A szokásosnál is informatívabb a Thália tavalyról elhalasztott bemutatójának színlapja, még arra is vállalkoznak, hogy Agatha Christie-t bemutassák nekünk, nem elégszenek meg azzal, hogy Ken Ludwigról, a színpadra átdolgozó drámaíróról beszámoljanak. Biztosra mennek.
Egyébként utóbbi sem ismeretlen, A Tháliában hosszan játszott "A hőstenor" is tőle származik.
Nem hiszek abban, hogy esténként lenne akár csak 4-5 ember is a színházban, akinek valamilyen Agatha Christie-műhöz ne fűződne élménye, és valószínűleg azok is többségben lehetnek, akik pontosan ismerik a történetet, illetve a slusszpoénját. Szívesen meghallgatnám egy olyan személy véleményét, aki minden előismeret nélkül ment, az egyértelműen egy másik helyzet…
Az egyik utas: Molnár Piroska - a Budapest Eye fotója
Ezeket a sorokat már az előadás utáni órában leírtam, és akkor még nem tudtam, hogy többen is voltak az általam a helyszínre vitt tanítványaim közül, akik pontosan ebbe a kategóriába estek, és az előadásnak leginkább célközönségét alkotják.
Ezek a végzős gimnazisták az előadás másnapján megelégedettségükről számoltak be nekem, mind a látvány, mind a színészek lekötötték őket, nem zavarta őket a maszk (nekem ez tűnik most már a színháznézés új mércéjének: képes-e lekötni az előadás annyira, hogy ne a maszk legyen a legfőbb problémád). Természetesen nem is sejtették, hogy ki lehet a gyilkos, és megkapták azt a döbbenetet, amelyikre én is emlékszem még, bár gimnazistaként éltem át a regény olvasása közben. Működik az előadás, és aki szereti Agatha Christie-t, de valahogy pont ez a műve kimaradt, maradjon is így, nehogy elolvassa a történetet előre. Jól követhető, hiába vannak sokan a szereplők, minden világossá válik a végére.
Hercule Poiret: Szervét Tibor - Molmik Photography
Aki ismeri a regényt kicsit kekeckedhet, hogy pont nem mindegy, hogy a szereplők számát néggyel csökkentette már az átdolgozó, de az előadást látva több, mint érthető. 2020-ban Budapesten különösen jól elfogadható ez a megoldás, hiszen a magyar igazságszolgáltatás gyakorlata eleve eltér az amerikaitól, amelyhez a történet szálai kapcsolódnak.
Ebben a bejegyzésben nem fedem fel a titkokat, a történet helyett legyen szó az előadás stílusáról és közreműködőiről.
A színház két alappillére most kisebb, de nem jelentéktelen szerepben - Vida Péter és Pindroch Csaba - Molmik Photography
Én egészen másként néztem az előadást, mert többször is olvastam a krimit, azaz vártam, hogy egyes mozzanatok lesznek-e vagy sem. Ez egészen más alaphelyzet, kevésbé szerencsés, mint „tudatlanul”, másként hallgatjuk a szereplőket, mást veszünk észre óhatatlanul is, a „hogyan” válik érdekessé, akár egy Hamlet esetén.
A műfaji váltás nem egészen teszi átmenthetővé az egész művet (nemcsak a szereplők létszámának csökkentésére gondolok). Picit hasonló helyzetet érzékeltem, mint nemrég "A tizennégy karátos autónál", de annál az élő zene, a rengeteg humor a látványban, illetve a színészek dinamikus "hasznosítása" azt mutatja, hogy licensz nélkül, hazai pályán, hazai alapanyagokból nagyon jó előadások születhetnek, amelyek elsősorban ugyancsak a látványra épülnek.
