Bejegyzések

Szerettem a tavalyi Don Carlos közvetítést, mert úgy láttam, hogy Frank Hilbrich  rendezése az opera viszonyait a hatalmas fehér lépcsősor segítségével világosan értelmezi. Nem hiányzott a XVI. századi környezet, és az, hogy érzékeltem, hogy mindennek van értelme, az előző produkció valóban emlékezetesen gyönyörű jelmezeiért is kárpótlást nyújtott. Ezen túl hatottak rám az énekesek arcát közelről mutató képek, és összességében úgy emlékszem erre a közvetítésre vissza, mint egy kis fénysugárra a covid időszak második, túl hosszúra nyúlt leállásából, amikor már szinte meg is szoktuk, hogy színház nélkül élünk.

Emiatt a jó alapélmény miatt is vártam az élő előadást, és erősen sajnáltam, hogy az időzítése miatt mindössze egy megtekintésre futotta a harmadik emeletről.

Néhány benyomásomat rögzítem (3+2 oldalon), bár aki nem tud semmit a produkcióról, az jobban jár a tavalyi ajánlómmal, ez mindössze annak a kiegészítése. (Annyira tetszett, hogy ebből egy praktikus RÖVIDÍTETT verziót is készítettem, az is választható.)

Még az elején: az Operaház zenekarát Leonardo Sini vezényelte, jó volt őket egyben látni, még ha messziről is. Az énekkar most is nagyon odatette magát, a Don Carlosban nagyon kell az erőteljes jelenlétük, és ez most adott is volt (karigazgató: Csiki Gábor).

Ligeti3Szegedi Csaba, Gál Erika, Ádám Zsuzsanna

Erősen megosztó lett az előadás, a rendezői koncepció és a díszlet szélsőséges véleményeket generált. Ez tükröződik mind a Facebookon olvasható kommentekben (akiknek tetszett, azok hallgatnak, így úgy tűnik, mintha a többséget zavarta volna a rendezés), de a legtöbb néző szavaiból is éreztem, hogy nem értették meg a lényegét - annyira akadályozta őket az előadás szeretésében a szokatlanul puritán látvány. Sokaknak, akik közel ültek, igazán zavaró volt a túl fehér színpad, pláne amikor kék fényt vetítettek rá.

Ezt nem tudom tapasztalatból megerősíteni, de visszagondolva a túl fekete Otellóra, amikor rá se tudtam nézni egy idő után a színpadra, és a szinte tökéletes szereplőgárda - Kálmándy Mihály!, Létay Kiss Gabriella!, akiket mind nagyon szeretek - ellenére se tudtam még egyszer visszaülni rá, elhiszem, hogy egy díszlet nem pusztán az esztétikai megjelenése miatt irritáló, hanem valóban rossz ránézni, pláne ilyen hosszan. (Sok tervező csak erre a szempontra nem gondol, hogy órákon át ugyanazt KELL néznünk, nagyon nem mindegy, hogy milyen egy díszlet, ha a teljes előadásra tervezik és nem csak egy felvonásra.)

Miután ez így van, a hagyományos produkciók kedvelői számára a későbbiekben még nagyobb súlya lesz a szereposztásnak, amely esetleg rávehet valakit arra, hogy kilépjen a komfortzónájából az újabb megtekintéssel. Feltétlenül lényeges lenne, hogy próbáljuk megérteni a rendezői megoldásokat (a saját érdekünkben, hogy ne a fanyalgás lehetőségéért váltsunk jegyet az Operaházba!), ne akadjunk le a külsőségeken, és így a főszereplők temérdek szenvedése hasson ránk, és lehetőleg minél több nézőpontjából is átlássuk a történetet. (Van-e egyáltalán olyan opera, amelyben ennél is több a szenvedély és a csillapíthatatlan fájdalom?)

Ligeti5Gábor Géza

Tavaly a közvetítésből úgy tűnt, hogy a „könyvlabdát” maga előtt görgető szerzetes, V. Károly személye a rendezői koncepcióban a szokásosnál kiemeltebb szerephez jutott, és Gábor Géza megformálásában szinte főszereplővé vált. Jelen esetben a basszista előlépett Inkvizítornak, így sajnálatosan kevés időt töltött színpadon. (Nemrég Hágen volt, és októberben pedig visszakapja Ozmint a Szöktetésben, ezekben a szerepeiben  tudja legjobban megmutatni magát jövőre, nem érdemes kihagyni semmiképp.)

