Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Vannak előadások, amelyek közben nemcsak a történet vesz meredek fordulatokat, de a nézői állapot is hasonlóképpen alakul át. Kénytelen voltam ezen a szerdán is többször átértékelni, hogy miről is szólt ez az este, Didier Caron darabjának másfél órás előadása.

HH2

Már hetekkel a bemutató előtt figyelmeztettek rá, hogy mindenképp nézzem meg a frissen felújított és megnyitott Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, mert maga a csoda. Megjegyeztem, és vártam a bemutatót, amely betegség miatt későbbre tolódott, bár nyilván eleve csúszásban lehetett már a covid miatt is.

Szerdán végig esett, és jó lett volna, ha nem csak 25 perccel előbb érkezem a helyszínre, mert már rengetegen álltak akkor is a bejárat előtt: a biztonsági ellenőrzést be kell kalkulálni mindenkinek, ha ide jön. Fel se merült bennem, mert egyébként például a zsebkésemet biztosan kiveszem a hátizsákomból.

HH12

A zsinagóga valóban gyönyörű lett, a földszinti tér meglehetősen tágas, bár első pillantásra (mivel nem emelkednek a sorok) koncertekre alkalmasabbnak tűnik, vagy olyan prózai előadásokhoz, amelyikben a színpadot teljesen körben ülnék a nézők. Ez most nem ilyen, maga a színpadtér meglehetősen kicsi és a díszlet bal oldalát a szélső székemről nem is láttam. Rögtön hozzáteszem, hogy a színészeket Ujj Mészáros Károly középre rendezte, így feltehetően nemcsak az én szélső székemről, de mindenki máséról is jól látszhattak. (Akinek nagyon számít, hogy hova ül, az menjen időben, mert érkezési sorrendesek a jegyek, és fontolja meg akár a karzat helyeit is.)

HH15

A Fekete Anna által tervezett látvány nagyon szép, és már az is kifejezi, hogy ebben a történetben a zenének kiemelt szerepe van. (A díszlet jobban látszik a fotókon, mint ahogy én láttam a harmadik sor széléről, de voltaképp úgyis csak a színészek számítanak igazán.)

Nagyon sokszor merült fel az utóbbi években egyes zenészek, énekesek, főként karmesterek zaklatási botrányai kapcsán, hogy aki nagy művész, az feltétlenül nagy/jó/nemes/rendkívüli ember-e? És ha nem az, akkor nekünk nézőnknek ezzel kell-e foglalkozni? Hatással van-e az élmény befogadására? Jobbá tesz-e valakit, ha zenével foglalkozik, akár művészként, akár hallgatóként? Aki Mozartot szereti, rossz ember nem lehet?

HH13

Most újra idézem a Művésszel kapcsolatos elvárásokról az egyszer már hasznosított Heller Ágnes idézetet az EP-re visszaemlékező "A megrendülés segédigéi" c könyve 64. oldaláról:

"...minden művész szerződést kötött a Teremtővel. Vállalta, hogy dolgozik, folyton dolgozik, mindhalálig dolgozik. De mást nem vállalt. Nem vállalta, hogy nemes lelkű ember lesz, de még azt sem, hogy mindenben - az alkotáson kívül - tisztességes lesz. Csak alkotásához kellett hűségesnek maradnia ahhoz, hogy megfeleljen a szerződésből rá háramló kötelességnek. Ettől függetlenül lehetett ordenáré, gonoszkodó, embertársi szeretetre képtelen és hazug. Ha dolgozott, ha művében nem hazudott, a Teremtő még mindig mondhatta művéről, hogy "jó", "nagyon jó"."

Ez az előadás szintén ezt az állítást támogatja. Ha valami, ez a történet beigazolja, hogy NEM, nem feltétlenül empatikus és önzetlen egy művész, nem sikerülhet mindig felnézni rá – sajnos a részletek szpoilernek minősülnének.

HH16

A darab elején azt hittem, hogy ismét módom lesz a rajongói viszonyról felszedett tapasztalataimat hasznosítani. Az első benyomásunk alapján látunk egy nagyon idegesítő rajongót, aki mintha a szokásosnál is többet várna el rajongása tárgyától pusztán azért, mert messziről jött őt megnézni, és minden lépését követi. Idegesítő lehet egy ilyen árnyék, és Nagy Dániel Viktor már színre lépése első perceiben is megnyer minket, annyira élővé tudja formálni ezt az alakot, aki állítólag felesége kedvéért a rosszul sikerült koncert után kimerült karmestert még arra is ráveszi, hogy hagyja lefotózni magát. Minden rokonszenvük a szerencsétlen művészé, Vasvári Csabáé. Aki az előadásnak ezeket a perceit jól megnézi, annak véglegesen elmegy a kedve attól, hogy akárkit is zaklasson a gratulációjával előadás után (feltéve, ha már eddig nem ment el).

De ez csak a kezdet, nem szpoiler, hiszen ez a mozzanat még a színlapról is megismerhető. (Akit ez a művész-rajongó témán szeretne kicsit elmélkedni, annak ajánlani tudom korábbi bejegyzésemet, amelyet évekkel ezelőtt írtam hasonló tapasztalataimból, de azóta sem érzem, hogy elavult lenne, vagy lenne újabb hozzátennivalóm.)

