Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

„Akarod tudni az igazság és a hazugságok közti különbséget?” – Ez a szöveg szerepel azon a new yorki plakáton, amely Jeremy Karaken, David Murell és Gordon Farell közös színdarabját reklámozza, amelyiket idén mutattak be a Broadway egyik színházában. A címnél nagyobb betűvel szerepel a színészek neve, ami azért sem csoda, mert köztük van a Harry Potter filmek címszereplője is, Daniel Radcliff. A másfél órás előadás után az a halvány sejtésem, hogy az amerikai siker is nagyrészt a színészek hírnevére ÉS zsenialitására alapulhatott, ahogy a jelenlegi esetben is azt mondhatom röviden: Ujj Mészáros Károly három egészen rendkívül jó színészt kapott a rendezéséhez, akiket jó helyzetbe hozott, és élvezet nézni a játékukat. Aki Balsai Móni, László Zsolt és Rada Bálint színészetét kedveli, azoknak ott a helye a Centrál Kisszínpadának nézőterén. (A fordító Baráthy György, aki egyben dramaturgként is jegyzi az előadást.)

performance cover image 67A Centrál Színház oldaláról származó borítókép

A történet egy szálon fut, nagyon egyszerű, és az a vonzó benne, hogy egy aprónak látszó kérdésről szól. Ahogy végigtekintek a hetem programján, megállapíthatom, hogy igazán szorosan kapcsolódik a tegnapi karinthys Veszélyes fordulóhoz, amelynek szintén az a felvetése, hogy nem jobb-e hazugságban élni, mint az, ha pontosan tisztában vagyunk a valóság viszonyaival, szól az érvényesülésről is, mint akár a szerdai Glória (ráadásul ez is egy lap szerkesztőségében játszódik), vagy a csütörtöki „Benne vagy”. Mostanában minden összefügg – az érvényesülés, törtetés téma még akár a vasárnap megnézendő Bűvös vadász keresztmetszetre is érvényes.

Jelen esetben az alapkérdés egy valódi megtörtént eseten alapul. John d`Agata kitűnő esszéjét egy fiú öngyilkosságáról nem adta ki a Harper magazin, mert a tény-egyeztető túl sok eltérést talált a valósághoz képest. (Később egy másik folyóirat kiadta, és a szerző a tény-egyeztetővel közös könyvet is megjelentetett, amelynek címe azonos e darab eredeti címével: „The Lifespan of a fact”. Ennek azonnali elolvasását tervezem, az előadás annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy amint módom lesz rá, bele is kezdek.)

Nem bonyolultabb, de nem is egyszerűbb a kérdés: egy nem fikciós mű akármilyen művészi szempontot szem előtt tartva meghamisíthatja-e a tényeket, akármilyen aprókat. Tekinthet-e egy 8 másodperces zuhanást 9 másodpercesnek, van-e jelentősége, hogy Las Vegasban 31 vagy 34 sztriptízbár van, forgalmi dugót képezhet-e száz ember, számít-e, hogy egy téglát barna vagy vörös színűnek ír le valaki, illetve 12%-os fogyást mutató holdra mondható-e, hogy félhold.

Indokolt-e, hogy egy 15 oldalas esszéhez 130 oldalas hibalista készüljön, vagy ez már túlzás?

Az előadásban látunk egy szerkesztőt, aki persze bőven beérné egy nagyvonalúbb és felületesebb adat-egyeztető munkával is, hiszen zseniálisnak tartja az író munkáját, egy túl sok élettapasztalattal nem rendelkező Harvardon végzett maximalista ifjút, aki a saját karrierjét is nézve a legjobb munkát akarja végezni, és persze magát az írót, akinek csak a lényeg az érdekes, és a művészi hatás. Aki a szó hangzása miatt cserél ki számokat, illetve a számmisztika miatt.

Három ember, három érdek, és nagyon sok beszélgetés – virtuálisan is, személyesen is. Ennyi az előadás, erről a kérdésről vitatkozva képesek és lekötnek minket másfél órán át.