A szerzetes szerepét idén Köpeczi Sándor kapta, akinek szép árnyalatú és nagy volumenű basszus hangja van, amely feltűnést is keltett, a közönség megtapsolta a szólóját, bár emlékképeim szerint V. Károlyt nem nagyon szokták. Az énekesnek hangban sikerült kifejtenie a kellő hatást, de a könyvlabda lépcsőről lépcsőre görgetése, és főleg az eleresztése az élő előadásban nagyon mesterkélt megoldásnak tűnt, most korántsem éreztem annyira erősnek sem a rendezői ötletet, sem ezt az alakot, és kevésbé határozta meg az előadás alaphangulatát. (Nincs kétségem, hogy ez nyilván azon is múlt, hogy tavaly a kamerák közel hozták a szereplőt, most meg az arcokat jól nyilván nem is láthattam.) A hiányérzetnek némileg talán oka lehet az énekes fiatal kora, egy hosszú uralkodói pálya tanulságait összegezné ez a pár mondat, és a hangból rengeteg átélt szenvedésnek is ki kellene sugároznia. Ez még hiányzik – és talán addig jó az énekesnek, amíg ez így van. (Ezt a szerepet mégis a pályájuk végén álló énekes-legendákra lenne jó ráosztani, de persze lehet, hogy azok ilyen szépen már nem tudnák elénekelni.)

BereczKöpeczi Sándor

Mukk József (Lerna gróf), Zemlényi Eszter (Égi hang) kis szerepeikben most is működőképesek voltak, érezni lehetett a jelenlétüket, Szegedi Csaba Posaként pedig hozta a szerephez szükséges lendületet, örömmel hallottam, hogy most is megint a hangjánál van. (Az, hogy mennyire kártékony a többi szereplőre nézve Posa jóindulatú világjobbító lendülete, ebben a rendezésben is kiderült – a szereplő láthatóan ezt halála pillanatáig nem ismerte fel, de ezzel nyilván jól járt, és legalább elmondhatta, hogy elveinek megfelelően élt mindvégig. Manapság ez a magatartás a következményektől függetlenül is különlegesnek látszik.)

Gál Erika (Eboli) jelmezén most sem sikerült túllépnem, amely nagyon leegyszerűsítette ezt a karaktert, és nehezítette, hogy az énekes árnyaltan mutassa be ennek a szintén szenvedő nőalaknak az élethelyzetét és érzéseit, a környezetéhez fűződő ambivalens viszonyát. Ahogy érzékeltem, sokan az ő megjelenését Fülöp áriája alatt, illetve az apródot játszó Heiter Melinda zaklatását tartották a legnagyobb rendezői kihágásnak, pedig mindkét mozzanat a történet fontos elemeit erősíti meg. (Gál Erikát egyébként éppen Eboli szerepében láttam először egy teljes szereposztás felé magasodónak, még nyolc év után is emlékszem rá, milyen volt a régi rendezésben.)

Ligeti4Az apród: Heiter Melinda

Ezúttal nehezemre esett igazán a hatása alá kerülni Palerdi András Fülöpjének, aki az évad során minden korábbi alkalommal tetszett ( a Parsifalban is, az Ezred lányában meg különösen, nagyon jól állnak neki a komikus szerepek). Áriája áldozatul esett a számomra nagyon is indokolt rendezői koncepciónak: az első fele alatt a körülöttem ülők felháborodása olyan hangosan nyilvánult meg, hogy ez elterelt, így még véleményem sem alakult ki arról, hogy énekelte épp ezen a délelőttön. Az, hogy ez a Fülöp nem tűnt igazán szenvedélyesnek, múlhatott alkatán, de bőven benne lehetett a színpadtól való távolságom is, vagy akár az, hogy Szegedi Csaba hangja jelentősen erősebben szólt korábban, és ahhoz képest kevésnek tűnt. Persze, mindez lehet a szerepfelfogás is, viszont az okoktól függetlenül a végeredmény számít úgyis: ez a Fülöp nem válhatott érdekesebbé a környezeténél, nem tudott meghatni – hiába volt a nyolcperces kápráztatás.

Sajnos, nem mondhatom azt, hogy mindez azért volt, mert Don Carlos már a saját pártjára állított, bár ennél jobb esélyei sosem voltak a hercegnek, mint ezzel az ötfelvonásos verzióval: ez vele kezdődik, megismerjük szerelmét és gyors csalódását, ez a 25 plusz perc ad egyedül esélyt a trónörökösnek arra, hogy vele menjünk, neki szurkoljunk, ne a zsarnok apának, aki mégis megkapta a szerzőtől a negyedik felvonás elején az operairodalom egyik leghatásosabb áriáját.

Berecz6Fülöp: Palerdi András

Pataki Adorján Carlosán az elejétől érezzük, hogy gyenge ember, Erzsébet minden vonzalma ellenére sem dönthet mellette a saját apja szándékaival szembeszállva. A rendezői koncepcióhoz illeszkedett az alakítása, és örültem, hogy láttam ebben a szerepben végre, mivel a miskolci félbemaradt Don Carlos sorozatban nem tudtam, bár nagyon sokan melegen ajánlották. Viszonylag sok operát látott mezei nézőként azt gondolnám, hogy még nagyon fiatal, fog még a hangja tovább is érni, nagyobb volumene lesz később, és sokkal jobb Carlossá válhat, mint amilyen most. Eljön az a pillanat, amikor nagyon keservesnek fogjuk majd érezni, hogy Erzsébet nem mellette döntött. (Ahogy néztem az elmúlt évtizedben egy másik tenor, Brickner Szabolcs útját, egyértelműnek tűnik még a pálya széléről is, hogy a jelenlegi magyar mezőnyben ő az, aki alkatilag, életkorilag és a hangilag is a legideálisabb Don Carlos lehetne. Miután hatszor láttam kiemelkedő színvonalon Gabriele Adornóként megjelenni a Simon Boccanegrában, nagyon szeretném, ha ebben a rendezésben előbb-utóbb feltűnne.)

Ezek után a darab ismerői, illetve azok, akik már olvastak egy-két operás bejegyzést ezen a blogon, már most tudják, hogy ki az, akinek az alakítása engem a leginkább megfogott ezen a délelőttön.

űLigeti6Középen Erzsébet még fehér ruhájában, az első felvonásban

Ádám Zsuzsannát túl sokszor még nem láttam, de minden egyes alkalmat pontosan fel tudnék idézni (a megírt bejegyzéseim nélkül is). Miatta is sajnálom, hogy a Primavera Fesztivál váratlanul elmaradt, erősen számítottam arra, hogy emlékezetes lesz majd a debreceni Trubadúrban is. A még pályája első szakaszában álló énekesnő igazi főszereplő-típus, akinek megvan a kellő színpadi jelenléte, sőt a hangja is már most kellően erős ahhoz, hogy vele kapcsolatban ne merüljön fel problémaként a távolság sem – a harmadikon is Erzsébetet láttam tőle , aki a szokásos csapdahelyzetbe játszotta be magát, amikor Fülöpnek igent mondott. (A miskolci Don Carlosban már beénekelte a szerepet, őt meg tudtam nézni már korábban is szerencsére, és érzékelhető az, hogyan mélyült el az alakítása az évek folyamán.)

Általa a királyné nézőpontja vált legátélhetőbbé számomra, aki ugyan nem szűzies és visszafogott, amilyennek Eboli mondataiból gondolhatnánk, és akár ezen is meg lehet akadni, hogy a megszokott Erzsébet képtől eltér. A kiinduló fehér ruhájából fekete lesz, és ez alapján elmondható,  hogy a rendező is egy magabiztos, valóban a trónra készülő, erős nőalakban gondolkodott, aki a személyes boldogságát hajlandó háttérbe helyezni más szempontok (az ország érdeke, személyes karrier) miatt. 

LigetiEdina

Ha túl sokan nincsenek is abban a helyzetben, hogy azt mérlegeljék, hogy egy királyhoz, vagy csak egy herceghez menjenek-e hozzá, de ha általánosítunk már sokan magukénak érezhetik a királyné élethelyzetét, és emiatt is érhetett el erős hatást Ádám Zsuzsanna alakítása, mert ez kiemelődött. A „nagyobb jó” vagy nagy karrier választása sokszor szükségszerűen emberi kapcsolatok feláldozását is jelenti akár direkt módon, akár csak közvetetten, kevésbé látványos döntések formájában. Nem mellékes kérdés, hogy mire is fordítjuk kevéske időnket. Lehet, hogy rosszul döntünk, és eljön az a pont, hogy ezt be is látjuk. Erzsébet még jóval a történet tragikus végkimenetele előtt felismerhette tévedését, ennyivel is rosszabb a helyzete Posa márkiénál, a nép helyzetét egyiküknek sem sikerült megjavítania.

