Nem lehet szó nélkül elmenni a Radnóti Színház új játszóhelyének létrejötte mellett, amely már a korábbi évadban beindult, de a jelenléte még nyomatékosabban érezhető. A Kazinczy utca 21. alatt a második emeleten található a Tesla Labor, amely sok tekintetben hasonlít a független játszóhelyekhez. Itt is csak közvetlenül a kezdés előtt lehet beülni érkezési sorrend szerint, és jók a színészek.
Két héttel korábban jártam itt először a Radnóti saját előadásán, amelyet Hajdu Szabolcs rendezett (Gloria), és ezen a csütörtökön az újonnan alakult „Narratíva” színházi társulás friss bemutatójára mentem, és erről következik egy nyomhagyó bejegyzés.
A Radnótinak megvan a maga keresztje, a szomszédos ház építkezése miatt előadásainak csak kis részét tudja a csökkentett méretű saját színpadán játszani, viszont láthatjuk előadásaikat az Ódryn, a József Attila Színházban és a Katonában is. Talán ennek kompenzálása ez a második játszóhely, amelyet részben független előadások támogatására is felhasználnak. Kiadtak egy külön kis műsorfüzetet azokról a befogadott előadásokról, amelyeket itt lehet majd az évad folyamán megnézni. Köztük van a Napraforgó és az Elhanyagolt férfiszépségek is, amelyeket korábban már ezen a blogon is ajánlottam.
Ezek után csak erről a konkrét produkcióról lesz szó, Kovács D. Dániel rendezéséről, aki Brecht darabját Ungár Júlia fordításában, „Kurázsi és gyerekei” címen mutatta be.
Aki szereti a kis tereket, amikor a színész karnyújtásnyira van, az nyilván örömmel látja majd az elrendezést, amely még sokkal több nézőt visz közel a történésekhez. Négy oldalról 4-4 sorban vesszük körbe a színpadot, amely lényegében mindössze egy zongora, amely Kurázsi mama kocsijaként funkcionál, és nemcsak hozzáülnek a színészek, de rá is telepednek, sőt gyakran meg is forgatják. Schnábel Zitáról nem most derül ki, hogy milyen leleményes tervező, képes alacsony költségvetésű projektekben is erdeményesen dolgozni – a díszlet találó, szinte elmondható, hogy el is játssza a darabot. Gyorsan kiderül, hogy mire ad lehetőséget, és ezeket az előadásban ki is használják.
Hajduk Károly, a szakács
Brecht darabja tíz jelenetből áll, és ezeket két részben meg is nézzük, a darab ismerői számára meglepetést nem okoznak a látottak. Nincs szó újraértelmezésről, valami különleges látószögről, megmaradnak az alkotók Brecht történeténél és annak mondanivalójánál.
Az előadás kapcsán persze a néző saját maga képes mindezt továbbgondolni. Eltekinthetünk a jelenleg nálunk szerencsére nem aktuális háborútól, és Kurázsi mamában láthatunk egy gyerekeit egyedül nevelő nőt, aki minden eszközzel küzd az életben maradásért, és eközben a lényeget veszíti el: a gyerekeit, akiknek az érdekében mindez történt.
Ennél is tovább mehetünk: Kurázsi lehet férfi is, aki a család megélhetéséért küzdve kifelé él, alig tud otthon lenni, és a személyes kapcsolatait áldozza fel céljai megvalósítása közben. Mindenki végiggondolhatja, hogy ebben a tágabb értelmezésben vonatkoztatható-e rá ez a történet, ő pont milyen szekeret tol, ennek mennyi értelme van, és biztosan muszáj-e ezt csinálnia.
Egger Géza, a pályamódosító pap
Ezekre gondoltam, amikor megláttam, hogy az előadást kitűzték, valami hasonló (vagy akár egészen más) pluszgondolatok áradására számítottam, ami egy független társulat számára indokolhatja, hogy épp ezt a darabot elővegye.
Semmi ilyet nem észleltem, valóban csak a mű korrekt, de nem különösebben invenciózus lebonyolításának lehetek a krónikása. Persze, ha valaki egyáltalán nem ismeri a történetet, nyilván egészen más helyzetben van, mintha 10+ rendezésben már megnézhette.
Felmerül a kérdés, hogy elsősorban kiknek ajánlható ez a verzió?
