Mikó Csaba és Tóth Réka Ágnes műve kilenc napon belül az ötödik kortárs magyar darab volt, amivel találkoztam (ugyanitt a Szkénével kezdte a sort Borbély Szilárd Akár Akárkije), így utólag tűnik ez fel. Mondhatnám, hogy szándékosan ilyeneket kerestem, de nem. A fő szempont – két friss bemutató mellett – az volt, hogy végre megnézzek néhány hosszan halogatott előadást.
Ez is ebbe a kategóriába tartozott nekem, bár a májusi bemutató óta talán eleve nem is mulasztottam túl sok alkalmat. (Ha a G.Ö.R.CS.-höz viszonyítok, amelyet 22 év csúszással tekintettem meg, azt hiszem, hogy a többi előadás esetén a fél-egy év késedelem szóra sem érdemes.
Röviden: az előadás legelsősorban azoknak ajánlható, akik nagyon szeretik a szereplő színészeket – Znamenák Istvánt, Szamosi Zsófiát, Sipos Verát és Szvetnyik Katát -, akik valóban remekül helytállnak mind, és aki rájuk kíváncsi, azoknak ott a helye, mert hosszan nézhetőek (az előadás kb. másfél óra, szünet nincs), de azok se fogják megbánni, akik a felvetett témáról hallanának részletesebben. A hisztéria történetéről rengeteget megtudunk valóban. (Itt néhány adalékot bevillanthatnék, például boszorkányokról, de elengedem - kiderül majd az előadásból.)
Ennél nem sokkal hosszabban:
Sigmund Freud főszereplésével az elmúlt években két kamarajátékot is láthattunk a Rózsavölgyi Szalonban, az egyik, Az utolsó óra még mindig hatalmas sikerrel megy. Freud ezen túl is, nagyon gyakran szóba kerül, sok műre, előadásra hatott, így nem csoda, hogy egy most ebben is szereplővé vált. A látottak egy régi színházi emlékemet is felidézték, Christopher Hampton darabját, amelyet A kúra címmel még az özönvíz előtt (2004-ben) láttam a Tivoliban, amikor még létezett a Budapesti Kamaraszínház is. (Ebben Freudot Benedek Miklós játszotta, Jungot pedig Szervét Tibor.) Lehetnek olyanok, akiknek viszont a Spinozában 2015-ben bemutatott Freud és Ferenczi ugrik be (Murányi Péter darabja Székhelyi Józseffel és Balázsovits Lajossal Czeizel Gábor rendezésében.
Ezúttal Znamenák István személyesíti meg Freudot (is), aki egy újságírónak – Szamosi Zsófiának - beszél egyik kutatási területéről, és számos jelenetben kronologikus sorrendben megelevenedik néhány, bizonyára igaz epizód a hisztéria betegségéről és kutatásáról, sok humorral, nyelvi és vizuális poénokkal. Láthatjuk, hogy mi mindenre lehet képes négy jó színész. A rendező, Bereczki Csilla láthatóan törekedett arra is, hogy mind a négyen valóban jó helyzetbe kerüljenek, és ez meg is valósul, Sipos Vera és Szvetnyik Kata is kap több jó karaktert. A hisztériában szenvedő nők de sokfélék is lehetnek...
Az egyetlen probléma, hogy ugyan frappáns és szórakoztató a jelenetek többsége, de nagyon érezni az ismeretterjesztő jelleget (ebben rokon az Ady és Adél c. előadással, amelyet előző este néztem), és ugyan egyértelmű volt, hogy drámának tekinthető, hogy évszázadokon át nők tömegét kínozták meg, de mégis erősebb lett volna mindössze egy ember tragédiájának kiemelése. Egy áldozat alapos megismerése sokkal keményebben hathat ránk, mint sokaké.
A játék így változó intenzitással folyt az adott jelenetektől függően, mindenki kihozta belőle a maximumot, de nem rázott meg. Jó este volt, nagyon jó színészekkel, megérdemelt siker, és ez sem kevés.
(Nem, visszanézve nem mondanám, hogy akár ki is hagytam volna. Ezt a szereposztást látnom kellett, és lesznek ezzel így még sokan mások is, akik ezzel jönnek ki majd az előadásról.)
Ps. Akinek túl rövid a bejegyzés, azoknak holnap jön egy igazán masszívan túlírt az idei Textúra kiállításról.
PS. Cservölgyi Zsófia fotóit használtam
