Bemutató volt tegnap a Belvárosiban, mégpedig Stefan Vögel „házastársi ping-pong”-nak alcímkézett darabja. Rába Roland ( a szórólapon Róóóland) rendezésében, Mihac Gábor egyteres díszletében, Zöldi Gergely fordításában.
A színlapról is világos, hogy az Orlai Produkció újabb házasság/párkapcsolat-elemző opusza ez, amely ezúttal hetven percig szórakoztat minket, és ez a rövidség manapság szintén vonzerőt jelenthet sokaknak. Akik szeretnek színházba járni, de be vannak szorítva, azok örülhetnek ennek a kompromisszumos lehetőségnek.
Debreczeny Csabát, Szávai Viktóriát, Járó Zsuzsát és Mészáros Mátét jó látni, aki őket kedveli, az előadás elsődleges célközönségének tekintheti magát. A fiam is miattuk jött, és utána meg is jegyezte, hogy mégis jobb volt ez, mintha otthon marad gépezni. (Ez egy tizenegyévestől egy meglehetősen pozitív mondat, és az is az, hogy mind a négy színészt ismerte már filmekből vagy más előadásokból, így ő is a „nevekre” jött, nem a darab témájára.)
Miután a történet maga ismeretlen, nem lenne célszerű a fordulatokat felfedni, mert van néhány belőlük, és talán élvezetesebb úgy beülni, ha valaki tényleg csak annyit tud, hogy két házaspár beszélgetéseibe fog belehallgatni. Az úgyis erősen nézőfüggő, hogy ezt mennyire fogja szórakoztatónak érezni, vagy netán eltalálva érzi majd magát… (Akinek vaj van a fején, nem biztos, hogy pont erre érdemes a feleségével/férjével beülni, még a végén a darab folytatódni fog az előadás után is újabb szereplők bevonásával, közönség nélkül.)
A beszélgetések elindítója egy kérdés: elkérheti-e egy feleség a férje veséjét a saját túlélése esetén, és ha felajánlanak egyet neki, elfogadhatja-e? Mennyire van értelme a saját kis tyúkszaros életünkhöz ragaszkodni, akár mások életének kockáztatása árán is? Biztos, hogy jobb lesz-e az önfeláldozó típusnak, vagy jobb élete lesz annak, aki önző?
Innen kissé elemelkedve: mi az, amit elvárhatunk egy hozzánk közelálló embertársunktól, és mi az, ami túlzás? Meg lehet-e ennek a határait szabni?
Jelenleg engem is épp ez foglalkoztat leginkább, és így elmondható, hogy ez a darab ebből a szempontból is jól jött. Lehet véresen komolyan is venni ezt a felvetést, és tekinthetünk az egészre négy nagyon jó színész játékaként is. Könnyen elhihető róluk, hogy éppen ilyenek, annak ellenére, hogy mindnyájukat már számos szerepben láthattuk. Hatalmas taps zárta a bemutató előadást, a jelenlévők érezhetően szerették nézni.
A két házaspár hetven percen át folyamatosan beszélget, vitatkozik, többször is változik az élethelyzetük, és átérezzük, hogy pillanatok alatt minden szétverhető. Egy vagy két házasság pláne…Ami elromolhat, el is romlik – juthat eszünkbe közben. Jobban kellene vigyázni, hogy mikor milyen döntést hozunk, mire fordítjuk az időnket és energiánkat. – Aki akarja, nyugodtan veheti a látottakat figyelmeztetésnek, de ez nem kötelező.
