Fodor Orsolya „Kaukázusi-kivonata” (90 perc) tantermi előadásnak készült, minimális forrásból, alig néhány kellék felhasználásával, viszont négy csodás színésszel, akik így együtt csakis ebben a produkcióban láthatóak.
Az előadás még 2020 nyarán készült el, a covid miatti első lezárás után, és tény, ami tény, eddig nem vettem észre, hogy van, pedig ez aztán tényleg minden létező szempontot figyelembe véve nekem való előadás volt – a darab, a szereplők, a rendezés stílusa és az előadás célkitűzéseit nézve egyaránt. Ez pont olyan, amelyik mellett a lehető legszívesebben kampányolok. (Előre is mondom, nagyon sok későbbi bejegyzésemben is említeni fogom épp ezért.)
Mészáros Blanka - Feczesin Kristóf - Ficza István - Bánfalvi Eszter
Fogalmam sincs, hogy ezt a biztosan nehezen egyeztethető produkciót hány alkalommal sikerült már lejátszani a covid ellenére is, de NAGYON remélem, hogy hosszan életben marad még, és sok gimnazista megnézheti majd, akik számára elsősorban tantermi előadásként létrejöhetett.
Ennél hosszabban kifejtve:
Nagyon szeretem Brechtnek ezt a művét, ha jól alakul minden, akkor végig szoktam drukkolni Gruse kalandjait minden alkalommal, a menekülését, a hídon átkelését és persze a bírói tárgyalását. Régebben nagyon kedvemre való volt a Kamrában még most is látható produkció, és még évtizedekkel korábban Mohácsi János nagyszínpadi (legalább négy-öt órán keresztül tartó) nyíregyházi előadása, amely még a téeszekről szóló előjátékot is kibontotta.
Fodor Orsolya rendezése sokat rövidít (Al-Farman Petra dramaturg segítségével) a darabon anélkül, hogy lényegi sérülést okozna, ez az általam látott legpuritánabb Kaukázusi. Megmutatja, hogy „csak” színészettel is milyen nagy hatást lehet elérni, látványelemek nélkül is, ráadásul elvihető tetszés szerinti helyszínekre. Drámajátékos eszközöket használ (drámainstruktorok: Milovits Hanna és Rábavölgyi Tamás), és vannak olyan megoldásai, amelyeket leginkább bábszínházakban láthatunk. A leglátványosabb mind közül az, amikor Mihail, a csecsemő kulcsfontosságú figuráját egy szürkésfekete férfi pulóver játssza, amelyik számtalan kreatív lehetőséget biztosít, amelyeket nem részletezek…
A játék egyes pontjain bevonnak minket, néhány nézőt jobban is. Nekem volt olyan szerencsém, hogy az előadás elején néhány percig libaként vehettem részt a történetben, de szerencsére megkopasztásom gyorsan lekerült a napirendről a kormányzó ellen kitört lázadás miatt...
Vermes Nóra látványtervező zöld, barna és szürke színekkel dolgozik. A négy színész próbaruhája harmonizál a négyzet alakú játéktér szintén zöld színével. A színészek ennek az üres térnek a négy sarkán ülnek egy-egy széken, mi nézők pedig három oldalról vesszük körül ugyanezt a teret.
Amikor mi vagyunk az esküvői vendégek is... (a pogácsa is nagyon rendben volt)
Ahogy a rendező egy korábbi interjúban már közölte: a rövidített verzió Gruséra koncentrál, és elsősorban arra a folyamatra, ahogy a lány egy már meghozott kemény döntés következményeit is mindvégig vállalja. Ez a téma az, amely fontossá válhat számunkra is, illetve kiemelten a gimnazista célközönség számára.
A négy színész bármilyen szempontok alapján is választódott ki, nagyon remek így együtt.
