Mindenkinek köszönöm az egész évi vagy akár alkalmankénti figyelmet, és ezennel összefoglalom az évem színházi tapasztalatait.
B32- Kicsibácsi...-Véner Orsolya fotója - Jaskó Bálint, Katona László és Jankovics Anna
Az év jelentős részét krízishelyzetként érzékeltem, amelyben voltak jobb és rosszabb időszakok, de nekem úgy jött ki a lépés, hogy hol családi okokból volt aggódnivalóm, hol az általános bizonytalanság uralkodott el rajtam is. Leálltak a színházak március 12-től június közepéig, majd november 11. után ismét.
Most az így is megnézett 112 előadás közül a számomra legemlékezetesebbeket fogom sorolgatni – a legtöbbről a részletes leírás is elérhető továbbra is. A szokásos 250+ fele sincs, és ahogy látszik, elég sok kiemelkedő élmény volt közte, nincs miért panaszkodni nézőként, különösen, ha a szabadúszó színészek és az SzFE helyzetét nézem…
Három külön évad-darabról beszélhetünk a leállások miatt, a téli, nyári és őszi „szezonról”, így ezeket külön kezelem.
I.TÉLI (43 előadás – jan. 1. -márc.15. )
Ahogy emlékszem, január-február folyamán még nemigen gondoltuk, hogy Kína mintájára mi is le fogunk állni, de a március eleji napokra már ez a félelem általánossá vált. Miután nekem már decembertől az összes napom az anyám betegségéről szólt, és minden alkalommal csak azért jutottam el az előadásokra, mert a már egyetemista lányom kisegített, neki vagyok hálás, hogy nem kellett már az év elejétől mindenről lemondanom, és túléltem ezt az időszakot. Vilma nélkül ez a két és fél hónap számomra kiesett volna egészen.
Figaro házassága - Pataki Bence, Rost Andrea, Erwin Schrott, Rácz Rita, Farkasréti Mária, Gábor Géza - MÁO - fotó: Nagy Attila
A megnézettek között volt az egyetlen olyan idei operaélményem, amikor „sorozatot néztem”. A januári Figarókról (benne Erwin Schrott-tal Figaróként, majd Grófként) háromrészes, egyenként is hosszú beszámoló olvasható, az előadásoknál is izgalmasabbnak bizonyuló „Schrott-mentes” főpróbákat sem kihagyva.
Óriási ajándék volt a februári Ruszalka a bécsi Staatsoperben, amikor a tavalyi évadban immár másodszor nézhettem meg a mi Vörös Szilviánkat, ráadásul az egyik kedvenc operámban. Akkor még rendszeresen olvasgattam a bécsi programot és a Flixbus menetrendjét, amely lehetővé tette volna, hogy több előadásra is kiutazzak. (Ha minden igaz, januárban a bécsi opera kinyit, és pont lesz Ruszalka – azoknak, akik ingáznak, vagy bécsiek, ez jó lehetőség lehet idén is.)
Nagy vidéki városainkból esti előadás után autó nélkül Pestre visszajutni reménytelen, így hasonlóképpen nagy szerencsének értékeltem, hogy szintén februárban – egy másik mezei néző segítségével - Miskolcon meg tudtam nézni legalább egyszer a Don Carlost. Ha az ottalvás szóba jöhetett volna, Keszég László és Cser Ádám előadására biztosan még sokszor elutaztam volna, de így további deus ex machina nélkül ez elmaradt, viszont később a karantén alatt elszöszölgettem a blogírással, feltehetően jelentősen hosszabban, mintha öt alkalommal lemegyek rá. Akit érdekel a személyes bevezető, a darab viszonyainak elemzése, illetve a miskolci előadással kapcsolatos néhány benyomásom, nyilván már belenézett. (A második részt a közelgő, februárra kitűzött pesti Don Carlosra készülve is lehet olvasni, az utolsót a novemberre tervezett, de végül meg nem tartott pótelőadások elé időzítettem.)
Cosí fan tutte főpróba a József Attila Gimnázium tornatermében - Pál Botond, Brassói-Jőrös Andrea, Fülep Máté, Heiter Melinda és Forgács Péter
Ebben a még téli időszakban a diákjaimat is sikerült több izgalmas előadáshoz juttatni. Voltunk a Katonába áthelyezett radnótis Ádám almáin, amelyiket nagyon szerettek ők is, eljött az iskolába Makranczi Zalán elmondani Védőbeszédét, voltunk az évad egyik legutolsó előadásán az Ódry Színpad Oidipuszán, amely a vírushelyzetet is jól beépítette. Nálunk tartottak a Jóska tornatermében egy Cosí fan tutte bemutatót is az Operaház szólistái Magyar Orsolya rendezésében. Jó lett volna még, ha Nézőművészeti Kft Gyávája nem márc. 12-re van kitűzve, és nem marad el, de ezt azóta se tudtuk bepótolni.
Egyénileg láttam A szerelmesek házait a Radnótiban, és ez lett volna az, amelyiket még márciusban feltétlenül megszerveztem volna a gimnazistáknak, de ami késik, nem múlik…
A Katona kapcsán Székely Kriszta torinói rendezésének (Ványa bácsi) és anyaszínházában megrendezett Poppeájának említése sem maradhat el.
Terike és Irén - Száger Zsuzsanna, Markó-Valentyik Anna,Urbanovits Krisztina, Némedi Árpád - Jujuphoto
A kilátástalan alaphangulatomból leginkább mégis a Bethlen Téri Színház már hosszabb ideje műsoron tartott „Terike és Irén” c. előadása emelt ki (rendezte: Markó Róbert), még mindig örömmel gondolok rá vissza.
Molnár Piroska - Egy német sors - Orlai Tibor fb-oldaláról származó fotó
Derűsnek a legkevésbé sem mondható, de feltétlenül nézendőnek látszott már a színlap alapján Molnár Piroska monodrámája, az Egy német sors. Annak is bizonyult, János is ezt szerette a legjobban, egészen addig, amíg mindkettőnket le nem vett a lábáról Mary Page Marlowe, akit Borbély Alexandra és Básti Juli közösen játszik a Centrálban. Már másnap vissza akartunk menni rá...
Ha mindenáron meg kellene a legjobb előadást jelölnöm, a téli (majdnem tavaszi) időszakomban ezt a Puskás Tamás által rendezett előadást emelném ki első helyen, és sajnáltam a létrehozókat, hogy ősszel fel sem merülhetett a továbbjátszása.
A nevem Mary Page Marlowe - Borbély Alexandra és Bási Juli - Az előadás plakátja a színház oldaláról
II.NYÁR (július-augusztus – 22 előadás)
Ez színházi szempontból különleges nyár volt. Iskolai szünetekben nem járok színházba, nyáron különösen nem, és sok év után ez volt az első olyan július, amikor Pesten ragadtunk, mivel a szokásos nemzetközi kémiai versenyeket online bonyolították. Emiatt egy-egy előadás céljából utaztam csak, de azt nem annyira keveset.
Július elején felüdülés volt egymás után több koncertre is eljutni, amelyeket eleinte meg is írtam, de látva ezeknek a bejegyzéseknek a korábbinál is kisebb hatékonyságát, ezek után elengedtem a korábbi „szabályomat”,és az őszi időszakban már nem éreztem szükségét az összes koncert megörökítésének. A színházi szempontot megtalálni kevésben lehet, zenekritikus nem vagyok – tényleg érdektelen néhány óvatos szuperlatívusz-pótlék, amelyeket ezekben a nyomhagyó bejegyzésben korábban alkalmaztam.
Július-augusztusban emlékezetes színházi előadások sorát láttam, kevés kivétellel mindet szabadtéren.
Az évad legjobbjai közé sorolta több szavahihető ismerősöm a miskolciak Feketeszárú cseresznyéjét, van, aki Pestről tíznél többször is elment érte. Július elején én is meg tudtam végre győződni arról, hogy igazuk volt, kár, hogy a pesti vendégjátékból még mindig nem lett semmi.
Kellemes és számomra különleges élmény volt Dunaújvárosban a színház mögötti parkban a Hajmeresztő.
Jártam négyszer Szegeden tíz napon belül – háromszor az Agrippinán (főpróbán, elmaradt premieren és a második előadáson), illetve Zsótér Sándor Akárkijét is láttam, sőt ez az élmény-dömping még rávett arra is, hogy a városhoz fűződő eddigi élményeimet összefoglaljam. (Később a Verát más volt nézni a friss szegedi élmények birtokában.)
A Városmajorban jó élmény volt az Orlai Produkciótól a „Hogy szeret a másik”, és a TRIP-től a Tizennégykarátos autó Keresztes Tamás rendezésében, a Margitszigeten pedig A sevillai borbély, illetve a Bánk bán főpróbája.
Spirit Színház - Equus - Varga Ádám
Beltéri előadást Pesten csak hármat néztem – a Hatszín Teátrumban a Határátlépéseket Dömötör András, és a Spiritben az Equust Czeizel Gábor rendezésében. Az első egyértelműen teljesen egyenrangú szerephez jutó színészek igazi csapatmunkája (közvetítésben is nézhető volt azóta), a másodikból azért Varga Ádám mindenképp kiemelendő.
Az utolsó nyári előadásom Kőbányán a KÖSZI-ben Szabó P. Szilveszter önálló estje volt, amelyen a művész többszáz összegyűlt rajongójával egy időre ténylegesen elfeledtette, hogy mennyire vacak is ez az év, és ezért a szép két óráért még mindig hálával gondolok rá.
Még júliusban volt, de a „toppok topja” Pál András és Rozs Tamás Petri-estje („Kezdhetek folytatódni”). A Radnóti Tesla udvarán láttam, évekkel a premier után sikerült a pótlás – aki lemaradt, tervezze be.
Pál András és Rozs Tamás a Major Feszt fotóján - Petri-est
A „non plus ultra” mégis a Budafoki Dohnányi Zenekar Don Giovannija volt. Hábetler András rendezése a Müpába került volna novemberben, de azt a második veszélyhelyzet elsodorta, viszont a Zempléni Fesztivál keretében megvalósuló augusztusi sárospataki előadást nem tette tönkre a vírus, sőt.
A rendkívüli körülmények miatt szerencsére csak magyar énekesekből állt össze a szereposztás, és a rendező minden posztra a koncepciójához jól illeszkedő alkatú személyt talált, azt is érezhettem akár, hogy célzottan nekem válogatott. (Ennek kapcsán is olvasható egy nagyon részletező beszámoló, nem spóroltam az időmmel, mivel ez az előadás (+főpróba) volt az egész évem legjobb élménye. Nem mondtam le róla a távolság miatt, jó érzékkel e köré szerveztük az idei családi nyaralás mindössze négy napját is. (Van, amikor a néző eltalálja, hogy melyik előadásnak a célközönsége.) Feltétlenül ajánlom a megtekintését, ha megint műsorra kerül.
Don Giovanni - bál-jelenet - Kálmán Péter, Cser Krisztián, Balga Gabriella, Sándor Csaba - fotó: Zempléni Fesztivál
III. ŐSZ (szept.1.-nov.11. – 47 előadás)
Az őszi időszakon végigvonult a még mindig megoldatlan SzFE-ügy, a végül ténylegesen bekövetkező újabb lezárás emlegetése, illetve a maszkviselés problematikája. Ahhoz képest, hogy nyáron kizártam, hogy maszkban beüljek akármilyen előadásra, október végén már csak arra vágytam, hogy legalább a szereplőkre ne tegyék fel. Az év egyik legnyomasztóbb élménye volt maszkban éneklőket (később táncolókat) nézni. November elején harmadolt nézőtéren ülni szintén letargiába döntött, bár ez a korszak csak egy hétig tartott. A hétköznapokból való kiszakadás így már kevésbé tudott megvalósulni…
Összességében túl sok örömre nem volt okunk, de így is láttam csodás előadásokat, amelyeket a maszkviselés sem tett tönkre. (Az említett 47 előadás mennyiségileg sem tűnik brutálisan kevésnek, ha a korábbi évek hetvenjéhez nem viszonyítok.)
Madarász Iván koncertszerűen előadott Lótja a Vigadóban a legharmonikusabb őszi operai estém volt, de jó élmény maradt az Eiffelben egy másik kortárs opera, Vajda János „Képzelt beteg” ősbemutatója is Szabó Máté rendezésében, Hábetler Andrással a címszerepben, további remek énekesekkel.
Fila Balázs és Tasnádi Bence az Amadeusban - fotó: Kállai-Tóth Anett
A József Attila Színházban az Amadeus két színészre épült, mind Fila Balázs, mind Tasnádi Bence hozta a rájuk bízott Salierit és Mozartot, és láthatóan az előadás eléggé sikeres volt, talán még az is elmondható, hogy opera-népszerűsítő szerepe is van.
Alföldi Róbert egy nagyon izgalmas, „maszkos” prózai Figarót rendezett Budaörsön, amelyet két BFZ templomi koncert közötti szombaton láttam ráadásul, és ennek a jó minősége némiképp feledtette, hogy ezen a napon, ha meg tudom oldani a lejutást, akkor eredeti terveim szerint ugyanazt a Bach koncertet néztem volna meg harmadszor is Kaposvárott.
Figaro házassága - Bohoczki Sára és Makranczi Zalán - Borovi Dániel fotója
Ősszel sikerült élőben látni mindhárom úgy-ahogy szorosan (?) követett zenekaromat, nemcsak a BFZ-t, de az Orfeót és a BDZ-t is. Mindhárom együttes a teljes év alatt sok közvetítést is adott nekünk, így őket valamennyire így is követni lehetett és még mindig lehet, sikeresen át tudják magukat menteni. A budafoki zenekar unikumnak számító Júdás Makkabeusa szerencsésen megúszta a törlést, az utolsó alkalom volt, amikor a Müpában a nagyon üres nézőtéren ülhettem, és ez a koncert jó minősége ellenére mégis szívszorító élmény volt.
(A közvetítéseket korábban nem emlegettem, engem jóval kevésbé kötött le a legtöbb, bár ősszel már a lezárás után az Opera is erősen belehúzott – a heti négy állandó program már nem kevés, akár a legjobb közvetítések bejegyzés is megszülethetett volna...)
A Poppea-motívum érdekes módon ebben a harmadik évad-darabban sem maradhatott ki: az Eiffel Központban Monteverdi operájának legalább a (nagyon sikeres) premierje megtörténhetett, sőt azóta film is készült belőle, amelyet hátha nyilvános vetítésre szánnak majd, míg a Stúdió K-ban ifj. Vidnyánszky Attila léphetett fel Néróként a Kosztolányi regényből írt előadásban. Utóbbit akár naponta lehetett volna játszani, hatalmas érdeklődés mutatkozott iránta azonnal. (Egy évben négy előadást Néró-témára azért nem szoktak országos szinten sem készíteni, idén népszerűbb lett az őrült császár valami miatt…)
Néró: ifj. Vidnyánszky Attila, Poppea: Pallagi Melitta - Vass László fotója
Messze várakozáson felüli élmény volt a Hello Again a Pinceszínházban, és örültem annak is, hogy volt tanítványom, Góg Tamás nagyon ideális Rómeó lett a Magyar Színházban, bár miután a rendezésről nemigen tudtam volna ajánlót írni, inkább nem szenteltem neki egy lebeszélőnek is olvasható bejegyzést, nem biztos, hogy ért volna vele valamit. Bízom abban, hogy jó helyzetekbe fog kerülni a későbbiekben, a pályáját követni fogom.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház meghívására a készülő „Az ember tragédiája 2.0” főpróbáját láthattam, amely sajnos a bemutatóig második nekifutásra sem juthatott el még mindig, de a nagyszabású vállalkozás néhány gyenge pontja ellenére is emlékezetes és az évad nagy eseményei közé tartozik.
Árnyék - Pető Kata - fotó: Trafó
Nagyszerű színésznők tündököltek egyszemélyes v. kvázi egyszemélyes előadásokban: a Trafóban Pető Kata (Árnyék), a Magvető Caféban Grisnik Petra (Vera), a Sufniban Fullajtár Andrea (Az átnevelhetetlen).
Ugyancsak csodás színészek sokaságát láttam kisebb és nagyobb szerepekben egyaránt az Átriumban (Isteni végjáték), a Radnótiban (A vágy), és a Katona Othellójában is, és ne felejtődjön el "A nagy kapituláció" sem, amelyet Stork Natasa és Zsótér Sándor miatt egyaránt fontos estének tartok.
Gyabronka József megtanulta Dante Poklának jelentős részét ,és Fischer Iván Lakásszínházában – a Café Budapest szervezésében - hetven percen át nyűgözött le ezzel minket. Akármilyen évad egyik legnagyobb eseménye lett volna ez az önálló est. Mindenképp szeretném, ha ezt az előadást meg tudnám a tanítványaimnak is mutatni, mert alkalmas arra, hogy a szerzőről (és egyáltalán a kötelezőkről) való gondolkodásukat is megváltoztassa. Rendkívül bízom abban, hogy még 2021 első felében sikerül egy ilyen akciót tető alá hozni.
Az őszi időszak legszerethetőbb előadása hatására a szerzője – Dániel András – minden könyvtárban elérhető munkáját elolvastam azonnal. Ez volt a „Kicsibácsi és Kicsinéni meg az Imikém” Gyulay Eszter rendezésében a B32-ben. A mű és az előadás szemlélete talán az egyetlen olyan, amellyel jól túl lehet élni ezt a mai időszakot. Ez erősen távol áll persze attól, amellyel sikeresek és híresek lehetünk, viszont a szereplőkből áradó belső derű és nyugalom megfizethetetlen. A három szereplő – Katona László, Jankovics Anna és Jaskó Bálint - mindegyike nagyon közel kerül a szívünkhöz, remek csapatot alkotnak. Ez azon kevés prózai előadások egyike, amelyiktől tudom, hogy függővé tudnék válni, feltétlenül ajánlom.
Remélem, hogy 2021-ben a helyzet javul, amint látszik a színházi közeg szereplői ellenállóak, nem adták fel. A leállások idején számos prózai és zenés közvetítéssel árasztottak el minket, naponta dőlnek ránk az ingyenes koncertek, amelyek közül még választani is nehéz, sőt vannak már fizetős stream-csatornák is színházi közvetítésekkel.
Aki szívesen megosztaná, hogy számára melyek voltak 2020 legjobb élményei, kommentben megteheti, hogy annak is nyoma maradjon.
