Ezt az előadást semmiképp nem hagyhattam ki, és örülök, hogy vállalhatatlanul nagy késést nem szedtem össze az augusztusi bemutató óta, és egy már kiérlelt produkciót láthattam más mezei nézők társaságban a Bethlen téren.
Blaskó Péter áll az előadás középpontjában, amelyet lánya, Borbála rendezett, és fia, Bence is közreműködik benne zenészként. Rövid ajánló fogja követni a visszaemlékezésemet, ha valaki innen tovább jön velem.
Számomra ez kötelező előadás volt, mégpedig a középpontba állított Blaskó Péter személye miatt, aki 1979-87 között, az ún. „Csiszár-korszakban” volt a Miskolci Nemzeti Színház vezető művésze. Éppen akkortájt került oda, amióta én nézőnek számítom magam. Azóta is, ha meglátom őt, vagy egykori kollégáit bármilyen helyszínen és előadásban, az élmény időutazással kombinált számvetéssel ér fel. Miattuk szerettem meg a színházat, és jutottam el a kezdetek óta már biztosan több, mint 4082 előadás megtekintéséig.
Blaskó Péter nemrég egy-interjúban is emlegette pályájának ezt a meghatározó időszakát, és nagyjából azokat a szerepeit, amelyekben számomra is felejthetetlenné vált, de hozzátenném: én néma leventeként is igazán szerettem, még a fülemben vannak a hangsúlyai, bár az nem olyan fajsúlyos és sokrétű darab, mint a Peer Gynt.
A Peer Gynt-öt még 1984 táján játszotta, amikor anyám szerint az nekem még túl korai volt (nyolcadikos voltam), de valahogy mégis megnézhettem. A gondolatok helyett így inkább erős benyomások maradtak abból az előadásból, de máig érzem a hatását, ahányszor felbukkan valahogyan a Peer Gynt, rá is gondolok.
Emlékszem, Csiszár Imre és társulatának Pestre szerződéséről egy Cseresznyéskert előadás szünetében értesültem, és ezt a hírt nézői pályám egyik legtragikusabb fordulataként éltem meg. Azt már akkor is megértettem, hogy ez a társulat búcsúja volt, és ugyan láttam nagyon sok jó Cseresznyés/Meggyeskertet azóta, de ilyen mélyen nem rázott meg egyik sem. Blaskó Péter Gajevként nagyon emlékezetesen méltatta a százéves szekrényt, ez a kis részlet különösen élesen maradt meg bennem 35 év távlatában is.
Az, hogy a társulat egy része Pestre jött, még jobban motivált abban, hogy minden lehetséges energiámat befektessem az egyetemi felvételimbe, és 1988-tól én is Pestre kerüljek. Ezek után Blaskó Pétert már a Katona rendes tagjaként néztem, és mivel akkor már nem csak egy színházam volt, mint az előző tíz évem során, nem is maradhatott meg egyetlen kedvenc színészemként, de később sem tévesztettem szem elől.
Az, hogy Blaskó Péternek mennyire hiányozhatott Miskolc később, miközben minden szempontból jobban járt a fővárossal, nem tudom. Én miskolciként azóta is visszavágyódom, és ha tehetem, igyekszem néhány előadás és kirándulás erejéig visszatérni, és amióta (9 éve) írom a blogomat, ezekről igyekeztem nyomot is hagyni. A miskolci színház jelenleg újabb virágkorát éli, jó ott most nézőnek lenni.
Nem zárom ki, hogy vannak, akik most már türelmetlenek, és csak rákérdeznek, hogy ezek a személyes emlékek mit keresnek a hétfői előadáshoz kapcsolva.
Ez a Blaskó Borbála által rendezett Peer Gynt töredék elsősorban a számvetésről szól, visszatekintés egy nagyszabású, és most már több, mint ötven évre visszanyúló sikeres és előadásokban gazdag művészi pályára.
