Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Tavaszi bemutató volt ez is, ahogy a tegnapi előadás („Az örökség”), ez is pótlás – novemberre főleg ilyen programokat terveztem. Miután a Radnóti előadásait 1988 óta követem, különösebb indoklás nem is kellett a megtekintéshez, de egy plusz motiváció mégis bejött: egy olvasói levélben még tavaly megkértek rá, hogy nézzem meg, mert az illető kíváncsi volt a véleményemre. Nem az első ilyen kérés volt ez, de olyan sok mégse jön, hogy ezt ne fontoltam volna meg külön. Ez volt a legkorábbi időpont, amelyikre el tudtam jutni. Több hete ült a fiókomban a jegy a felhasználásra várva.

57400153 2662742223753830 5754437955305340928 nA címszerepben Martinovics Dorina

Hajdu Szabolcs neve mind a filmjei, mind a színházi rendezései miatt (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap) jól cseng, és róla nekem feltétlenül valamifajta „természetes színjátszás” jut eszembe. A korábbi előadásaiban sokszor éreztem, hogy mintha „csak” a valóság egyik tetszőlegesen kiragadott darabját látnánk. A bemutatott helyzetei tipikusak, a szereplők szájába adott szövegek szintén azok, és ráadásul meglehetősen banálisnak is hangzanak. Ilyenkor a mezei néző akár rá is ébredhet, hogy milyen sekélyes szókincset használunk a mindennapokban, mennyire érdektelen is az, amivel foglalkozunk – Hajdu Szabolcs nagy erőssége ez, hogy tud ezzel minket szembesíteni, ha hagyjuk magunkat. Ugyanakkor nem kizárt, hogy valaki színházban épp nem arra vágyik, hogy ugyanazt mutassák neki, mint amiben van – jobban szeretne teátrális hatásokat, valami kis elringatást, kikapcsolódást. Na, ezek a nézők feltehetően eléggé unnák a Glóriát, vagy legalábbis nehezebben viselnék az előadás „üresjáratait”, amelyek biztosan nem véletlenek. Kelemen Kristóf volt a dramaturg, és emiatt is érzem, hogy pontosan tudták az alkotók, hogy milyen hatásra vágynak.

Jelenleg meglehetősen lassan, a szokásosnál még tíz perc plusz késedelemmel indult az előadás, bár még ezt is el tudnám képzelni rendezői gesztusként – hiszen a néző 7.16-kor már eléggé türelmetlen, már alaposan szemügyre vette Pater Sparrow íróasztalait, amelyek között érkezve ülhetett le a valóban zsúfolásig megtelt nézőtérre, ahol a lehető legtöbb széket helyezték el, meglehetősen szorosan, hiszen valóban jelentős érdeklődés van az előadásra.

Nem hág az izgalom a tetőfokára azonnal, hiszen hosszú percekig csak a bemutatott szerkesztőség gyakornokát, Vilmányi Benettet nézhetjük, amint a számítógépén kártyázással és videónézéssel üti el a munkaidejét, amelyre nem is kapott feladatot, miközben zenét hallgat. A fiatal színész igazi erőssége a természetes színpadi jelenlét, az általa eljátszott fiatal férfiakról mindig azt érezhettük, hogy minden erőfeszítés nélkül születtek, spontán vannak köztünk. Éli a szerepet, és ebben az előadásban további két másik karakter bőrében is hasonlóképpen működőképes volt.

56800673 2662744170420302 2982824876919750656 nVilmányi Benett - éppen nagymenő (Rashaad)

Elsőként Lovas Rozi csatlakozik hozzá, akinek szintén három figura jut az előadásban, de messze a legelső az, amelyikhez legközelebb kerülünk, ebben a szerepében hagyja a legerősebb nyomot.

Miután a szerkesztőség különböző életstratégiával rendelkező asszisztenseit ismerjük meg leginkább, felfedezhetjük, hogy melyikük milyen mértékben karrierista, milyen módszerei vannak az előretörésre. Úgy látjuk, hogy Ani leginkább alkalmazkodással, udvariassággal próbálkozik, és ő az, akit dolgozni is látunk – csak kinyomtat néhány oldalt a szemünk előtt.