Mivel ismertem a történetet, és senki olyan ismerősöm nem volt a helyszínen, aki szintén ne látta volna már sokszor, fogalmam sincs, hogy „szűz nézőre” hogyan hathat. Unná-e, vagy érdekelné a szereplők sorsa? Mindkettő lehetséges. Mindenesetre az elolvasást kiváltja, bár mintha mostanában Brecht nem lenne kötelező olvasmány, azaz lehet, hogy fel se merül, hogy muszáj ezt gimnazistáknak megmutatni. De lehetne persze.
A színészek játéka most is az igazi ok, a legtöbb néző számára eleve ők jelentik az igazi vonzerőt. Ha csak egy „húzónév” is van valaki számára egy előadásban, hajlamos a megtekintés mellett dönteni. Persze, ez nézőfüggő, hogy kinek milyen színészek a kedvesek, kik azok, akiket nem tud kihagyni.
Elismerem, én sem azért mentem, mert épp egy Kurázsi mamát hiányoltam az életemből, hanem szintén a színészek miatt. Akikre különösen kíváncsi voltam, azokon az is látszott, hogy most is egészen odateszik magukat, és nem rajtuk múlt, hogy ez az este mégsem emelkedett meg úgy igazán.
Lázár Kati
Külön örültem, hogy hosszabb idő után egy rövid jelenet erejéig láthattam Lázár Katit megint, aki nem tud úgy színpadra lépni, hogy jelenlétének ne legyen súlya. Ezt nem biztos, hogy lehet tanulni, amióta nézem, ez mindig így volt.
Kurta Niké és Piti Emőke
Nagyon szerettem Kurta Niké nekem túl rövid jeleneteit is, akit látva még mindig a beáldozott Heilbronni Katica jut eszembe, és ennek az áldozatnak az értelmetlensége. A magyar független színházak helyzete csak romlott azóta, odaveszett viszont egy revelatív előadás, amely toronymagasan kiemelkedett az átlagból. Ez a csapat akár azt is felújíthatná, azonnal lenne egy ütős produkciójuk.
Hasonlóan keveselltem Hajduk Károly feltűnéseit, és számomra az egész este legélőbb része az volt, ahogy Pető Kata Kurázsijával a kakas/tyúk árán alkudoztak. Annak a beszélgetésnek volt tétje, és nagyon jó lett volna, hogyha az egész este folyamán hasonló feszültség vibrált volna.
Nagyon titokzatos dolog egy előadás kémiája, létrejön-e a különleges hangulat, vagy nem – nehezen tetten érhető, hogy min is múlik ez. Különösen akkor, ha a szereplők egyikére sem lehet rámondani, hogy általa támadt lyuk a szereposztáson, és miatta veszett oda az energia. És persze könnyen lehet, hogy más néző másként érzékelte, hiszen mind különböző háttérrel ülünk be a színházba, nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez csak az én benyomásom.
Pető Kata jó választás a címszerepre, érezzük rajta az elszántságot, sőt azt is, hogy összességében élvezi ezt a kockázatos életet, lehet, hogy elsősorban azért vándorol a hadszínterekre, mert adrenalinfüggő. Ugyanakkor érezzük, hogyha nem is önti szavakba, a gyerekek számára valóban fontosak, természetes részei életének. Az egész tevékenységében nem lát semmi rendkívülit, hiszen megszokta a mindennapossá vált háborút is. Teszi a dolgát, illetve azt, amit jónak lát. Próbál úgy viselkedni, mintha ura lenne a helyzetének és nyerhetne. Mivel ő maga nem érzékeli a folyamatos életveszély feszültségét, mi is elfogadjuk ezt normálisnak.
Minden további színésznek – Piti Emőkének, Kárpáti Pálnak, Egger Gézának, Koroknai Sándornak, Váradi Gergelynek és Samudovszky Adriánnak - vannak jó lehetőségei, jó villanásai, és ezek miatt alkalmanként az előadás energiaszintje meg-megemelkedik. Fekete Ádám, aki író és dramaturg egyébként, szintén szerepel Kurázsi tisztességes fiaként, és neki külön is örültem.
Fekete Ádám - Stüszi
A hétköznapok Kurázsiját látjuk ebben az előadásban, nem érezzük benne igazán heroikusnak a túlélért folytatott küzdelmet. Pedig néha igazi hőstett egyik napról a másik ugyanolyanra átlépni, de most mintha nem lett volna cél ennek a megmutatása.
PS. Kincses Gyula fotóit használtam, amelyeket a saját fb-albumából töltöttem le, kivéve a Hajduk Károlyt ábrázoló kettőt, amelyek Mészáros Csabától származnak
