Stefanovics Angéla 2018 novembere óta játssza a Csáót a Jurányiban (a Titkos Társulattal) Kárpáti Péter rendezésében, én pedig minden egyes hónapban beírtam a naptáramba az időpontjait, amelyek helyett rendre egy-egy főpróbát vagy kihagyhatatlan koncertet néztem meg végül. Biztosan megtörténhetett már ugyanez "a betervezés majd halasztás"-helyzet vagy húsz alkalommal, mire most végül megnéztem, már nem engedve a párhuzamosan játszott más színházi produkciók csábításának. Egy apró malőr jóvoltából ráadásul erre az egy órára nézői pályám egyik legemlékezetesebb epizódjaként fogok visszagondolni. (A tanulság: érdemes a független színházakban nagyon alaposan átgondolni, hogy hova ülünk le.)
Aki Angéla színészete iránt érdeklődik, annak ez a majdnem önálló est kötelezően nézendő, és ehhez semmiféle ajánlót nem kell elolvasni. Ennek ellenére mégis írtam róla egy nyomhagyót, nemcsak a rend kedvéért.
A kép, amely az Ördögkatlan színlapján az eseményt reklámozza
Az előadás Beremenden volt, ahol reggel Leprikónokkal kezdtünk, majd egy palacsintás Helység kalapácsa és egy komfortosan újranézett Piszkosak után visszakeveredtünk jól időzítve, de most már a település felső végébe. A beremendi info pultnál a tévedésből kinyomtatott sorszámot - amely szólóban senkinek sem kellett - János megkaphatta, a kiosztás legvégén, 10.17-kor, a csodával határos módon. (Aki volt már Katlanon, vagy olvasta a sorszám-beszerzésről leírtakat, az most átérzi, mekkora szerencse kellett ehhez - három helyen álltak sorba 35 helyért.) Ez a kivételes - és megörökítendő - szerencse kompenzálta az előző délelőtt sikertelenségét - megvalósult az egyszer hopp is a kopp után.
Ez a kis apróság feldobta az egész napunkat, és nagyon lelkesen mentünk a beremendi Kovácsműhely Pajtájába, ahol tető alatt, de mégis szabad levegőn nagyjából hetvenen telepedtünk le a legkülönfélébb ülőalkalmatosságokra. Nagyon sok volt a kényelmesnek tűnő nagy fotel is, amely a kint hiába várakozókra gondolva extrém pazarlásnak tűnt a hellyel...(ennek lesz szerepe később, fontos!)
Miközben a közönség beült a játéktér három oldalára és a nézőtéri felügyelő kisakkozta, hogy még hány sorszám nélkülit tud beengedni, a negyedik oldalon egy kis íróasztalnál a színésznő rajzolgatott, egészen úgy, mint egy házi feladatával foglalatoskodó kislány. Az asztal mögött néhány már elkészült rajz is látható volt, amelyek feltehetően korábbi előadásokon készülhettek, de annyi üres idő nem volt az előadásban, hogy ezeket csak úgy nézegessem. (Nem jutottam a látványból semmilyen konkrét következtetésre, de lehet, hogy más jutni fog...)
A címben beígért körberajzolás nem történt meg a szó konkrét értelmében, Angéla elkezdte meséjét Unikóról a kis egyszarvúról, aki mindenkinek boldogságot hoz, helyenként japánul énekelt, és közben meg-megszakította a történetét. (Az, hogy pontosan mi történt ezekben a jelenetekben, szándékosan nem fedem fel, bár emlékszem. Legyen meglepetés.)
Elvileg személyes életéből osztott meg egy-egy mozzanatot, és ezek sokkal érdekesebbnek látszottak, mint a mese, amelyik elvileg a "főműsor" lett volna. Hiába viselkedett nagyon természetesen, bennem mégsem keltette azt a benyomást, hogy ezeket a jeleneteket tényleg a saját életéből merítette. De fontos-e egyáltalán? Akár igaz is lehetne mindez.
A produkciónak jót tesz a lebegtetés, és mivel mindenki célzottan azért megy erre, mert Stefanovics Angélára kíváncsi - szinte egészen mindegy lenne, hogy mivel szórakoztat minket, hiszen őt látjuk hatvan percen keresztül. Nagyon találó a port.hu leírásában idézett kritikusi megjegyzés: ő maga az előadás.
