemélyesítő Irene Theorin jó minta lehetett volna pedig: még „dolgozó” walkürként cipő nélkül és egyszerű fekete ruhában játszott, csillogó estélyi ruháit Az istenek alkonyá-ra tartogatta.
Iréne Theorin az utolsó este utolsó felvonásának végén - fotó: Csibi Szilvia
Láthatjuk évek óta, hogy a szólisták szabadon választják a fellépő ruháikat (leszámítva a csoportos szereplőket, azaz a sellőket, walküröket és nornákat, akiknek egységes és megtervezett a jelmeze), sőt ehhez kapcsolódóan a szerepértelmezést sem köti meg ez a rendezés annyira mereven. A produkció rugalmasan alkalmazkodik az énekesek habitusához, így mindig friss marad, minden este ér minket meglepetés. Emiatt könnyebb ezt évente megnézni, mint egy nagyon kötött és kidolgozott koncepciójú előadást, amilyen például az operaházi Ring.
De visszatérve Sieglindére: nem tűnt annyira kiszolgáltatottnak, és nem hittem el, hogy ennyire merész döntések sorát meg merné hozni.
Ettől függetlenül, rendívül erősnek éreztem a partnereit, a két szembenálló férfit. Nemcsak a már említett Jongmin Park volt meggyőzően elviselhetetlen, de a Siegmundot játszó dán tenor, Magnus Vigilius is megnyert minket néhány percen belül. Hallottam már színikritikust úgy nyilatkozni, hogy a főszereplő tenor minősége fontosabb egy operában, mint a rendezői koncepció. Magnus Vigilius néhány perc alatt rokonszenvet ébresztett, játéka és énekesi teljesítménye egyaránt indokolta, hogy két nő is a megmentésére sietett – mentünk volna mi is. (Aki 2021-ben a csak online nézhető Wagner-varázs-t látta, már találkozhatott vele, de közönség elé most lépett először a Müpában.)
Fischer Ádám
A két férfi intenzív jelenlétének köszönhetően ez a felvonás számomra az egész idei Ring egyik csúcspontjává vált, rendkívül hálás vagyok, hogy nem maradtam le róla. (A Wagner-napok történetében összességében is az egyik legjobb Walkür I. felvonásnak érzékeltem éppen ezt.)
A II.-III. felvonás ezen az estén hasonlóan revelatív nagy meglepetést nem hozott, várakozásainknak megfelelően magas színvonalon történt minden, a már jól ismert énekesekben most sem csalódtunk.
Schöck Atala Frickája a papírformának megfelelően leleplezte Johan Reuter mester-tervét, aki megszégyenült, Brünnhildén állva bosszút. Wotan kénytelen saját maga megölni (elvileg) hőn szeretett fiát, ezt nem is könnyű megbocsájtani a lánynak, aki mert szabadon úgy dönteni, ahogy ő maga szeretett volna.
Ennek a két felvonásnak a legdominánsabb szereplője már a walkür, bár láttunk már néhány Wotant korábban, akivel kicsit jobban sikerülhetett azonosulnunk, így legalább olyan fontossá válhatott a szenvedése. De rendben volt ez így.
Brünnhilde - a táncos (Tóth Brigitta)
Iréne Theorin ezen az estén az első számú sztár, és nem árt tudatosítani magunkban, hogy túl könnyen vesszük természetesnek azt, amikor éppen itt van velünk és a szokásosan magas színvonalú Brünnhildéját nézhetjük, amelyet korábban évekig hiányoltunk. Könnyű megszokni a jót, és folyamatosan tudatosítani kellene azt, hogy még akkor is óriási ez a teljesítmény, ha közben nem érezzük, hogy az énekes különösebben erőlködne, és nekünk sem kell végig izgulni az estét, hogy végig tudja-e majd énekelni a szerepet. (Néhány éve háromszor játszotta el San Franciscóban mindhárom Brünnhildét, egymást követő napokon, gigászi teljesítményekre képes, ezt már régen tudjuk. Lassan kiállíthatnának neki még egy személyi igazolványt Brünnhilde névre is…)
A harmadik felvonás sikerében óriási szerepe volt most is a további nyolc walkürnek, akik között felismerhettünk két sellőt (Fodor Gabriella, Kálnay Zsófia) és Erdát (Gál Erika) is. Öten csak ebben a jelenetben énekeltek – szintén többnyire olyanok, akikhez korábbi főszerepek sorát köthetjük: Váradi Zita, Fodor Beatrix, Szilágyi Szilvia, Miksch Adrienn és Várhelyi Éva. Miksch Adrienn volt idén az egyetlen debütáló, mégpedig Helmwige szerepébe, amelyet mindig Wittinger Gertrúd énekelt a kezdetek óta. Hiányát nagyon sajnáltuk, de Miksch Adrienn ezúttal is bizonyított – akár Wagner-repertoárt is kiépíthetne.
A walkür után szombaton a tetralógia egyetlen igazi happy enddel záruló része következett, a Siegfried.
PS.A walkür-t Posztós János fotózta a Müpa számára.