Blaskó még nem volt 40 éves, amikor Peer Gyntöt játszhatta, és alkalmas volt a teljes életút megjelenítésére, feltehetően ember nem vonta kétségbe, hogy ez valóban az ő szerepe. Még mindig el tudnám vele képzelni a teljes darab előadását, bár a hangsúlyok óhatatlanul áttevődnének, és mi is másként néznénk rá például az ifjúkori jelenetekre.
Lehet, hogy a rendező is így volt ezzel, de mégis szerencsésebb, hogy a darab utolsó részeit használta fel (Cseh Dávid dramaturg segíthette a válogatásban), a számvetés-visszaemlékezés témához legjobban kötődő elemeket.
A nagyon sok kusza eseménnyel tarkított és sokféleképpen értelmezhető darabból jól megragadhatóan kibontakoznak a legfőbb kérdés: Peer ki tudta-e teljesíteni magát, megtette-e mindazt, amire lehetősége volt? A gomböntő ezzel szembesíti.
Blaskó Péter Peer Gynt-je a kereső ember, akinek mintha szétfoszlana a keze között az élet, az eredményei kétségesek, és az, hogy abból, amit megtudunk róla, mi igaz és mi nem, szintén ködös. Túl sok a kis és nagy hazugság, sőt nem áll tőle távol az önáltatás sem.
Nagyon találó a hagyma hasonlat, amely elég pontosan leírja ezt a nárcisztikus személyiséget, akiben sok a felszín, és ha ezt lehámozzuk róla, nincs tartalom, de ettől - ahogy a nárcisztikusok általában - még nem veszíti el vonzerejét. A Peer Gyntök emiatt hagynak folyamatosan hiányérzetet, és emiatt sem képesek tartós kapcsolódásra senkivel, még azokkal sem, akik elfogadják őket olyannak, amilyenek, ahogy például Solvejg is. Látunk valakit, aki sokra lenne képes, és mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Az előadás viszont a mélységet keresi, Peer Gynt lényegét, és nem ragad le a kliséknél.
Ugyan Blaskó Péter a produkció középpontja, képes végig fenntartani érdeklődésünket, de a siker nagyban köszönhető fiának is, aki, amikor éppen nem gitározik, odaadó figyelemmel kíséri apja játékát, és a színész hasonlóképpen szeretettel nézi az őt támogató fiút miközben pakolgatja az előadás díszletéül szolgáló gallyakat. (Látványtervező: Csiszér Csilla Viola) (Blaskó Bencéről tudható, hogy festőművész, és ez most számára is különleges kirándulás, előadóművészként is megmutatkozhat.)
Blaskó Borbála nemcsak rendező, de helyenként ő is megszólaltat valamiféle hangszert az első sor széléről, nem hagyja magára előadását. A kicsit civil „családi vonatkozás” kellemesen ellensúlyozza a világban ide-oda vetődő Peer Gynt karakterét. Épp ez a meleg családi háttér hiányzik Ibsen hősének, ezt nem tudta megteremteni maga körül.
Az előadás létrejöttéhez mindez kevés lenne, hatalmas szükség van Szilágyi Ágotára, akiről csak szuperlatívuszokban lehet említést tenni. Ő játssza Peer minden partnerét, hatalmas energiákat mozgósítva, frissen, rugalmasan, számos gyorsöltözéssel. A külvilágot képviseli, a főszereplőhöz közeli és távoli szereplőket egyaránt. Aki eddig nem ismerte, ezt látva biztosan megjegyzi.
Az előadás megközelítőleg nyolcvan perces. Általa átgondolható a Peer Gynt, és az is, hogy kinek mit jelentett és mit jelent most is Blaskó Péter. Aki előre tudja, hogy neki sokat, annak ez a produkció szintén kihagyhatatlan.
PS. A színház oldaláról Kállai-Tóth Anett képeit használtam fel.