Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez volt a harmadik alkalom, hogy Fischer Ádám szokásos újévi koncertjén részt vehettem, a 2016-os és 2017-es évet követően két év kimaradt. Erről következik most négyoldalas nyomhagyó bejegyzés, fele a koncertről, fele a közönség viselkedéséről, néhány tanulsággal.

A koncert előtt nem sokkal újraolvastam mindazt, amit eddig négy különböző „Teremtés” kapcsán észrevételeztem, és kicsit aggódni is kezdtem, hogy hangsúlyozottan NEM zenekritikusként mit tudok még kezdeni a témával. A Purcell Kórus most is olyan tökéletesen szól, Fischer Ádám a hetedik sorban is jól látható mosollyal az arcán elégedetten nyugtáz minden egyes mozzanatot, továbbra is kotta nélkül vezényel– ezek az összetevők most sem változtak, ez kevéssé boncolgatható egy színházi blogon.

Haydn oratóriuma tele van optimizmussal, elégedettséggel, és a mű szövegkönyve szerint a teremtés az Úr siker-projektje volt. Sikersorozat megkoronázása az ember teremtése is, és a mű végén láthatjuk az első emberpárt szeretettel és tisztelettel bánni egymással, tiszta idill az egész közel kétórás zenemű. (Azért volt egy jókedvű pár az orgonakarzaton, aki Ádám-Éva beszélgetését hallgatva és olvasva a kijelzőn a szöveget, csak nevettek közben...)

Erre a Teremtés-ünnepre érkezett a Müpába ezúttal is 1500-nál is több néző, feltehetően azért, hogy elmélyült áhítatban átadják magukat ennek a zenének.

81297574 2512411905698004 4855445001821224960 oTaps - virágok, zenekar, kórus, szólisták (a Concentus Musicus Fb-posztjából származó fotó)

A Müpa az ügy érdekében megtett mindent, láthattunk egy hatalmas és gyönyörű virág-dekorációt is, amelyik ebben az évszakban nyilván rengetegbe is került, Fischer Ádám idén is kiválasztott egy neves zenekart, ezúttal a Concentus Musicus Wien-t amelyik a régizene specialistája, ahogy a már említett Purcell Kórus is az, akik már léptek fel ilyen újévi koncerten a karmesterrel. Hallhattunk három, a mű előadásában szintén régóta jártas szólistát, akik közül a két magyar – Baráth Emőke és Szigetvári Dávid - is szinte csak külföldön énekel, a bariton, Thomas E. Bauer pedig talán most lép fel először nálunk.

A karmester minden évben olyanokat hív, akik újdonságnak számítanak, tehát ezt látva, biztosra vehetjük, hogy pl. az Operaházban gyakran foglalkoztatott művészek sosem fognak meghívást kapni a koncertekre, ahhoz előbb el kell menniük, hiánycikké válniuk, és később esetleg ők is szóba kerülhetnek. Ebben van is logika, nekem is vonzerőt jelentett, hogy a két magyart hosszabb idő után megint hallhattam énekelni.

Ahogy korábbi Teremtés-bejegyzéseimben részletesen leírtam már, 2015 óta igazán gyakran hallgatom a darabot, és amikor tehettem élőben is néztem. (Olyan túl sok alkalomról nem lehetett szó.) Többféle interpretációval találkoztam, de mégis az első felvétel a meghatározó számomra, amelyikkel találkoztam a youtube-on.

Óhatatlanul is ehhez, illetve más többször hallgatott felvételekhez viszonyítva Fischer Ádám tempói helyenként szokatlanok voltak számomra, de mégsem zavaróak. Az élő zene más, és éreztem benne a játékosságot, mintha különösen törekedett volna arra a karmester, hogy felerősítse a zenében meglévő nagy kontrasztokat. Fontos számára a szöveg, illetve annak plasztikus előadása, az árnyalatok megmutatása. A három angyalt megszemélyesítő szólista kiválasztásánál feltétlenül érdekes lehetett számára szövegmondásuk stílusa. A három énekes három igazán eltérő karaktert mutatott, akik a figyelmünket magukon is tudták tartani végig.

58b9d5439cf08.PNGSzigetvári Dávid - az operamusica.com képe

Szigetvári Dávid Berlinben élő énekes, aki engem a János-passió evangélistájaként fogott meg 2015.április1-én. Jelenleg előadásmódjával prédikátorra emlékeztet, amelyet erősít az is, hogy kottaállványt használ, de egészen úgy, mintha szószék volna. Egy lelkes, lendületes papot képzelhetünk magunk elé, aki igét hirdet, és egészen meg van arról győződve, hogy a teremtés jól sikerült munka, a teremtő pedig mindezért csak dicsérhető.

Baráth Emőke angyalából még nála is jobban sugárzik az optimizmus – az ő szövegein és előadásmódján is mindvégig az érezhető, hogy nagyon elégedett a teremtéssel - magát is meggyőzte róla, hogy minden rendben van.

59e63766d8762Baráth Emőke - a fidelio.hu képe

Mindketten jó formában énekeltek, látszott a derű, feltehetően valóban örültek, hogy ismét hazai közönség elé léphettek, ráadásul a Müpában. Némi kárpótlás lehet azért, hogy valahogy mostanában nemigen férnek be az Operaház előadásaiba. (Kevesebb a feladat a felújítás miatt, ezt kell még egy ideig elfogadni.)

És milyen volt a bariton, Thomas E. Bauer? – ez volt előre az egyetlen igazi kérdés, a másik két szólista már annyiszor tetszett, hogy velük semmi kockázatot nem vállaltam, nem is beszélve a kedvenc kórusomról, amelyik valóban mindig csodálatos – nem hiába, tele van szólistának is alkalmas tagokkal.

Fischer Ádám mindenfele dolgozik, és talán az összes énekesből választhat, amikor kitűz egy ilyen koncertet, bárki szívesen eljön a Müpába, hogy vele fellépjen – erre alapul a Wagner-napok is. Magyaroknak nagyon számít a meghívása, emeli a pályájukat, éppen emiatt gondolom, hogy amennyiben külföldi a kiválasztott, annak érezhetően jobbbak kell lennie, mint egy hazai konkurensének. Elvárom, hogy meggyőzzön a vendég, legyen csodálatos valóban, így annyira nem irigyeltem Thomas E. Bauert, hogy most a korábbi emlékképeimmel is vetélkednie kellett. (Még szerencse, hogy ez csak egy mezei néző blogja, nem egy jegyzett zenekritikusé, így teljesen mindegy, lássuk be, hogy pont nekem tetszett-e az énekes vagy sem.)

A tőlem telhető maximális objektivitásra törekedve megállapítottam, hogy a hangja szép, de nem rendkívüli. Idén Bécsben győzött már meg énekes talán tízmondatos szereppel is arról, hogy igazán világszínvonalú hangja van, és a Teremtés hasonló felismerésre bőven módot adott volna. Ilyen reveláció ezúttal nem ért, így nem fogom ezek után a lejátszólistámat lecserélni Thomas E. Bauer felvételeire. (Két zenekritikus is ült tőlem három méteren belül, ha őket a hangja elbűvölte, nyilván majd megírják.)

Ugyanakkor gyorsan rájöttem, hogy milyen értéke van az énekesnek, és miért volt nagyon is érthető, hogy Fischer Ádám idén vele akart dolgozni. Egyébként már 2017-ben is meg volt hívva a bariton, de megbetegedett, és Sebestyén Miklós ugrott be helyette.

Szinte azonnal kiderült, hogy a darabot az énekes nagyon sokszor énekelhette, és bármiben fogadnék, hogy tudja kívülről is. A kottát szinte kellékként tartott a kezében, és az volt az érzésem, mintha esti mesélne nekünk mégpedig olyan szülőként, aki már sokadszor mondja el pl. Pettson és Findus történetét, és csak azért néz bele a könyvbe, hogy mutassa nekünk, nem rövidít, de mégis inkább minket figyel, mert leginkább a mi reakciónkra kíváncsi. Amíg épp nem énekelt, a hozzá közel ülő nézőket egyesével megnézegette, és érezni lehetett, hogy személyesen fordul hozzánk. Az ilyen gesztusok nagyon erőssé teszik a kapcsolatot a közönséggel, nagyon hamar éreztem, hogy megadom magam neki.

Korábban ugyan leírtam már Teremtés-bejegyzésben, hogy örülök, hogy pontosan nem értem a német szöveget, de ezúttal még így is azt éreztem, hogy Thomas E. Bauer különlegesen plasztikusan ad elő, szavai valóban teremtésnek érződnek, és magam elé tudtam képzelni mindent, amiről szó volt, a vihart és később különösen az állatokat.Minden mondat mögött érződött a gondolat, és sokszor humor is, és ez rengeteget használt a műnek. Fischer Ádám karmesteri mozdulatain is éreztem, hogy ezt a vonalat támogatja, a zenekari kíséret nélküli részeken értő figyelemmel és kis mosolygással hallgatta az énekeseit.

Bauer 400x400Thomas E. Bauer az opus3artists.com oldal képén

Thomas E. Bauer személyében egy erős színészi tehetséggel is rendelkező művészt láthattunk, aki képes volt arra, hogy lekössön minket végig. Fischer Ádám talán a megszokottnál is halkabb előadásmódot írt elő neki, és még az is eszembe jutott, hogy ennél a műnél ez lehet számára az igazi szűrő, ki mennyire tud lehalkulni – az esetek nagy részében a tenor messze erőteljesebb hangon kellett, hogy megszólaljon, mint a bariton.

A zenekarral kapcsolatban irgalmatlanul ritkán szoktam bármiféle megjegyzést tenni, jellemzően feltételezem, hogy jól játszanak. Ezúttal azért a rézfúvósok egy-egy félresikerült hangját csak kihallottam, de élő zenéről van szó, és bármit megadtam volna, ha ez lett volna az összes zavaró tényező a koncerten – egy-két félrefújt hang.   

Nem meglepő módon a koncert végén hatalmas ováció volt, a közönségnek összességében NAGYON tetszett az előadás, nehéz lenne ebből mást levonni.

DE – és itt jön egy elég nagy DE és néhány tanulság. (Innentől már a közönségről lesz szó csak.)

Jó is lenne, ha csak a fellépőkön múlna, hogy az EGYES nézőnek jó élmény lesz-e egy koncert. Ugyan a legnagyobb akadály az ember saját maga, bezavarhatnak az egyéb teendői/bajai felé elkalandozó gondolatai, fáradtsága, rossz fizikai állapota, de némi rutinnal, koncentrációval, felkészüléssel rá tud hangolódni az estére. Munka, de megoldható. Annyira nem természetes állapotunk mostanában már az egy dologra irányuló koncentrált figyelem.

Ami viszont számunkra MÉG akkor is létező és kontrollálhattalan akadály, ha a fellépők mindegyike történetesen éppen kedvünkre van, a környezet. Szembe kell nézni azzal, hogy hiába tekinti valaki magát műveltnek, és jön el – akár jelentős összeget fizetve – egy ilyen koncertre, attól még automatikusan nem lesz empatikus a körülötte ülőkkel szemben. Nem, sokan vannak, akiknek eszébe sem jut, hogy nem kis sziget a hatalmas óceánon, hanem mindössze 5 centire ül két másik embertől, akik szintén ugyanarra koncertre szeretnének figyelni, és éppen tőle nem tudnak. A személyes szabadság valami olyan lenne, hogy „mindent szabad, ami másnak nem árt”…

Lehet, hogy csak én voltam ilyen peches, de az én mikrokörnyezetem ehhez a koncerthez annyira nem jött jól, bár persze azt is el lehet mondani, hogy én vagyok ilyen nyavalyás, hogy ha a kettővel mellettem ülő mellényzsebében többször megszólal a mobil, majd kinyomja, és átadja a feleségének, aki pont mellettem percekig próbálkozik a telefon lehalkításával, akkor ez kizökkent abból, hogy éppen Baráth Emőkével foglalkozzak, aki persze teljes lendülettel azon van, hogy lekössön.

Minden esetben megdöbbent, ahogy most is, hogy valaki NEM halkítja le előre, nem kapcsolja ki a nyavalyás mobilját. KÉRDEM: MIT ÉR, ha bekapcsolva marad??? Mit tehet valaki, ha ül a Müpa nézőterén, és megtudja már menet közben, hogy valaki hiányolja?? Nem elég jó, ha utána látja a nemfogadott hívásokat?

Valaki, aki úgy szokta hagyni, és nem veszi le teljesen némára, írja már meg végre, hogy mit nyer vele? Árt a telefonnak a ki-be kapcsolás?

Az is nyilvánvaló, hogy sokan nem értenek a saját telefonjukhoz. Tényleg. A színházaknak kellene külön pult, ezzel a felirattal: segítünk önnek megismerni a saját telefonját. Megmutatjuk, hogyan kell kikapcsolni. Azt hiszem, hogy a Müpának is van elég hostesse, egyet beüzemelhetnének, és bemondhatnák, hogy aki egyedül nem tudja megoldani a problémát, forduljon bizalommal munkatársunkhoz.

Ugyan egy picit egy másik telefon is megcsörrent, de ha csak ennyi lett volna az egész, akkor hagyom a fenébe – ez így max. 5 percet vett el a koncertből, lehet, hogy belefér.

DE van még egy DE.

Két sorra mögöttem ült valaki, aki legalább olyan folyamatosan köhögött, ahogy a zenekar játszott. Szinte végig – talán a legutolsó félórára jött helyre valamennyire.

Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy milyen betegen menni egy koncertre, mert én is mentem, amikor NAGYON érdekelt. Volt is talán egy hónapnyi ilyen periódus tavaly tavasszal, amikor a posztokba is beleírtam ezt. ÉS VAN ERRE kipróbált MEGOLDÁS!!!

Ahogy ezt már tavaly is leírtam egy Requiem kapcsán: fog az ember egy adag müpás cukrot (még adnak is előtte, igazán ott a megoldás!!!) és szépen ELŐRE KICSOMAGOLJA!!! Ki lehet számítani, hogy mennyire van szükség. Vész esetén 10 percre számolok egyet, ha kicsit jobb a helyzet, akkor 15-re. És hiába utálom, de megeszem, hogy ne köhögjem szét az előadást.

Még egyszer ide teszem a korábbi fotómat:

IMG 20190424 193219Így néz ki a kicsomagult cukorka, elfér 5 is egy papíron, ahogy látszik.

Ahogy értesültem, a közönség néhány tagjától érkező non-stop köhögés a fellépőket is zavarta, és a darab piánó részeit teljesen tönkretette. Nyilván, aki beteg, az egészében úgyis képtelen figyelni, bár egy jó színház igazi nagy fájdalmakról is el tud terelni, így azt nem mondanám, hogy ilyenkor jobb mindenképp otthon maradni.

De azt azért mondom, hogy nincs joga valakinek – bármennyit is fizetett a jegyért – mások élményét elvenni, vagy károsítani.

Persze, szerencse is kell a koncertlátogatáshoz, könnyen lehet, hogy van néző, aki messze ül a köhögőktől, vagy nagyon közel a színpadhoz és valahogy megússza a zavarást.

A fenti két probléma után még azt is megemlítem, ahogy az egész estém indult, egy apró kis agresszióval, fél órával a koncert előtt a jegyátvételnél.

Egyedül vártam a pénztárnál, hogy az előttem lévő befejezze, és mikor már épp én következhettem volna, egy hatvanas nő egy villámgyors mozdulattal elém ugrott. Fél óra hátra volt, 1-2 perc egy jegy kiadása, és mégis van olyan néző, aki EGY embert sem akar kivárni maga előtt, úgy érzi, hogy jár neki a soronkívüliség, bár semmi látható nyomás nincs rajta, amiért ne várhatna ő is. (Megtudhattam, hogy a jegyét akarta pótoltatni, valami cetlit kapott is, amivel az erkélyre szóló helyét elfoglalhatta.)

Picike dolog, de mindig megdöbbenek, ha valaki ennyire semmibe vesz engem, vagy mást, de ezt pont a Müpában egy Teremtés előtt nem vártam. Volt eddig 1985 óta 3778 színházi estém, és még ilyen élményem nem volt: ez a pozitív megközelítése a dolognak, örüljünk, hogy ennyire ritka esemény. (De milyen lelkülettel ül be egy ilyen nyomakodós ember a darabot megnézni? Átadja magát a zenének? A katarzist nem lehet kikövetelni, ahogy a sorbanállás nélküli jegyátvételt.)

Ilyen élményeim adódtak az idei Teremtés-koncerten.

Nem vagyok meggyőzve, hogy maga a teremtés-projekt olyan száz százalékosan sikerült, bár segít minket a negatívumok elviselésében néhány olyan teremtmény, mint Mozart, Haydn illetve az itt fellépő előadóművészek. Amitől féltem – nem lesz miről írni – az viszont nem következett be. Várom a következő Teremtést is. Aki szintén kedvet kapott a kalandhoz, és nem fél attól, hogy valaki úgyis szétköhögi, az május 13-án ugyancsak a Purcell Kórussal meghallgathatja. A saját zenekarát, az Orfeót és a hozzá kötődő szólistákat – Szutrély Katalint, Komáromi Mártont és Najbauer Lórántot - vezényli majd Vashegyi György. Reméljük a legjobbakat…

Ps. Ha lesznek képek a koncertről, akkor azokra fogom cserélni a jelenlegi szólista-fotókat...

Címkék: Teremtés Müpa Fischer Ádám Vashegyi György Purcell Kórus Baráth Emőke Sebestyén Miklós Szigetvári Dávid Thomas E. Bauer Concentus Musicus Wien

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7115392344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.