A múlt héten két egyetemi vizsgaelőadást is láttam – egyet a Zeneakadémián, egyet pedig az Ódry Színpadon. Összetett élmény volt mindkettő.
Berényi Nóra Blanka és Cserna Antal - Herkules-sarok
Míg az operavizsga elkészült őszre és Pécsett történhetett meg a bemutatója, és ez mostani a legutolsó előadás volt, addig az Ódryn főpróbát láthattam, amelyről érdemes ajánlót írni, mert az előadás még csak most kezdi meg színpadi pályafutását.
I.A vihar kapujában – néhány szóban
A vihar kapujában (Almási-Tóth András rendezésében) kortárs patchwork-opera (szerzők: Bucz Magor, Dankó Richárd, Dobri Dániel, Hodován Milán, Lázár Dániel, Somody Áron és Varga Abigél) és már menet közben azt éreztem, most az lenne az igazi, ha ezt a 65 perces zenei anyagot legalább a feléig újra eljátsszanák – nagyjából ott rázódtam bele a történetbe, amelyet szerencsére prózában már láttam, ismertem. Ha az egész koncepció is új, akkor lehet, hogy jelentősebb befogadási nehézségeim is támadtak volna. Azt, hogy szépen össze van rakva, az elejétől éreztem, de nehezen tudtam ráhangolódni.
Feltétlenül újranézést igényelt volna ahhoz, hogy elemezni tudjam, így csak megemlítem, hogy érdekes zenés színház volt ez is, és láthatóan nagy odaadással és remek hangi állapotban vett részt benne az én egyik nagy reménységem, Kissjudit Anna (nemsokára a Giocondában is látható ismét), illetőleg Topolánszky Laura, Bartos Barna, Erdős Róbert, Varga Tóth Attila és Kósa Lőrinc, akiket a produkcióra összeállt kamarazenekar kísért Sándor Szabolcs vezényletével. Márton Richárd jelmezei illenek a történethez, a sötétlila és a fekete kifejezi a tragédiát, amelyről végig beszélnek minden szereplő különböző nézőpontjából.
Feleség: Topolánszky Laura
Az előadás zenei világa hol megfogott, hol nem – hét szerző esetén ez azért törvényszerű, és ezzel pontosan így volt a lányom, Vilma is, akit ezúttal magammal vittem. (A két nappal korábban látott Wozzeck után kedve lett kortárs operát nézni, és érdekelte ez a felvetés.)
Az előadásra tele lett a Solti terem, nyilván elsősorban a fellépő növendékek miatt. A befektetett munkát látva kicsit sajnálni lehetett, hogy nagy energiákkal megszületik egy ilyen előadás, és arra nincs mód, hogy kiforrja magát, a szólisták kipróbálhassák, hogy milyen belőle sorozatot játszani.
II.Sipos László: Herkules-sarok
Kortárs író a saját darabját rendezi – nem annyira megszokott ez a mai színházi közegben. Legalább az biztos, hogy a szerzői szándék jelenik meg az előadásban, jutott eszembe azonnal.
Családi kép csecsemővel - Juhász Kitti, Berényi Nóra Blanka és L. Nagy Attila
Amit látunk, akár többféleképpen is értelmezhető, néha múlt és jelen összecsúszik, sőt egy idő után már abban sem hiszünk igazán, hogy tényleg minden megtörtént, amit láttunk. Kétségeink lesznek, hogy elkészült-e az a szobor tényleg, amelyikről végig beszélnek, sőt amelyik meg is szólal, sőt majdnem meg is elevenedik Márfi Márk által, akinek fejlett mozgáskultúrájára ez a rendezés is épít.
Márfi Márk, a Herkules-szobor
De amikor épp nem él, akkor is ez lesz a benyomásunk, hiszen beszél hozzánk, és hajlamosak vagyunk belátni, hogy egy kislánynak, akit most Juhász Kitti játszik, más partnere nem is igen lehet, mint ez a Herkules. (Egy pozitív kisugárzású szoborban jóval nehezebb csalódni, mint az emberekben, ez mindenesetre igaz, nem is szólogat be mindenért.)
Álom-e vagy valóság, amit láthatunk? Idővel valóban kétséges lesz még a történet alapvonulata is. Ugyan a Cserna Antal által játszott szobrászt tényleg megkörnyékezte-e egy szép és intelligens fiatal lány – Berényi Nóra Blanka -, és vele maradt egy ideig, amíg élete egy régebbi szereplője – L.Nagy Attila – ismét fel nem tűnik, vagy ez az egész is csak képzelgés, ahogy a szobor megmozdulásának gondolata is az?
„Foltokban zenés” produkcióról van szó, Berényi Nóra Blanka és L. Nagy Attila énekelnek is, sőt még vetítenek is az előadásban, és így nem unjuk el a majdnem kétórás, szünet nélküli estét, már csak azért sem, mert közben folyamatosan agyalnunk is kell, de ez igazán jólesik.
A darab jó lehetőség a fiatal színészeknek, akik fiatal zenészekként kijátszhatják magukból a pályakezdők szorongásait és bizonytalanságát, amely nyilván bennük is megvan, és még jobb Cserna Antalnak, aki jelen esetben a Mester, a már évtizedek tapasztalatait felhalmozó jelentős művész, akinek van egy sokat kifejező monológja is a művészet lényegéről, amely élénk reakciót váltott ki a Padlás nem elhanyagolható részben ifjú színésznövendékekből álló közönségéből.
Mostanában a Centrál Színházban még most is futó darabok karakterszerepeit tudom Cserna Antallal kapcsolatban elsősorban felidézni: például az Illatszertárat, a Kasimir és Karoline-t, a Delilát, a My Fair Ladyt, vagy a legutóbbit, a Legénylakást. Jelenlétének most is súlya van, rácsodálkozhatunk újra, és elmondhatjuk, hogy igen, mindig is tudtuk, hogy milyen csodálatos és szuggesztív színész, csak hát sose láthattuk elég hosszan színpadon.
A műsornak mind a színész, mind a néző ki van szolgáltatva, hiába tehetséges valaki, ha nem kap elég jó feladatokat, nem tudja magát megmutatni, és mi meg csak azokat nézhetjük, akik műsorra vannak tűzve. Ennek az előadásnak ez is járulékos tanulsága.
A magam részéről ismeretlenül is hálás vagyok Sipos Lászlónak, hogy a felsorolt színészeket jó helyzetbe hozta, Cserna Antal szerepeltetéséért meg kiemelten. Hátha mások is követik a példáját.
PS. A zeneakadémiai előadásról csak ezt a két képet találtam a fb-on, a másodikkal reklámozta a produkciót a Zeneakadémia is. A Herkules-sarokról viszont Éder Vera kiváló fotóit mellékelhetem, amelyek most is sokkal többet mondanak, mint amit szavakba tudnék foglalni, így igyekeztem a lehető legtöbbet felhasználni. Az Ódry Színpad Fb-oldalán ennél több is megtekinthető belőlük.
Na még egy? (lehet, hogy a szobor tényleg megmozdult?)
