Ennyi kihagyás után valóban nem ártott felfrissíteni az emlékeimet egy újabb alkalommal.
Fesztbaum Béla és Dino Benjámin - Dömölky Dániel képe a Vígszínház fb-oldaláról
Molnár Ferenc darabjai nem igazán adják magukat az átdolgozásra, és még ha valaki alapanyagnak látná őket, akkor sincs módja szabadon átvariálni ezeket, mivel még három évig a Molnár örökösöknek módjuk van beleszólni az előadások szövegkönyvének kialakításába.
Könnyen el tudom képzelni, hogyha nincs az őszi Delila-betiltás Nyíregyházán (a Mohácsi-testvérek több ponton is beleírtak a darabba a jogutódok számára elfogadhatatlan sorokat), akkor talán ennek az előadásnak is kicsit másként alakul a sorsa, több lett volna benne a zsótéros elem. Jelenleg ezt csak mellékesen jegyezhetjük meg, a volnának sok értelme nincs, ezzel az előadással kell foglalkoznunk, amelyik végül elkészült.
Az előadás megtartja a szerző által kialakított háromfelvonásos felosztást, pontosan háromórás a két szünetet is beleszámolva. Ez tény. A legfőbb kérdés: kiknek ajánlható, kik fogják szeretni?
Az előadás elsősorban azoknak ajánlható, akik több színészt, netán a Vígszínház teljes társulatát figyelemmel követik, és a szereposztásban van legalább egy olyan színész, akit különösen szívesen néznek. Én ugyan legelsősorban a rendező miatt mentem, akinek minden munkáját igyekszem megnézni, de szeretem Molnár Ferenc műveit is, és így az egyik legjobb „Molnár-specialista”, Fesztbaum Béla önmagában is elég csali lett volna - NEKEM. (Aki szereti őt és a szerzőt, nyilván látta már a Rózsavölgyiben a „Szülőfalum, Pest” című összeállítást. Aki nem, az sürgősen pótolja.) Rajta kívül még van tíz színész az előadásban– Dino Benjámin, Szántó Balázs, Józan László, Ertl Zsombor, Reider Péter, Kurely László, Balázsovits Edit, Rudolf Szonja, Hegyi Barbara és Pálos Zsuzsa (a színlapon feltűntetett sorrendben), és nyilván miattuk is lehet épp ezt választani a még mindig nagyon széles pesti kínálatból.
Ugyan 118 éve nagy sikerként emlékeznek erre a Molnár-darabra, de azóta a szerző több sokkal jobb művet is megírt, amelyek közül a Vígszínház is műsorán tart kettőt (Játék a kastélyban, Liliom), és emiatt ÉS a darab ismeretében erős kétségeim támadtak, hogy ez a mű tényleg elég jó-e ahhoz, hogy szintén repertoáron legyen, a mai néző kellően szórakoztatónak találja-e ezt a lassú menetű történetet az eredeti formájában és tempójában. Ez ki fog derülni, a jegyeladások majd magukért beszélnek, de mivel ez mégsem a Játék a kastélyban, kevéssé valószínűsíthető, hogy ahhoz hasonló hosszú karriert befusson bármely színház repertoárján, és pláne a Víg nagyszínpadán, ahol mégis 1000 nézőt kellene rá beültetni. Ez speciális feladat, önmagában kihívás valami olyat találni, ami ennyire sok embernek érdekes lehet, és minőségi szórakoztatást jelent.
Ugyan nincsenek a szövegben utólag beleírt aktualizáló részek, a színház nem kockáztatta a betiltást, de a nézőben ettől még szabadon felmerülhet, hogy a szerző által bemutatott „boldog békebeli” világ erkölcseit a maival összevesse. Ugyan nincs nevelőnő, de van olyan, hogy a gazemberek megússzák a tetteiket következmények nélkül, mert egy ügyvéd tisztára mossa őket. Lehetett volna élcelődni akár a felszínesen említett börtönviszonyokon (most hallani a kárpótlási ügyekről és a kártérítések felfüggesztéséről). Nem ment ki a divatból a darab alapmondanivalója, ugyanakkor ez annyira közhelyszerű és a történet nem különösebben összetett, hogy három óra talán mégis sok rá. (Molnárt viszont annyira nem könnyű rövidíteni, a szellemes beszélgetések a lényege, és ha ez sérül, az is felmerülhet, hogy minek az egész.)
Ambrus Mária jelen esetben nagyszabású és igényes díszletet tervezett, amely kitölti a színpadot, használja a technikai eszközöket – néhány jelenetben meg tudja emelni a szereplőket, és így mégis történik valami a társalgáson túl is. A lakásbelső stílusa visszaidézi Molnár korát, és egy jólmenő ügyvéd lakhelyére is emlékeztet. Kevéssé otthonos, és ez se lehet véletlen. Helyenként érezzük, hogy egyes ruhák, amelyeket Benedek Mari tervezett (lsd. Balázsovits Edit sárga ruhája) jól illeszkedik a kanapék színéhez – most is érződik, ami minden egyes esetben: Zsótér Sándor rendezései csapatmunkában készülnek. Nem említődött eddig Ungár Júlia dramaturg, aki most kivételesen fordítói minőségében nem szerepelhet.
Benedek Mari ruhái erős gesztusként hatnak, a Balázsovits Edit, illetve Rudolf Szonja által játszott testvérpár frivol gondolatait-vágyait önmagukban is kifejezésre juttatják, meglehetősen kihívóak. Ugyancsak feltűnő a betörőre adott – kék, piros, sárga alapszíneket egyaránt hordozó öltözet, amely egyértelműen jelképnek tűnik. Az élet ilyen?
Valamelyikük ötlete lehetett a látványelemekhez szorosan hozzátartozó oroszlánfej felhasználása és megtervezése is, amely talán az egyetlen kirívó mozzanata az előadásnak. Mivel már a megtekintés előtt olvastam néhány nézői kommentet ezzel kapcsolatban, én is elgondolkodtam, hogy mit kereshet ez a sokat használt tárgy az előadásban.
Zsótér produkciói esetén a néző rendszeresen kényszerül arra, hogy kombináljon, megpróbáljon egyes gesztusoknak a maga számára értelmezést találni, és én szeretem, hogy valamelyest próbára teszi az intellektuális kapacitásunkat. Akkor is jó, ha az ember esetleg nem mindennek tud jelentést tulajdonítani, és pláne nem ugyanazt, amit a rendező szeretne. El kell fogadnunk, hogy mást látunk benne, mint az alkotók, és nem baj, ha minden néző másként értelmezi az extravagáns megoldásait.
Józan László és Balázsovits Edit az oroszlánfejjel (Józan László fb-oldaláról származó fotó)
A néző jelen esetben annyi kapaszkodót csak kap, hogy a szövegben több helyen is van utalás az oroszlánbőrre, amely Dr. Sárkány irodájának egyik tartozéka. Az, hogy nem oroszlánbőrt látunk, hanem egy fejet, amelyet az előadás során többen is feltesznek, felfogható annak, hogy az előadás játék jellegét hangsúlyozzák, működhet elidegenítő effektként, vagy gondolhatjuk azt, hogy a rendező azt üzeni ezzel, hogy „nektek bármit be lehet adni, ideteszek egy oroszlánt és ti elfogadjátok ezt is, mint annyi minden mást a való életben, amit nem kellene”. Az oroszlánbőr utalhat akár Heraklészre is, a hős egyik nagy tettére, amely után ezt viselte, és védelmet adott neki. Ironikus utalásként is ráláthatunk: tessék, itt van korunk hőse: az ügyvéd illetve a betörő. Bármelyikre is gondolhatunk, nem érezzük, hogy hatalmas szakadék választaná el a kettőt. Ráadásul Dr. Sárkány valóban nagy tettekről, hírnévről álmodik – ez lesz belőle. A fentieken túl még az „ide nekem az oroszlánt is” mondat bukkanhat elő a nézőben, a Szentivánéji álomból – szintén a nagyravágyás kifejezőjeként.
Előadás közben eszembe jutott, hogy mi van, ha eredetileg egy macskát szántak beletenni az előadásba, hiszen a legtöbb háznál csak volt valami házi kedvenc, és ez egy ilyen nagyranőtt cica. (A Vígszínház egyik leghűségesebb törzsnézője, K.J. hasonló kommentet írt a fb-on a témával kapcsolatban, és ez idézte fel bennem, hogy még egy ilyen gondolatom is volt ezzel kapcsolatban, így ezt most utólag beillesztem ide.)
Nekem ezek az asszociációim támadtak a rendező ötlete kapcsán, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy a rendező szándékát eltaláltam, és egy ilyen ötlet lényege éppen az, hogy kicsit kizökkent minket, gondolkodásra késztet. Nincs csak egy jó megfejtés.
Az oroszlánfejben szereplő statisztának – az első felvonásban, amikor nincs máson a maszk – lehet akár az a feladata is, hogy a fontos beszélgetésre irányítsa a figyelmet, akárhányszor rátévedt a pillantásom, mindig visszaterelt a főcselekményre. Ez se mellékes.
Az oroszlán persze elsősorban a hatalom és az erő jelképe is, és a darab áttételesen akár erről is szólhat, bár a fővonal a „mindenáron pénzt kell szerezni” gondolat érvényesülése a hétköznapokban.
Minden szereplőre szükség van a történet elmeséléséhez, de a darab két legfontosabb szereplője a becsületes polgár, azaz az ügyvéd, aki gazemberek védelméből gazdagodott meg, illetve a betörő, aki már 19 alkalommal ült börtönben.
Ügyvédként a már említett Fesztbaum Béla nyújt valóban emlékezetes alakítást, nagy hatása van egyik beszédének ránk is még az első felvonásban, nyíltszíni tapsot is aratott a premieren. Feltehetően nem először, és nem is utoljára.
A történet szempontjából fontos lenne, hogy a másik főszereplő, Puzsér, a betörő közel egykorú, de mindenképpen érett férfi legyen. Valami halvány esélye kell, hogy legyen a két férfi összekeverhetőségének. Húsz év korkülönbség azért sok a két színész között.
Utóbbi szerepet most Dino Benjámin, egy különösen tehetséges és nagyon szerethető alkatú egyetemi hallgató játssza, akiből már korábban is kinézett a nagy komikus színész, aki igazán jelentős karriert fog befutni, ha minden a papírforma szerint alakul. Alkalmas nagy főszerepre, például már most is el tudtam volna vele képzelni A két úr szolgája Truffaldinóját. Ez a Puzsér viszont nem igazán az ő szerepe még.
Nem fog talán túl rokonszenvesen hangzani a színész ügyességének és mindenféle képességének elismerése mellett: ezt A doktor urat én akkor éreztem volna elég érdekesnek, és az emelte volna ki a mondanivalóját, ha netán – filmes eszközök felhasználásával – mindkét főszerepet Fesztbaum Béla játssza. Lett volna ugyan több jelenete is, amikor magával beszélgetett volna, de egy ilyen bravúros megoldás minden formabontó jellegével együtt esetleg felélénkítette volna a történetet. De persze mindenféle bonyolítás helyett könnyen el tudtam volna képzelni a betörő szerepét mondjuk Karácsonyi Zoltánnal, Csőre Gáborral, Gados Bélával vagy Kőszegi Ákossal, de akár náluk idősebb vígszínházi színészekkel is. Puzsér tapasztalt személy, és az alaknak akkor van igazán súlya, ha ez átjön nekünk. Nem sikerült ráébrednem arra, hogy mi lehetett a fiatalítás kiemelt oka, hacsak az nem, hogy egy különlegesen tehetséges színésznek akartak mindenáron egy feltűnően nagy feladatot adni.
Ami azt illeti, annak dacára, hogy nem éreztem, hogy Dino Benjámin a neki való feladatot kapta volna, kifejezetten szerettem most is nézni a játékát, azt hiszem, hogy ami színészileg elvárható, mindent beletett, csak az más kérdés, hogy mennyire válhatott hitelessé és hangsúlyossá mindaz, amit mondott. Amennyiben persze az volt a cél, hogy nyomatékosítsák az előadás játék jellegét, és elsúlytalanítsák a mondatait, akkor volt értelme ennek a döntésnek. Lehet, hogy Zsótérék szerint a betörő mégis jóval kevésbé romlott, sőt szinte ártatlan bárányka az ügyvédhez képest? (lsd. a rendező kedvenc Brechtjét: „mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?”)
Balázsovits Edit - Dino Benjámin az oroszlánfejjel - Szántó Balázs (a PannonHírnök képén)
A további találgatás helyett inkább még említenék néhányat a többi szereplő közül is.
A Vígszínházban mindig is sok fiatal színésznek adtak lehetőséget, és ebben az előadásban is vannak olyan pályakezdők, akik hálás feladathoz jutnak, amelyik alkatukhoz és korukhoz is éppen illik. Jelen esetben ilyen ideális helyzetben van az Ertl Zsombor-Rudolf Szonja kettős, akik üdék, vonzóak, fiatalok és szerelmesek. Akár mellékszálon drukkolni is lehet nekik.
Reider Péter és Kurely László két kis szerepben is feltűnik. Egyikük maszkja Donald Trumpot idézi (aki talán egy volt igazgatót játszik). Hát jó, ez egy poén – utal arra, hogy a mai korszakra is érvényes ez a történet. (2 éve láttam egy Rajna kincsét Chemnitzben, amelyben Wotant tervezték ugyancsak Trump-karikatúrának, de végén az öltöny színe, sőt a hajszín is maradt, de az egyértelműsítő parókától már eltekintettek. Talán ráébredtek, hogy ez a szájbarágós gesztus – egy teljes előadáson át – mégis inkább gyengíti a mondanivalót. Jelen esetben egy párperces jelenetről van szó, és élénkítő viccnek ugyanez voltaképp rendben van.)
Józan László – az ügyvéd volt osztálytársa – most is energikusan van jelen, ahogy mindig, és vele kapcsolatban is felmerült, hogy akár lehetne ő is Puzsér. Egy teljes előadást ő is képes elvinni a vállán. (Aki szereti, azoknak javasolnám a Táncórákat – mivel én AJÁNLÓ blogot írok, nem színházkritikát, emiatt engedem meg magamnak ezeket a kis megjegyzéseket.)
Pálos Zsuzsa szobalányként csak alkalmanként jelent be valakit, leginkább csak mozdulatlanul ül vagy áll, egész jelenlétében ő olyan igazi „zsótéros” szereplő. Rá is jóval többször téved a tekintetünk, mint ahogy a szövegeinek a mennyisége indokolná.
Hegyi Barbara a bűnözők társaságára és szerelemre egyaránt vágyó, nagyon magányos nevelőnő szerepéhez elegáns és kicsit sem kihívó ruhát kap. Őt nem udvarolják körül a férfiak, ez fejeződik ki a jelmezében is. Ettől eltekintve elég erős a kisugárzása, így a szöveg egyes mondatai, amelyek arra utalnak, hogy biztosan nem zaklatnák a férfiak, nem igazán ülnek. Se öregnek, se érdektelennek nem látszik. Az, hogy most ez szándékos rendezői döntés, vagy Hegyi Barbara nem tud saját személyisége ellen játszva érdektelen vénkisasszonyt megjeleníteni, nem tudom. Ez a „de miért nem érett férfi Puzsér”-problémához képest jóval kisebb gond. Aki szereti Hegyi Barbara színészetét, annak most is tetszeni fog, ilyennek, amilyen.
Utóbbi mondatot Balázsovits Editre vonatkoztatva is megismételhetném, aki Dr. Sárkány kissé (?) ostoba liba-karakterű feleségét játszhatja el. Sokat van a színen, gesztusai és hanghordozása is gyakran idegesítő, lehet, hogy szándékosan az, de ettől még nem feltétlenül jó hallgatni-nézni. Merészen dekoltált ruháiban csinos, a férfi nézők lehet, hogy az előadás közben el lesznek foglalva azzal, hátha műhiba történik, és az egész melle ki fog lógni, nemcsak a fele.
Az előadásról nem állíthatom, hogy végig pörög és izgalmas, és nincsenek benne üresjáratok, de engem végig lekötött, folyamatosan a rendezői szándék felfedezésén agyaltam. Mivel manapság nagyjából ez az egyetlen mércém minden előadással kapcsolatban, hogy képes-e elterelni, vagy sem, így nekem összességében kellett ez A doktor úr. Volt benne annyi részérték, több szerethető színész is, hogy érdemes volt mennem.
Majd elválik, hogy milyen karriert fut be az előadás a továbbiakban, kinek merre billen a mérlege, miután megnézte.
PS. Az előadáshoz mindössze ezt a három képet találtam, de amint kitesznek többet, bővíteni fogom a bejegyzést újabbakkal.
