Ugyan a jelenlegi munkabeosztásom ebben a hónapban nemigen teszi lehetővé a hétköznap esti színházba járást, ugyanakkor új távlatokat nyitott: ezen a héten délelőtt szabad voltam. Ennek köszönhetően a blogom tizedik születésnapja mégsem telt el színház nélkül: kisétáltam Budaörsre, a Városi Ifjúsági Klubba, ahol korábban már Az osztály vesztesét és A kutya különös esetét is láttam. Ezúttal a már 2021 októbere óta műsoron lévő A kis herceg-verziót választottam, amelyet Saint-Exupéry regénye nyomán a rendező, Varsányi Péter írt, és Hajós Zsuzsa dramaturg gondozott.
Az előadás egy óra szünet nélkül, nagyszerű választás elsősorban alsós gyerekeknek, de én, illetve a két másodikos osztálytól függetlenül jelen lévő idősebb hölgyek ugyanúgy élveztük.
De szerencsések ezek a budaörsi gyerekek, akiket ezen a keddi iskolai napon a tanító néni színházba vitt! Jó volt őket látni, ahogy izgatottan várakoztak, majd a nézőtéren zsizsegtek, keresték a megfelelő helyet, az ülésmagasítók között válogattak, de aztán, szinte varázsütésre elcsendesedtek. Elvileg együtt ültünk fel az űrhajóra Ivanics Tamással, amelynek kilövésekor sokan az elhangzó utasítást követve még a szemüket is behunyták. Végig együtt éreztünk vele, a szerencsétlenül járt űrhajóssal, aki egy másik bolygón kötött ki, mint ahova indult, és itt találkozott egy furcsa kis emberrel, aki viszont űrszéllel közlekedik és nagyon hasonlít egy könyvborítóról ismert kis hercegre.
Lényeges említeni egy ajánlóban, hogy aki a cselekmény pontos követését várná az előadástól, az szükségszerűen csalódni fog. Ez az előadás A kis herceg szellemiségét követi, de úgy, hogy minél jobban igyekeztek a mai célközönség számára érdekessé tenni.
A gyerekek reakcióit látva elmondható, hogy ez sikerült is. Kellően érdekesnek tűnt ez a csupa ezüst kisbolygó – Molnár Anna látványtervezőnek köszönhetően - , és a poénok is ültek. Amit viccesnek gondoltak az alkotók, az hatott is. Pirisi László zeneszerző is rásegített arra, hogy az előadás kellően izgalmas legyen.
Bevallom, én az idő egy jelentős részében azt is figyeltem, hogy nézik a körülöttem ülő gyerekek az előadást, és elgondoltam, hogy mennyire jó lenne mondjuk olaszt tanítani ennyire kicsi gyerekeknek, milyen jól ragadna rájuk... A másodikosok nagyon hálásak, ha sikerül valami érdekeset mutatni nekik, de komoly vállalkozás őket lekötni – ha unták volna az előadást, biztosan nem állnak le a beszélgetéssel.
Abból, ahogy viselkedtek, azt gondolom, hogy annyira benne éltek a mesébe, hogy emiatt volt gyengébb a taps a végén – ez a korosztály nem szokott még hozzá, hogy így fejezze ki a tetszését. (A tanító nénik tudnának csak mesélni, hogy ez az űrhajós történet még meddig fog visszaköszönni a gyerekek rajzaiban és megjegyzéseiben – feltehetően még hosszú ideig.)
Ahogy az ezt megelőző héten látott „Minden másképp van”, ez is egy olyan kétszereplős darab, amelyikben mindkét színész nagyon hálás feladatot kapott. Míg Szőts Orsi a kis űrlény-herceget személyesíti meg mindvégig bábbal, Ivanics Tamás lesz a pilóta is és mindenki más, akivel a herceg az eredeti mesében is találkozik.
Ez az átirat, amelyben A kis herceg eredeti történetének egyes mozzanatai mintaként is szolgálnak (a repülő helyett űrhajó robban le, sivatag helyett pedig egy bolygón vagyunk, ahol ugyanúgy nincs víz), de a különböző bolygólakók mesei szereplőként említődnek. Lehet, hogy azok a gyerekek fogják jobban szeretni, akik nem ismerik az eredetit, velük nem fordulhat elő, hogy az egyes részleteket és mondatokat előre várnák a színészektől.
A két szereplő eléri, hogy végig drukkoljunk nekik, és a történetnek el is érkezik egy kritikus pontja, amikor az űrhajósunk életéért nagyon kell aggódnunk. Kettejük közül ő került hozzánk közelebb, hisz vele indultunk el együtt a mese elején. Van is egy pont, amikor komolyan felmerült bennem, hogy képesek lesznek ezek a budaörsiek realisztikus befejezést adni a történethez, és hogyan fogjuk majd feldolgozni a szereplő halálát… Erre azért mégsem kerül sor, aki ezzel a témával szeretné a tanítványait vagy saját gyerekét szembesíteni, azoknak továbbra is a Kolibriban az „epertortás előadás” a nyerő választás.
Aki a regényt korábban nem ismerte, az ezt az előadást megnézve biztosan kíváncsi lesz rá és el akarja majd olvasni.
Az egy másik kérdés, hogy a mű felnőtteknek szóló mozzanatai ebben a feldolgozásban kevésbé kapnak hangsúlyt, de nem is ők a célközönség. Aki pedig kísérőként elvetődik rá, annak nyilván az odavetett utalások is elegendőek, azok is figyelmeztethetik: „felelős vagy a rózsádért”, akármilyen hisztis is. Csak nem hagyhatjuk figyelmen kívül űrhajósunk gesztusát, aki az ismeretlen bolygón rózsát ültetett és azt a saját kevéske ivóvizéből öntözi… Ennél több idealizmus azt hiszem, hogy nem is adható színházban, legyünk ezzel elégedettek mi is, ha netán nem volna önmagában elég jó élmény a mesével együtt lélegző gyerekek látványa.
Ps. A színház FB-oldaláról Borovi Dániel képeit használtam fel.