Erzsébet ugyan egyetlen döntéssel elszúrt mindent, de méltóságosan, mindössze néhány kis megjegyzést megengedve tűri el sorsát, de eközben végig érzékeljük a benne felhalmozódó feszültséget. Elfojtott szenvedélye erősen hat ránk, és bár ez a karakter képes feláldozni Don Carlossal a szerelmet is, de a méltóságát végig nem adja fel, így vonzereje ezzel együtt megmarad.

Ligeti2

Ádám Zsuzsanna már első látásra ígéretes tehetségnek tűnt (Elviraként, jó érzékkel néztem azt a Don Giovannit az Óbudai Társaskörben Erwin Schrott gálájának időpontjában), pillanatok alatt nemzetközi énekessé válhat, így mindenkinek javaslom, hogy addig nézze, amíg itthon énekel. (Ezt a  hozzáállást a covid után pláne alapvetőnek gondolom: mindenkinek addig kell örülni, és nézni, amíg csak lehet – mind ki vagyunk szolgáltatva a műsornak, énekesek és nézők egyaránt.) Legközelebbi nagy attrakciója a Tosca lesz szeptemberben, jelenlegi partnerével, Pataki Adorjánnal, illetve Scarpia szerepében Kálmán Péterrel. Ennek kapcsán is említem, és azért is, mert ez egy AJÁNLÓ blog: július 1-től lehet jegyeket venni a jövő évad előadásaira, amelyek között lesz ez a Don Carlos is újra, június legvégén, de legalább nem a Wagner-napokkal egyidőben. Aki a hétre megmaradt két utolsó előadás egyikére sem vett jegyet, és állójeggyel sem próbálkozik, azoknak egy évet kell várnia az élményre. Több szereplő, köztük Ádám Zsuzsanna, Gábor Géza, Palerdi András, Szegedi Csaba ismét látható majd, és csak az kérdéses, hogy a jelenleg NN jelzés eltűnése után kié szerepel majd Fülöp neve mellett… Reménykedem, az  igazi „un lampo di dolor” majd csak akkor ér, ha esetleg csalódnom kell. De hátha nem.

Berecz V

Utóiratszerű hozzátétel, talán nem érdektelen (a produkció kapcsán, de már inkább a nézői élményről)

Erősen hiszek abban, hogy a befogadói élményt legalább annyira meghatározza a néző háttere, előismeretei, aznapi állapota, az előadást közvetlenül megelőző más élmények minősége, és nem kevésbé a hely, ahonnan nézi az előadást (a konkrét ülőhely komfortszintje, illetve az őt körülvevő nézők viselkedése, nemcsak az, hogy mennyire van távol a színpad és mennyire jól lehet onnan látni és hallani).

A legtöbb esetben úgy teszünk, mintha az élmény a fentieken egyáltalán nem múlna, csak és kizárólag a színpadi történéseken. Egyáltalán nem felesleges a fent említett tényezők vizsgálata – ezek alapján néha kiderülhet, hogy valaki számára teljesen esélytelen, hogy egy előadás tetszen, míg máskor meg a körülmények miatt szinte biztosra vehető. Persze, nem mindig jön be a papírforma sem – ezért érdekes az élő színház, és nem cserélhető le másra. Tényleg akármi megeshet.

Igazi csoda-élményről majd a Wagner-napok kapcsán készülő másik párhuzamosan készülő bejegyzésben fogok beszámolni, jelen esetben az a legnagyobb dicsérete ennek az előadásnak, hogy elmondhatom: ténylegesen elérte, hogy képes voltam végig odafigyelni, bár éppen két Ring-előadás között, szombat délelőtt mentem el rá, tudva, hogy a befejezése után bő egy órával már a Siegfriedet fogom nézni. Nagyon szerencsétlen megoldás volt, nem ajánlom senkinek, de ha egyszer nem tudtam más jó időpontot találni, ráadásul erre – deus ex machina volt a javából - valakitől elfogadható árú jegyet tudtam venni pár nappal korábban, és mégsem jártam meg, hogy hónapokkal előre nem gondoskodtam az ülőhelyemről. Erre a címre minden napra előre el volt adva a teljes nézőtér, a közönség valóban szereti ezt az operát, és remélhető, hogy a modern rendezés ismeretében is sokan lesznek az újranézők. .

Az előadás befogadását számomra megkönnyítette, hogy a darabot a 2014-es előadások előtt egy teljes nyáron naponta többször is meghallgattam (már akkor tudtam, hogy a darabról a vietnami rizsföldek is eszembe fognak jutni később– ez valóban így is van). Később a covid által sajnálatos módon tönkretett, sokkal több megvalósult előadásra érdemes miskolci Don Carlos újabb apropót adott a készülésre, és a darab viszonyrendszerének szétboncolására, egy háromrészes ajánló keretében, mielőtt tavaly a közvetítésnek köszönhetően Frank Hilbrich koncepciójával szembekerültem. Ez a ráfordított idő és figyelem megtérült, biztosan jobban együtt tudtam menni a rendezővel, mint ha ez a produkció még 2014 előtt ér, amíg nem vált számomra fontossá éppen ez az opera.

A mögöttem ülők egy "szép előadásra" készültek, örültek, hogy az újranyitott Operába jöhetnek, de már  a kezdéskor sem egészen voltak kibékülve azzal, hogy a lábuk sem fért el teljesen, menet közben pedig itt-ott hangosan háborogtak.

Ismerve a korábbi Don Carlos szép jelmezeit, hagyományos felfogását, megértettem ezeket a nézőket, akikben indulatokat kavart nemcsak a kényelmetlen hely, de a merész ötletek sora is. Egészen biztos, hogy ezek a hölgyek, ha legalább a fenti ülések színvonala eléri a földszinti valóban igazán jó székekét, már ennyire nem dühödnek fel. A kettő együtt sok volt. A kényelmes székeket és az elég nagy lábhelyet az emeleti nézők is megérdemelnék – a jegy árában nem az ülőhely komfortnélkülisége, hanem a színpadtól való távolsága már bőven kifejeződik. (Ezeken a helyeken lábhelynek, nem a feliratok olvasására alkalmas táblácskának lenne jelentősége, innen a színpadot nézve egyébként is könnyebben olvasható a kivetített szöveg, mint a földszintről.)

A hagyományos rendezésű Simon Boccanegra előadásain viszont azt tapasztaltam meg ugyanerről a helyről, hogy mivel akkor a nézői elvárásoknak megfelelt a produkció, a mögöttem ülők (mind a hat alkalommal) belenyugodtak az összeszorítottság élményébe – a színpadi látvány kompenzálta ezt.

Ugyanez a viszonylagos összeszorítottság persze a nézőket közelebb hozza egymáshoz, hajlamosabbak beszélgetni, jó hangulatú hely a karzat. Az egyetlen negatívuma, hogy mindig egy-két-három perc lesz, mire mindenki lenyugszik, a nyitányok, illetve a darabkezdő áriák ennek rendszerint áldozatául is esnek...

Feltételezem, hogy augusztusban majd lesz idő újragondolni a harmadik emelet nézőterét, sőt rég van is koncepció az átalakításra, de ha mégis közbejönne valami, akkor nincs más hátra, még sokkal intenzívebb előadásokat kell készíteni, hogy a fent ülő nézők kitartsanak, és ne szokjanak át az operák élő előadásairól a felvételek hallgatására. Túl nagy az infláció, és ez mindenkit spórolásra késztet. Mi tagadás, a Don Carlos Pavarottival még akkor is lenyűgöző akárhanyadik meghallgatásra is, ha csak egy telefonra letöltött hangként van jelen – ezzel kell a versenyt az élő előadásnak felvennie. Van benne kihívás.

Én mindenesetre reménykedem a jövő évi sorozatban, és gratulálok az idei szereplőknek, akiknek még két jó hangulatban lebonyolódó, technikai problémáktól mentes előadást kívánok.

PS. Berecz Valter és Ligeti Edina képeit használtam fel az Operaház Fb-oldaláról. Ahogy lesznek képek Pataki Adorjánnal is, pótlólag elhelyezem majd a bejegyzésben - jelenleg éppen a címszereplő alul van reprezentálva, és ezt sajnálom.

Címkék: opera Opera Brickner Szabolcs Gábor Géza Gál Erika Szegedi Csaba Csiki Gábor Heiter Melinda Mukk József Pataki Adorján Köpeczi Sándor Zemlényi Eszter Ádám Zsuzsanna Frank Hilbrich Leonardo Sini

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9817857245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása