Ez a nap személyes okokból számomra különlegesen fontossá vált, és mellékesen most már hozzá fog tapadni ez a nyolcvan perces előadás is, amelyről a legfontosabb mondanivalóm: nagyon más, mint amihez hozzászoktunk.
Léner András rendezéséről a 6Szín honlapján nagyon jól megírt ajánló olvasható, amelyből egyértelműen kiszűrhető, hogy ez a nagyon igényesen, az újítás szándékával is kivitelezett produkció kiknek való.
A második előadás közönsége érezhetően szerette, erősen tapsolt a nézőtér. Ennek tudok nyomot hagyni.
Ha látom, hogy egy előadás jelentős siker, azaz létezik saját célközönsége, akkor olyan nagyon nem zavar az, hogyha – kedvezőtlen körülmények miatt is – engem mégsem szólít meg. A Zichy Szín-Műhely Aranyecsetje hasonlóképpen az átlagtól jelentősen eltérő előadás, és költőiségével engem is megfogott, KIEMELTEN SZÍVESEN AJÁNLOM és emiatt is érdekelt a csapat újabb produkciója.
Nem tudom megmondani, hogy mi lett volna, ha kevésbé vagyok fáradt, és kinézve egy megmaradt helyet (sok nem volt, de egy-kettő akadt) előre ülök a színészekhez közel, és nem maradok fent a karzaton, ahol a csendes jelenetek alatt a légbefúvó zúgása némileg elterelt. Ebből a furcsa hangból is sikerült koncepciót gyártani, mert egy idő után már azt hittem, hogy szándékosan tették hozzá az előadáshoz, hogy jelezzék: a XX. században a nyugalmi időszakokban is volt valami kellemetlen, sőt lehet, hogy ennél még általánosabb érvénnyel is nyilatkozhatunk: az élet valóban ritkán ad meg tökéletes pillanatokat bármikor is.
Igen, feltétlenül számít, hogy valaki hol ül egy előadáson, de önmagában mégsem elég. (A Bébi. Bumm!-ot hiába néztem ezek után már elővigyázatosságból az első sorban, így sem lehettem a célközönsége, az utolsó Operabeavatón viszont annyit nevettem, hogy hiába ültem akkor is a karzaton, nem észleltem semmiféle zavaró körülményt.)
Talán sok mindent önmagában az is eldöntött, hogy az első jelenet – teljesen feleslegesen – a színház előcsarnokában van. Nem, a legtöbb néző nem szeret hosszan álldogálni a bejárat előtt, hiába tipikus független előadásoknál ez. Szerencsén múlik, hogy ki hova álla kezdés előtt, így mondom előre azoknak, akik most készülnek erre: a lépcsőn lesz a fontos cselekmény, úgy helyezkedjenek el, hogy azt jól megfigyelhessék. Ez az első jelenet számomra csak hangjátékként jött át, és nem tudnám visszaidézni, hogy miről volt szó, és ez is nehezítette azt, hogy felvegyem a fonalat.
Az előadás előtt ugyan átfutottam a belinkelt ajánlót, de ki is ment a fejemből (ismeretlen darabnál szeretem menet közben felfedezni, hogy miről is van szó), és talán a harmadik történet fogott meg először, amikor Illés Dániel villanyszerelőként megjelent, onnan tudtam ténylegesen követni az eseményeket.
Illés Dániel, László G. Attila
Ebben a pár percben átjött egy teljes emberi sors, és addigra az előadásból is kiderült a leírt koncepció, a XX. századon belül ide-oda ugrálás értelme. Voltak visszatérő motívumok, érdekes volt a kivetített képek alapján szembesülni Gazsó L. Ferenc történeteivel és azok színpadi megjelenítéseivel is. Bártfay Rita dramaturg, Győri Gabriella díszlet- és jelmeztervező, Nagy Csilla koreográfus, Jeney Erzsébet zenei szerkesztő, Kárpáti János Iván creative designer munkája is benne van az eredményben, ők se maradjanak ki.
Az előadás egyik pozitívuma, a rendezőt dicséri, hogy az összes színész közel egyformán hasznosult, ez megint egy közösségi munka, nem az „egy sztárnak statisztál mindenki más” helyzete. Az ilyen a ritkább leosztás, és a magam részéről örültem, hogy a színészek mindegyike – Fekete Linda, László G. Attila, Koltai Vivien - kap olyan jelenetet, amelyben éppen ő van kiemelt helyzetben. Szerepel még: Kocsis Mónika Krisztina, Kovács Dominik Róbert, Mladoniczki Dávid.
Miután a 17 fotó is újdonság, a hozzájuk fűződő történeteket sem szeretném leszpoilerezni.
Az egymás után következő epizódok lazán kapcsolódnak, de nyilvánvaló, hogy valamiféle összefüggés csak van köztük, és a sor bármeddig folytatható lenne. A XX. század bőven adott témát, extrém fordulatokban is bővelkedett, ezek hiányára biztosan nem panaszkodhatunk.
Ps. A fotók a Zichy Szín-Műhely és a 6Szín oldaláról származnak, és Szkárossy Zsuzsa készítette őket.
