Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 „Most nem érek rá ugyan valami nagyon, de azért egy kicsit írok” – ezt mondhatnám akár én is, de ez pontos idézet Janikovszky Éva 2020-ban megjelent naplójából, amelyet a Móra Kiadó adott ki (mégpedig a Covid első leállása alatt!). Ebből kiindulva Keresztes Tamás előadást is rendezett, amelynek szövegét Bíró Bence dramaturg gondozta, az írónő fiatalkori énjét pedig Sodró Eliza, míg a napló során említődő „ideálokat” (Gabit és Ferit) Martinkovics Máté játssza. Mindkettőjük számára testhezálló a feladat, jól érvényesülnek együtt, remélem, hogy még sok évig játszhatják ezt együtt.

A megtekintést (egy rész, 100 perc) feltétlenül ajánlom, már csak azért is, mert az a négy jelenet, amelyet a csütörtöki fotóspróbán láthattam (még leállásokkal, javításokkal), annyira meggyőzött, hogy azóta már magát a naplót is kivettem a könyvtárból, és már a végére is jutottam. A következő időpont július 9-én lesz, amelyet én is beterveztem magamnak. Jegyek most még kaphatóak.

dsc_7902.jpg

Kucses Éva már 12 évesen író akart lenni, és Janikovszky Éva néven valóban sikerült ezt a célt elérnie. Ahogy összeszámoltam, nekem is van tíz könyvem tőle (ez nem számít persze soknak az összes kiadotthoz képest), amelyeket viszont mind egyetemistaként vásároltam össze (antikváriumokat járva), éppen az életem egyetlen olyan szakaszában (a rendszerváltás idején), amikor naplót írtam én is. (Az én naplómban is hasonló súllyal szerepelt a TÖRTÉNELEM, mint Éváéban – ezt azonnal megállapíthattam: alig.)

Naplót ír már gyerekként, hiszen „muszáj valakinek elmondani azt a sok izgalmas dolgot, ami az emberrel történik”. (25.p) Már 12 évesen az olvasóira gondolt írás közben, és nemcsak azért, mert (a napló tanúsága szerint) rájött, hogy az anyja rendszeresen olvassa. Nyomatékosítja többször, hogy inkább az unokáinak szánta bejegyzéseit, nem pedig azoknak, akiktől minden programjához engedélyt kellett kérnie. Már akkor elgondolkodott azon, hogy később mit fog jelentős eseménynek érezni, megpróbált előre szaladni, hogy onnan tekintsen vissza arra a leányzóra, aki éppen a naplójával foglalatoskodik.

dsc_7947.jpg

A folyamatos szerepjáték (még önmaga előtt is), az önironikus megjegyzések, a kifelé kacsintgatás a napló alapvető tartozéka, így nagyon alkalmas ötlet volt az előadás alkotói részéről a színházi jelleg hangsúlyozása: a díszletet a rendező tervezte, a jelmezeket Virág Vivien, a világítást pedig Markó Zsolt.

A színházat és a zenét Janikovszky Éva nagyon szerette, a szegedi kulturális élet nyomai a naplóban nagyobb súllyal szerepelnek, mint a háttérben zajló háború. Nevelőapjának köszönhetően bejutott zenei próbákra is, amelyeket néha részletez is, ír néhány szegedi előadásról, sőt erős kritikával is illeti őket, sőt megőrizte néhány színházjegyét is élete végéig.

Mi az érdekes ennek a fiatal lánynak, aki olyan nagyon sokféleképpen is elfoglalja magát? („A stílusom határozottan pocsékabb, de igazán nem lehet elvárni egy ilyen szegény leányzótól, hogy még írjon is, azonkívül, hogy teniszezik, úszik, társalog és sétál.” 21.p.) Az iskolai csínytevések, latin dolgozatok és félévi értesítők mellett (azok is számítottak persze!) észreveszi az évszakok váltakozását és az ebből adódó apró örömöket ki is tudja élvezni. Leginkább a „szociális életét”, boncolgatta, kivel milyen viszonyban van, terveket szövögetett szabad délutánjaira és leírta, hogy éppen ki tetszik neki, ki(k)be szerelmes… Maga is felismerte, hogy szeret „általában” szerelmes lenni, 12 éves kora óta mindig foglalkoztatta egy vagy több fiú is, így nem egyszer osztott meg alapvető bölcsességeket késői elképzelt olvasóinak: „Egy fiút meghódítani rém könnyű, de megtartani irtó nehéz.” (36.p.) Majd később: „Rettenetes valóság, hogy mindenféle szerelemnek vége szokott lenni.” (96.p.)

jani3.jpg

A szövegből életvidám, különösen aktív és nyitott ember képe tárul elénk, aki láthatóan folyamatosan és magabiztosan változtatja a terveit, véleményét – táblázatba foglalja, hogy éppen mi érdekli, melyik a kedvenc operája, regénye, sőt azt is, hogy mi akar lenni. 1939-ben (13 évesen!) először divattervező, majd árja (!), később amerikai milliomos. Sok a humor és derű a szövegekben, nehéz elképzelni, hogy ez a fiatal lány a nyaralásról, cukrászdákról, táncestélyekről, korcsolyázásról éppen a második világháború éveiben ír.

Néha megjegyzi: „Ja, igaz, nem írtam még, hogy háború van.” (30.p.) -A háborút 1941-ben focimeccshez és színházhoz is hasonlítja, nyomokban említ iskolából átalakított hadikórházat, de ezeknek a megjegyzéseknek a súlya csekély egészen a napló legvégéig, az 1944-es tavaszi bejegyzésekig, amikor már nem tudja kihagyni saját gondolatfolyamaiból sem a bombázásokat, az óvóhelyen töltött időt és az elhurcolt, illetve fogságba esett közeli hozzátartozókat. De ez nem válik főtémává, a hétköznapok apró bosszúságai sokkal jobban izgatják: „disznóság, hogy még mindig nincs jég!” - Láthatóan – alkatánál vagy életkoránál fogva? – kevésbé aggódik, mint a körülötte élők, így igyekszik mindenkiben tartani a lelket. Aki olvasta Gyarmati Fanni naplóját ugyanezekből az évekből, az érzékelheti a különbséget: itt egy serdülő lány naplóját olvassuk, aki valóban képes bizakodva nézni a jövőbe, tele van vágyakozással, amelynek tárgya viszont időről időre változik… A reményt végig nem veszíti el.

jani4.jpg

Miután a próbát láttam, sikerült a teljes szöveget úgy elolvasnom, hogy közben Sodró Eliza hangján hallottam – rendkívül jól illik rá ez a szerepjátszásra hajlamos, kissé szertelen, de határozott, saját szépségével tisztában lévő fiatal lány alakja. Tudunk érte izgulni, „vele tudunk menni”. Martinkovics Mátéval jó párt alkotnak, őket nézve lehet, hogy sokan vissza is idézik saját korai szerelmeiket.

A dramaturgiai munka egy ilyen esetben, amikor prózai szövegből kell színházat csinálni, különösen lényeges. A már elolvasott és megnézett részekből számomra úgy tűnik, hogy Bíró Bence biztos érzékkel hagyta ki a felesleges, illetve ismétlődő elemeket, így a rendező jó anyagot kapott, amelyet leleményes ötleteivel a néző számára érdekfeszítővé, vagy másként, Janikovszky Éva kedvenc szavait használva: „rém gusztává” tudta tenni. Pillanatok alatt megtörténhetnek a helyszínváltások, sokat bíznak a képzeletünkre. Mindössze néhány kellék, ruhadarab ötletes használatával megszületett egy nagyon szórakoztató színház, amelyen bevonódva ülünk – nagyon élénk érdeklődéssel várjuk a folytatást.

Én is nagyon várom, hogy visszamehessek majd július 9-én este, a harmadik alkalomra. Aki már látta az előadást, attól örömmel vennék egy privát vagy akár nyilvános visszajelzést is.

janiko.jpg

PS.1.A bejegyzéshez fotókat a 6Szín oldaláról használtam, fotós: Szkárossy Zsuzsa

Ps.2.Az idézetek természetesen a Naplókból származnak, a 2020-as kiadásból. Hátha lesz kedve valakinek ezt is elolvasni, néhány oldalszámot zárójelben emiatt is közlök – ha kell, ha nem. Lehet, hogy egyszer még nekem lesz erre szükségem…

Címkék: Keresztes Tamás Janikovszky Éva Sodró Eliza Bíró Bence Martinkovics Máté Virág Vivien 6Szín Markó Zsolt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6518143478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása