Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Eljött az utolsó nap. Akár maradhattunk volna még egy napot Répáshután - telt volna a nyárból -, de János már menni akart haza az apjához és a számítógépéhez, illetve a videómegosztóihoz, akiket nem tudott már napok óta követni. Az utolsó bejegyzése is kész, és így megírtam én is a kommentjeimet.

IMG 20200627 120957na még egy bükki kép

Ez nagyon elkeserítő nap lett. Pedig nem indult rosszul. Répáshutáról a Hór völgyébe sima az átkötés, nem lehet eltévedni, lankásan megy le a földút az általunk már sokszor bejárt megszokott, autóval is járható még szélesebb másik földútra. Ezen a ponton, amikor akár mehettünk volna még negyven percet és elérjük Hollóstetőt, áttértünk a bükki kékre, amely célszerű átvágásnak nézett ki Bükkszentkereszt felé. Ezen a KÉK (!), tehát főútvonalnak számító jelen a Bükki Nemzeti Park emberei közel négy évvel a nagy vihar után sem mentek végig, hogy az utat eltorlaszoló hatalmas kidőlt fákat átvágják, és járhatóvá tegyék azt. Nyilván 2-3 embernek ez jelentett volna legalább fél napnyi munkát, de ahogy ezeket a fákat nézem, ezek olyan nagyok és masszívak, hogy elrohadni nem fognak a következő 30 évben még. Vannak bőven olyan túrázók, akik számára ezek a farönkök reális akadályt jelentenének. Mindenesetre piszkosul elkedvetlenítő mindig levenni a zsákot, átmászni, és rengeteg időt veszítettünk. Ha ez nincs, talán időben beérünk Bükkszentre.

Ezek után nagyon kellemes és érdeklődő gombászokkal találkoztunk, akik néha hümmögtek arra, hogy még aznap Tapolcára mennénk...Mintha akkor sem hittek volna benne, sőt egy másik túrista az esőt emlegette, kb 5 perccel azelőtt, hogy az megjött...

Lehet, hogy van olyan ember, aki a felhőkről pontosan megmondja, hogy milyen típusú és erősségű eső jön. Szerintem életem legnagyobb jégesőjét szenvedtük el a gyerekkel ezen a délután, és nem fedett helyen, minimum egy órát állva egy túl nagy védettséget nem biztosítő bükkfa alatt - viszont egy odatévedt idős emberrel megosztva az aggodalmainkat, így hármasban. János az esőkabát alól nem akarta fényképezni a földet beborító cseresznyényi jegeket, illetve a hömpölygő kis patakokat, amelyek az utakat elborították. A későbbi útvonalunk is szinte bokáig érő vízben ázott, kerülni kellett. Egy idő után be kellett látni, hogy már csak egy szempont van: kiérni egy betonútra. (Ahogy kiderült, ezekben a napokban Miskolcon is katasztrófa-helyzetet okozott a víz.)

Közben kisütött a nap, még csak két óra volt, és lett volna esély az utolsó vonat elérésére még így is, de ténylegesen elkedvetlenedtünk, és nem volt bennem erő tovább nyomni a témát. János nem akart elgyalogolni Tapolcáig, hát ezt meg is úszta.

Talán ilyen rövid időt még sosem töltöttem Miskolcon - eddig a legrövidebb az "egy előadásnyi" volt, legutóbb februárban is. De majd ma megint, ha minden igaz, ma újra Miskolcon leszek, mégpedig az évad előadásán, a Feketeszárú cseresznyén. Arról pedig természetesen külön bejegyzés következik a napokban, így a kirándulások után mégis lesz egy előadás - ha nem is egészen olyan előzmények után, amit terveztem.

Köszönjük mindenkinek, aki végigolvasta, és reméljük, hogy egy-két dolog hasznos volt, vagy legalábbis megfontolásra érdemes.

Címkék: túra Miskolc Esztergom

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6515992044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.