Jelen esetben érezzük, ami a színlapról is nyilvánvaló: ezúttal a film-változattal akarnak versenyre kelni, "élő filmet" csinálni, valósághű látványt teremteni, míg a másik előadásban inkább élő képregény született, és az alakok szándékosan inkább karikatúrák. Aki szereti a látványos előadásokat, mindkettőt érdemes megnézni, mert a hasonlóságok mellett (pl. mindkettő a két világháború között játszódik) két eltérő út ez mégis, de mindkettő érezhetően próbál a XXI. századi megváltozott nézői igényekhez igazodni. ÉS: mindkettőben szerepel Mentes Júlia Virginia, így a Thália nézőinek minden okuk megvan rá, hogy utánamenjenek. Jelenleg egy magyar származású grófnét kapott, akinek éppen a főszereplő próbál a nyomozás szüneteiben udvarolgatni. Most is nagyon jól áll neki a korszak, az 1930-as évek, és még az erkélyre is hat a kisugárzása.
Mentes Júlia Virginia - grófné - Molmik Photography
DE az autó után térjünk vissza a luxusvonathoz.
A vetített háttér jól érvényesül, maga a vonat megjelenítése is, és a szuper szenzációs helyemről (erkély első sor közepe – ehhez az előadáshoz ennél jobb nincs a színházban) módom volt a vetítést ténylegesen – önmagában is - élvezni. A "Freelusion" látványvilága hatásos, és aki szereti a filmes megoldásokat, és azt, ha a vizualitás nem sikkad el, és még esetleg a krimi műfaja is vonzó számára, akkor célközönségnek tekintheti magát.
2019.decemberi kép az előadás reklámozására a thalia.hu oldalról
Ugyan tényleg impresszív a látvány, és nem rossz érzés figyelni a színészek mögött elsuhanó tájat, de mégis úgy tűnt számomra, mintha ennek a produkciónak eredeti megtervezője a színészeket ennek rendelné alá. Szirtes Tamás rendező a saját renoméjának megfelelve rendkívül gördülékenyen bonyolított mindent, ugyanazt érzékeltem, mint a Madách Színház néhány musical előadásán, amelyikre elvetődtem: a profizmust. Azonnali helyszínváltás díszítők jelenléte nélkül. Ez a tháliás vonat nem akad el sehol. Rajta kívül a látványért és mozgásért felelős Papp Timea neve is említődjön, és persze a korhű (1930-as évek) jelmezek parádéját felvonultató Romhányi Nóráé is.
Arbuthnot ezredes - Ember Márk első szerepe a Thália tagjaként (háttal: Tóth Eszter Mary Debenhamként) - a Budapest Eye fotója
Szép előadás, el kell ismerni, bár én alapvetően nem a látvány-centrikus produkciókat, hanem a színészre épülőket szeretem, amikor azt látjuk, ahogy valaki egy bizonyos lelki folyamaton megy át, krízishelyzetben van, és aztán vagy megoldja, vagy belebukik. Ez most nem erről szól, minden fontos döntést meghoztak a szereplők még mielőtt találkoztunk velük.
Jelen esetben a főszereplő, Hercule Poirot magándetektív visszaemlékezéseként láthattuk az eseményeket, akinek narrátori beavatkozása, illetve a szereplők képének és nevének kivetítése is jelentős segítség volt persze ahhoz, hogy a történetbe gyorsan belekerüljünk. Praktikus és gyors ez a megoldás, de mégsem éreztük, hogy bármely szereplő lelkében igazán mély történések zajlanának, és a keretként felmerülő kérdés, azaz a nyomozónak minden körülmények között muszáj-e feltárnia az igazságot, és a törvény betűjét érvényesítenie, azért nem töltötte meg feszültséggel a két órát.
Aki semmit nem tudott előre a cselekményről, azoknak emiatt kevésbé lehetett hiányérzete, nagyon sok apró mozzanat van a történetben, amire figyelni kellett.
Molmik Photography
Lehet vitatkozni a mű dramaturgiai megoldásain, mennyire kellett az első (múltra utaló) jelenet a kislánnyal, nem lett-e ezáltal túl mesterkélt az alaphangütés, de nyilván ez adott volt, Hamvai Kornél dramaturg nemigen tudott változtatni ezen.
Ami a színészi játék megítélését illeti, elmondható, hogy igazodtak a történethez, azaz a színészek többsége (nem mindenki) olyan civileket játszott, akik folyamatosan hazudnak, és szerepet ALAKÍTANAK. Nem azonosak azzal, akiknek mondják magukat, és néhány esetben ez a mesterkéltség talán még a szükségesnél is jobban érződik. (Ezt nem fejtem ki, aki megnézi, eldönti, hogy egyetért-e és ugyan kire gondolhatok…
Molmik Photography
Nem Molnár Piroskára, akit persze bármiben és bármikor és még kis ideig is jó látni, és én még nem láttam „soknak” soha, bár csak 1985 óta figyelem a pályáját. Neki ez az "egyik csavar egy nagyobb gépezet"-ben szerep annyira nem adhat sokat, különösen az „Egy német sors” után, de ettől még alázatosan beépül, és eljátssza az „emigráns orosz hercegnő” szerepét. (Figyelem: váltva játssza Udvarias Annával, akinek szempont, hogy melyiküket fogja látni, előre érdeklődjön a besosztás után)
A többiek közül igazán nagy lehetőség a főszereplőt játszó Szervét Tibornak jut, és persze az ő helyzete is a legnehezebb, hiszen a filmekben megszokott karaktert várhatják majd tőle sokan, a megszokott (és a szerző által részletesen leírt) hatalmas bajusszal. Ezúttal minél jobban ismeri valaki az Agatha Christie regényeket, ez annál nagyobb hátrány. Mi lett volna ugyanez Vida Péterrel? - nem tudott nem eszembe jutni, akinek hálókocsikalauzként ezúttal a szokásosnál kisebb a feladata, és ennek az előadásnak nem lehetett kiemelt tartópillére.(Már csak azért sem, mert ez egyértelműen csapatmunka, csak néhányan kapnak egy árnyalattal nagyobb feladatot.) Ha a film pótlása volt az eredeti cél, és a szokásos Poirot figura visszaadása, akkor ő lehetett volna a legjobb alany erre. Szervét Tibor inkább Sherlock Holmes-alkat, akivel a darabban össze is keverik. Ebben a kérdésben is kikértem a diákjaim véleményét, akik éppen azt értékelték, hogy ebben az előadásban a detektív szokásos rigolyái nem kerültek át. (A regény tényleg más műfaj, színpadon a cselekmény nem állhat sokat, a vonatnak mennie kell tovább, nehogy leszálljunk róla.)
Tamási Zoltánt túl korán elveszítjük, érte is kár, és mivel ez színház, engem érdekelt volna, ha az ő nézőpontjából is visszanézünk a múltra, és módunk van belőle valamivel többet látni.
Tamási Zoltán a szalonkocsiban "udvarol" - Molmik Photography
Még lehetne a többiekről is írni néhány, a szpoilerezés határán mozgó mondatot – Pindroch Csabáról, Gubás Gabiról, Tóth Eszterről, Szabó Erikáról (a színház szórólapján még feltehetően egy korábbi szereposztásból megmaradt Mórocz Adrienn szerepel, de ez tévedés!), Mózes Andrásról, Ikotics Milánról és a Vígszínháztól frissen ideszerződött Ember Márkról is, de meghagyom ezt a lehetőséget a kommentelőknek. Hátha…
Összegezve: valószínűtlen ez a történet, és nekem még valószínűtlenebb volt ezt színházként megcsinálni, de az előadás egyértelműen bizonyította, hogy van létjogosultsága, és sokakat fog elvarázsolni a látványvilága. Színház egy gyilkosságról…Persze, ha a Hamlet cselekményével vetem össze, akkor ez sokkal szelídebb, kevésbé depresszív, és sajnos a gonosz elég kevés szenvedéssel ússza meg…De ennyiben talán realista.
A Budapest Eye fotója
PS. A fotók a Molmik Photography FB-oldaláról és a Budapest Eye ajánlójából származnak.