Balsai Móni, mint szerkesztő valóban kőkemény, érezzük, hogy valamit nagyon mélyen elfojt, és igaza van az írónak, akit László Zsolt játszik: mindkét férfinél egyedül is erősebb. Kárpáti Enikő mindhárom szereplőre olyan ruhát ad, amelyik pontosan kifejezi a karakterüket, és amelyikben kényelmesen is érezhetik magukat. (A jelmeztervező egyébként már a színház új bemutatójára készül, a decemberi Legénylakásra, amelyet a nagyszínpadon a színház igazgatója fog megrendezni.)

Ahogy a jelmez, ugyanúgy a díszlet is jelentős segítség a színészeknek: Michac Gábor mind a három szereplő terét néhány rájuk jellemző bútorral és ami még dominánsabb, kivetítéssel jelzi. (Mozgóképtervező: Varga Vince, szcenikus: Barkovics Zoltán) Ez a korszerű megoldás segít a váltások gyors megoldásában, és a kivetítés által azt is érezzük, hogy most játszódik a darab és a mi korunkról szól. Tágítja a színház lehetőségeit, és ezáltal valamelyest közelít a látvány a filmek szeretett és ismerős világához, és még az egyes feliratok is jól olvashatóak.

A darab párbeszédein valóban jól szórakozunk.

Mivel Balsai Mónit igazán sokszor láttam kitűnőnek, László Zsoltot pedig fh. kora óta tudatosan követem, így semmilyen meglepetést nem okozott az, hogy most is igazán képesek voltak élni a szerepet. Rada Bálintot hozzájuk képest alig ismerem, de így is láttam már kilenc előadásban nagyon jónak, és van is ezekről az alkalmakról bejegyzés, így akinek szintén megtetszett ebben, rákereshet a korábbi sikereire is. Aki persze „A furá”-ban nézte, az nem lepődik meg azon, hogy a fiatal színész emellett a két igazán zseniális partner mellett főszereplő tud lenni, ő az, akinek drukkolunk, vele rokonszenvezünk, és örülünk neki, amikor félénksége oldódik és képes kiállni igazáért. A rendező jól felépítette a folyamatot, és mindhárom színészt szinte észrevétlenül irányítja, egészen természetesnek tűnik játékuk annak ellenére, hogy a vetítés és a sok váltás elidegenítő effektként is hathatna ránk.

Kellemes kikapcsolódást nyújtó este, az előadás el tud terelni minket a saját ügyeinkről-bajainkról, én is alig (=nem folyton) gondoltam közben Karinthy Márton halálára, de az azért eszembe jutott, hogy az ilyen színészközpontú előadásokat ő is nagyon szerette volna. Nagyon hálás voltam az elterelésért. (Az pláne szimpatikus, hogy a Centrál fb-oldalára Puskás Tamás kitett egy megemlékezést a "rivális" igazgatóról, amely nem formális sablonszöveg, hanem valódi tartalom van mögötte.)

OFF-megjegyzésként még annyit tennék hozzá: hallottam, hogy jelentős probléma sok néző számára a jegyvásárlás, több olyan közvetítő oldal van, amelyik plusz díjat számol föl, és néha vannak jegyek még, amelyek nem látszanak egyes online-felületeken. Mindenkinek javaslom, először a színház oldalán próbáljon meg jegyet venni, de ha nem megy, akkor ne adja fel, válassza a személyes megkeresést - írjon e-mailt, vagy telefonáljon a szervezésre.

Ezen az előadáson, amely a premier utáni első volt, nem maradt üresen szék, jól mennek a dolgok a Centrálban. Nemsokára itt a nyakunkon a december, és jön már a Legénylakás is.

PS. Amint lesznek fotók az előadásról, pótlólag be fogom illeszteni őket.

Címkék: László Zsolt Centrál Színház Balsai Móni Rada Bálint Ujj Mészáros Károly Michac Gábor Varga Vince Kárpáti Enikő Baráthy György Mi történt Vegasban? Barkovics Zoltán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7815299524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.