Érdekes látni a mobiltelefont valóban megszólalni, a nyomtató pedig tényleg működik – ha meggondolom, még sosem láttam olyan színházi előadást, amelyben egy ilyen cselekvés be lett volna építve. Az előadás jellegét ezek a valódi tettek erősen meghatározzák, ezek – ahogy a szusi és müzli evés is – mind azt a gondolatot erősítik meg bennünk, hogy „igen, ilyen a mi életünk is”, ilyen hétköznapi, unalmas és érdektelen. Nem hihetjük el, hogy a szereplők bármelyike is csinál majd valami figyelemreméltót, vagy érdemes lenne arra, hogy akár tíz percig is nézzük.

57485598 2662749783753074 4956732068806524928 nRusznák András és Lovas Rozi

A rendező nagyon törekszik az előadás első felében a hétköznapiság megteremtésére, és emiatt az események sem nagyon pörögnek, komoly esély van arra, hogy valaki elunja magát. Nem várunk semmi rendkívülit, de aztán mégis jön a nagy fordulat, amelyet egy színházban gyakran használt eszköz – a füstgép – bevetése is jelez. (Igen, épp ez a jó a stúdiókban, hogy ilyesféle eszközökre nincs keret – most mégis van, és ez is kiemeli a helyzet fonákságát. Nem, a füstgépnek azért nem örültem, de értettem, hogy ez most fontos gesztus.)

A második rész végig az első történéseit értelmezi több oldalról is, de szpoilerezés nélkül a részletekről aligha lehet beszélni.

A tanulság az előadás nézői számára igazán kézenfekvő lesz magyarázat nélkül is, és valóban a szerkesztőség egyik csöndesen dolgozó alkalmazottja körül forognak az események, és a Gloria név őt takarja (és még véletlenül sem egy Örkény mű címe ez, ahogy először gondoltam). Martinovics Dorina másik szerepében, szerkesztőként sokkal többet van jelen, többet beszél, de muszáj elismerni, hogy a címszerepben a kevés megjelenése is igazán plasztikus, markánsan eltér ez a visszafogott nő a többiektől, és annyira nem lep meg minket mindaz, amit aztán látunk tőle. Nagy alakítás ez, annak ellenére, hogy megint azt érezzük, hogy aki bejött az „egyszerűen ilyen”. Érezhető volt, hogy a rendezőnek tényleg fontos ez a figura, elvégre kulcsszereplő, és az előadásból nem kizárt, hogy épp rá fogunk a leghosszabban emlékezni.

56816088 2662744157086970 5768968546927247360 nMartinovics Dorina - szerkesztőként (Nan)

Éles ellentéte a törtető Kendra, akit Sodró Eliza alakít, akinek szintén könnyen elhihető, hogy éppen ilyen és nem játék, amit látunk tőle. Branden Jacobs-Jenkins darabjának legtöbb beszélgetésében ő az egyik fél, míg a másik az alkoholista asszisztens, aki elméletileg szintén karrierista, de kevésbé céltudatos, és így szimpatikusabb is nekünk – Porogi Ádám. Jól jön neki, hogy néhány percig – rendszergazdaként egy másik helyszínen – lehet más is, így láthatjuk, hogy tényleg színészet, amit csinál.

A többiekhez képest kicsit kívülálló szerkesztőségi tag Rusznák András, neki nem jutott másik személyiség. Kockás inge markánsan elüt a többiek ruházatától, és egyben eszembe juttatja, hogy Nagy Fruzsinának komoly szerepe van jelmeztervezőként, mert pusztán a színészek ruháiból elég pontos képet kapunk egyéniségükről is.

57019504 2662741630420556 7168288223611846656 nSodró Eliza - Kendra

Az előadásban többféle árnyalatban látunk karrieristákat, akik jellemzően kevéssé figyelnek oda környezetükre, nem veszik észre, hogy közvetlen munkatársukban miként gyűlik a feszültség, amely végül tragédiák sorához vezet, amelyekből aztán lehet profitálni is. Mi akár meg is jegyezhetjük, hogy a felvázolt helyzet sosem jöhetett volna létre, ha mindannyian kicsit többet törődtek volna egymással. És igen: mi mennyire figyelünk oda a mellettünk dolgozókra? Észrevennénk-e, ha depressziósak, ha az egész életük csődben van? Sokat foglalkozik az előadás a halállal, egy frissen meghalt sztárt siratnak a történet szereplői többek között, akiről nagy lehetőség nekrológot írni, és ez az utóbbi tényező válik igazán fontossá.