Ami megmarad: a krétakör és benne Gruse
Gruseként a nemrég (=közvetlenül a covid előtt) a Radnótiba szegődött Mészáros Blanka látható, aki már csak azért is nagyon alkalmas a szerepre, mert gyorsan rokonszenvet ébreszthet talán azokban is, akik először látják. Miután én színészi fejlődését e.h. kora óta figyelem, már nem kellett felfedeznem magamnak. Ez az este megerősítette azt a bűntudatomat, hogy vannak a Radnótiban olyan előadásai, amelyeket még mindig nem láttam. Figyelmünket most is végig fenn tudja tartani, és egyszerre jellemzi a törékenység, nőiesség és a magabiztosság, érezzük, hogy ha egyszer valaki mellett döntött, nem fog gyávaságból visszalépni. Hasonlóképpen ideális számára ez a szerep, és jó lenne, ha még sokat játszhatná, mint amilyen a Jeanne d’Arc volt.
„Együtt lehet vele menni”, de ami jó, ugyanígy szimpatizálni kezdünk Feczesin Kristóf Simon Csacsavájával is. A miskolci társulat színésze (de hogy le vagyok maradva a miskolci előadásokkal is!), ahogy Ficza István és Bánfalvi Eszter is, több szerepet is kapott, a két férfi legalább „ilyet is olyat is”, azaz van amelyikben rokonszenvesek lehetnek, van amelyikben nagyon nem. Ficza István agresszív katona, papucsférj, menekülő előkelő hölgy ÉS ő kapja a részeges, korrupt bíró szerepét is, aki mégis a legtűrhetőbb ítéleteket hozza. Bánfalvi Eszternek jut az ellenpont, a gyermekét elhanyagoló vérszerinti anya, akinek a ruhák bepakolása a legfontosabb a menekülése előtt…Ez hálátlan, érdekes lehetne látni, hogy egy előadás utáni feldolgozó foglalkozáson a diákok hogy reagálnak, mennyire képesek elválasztani a színészt a szereptől.
Mind a négy színész nagy összhangban dolgozik együtt, nagyon sok a váltás az előadásban, és olyan gördülékenyen haladunk előre, mintha már egy nagyon bejáratódott, gyakran játszott produkciót néznénk. (Lehet, hogy tényleg sok tantermi megrendelés volt, de az is, hogy emögött „csak” színészi profizmus van.)
Korábbi éveimben, amikor nagyon sok teremszínházi előadást rendeltem meg (elsősorban a Nézőművészeti Kft-től és a K2-től, ezeket mind meg is írtam), megtapasztaltam, hogy a gimnazisták többsége sokkal jobban szereti az ilyen viszonylag rövid és helybehozott produkciókat, mint este elmenni külön valahova, és későn hazamászni, hiszen másnap korán kell úgyis kelni az iskola miatt. A felsorolt praktikus szempontokon túl a tantermi előadások varázsa mégis a színészek szokatlan közelségén múlik. Mindig megfogja őket, ha egy színész JELEN VAN, eszköztelenül alakul át mindenféle külsődleges effekt nélkül. Engem is ugyanígy megfog, túl a 4080. megnézett előadáson még mindig elbűvöl az, ha valaki igazán jó.
Egy ilyen „low cost” produkció diákok tömegére jobban hat, mint az, amelyikbe rengeteg pénzt beletettek, és hasonlókat jobb eséllyel lehet létrehozni, így nem kizárt, hogy a magyar színház jövője (a nézői utánpótlás felnevelése miatt mindenképp) épp ezeken az előadásokon nagyban múlik. Jó lenne, ha ez vagy az ehhez hasonló produkciók be tudnának kerülni a Lázár Ervin vagy más programokba, és sokak számára válnának elérhetővé.
A színház kiirthatatlan, és van remény, még akkor is, ha nem egyszerű a helyzet. Ez jutott eszembe a Freeszfe Kaukázusi krétaköréről.
Ez nagyon az én színházam volt, és hirtelen megsajnáltam azokat, akik a vírus miatt nem mernek semmire beülni…
Ps. Kuttner Ádám fotóit a Marczibányi téi Műv. ház oldaláról használtam fel