Még 2018 novemberében, a Jurányiban - a bemutató táján
Az unikornis párhuzam is találó, hiába néztük meg a darabot, továbbra is különleges jelenségnek látjuk a színésznőt - most már lassan húsz éve, amióta a pályán van. Olyan, mintha az idő nem fogna rajta, lehet, hogy újabb 20 év elteltével is még mindig gyakran fog játszani kislányokat. - És ha már itt tartunk és ez meg egy ajánló blog: aug. 25-26-án, majd szeptember elején Stefanovics Angéla újra látható Pintér Béla egyik nagyszerű előadásában, az Anyaszemefényében, aki nem látta, annak négy esélye van rá a közeli jövőben.
Nem lehetetlen, hogy sokan azért választották éppen a Csáót a sok katlanos program közül, mert azt remélték tőle, hogy majd most rengeteget megtudnak a civil Angéláról. De ez nem egy Alkalmáté produkció, amelyben mindig egy-egy színész privát élete kerül a figyelem fókuszába, nem így lett. A wikipédia olvasgatása messzebbre vezet, és néhány lépésben eljutunk ehhez a lényeges hvg-interjúhoz is, amely meg is nyugtatott, hogy nagyjából jól értelmeztem az előadást.
A látottak kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy egy néző számára jó-e, ha ismeri a színészek privát életét, előny-e, ha tudjuk a Fb-ról, hogy aznap éppen mit ebédelt, van-e gyereke, hol nyaralt, és elvált vagy meggyőződéses szingli, kik voltak az élettársai...- Kell-e nekünk ez a tudás ahhoz, hogy valakinek a játékát élvezettel nézzük?
Most kétségtelenül mind közel érezhettük magunkat egy órára a színésznőhöz, és én még egy fokkal annál is közelebb. Eddig nem fedeztem fel magamon, hogy nézőként is be szeretnék kerülni egy előadás fő áramlatába, János az, aki szeret jelentkezni, ha várnak önkéntes szereplőt (lsd. majd a Béke! c. K2-es előadásról készült beszámolót). de most – részben a saját rossz helyzetfelismerő képességemnek köszönhetően -, elmondhatom, hogy egy fotelbe kerültem az előadás címszereplőjével.
Még a kezdés előtt szólhatott volna akár a helyszínen jelen is lévő rendező, hogy az a fotel játszik (és igen, sok fotel volt, de ennek tényleg más volt a színe, sejthettem volna magam is), de úgy látszik, ki akarták próbálni Angéla kétségtelenül erős improvizációs képességeit, és inkább hagyták, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Mezei nézőként átélhettem, amint a színésznő velem egy fotelben ülve pakolást tesz az arcára, uborkát a szemére, majd végül karosszéket cserélhettem a spontán játékba lépő Szabó Zolával, akire talán azok sem számítottak igazán, akik rendesen elolvasták a színlapot, ahol ő is említődik. Ez az előadás így is monodráma benyomást kelt, hogy játszik benne még egy színész - a reflektorfény egyértelműen Angélára irányul.
szintén a Jurányiban, közel három éve
János nagyon boldog volt, hogy centiméterekre lehetett az általa kedvelt Anzselika Habpatron videók szereplőjétől, akinek az anyagait rendszeresen nézi. Elképesztő a kontraszt, hogy Stefanovics Angéla 35 fős szobákban nézhető élőben, kizárólag a független szférában szerepel, amelynek a kivéreztetése közelről érinti, miközben pl. a youtube-ra tegnap feltett új epizódját egy napon belül már több, mint ötezren nézték meg a 65 ezer feliratkozó közül. Akinek ez az oldala még ismeretlen, akár azonnal csatlakozhat.
PS. A címbe emelt idézet - kiszakítani az időből egy darabot - a szövegből származik, a főszereplő vágya ez, hogy a saját életéből valamennyi időre kilépjen, majd ugyanott folytathassa, ahol abbahagyta. Ez a gondolat tőlem sem áll távol, az utazás helyzete néha ezt az érzést megadja. De maga az Ördögkatlan öt napja is hasonlóan működött, nagyon intenzíven voltunk máshol, a szokásos problémákat újak (kisebbek) váltották fel.
Közben már eltelt egy hét, és ezen túl még mindig van nyolc előadás, amelynek a krónikáját nem zártam le, de ez nyilván nem véletlen - a blogírás számomra az előadás meghosszabbítása.
A Csáó még csak a pénteki nap utolsó előtti eseménye volt számunkra, a K2 Rosencrantza volt a folytatás, megint a Szoborparkban.
PS. 2. Gulyás Dóra készítette a fotókat még a Jurányiban. Ha lesznek a katlanos előadásról készült képek, pótlólag be fogom őket tenni.