A történetről talán a ködösítéssel együtt is érződik, hogy tanmeseszerű, nagyon sok ponton bele lehetne kötni, és tényleg vannak benne üresjáratok, és ez akkor is így igaz, ha a színlapról tudjuk, hogy a szerző több díjat is nyert. Ami viszont egészen biztosan nagy pozitívuma az előadásnak: nagyon remek a színészgárda, és akik szintén a Radnóti társulatára volt kíváncsi, az megállapíthatta, hogy az új terepen, stúdió körülmények között is jól működnek. A tapsrendnél mintha azért a „nagyszínházhoz” igazodnának, csak úgy általánosságban nézik a közönséget, de a játék maga jól igazodott ahhoz, hogy tőlünk egy méterre vannak. A színészek közelsége önmagában is sokakat felvillanyoz, akár emiatt is érdemes lehet a Tesla Laborba menni.

75196383 3060797840614931 8464484253755768832 nPorogi Ádám - Dean szerepében

Személyes és „offos” lezárás:

Ez a csütörtöki nap nem volt ideális választás színházra: nem sokkal a kezdés előtt vált nyilvánossá Karinthy Márton halálának híre, amelyre ugyan színháza utolsó premierje óta számítottam, hiszen láttam már akkor is rajta, hogy nincs jól: a mellette végigült felvonás óta – pontosan negyven napon át – gyakran eszembe jutott, hogy meg fog-e gyógyulni. Ez a nem egészen váratlan hír így is letaglózott. Húsz évnél hosszabb személyes ismeretség, számos közösen nézett előadás, személyes beszélgetések, a közös szenvedély mind összekötött. Figyeltem a színházát, és ezen túl is értesítettem, ha valami olyan előadásba futottam bele, amelyikben neki való, izgalmas színészt láttam. A  blogom létrejöttének első pillanataitól aktívan inspirált és támogatásáról biztosított, szeretettel fordult felém, így ne lepjen meg senkit, hogy nem egy bejegyzésben még elő fog fordulni évek múlva is. (Egyébként is mindig várta, ha olyan alkalmakkor is beleírom, amikor csak nézőként volt jelen - mert mindvégig megmaradt nézőnek IS.) Ez az előadás így tőle nem volt független számomra, és ezt előre tudtam, hogy csak így lehet. Két nap múlva lesz utolsó rendezésének premierje a Karinthy Színházban, amely egyébként a legjobb helyszín arra, hogy a rossz hangulatban nézőket kicsit mégis felüdítse. Még van is néhány jegy a Veszélyes fordulóra, hogy megmaradjak az ajánló szerepkörömnél, hozzá is teszem gyorsan. (Nem mintha egy ennyire letaglózó hírt közömbösíthetne bármely előadás – erre a napra egy Requiem lehetett volna az egyetlen elfogadható ajánlat, de hát a „szezon” épp véget ért.)

A Gloria nem elsődlegesen a nézők szórakoztatására irányuló előadás, bár közben azért itt-ott nevetünk, sőt mivel a darabban a halálnak hangsúlyos szerepe van többféle formában is, nem egy mondata direkt módon is eszembe juttatta Karinthy Mártont, akiről nem zárnám ki, hogy ezt már megnézte, hiszen a „saját színészeit” különösen szívesen figyelte, és az előadásban fellépő Lovas Rozi ilyen volt. (Karinthy Márton azokra, akiket egyszer is kiválasztott magának, társulata tagjaiként nézett, őket így is emlegette.) Aki nem látta volna még, nagyon érdemes megnézni a színésznőt „A mi kis városunk”-ban IS, amely november 21-én lesz legközelebb a Karinthyban, és egyébként is nagyon jó előadás.

Címkék: Radnóti Színház Gloria Nagy Fruzsina Porogi Ádám Martinovics Dorina Pater Sparrow Lovas Rozi Hajdu Szabolcs Rusznák András Sodró Eliza Kelemen Kristóf Vilmányi Benett Gábor Tesla labor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr915294642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.