HH8

Amikor már kisajnálkoztuk magunkat, és feltehetően mind a fenébe kívánjuk a rajongót, az előadás csak akkor kezd igazán elmélyülni, és egészen más válik fontossá.

Melléktéma, de szintén érdekes lehet sokak számára, különösen akkor, ha előadóként foglalkoznak zenével: mennyire lényeges a precíz játék, mi kell nekünk: üzembiztos előadó vagy aki néha téveszt, de szenvedélyes a játéka? Nagyon sok helyzetben tapasztaltam, hogy a kettő együtt nem megy… Ebben az előadásban többször is felmerül, hogy a hibázás mennyire súlyos következményekkel járhat, ráadásul a karmester főszereplőnket úgy ismerjük meg, amikor éppen zenészei kirívóan gyenge teljesítménye miatt őrjöng. (Ebben a jelenetben ez annyira túlzásnak érződik, hogy Nagy Dániel Viktor megérkezéséig azt is hittem, hogy elszúrtam az estémet, és képtelen leszek az előadást ajánlani. Ez az állapot nagyjából 2 percig tartott, majd minden a helyére került.)

HH5

A karmester és az őt meglátogató idegen másfélórás beszélgetése során feltárul a múlt, és felmerül a kérdés: fel lehet-e traumákat úgy dolgozni, ha nincsenek teljes mélységükben feltárva? Túl nagy bűnöket meg lehet-e bocsájtani, tovább lehet-e lépni? Van-e esélye az újrakezdésnek a múlt tisztázása nélkül?

Az előadásnak nem véletlenül ez a helyszíne, és a holokauszt felidéződik – ez talán nem ér majd senkit egészen váratlanul.

HH7

Ha megnézem a naptáramat, akkor a szept. 1. óta látott 37 előadás közül eddig volt ezen kívül még öt, amelyben ez szintén megjelenik nagyon hangsúlyosan vagy említés szinten (Rózsavölgyi: El kell mondanom, Pesti: A kő, Spinoza: Mózes és Jézus Pesten, 6Szín: Csirkefej, Radnóti: Szerb Antal 100 verse). Ez a 37/6 nagyon jelentős arány, ráadásul egyik előadást sem a témája miatt választottam, hanem mindet egy vagy több színész miatt. Feltétlenül jelzi, hogy ez a téma feldolgozatlan maradt még mindig. Nyilván nézőfüggő, hogy kinek milyen alapélményeit elevenítik fel a látottak.

Ez az előadás maradandó nyomot fog hagyni, már csak azért is, mert ritkán látni, hogy két színész ilyen hosszú ideig ennyire intenzíven beszélgessen, és nagy harmóniában játsszon együtt. Előadás közben a feszültség ritkán szűnik meg, bár helyenként nevetni is tudtunk.

HH4

Át lehet élni a karmester helyzetét is, aki egyre rosszabbul érzi magát. Már-már hajlunk arra is, hogy rokonszenvezzünk vele, de rám Nagy Dániel Viktor játéka még nagyobb benyomást tett. Lenyűgöző színpadi jelenléte, aprólékosan kidolgozott minden gesztusa, tikkelése. Látunk egy kisembert, aki először igazán jelentéktelennek tűnik, sőt feleslegesnek, csak a precizitása az, ami kiemeli az átlagból, de ez is leginkább azért, mert annyira idegesítő. Később megértjük, hogy milyen események miatt alakult ilyenné.

Nagy Dániel Viktor alakításán már előadás közben éreztem, hogy ez jelentősen meghaladja nemcsak az átlagos „nagyon jó” szintet, de vélhetően egy lesz azok közül, amelyet a legtöbb kritikus majd évad végén felír a szavazólapjára is. Ha kritikus lennék, biztosan így tennék.

Egy nagy alakítást látunk egy fontos előadásban, amely nyomot hagy.

HH18

PS. A válság ellenére sokan előre menekülnek, sok új helyszín nyílik, amelyekkel számolni kell. Sokan említik nekem, hogy pályázgatás és a bizonytalan állami forrásokra való várakozás nélkül akarnak színházat csinálni – a múlt héten két újabb független műhely szerveződéséről is hallottam, és ez nagyon jó hír. Az egyiknek láttam már elkészült előadását, a másik még az előkészületei fázisban van.  A színház lehet, hogy tényleg agyonüthetetlen, felesleges aggódni miatta.Talán visszajön a két világháború közti pezsgés, megint a magánszínházi vonal válik meghatározóvá. Az Orlai Produkció, amelyik a legnagyobb repertoárral rendelkező magánszínházi vállalkozás most megint nagyot dobott, minden akadály ellenére és ennek muszáj most is örülni.

PS. A képeket Deim Balázs, Gergely Bea és Kolbe Gábor készítette, az Orlai Produkció és Nagy Dániel Viktor FB-oldaláról mentettem le őket.

Címkék: Nagy Dániel Viktor Orlai Tibor Ujj Mészáros Károly Vasvári Csaba Rumbach zsinagóga

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5816718948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása