Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kellemes nyári estéről tudok nyomhagyó-ajánlót írni, az Orlai Produkció új előadásának városmajori bemutatkozásáról. A legelső előadást ezúttal a debreceniek kaphatták, ez volt a „Hogy szeret a másik?” második nyilvános előadása.

hogy-szeret-a-masik-original-159415Grisnik Petra, Ötvös András, Nagy Viktor Dániel, Edvi Henrietta és Pataki Ferenc - két helyen egyszerre

Erre az estére szerencsés választás volt a Városmajor, mert szabadtéri helyszín ez is, de fedett, és a mikroportozásáért kárpótlást jelentett, hogy nem kellett aggódnunk a közben kicsit cseperésző eső miatt sem. A nagy zivatarokat letudtuk már a kezdés előtt a délután folyamán, így a nézők többsége a helyszínre is összeázás nélkül érkezhetett, az első húsz sort szinte egészen meg is töltötték, csak a színpadtól már valóban távoli helyek maradtak üresen. A vírus-helyzetet csak a nézőtéri dolgozók maszkján érzékelhettük – a mosdók tisztaságára és a fertőtlenítés szintjére a korábbi évadokban sem tehettem megjegyzést, ezen a területen a helyzet változatlan az új igazgatás alatt is. (Néhány néző is szükségesnek érezte a maszkot, bár sosem értem, hogy kit véd, ha valaki az állára letolva viseli…)

Az előadásra a fiammal mentem, és ő is szerette, bár ez nem gyerekdarab. Ez nem „karikás” előadás, a sorozatok és a youtube-videók nézéséhez hozzászokott tizenévesek számára semmi durva vagy meglepő nincs benne, viszont a színészi játék a fiatalabb nézők számára is élvezetes.

Ezt a bejegyzést már szinte készre írtam azonnal kedden éjszaka, de egy beállítási hiba miatt az egész odaveszett. Nem a legszerencsésebb helyzet ez, és nem is az első, így egy nap pihenő után nekifutok megint azt remélve, hogy néhány embernek éppen ez az ajánló fog kedvet csinálni a megtekintéshez.

unnamed

Menetidő: két óra egy szünettel.

Megéri ezt az előadást választani, ha valaki kitűnő és jól összeválogatott színészek JÁTÉKát akarja nézni, és nem fél attól, hogy esetleg Alan Ayckbourn 1969-ben írt darabja az elevenére talál. Szórakoztató kikapcsolódás, de nem egészen veszélytelen anyag azért…

Ezt a darabot („How the Other Half Loves”) ugyanezzel a címmel (”Hogy szeret a másik?”) a színházi adattár tanúsága szerint eddig csak a József Attila Színház mutatta be, 2005-ben. Ullmann Mónika abban is Fiona szerepét játszotta, de ezúttal Zöldi Gergely új fordítását mondhatja.

Jól illik rá a szerep, könnyed virtuozitással mutatja meg a házasságára már erősen ráunt asszonyt, aki ennek ellenére nagyon törekszik arra, hogy körülötte a felszínen minden rendben lévőnek látszon. A szőnyeg alá sepregetésből szerezhetett diplomát. A szövegben ugyan talán csak egyszer, de akkor hangsúlyosan szerepel, hogy idősödő gazdag nőről van szó. Mivel Ullmann Mónika „örök fiatal”- alkatú, így nem látunk éles generációs szakadékot a három színésznő között, csak árnyalatnyi különbségeket. Legerősebben az élethelyzetük eltérése dominál, és éppen emiatt inkább azt kérdezhetjük, miként lehetséges, hogy ez a finom és elegáns nő titokban találkozgat férje beosztottjával, aki egy alkoholista tahónak látszik Ötvös András prezentálásában. (Visszagondoltunk a nemrég látott Határátlépésekre, és ahhoz képest különösen nagy a különbség. De nemcsak a bajuszon és a hajviseleten múlik mindez, Ötvös András nagyon sokféleképpen tud jó lenni egy szerepben.)

5f1c2563ac4d8 bigUllmann Mónika és Ötvös András

A darab ugyan már ötvenéves, de a párkapcsolati konfliktusokra koncentrál, és így időszerű marad, és ehhez nem kellett a cselekményt 2020-ba helyezni.

Ez még a tárcsás telefonok kora, és a bonyodalmak fele így nem is fordulhatna elő, ha mindenkinek lenne mobilja. A kapcsolattartás a mai világban technikailag leegyszerűsödött, bár ettől még a kommunikációs csapdák ugyanúgy megmaradtak, és a házastársukat rendszeresen megcsaló egyének lebukásának veszélye se csökkent.

Az előadásban vélt és valós három-, sőt négyszögeket látunk, a szerző virtuóz módon kombinálja a hat szereplőt, és a sablonhelyzetet képes olyan érdekessé tenni, hogy a néző azon kapja magát, hogy tényleg egy-egy órán át a szereplők sorsának alakulását követte. Az előadásban nemigen érzékelhetőek üresjáratok, mindig történik valami, maximálisan lekötik a figyelmünk.

Dramaturgiailag nagyszerű megoldás két-két máshol játszódó jelenetet egyidejűleg bemutatni, így még jobban ráébreszt minket arra, hogy csak a felszínen van különbség a felső és az alsó középosztály élete között. Más a tapéta, más a stílus, de a kapcsolatok hasonlóképpen kiüresednek, ha a felek elmulasztanak a másikkal törődni. Egyszerre két lakás történéseit látjuk, egymás mellett ülnek, beszélnek színészek, akik elvileg nem érzékelik a másik jelenlétét, de a szövegekből úgy tűnik, hogy ez a velük együttélőkre is vonatkozik, mintha mindenki idegen lenne a többiek számára. Ez az együttes jelenlét önmagában feszültséget kelt, az egyes párbeszédek hasonló helyzetben hangzanak el, és önmagában is érdekes azt nézni, hogy mennyi az eltérés és a hasonlóság két család reggele között.

hogy-szeret-a-masik-original-159421Reggeli készülődés szimultán

Az előadás díszlete egyszerre mutatja a főnök és beosztottja lakását. Ondraschek Péter munkája nemcsak percek alatt összeállíthatónak, jól szállíthatónak és jól bejátszhatónak látszik, hanem a lényeget nagyon pontosan megragadja. A családi idill – amelynek látszatát sem mindenki próbálja fenntartani – valóban csak felszíni jelenség, és ugyanúgy nem igazi, ahogy a festett könyvespolc sem azok. Nagyon szerencsés megoldásnak érzem, hogy csak néhány valódi bútor van jelen, a háttérfalak szándékosan díszletnek is tűnnek.

Ebben a hamis közegben Cselényi Nóra jelmezei kapják a főszerepet – pontosan kifejezik viselőik társadalmi státuszát.

Megismerünk három házaspárt eltérő szociális helyzetben, három másként működésképtelen kapcsolatot. „Ebből a készletből” egyetlen ideális pár sem lenne összeállítható. (Az előadás után feltehető legnehezebb kérdésünk az lenne, hogy melyikük életét választanánk, ha muszáj lenne, illetve ki lehetne a szereplők közül a számunkra megfelelő partner?)

Ha valaki elemzős típus, akkor hiába ült egy bohózaton, így is el is fog gondolkodni a három házasság buktatóin, sőt talán eszébe jutnak ismerős helyzetek is, de ez nem szükségszerű. Illetve: az előadás annyira pörgősre sikerült a rendező Göttinger Pálnak köszönhetően, hogy – ezt saját esetemmel tudom igazolni – még akkor sem fog a saját égető problémáira gondolni közben, ha történetesen egy katasztrofális nap után vetődik el a színházba. Nem, azt hiszem, hogy hacsak nem épp hasonló cipőben jár valaki, mint a szereplők egyrésze (megcsalja a társa és erre gyanakszik), és épp nem ezt az érzékeny pontját érintik a látottak, akkor a más jellegű sérelmei ki fognak esni időlegesen, és néha két óra felhőtlen szórakozás is elég lehet nekünk, hogy legyen erőnk egy újabb napba belefogni.

Az előadáson túlmutató kérdés, hogy van-e értelme ezeket a felemás, sok sebből vérző kapcsolatokat ápolgatni, valóban jobb-e ez, mint a semmi, érdemes-e mindenáron kitartani, és mennyi kompromisszum az, ami még megköthető. (A válási statisztikák és a fiatalon házasodók csökkenő aránya azt mutatja, hogy fogy a türelmünk és csökken a hajlamunk az alkalmazkodásra.)

Bár ez egyértelműen bulvár-előadás, bohózat a műfaja, de mégis húsbavágó kérdéseket vethet fel, és nem zárnám ki, hogy alkalmas lehet arra, hogy valaki hazatérve mégis leüljön a párjával beszélgetni a látottakról, sőt a görbe tükörben megpillantsa a saját defektjeit is. Ha csak néhány ember lesz, aki a látottak hatására összekapja magát, és elhatározza, hogy házassága működtetésébe is többenergiát fektet be, nehogy ide jusson, külön nyereség.

Nyilván lehetnek olyanok, akiknek sok baja van a világgal, de éppen a párkapcsolata az, amelyik tökéletesen működik. Számukra különösen szórakoztató lehet az este, őket nem érheti kellemetlen meglepetés, nem lesz mire asszociálniuk, esetleg a szomszéd házaspár áthallatszó veszekedései juthatnak eszükbe.

Az előadást mégsem emiatt, hanem a színészek miatt ajánlom, hiszen mindenki átgondolhatja a saját kapcsolatainak működőképességét akár csak az előadás szórólapja alapján is, nem kell ehhez több.

A szereposztás nagyon rendben van így. Elég jó – azaz sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem tudnék senkit. Hat nagyon eltérő, karikatúrára is emlékeztető figurát látunk, akik szándékosan elrajzoltak, de annál kifejezőbbek. Mindenki NAGYON finomkodó/bunkó/tudatlan, stb. – a túlzásokon kívül egyes fordulatok is erősen valószerűtlenek, de a színészek mindezt komolyan veszik, játékuk ezáltal jól átélhetővé teszi ezeket a helyzeteket.

hogy-szeret-a-masik-original-159416

Azt hiszem, hogy Grisnik Petra által játszott szereplő csalódottságát tudtam a legjobban átérezni, nyilván nem véletlenül – aki évekig ült már bezárva kisgyerekekkel, az tudhatja, hogy ezek az első évek még támogató partner mellett is embert próbálóak. Rajta és megjegyzésein is sokat nevetünk, a poén-özön elnyomja a szánakozási hajlandóságunkat, és az előadás végig megtartja bohózati jellegét, nem lóg ki senki a csapatból. Időnként poén keletkezik már önmagában a színésznő magasságából is – mezítláb jön ki meghajolni az előadás végén, és még így is jelentősen magasabb a többieknél, figyelemreméltó jelenség, ez van. (Nem ennyi színészetének titka, Jánosnak is érdekes volt látnia az „epertortás” előadás kiskamasza után anyaszerepben. Az „egy nézésre is emlékezetessé váló” színészek közé tartozik.)

Edvi Henrietta sokak számára újdonság lehet, de azoknak ismerős persze, akik rendszeresen néztek eddig is szombathelyi előadásokat, de azt hiszem, hogy a nevét tömegek fogják épp e szerepe miatt megjegyezni. Amit csinál, az bravúros. Egy fiatal és szép színésznőnek különösen hálás feladat egy szürke és jelentéktelen, kommunikációs zavarokkal küzdő nő eljátszása. Edvi Henriettának ez a pesti bemutatón remekül sikerült, és örülhetünk, hogy Orlai Tibor a bevált nagy nevek mellett törődik fiatal művészek pályájának építésével is. Engem azonnal elkezdett érdekelni, hogy ugyan milyen lehetne más darabokban, és így lesznek vele sokan mások is.

Nagy Viktor Dániellel kapcsolatban, ha nem is mondhatom, hogy bőven van tapasztalatom, mert akár egy nagyságrenddel többször is szívesen nézném, de az eddigi élmények alapján biztos lehettem benne, hogy a főnökének mindenben megfelelni vágyó, de a felesége felett zsarnokoskodó férfiből nem lesz sablonos figura. Nem is lett, a színész újabb arcát mutathatja meg nekünk.

5f1c2582a9bc6 big

A férfi oldalt Pataki Ferenc is erősíti, főnökként csupa jóindulat, van benne figyelmesség is, de jól szeretni ő sem képes, ahogy persze senki más sem.

Ahogy e darabból is látható, a dolgok nem mennek jól, nem tudjuk jól működtetni emberi kapcsolatainkat, így az életünk hullámvasutazásra emlékeztet, és akár depresszióba is eshetnénk ezt látva. Egyet tehetünk, komédiának nézzük, ahogy ezt kb. 160 évvel ezelőtt Madách is javasolta. És persze kitartunk, küzdünk, amíg csak lehet…

PS:Az előadásról készült fotók a jegy.hu-ról és a hajdupress.hu-ról származnak, sajnos többet nem találtam, de amint lesznek, a bejegyzést bővíteni fogom.

Címkék: Göttinger Pál Ötvös András Orlai Tibor Városmajori Színpad Zöldi Gergely Grisnik Petra Ullmann Mónika Nagy Viktor Dániel Cselényi Nóra Pataki Ferenc Ondraschek Péter Hogy szeret a másik Edvi Henrietta

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6716138910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása