Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

2019. február 28-án volt Schwehtje Mihály rendezésének a bemutatója, tehát nyolc hónapot csúsztam a megtekintéssel, annak ellenére, hogy már a próbaidőszakban számon tartottam az előadást.  Elég jól emlékszem, hogy mikor mi miatt nem tudtam beülni rá, de most ezt nem részletezem. Mostanára már régen túl vagyok a darab elolvasásán, sőt tavaly egy nagyon emlékezetes mozizós időszakban a fiammal a szerző-rendező hasonló témájú kisfilmjét is megnéztük (Aki bújt, aki nem), és ezt nem egyszer fel is emlegetjük. Mélyre ment az a tíz perc.

schwechtje-mihaly-az-orokseg-original-129259

Ugyan nem ért váratlanul a történet egyetlen fordulata sem, de így is működött. A júniusi olvasás közben eleve a bemutatóban meghirdetett szereplőkkel képzeltem el, és különösen érdekes volt látni ezek után a megvalósulást is.

Polgár Csaba volt a Németországból az anyja halála miatt hazautazó gyermekorvos, és Molnár Gusztáv, illetve Mentes Júlia “fregoliztak”, azaz rengeteg gyorsöltözés árán ketten eljátszották az összes többi szereplőt. Ezt az egyébként költséghatékony rendezői megoldást csak üdvözölni lehet, így mindhárom színész kapott elég jó feladatot. A  Jurányi Kamaratermében Torma Mária látványtervező mindössze néhány bútort vetett be, amelyek éppen elégségesek a helyszín (rendelő, hivatal, otthon) jelzésére. A gyakori öltözés miatt túl sokat a két átváltozó-színész jelmezein sem variáltak, csak éppen amennyi a szereplők elkülönítéséhez minimálisan szükséges volt. Nincs sok lehetőség a hangulatfestésre, a meghalt orvosnő idejét egy diavetítő és néhány kép idézi fel, és ez éppen ideillő hatás. Túl sok rendezői ötletet nem kell ehhez a darabhoz amúgy sem bevetni, mindent megoldanak a kiváló színészek.

A darab súlyát Polgár Csaba hordozza, a néző rajta keresztül szembesül a vidéki Magyarország szegénységével, a másik két színész pedig ennek a környezetnek a megteremtéséért felelős. Mentes Júlia szerepét a premier idején Gergely Katalin játszotta, az ő neve szerepel a szórólapon, és a néző, aki egyik színésznőt sem ismeri, nem is fog rájönni a cserére. Az, hogy ez végleges csere-e, beugrás vagy kettőzés – nem derült ki számomra. Miután Mentes Júliát eddig remek szerepekben láttam és mindig nagyon jónak – nemrég a Tháliában a Bernd Rózában és az Egy csók és más semmiben – egyértelműen örültem, hogy terven felül e napomnak is része lett. Az öregasszony szerep még erős túlzás számára, így helyenként plusz humorforrásként működtek a mondatai, de nyilván az eredeti koncepció is ez volt.

Nála messze jobban járt Molnár Gusztáv, mert neki szinte minden karaktere sok poént kap, lehet, hogy az ő feladata a leghálásabb. Az “örökség” az utóbbi egy évben kulcsszó a művész életében, a sorozat is bejött neki, jelentős rajongótáborra tett szert, a sok függetlenszínházi kamaraelőadás után megtapasztalhatja, hogy milyen, amikor szélesebb rétegek is el- és felismerik. Eddig úgy tűnik, hogy a “celebesedés” színházi munkáinak minőségére  nincs rossz hatással, sőt talán remélhető, hogy a sorozat követői közül többen is elvetődnek pl. erre az előadásra. Mindhárom színész kedvelőinek feltétlenül ajánlható ez a kilencven perc, jó élmény őket jó helyzetben látni.

Bármennyire bravúrosak is a színészek, a rendező korábbi filmjét is ismerve egészen bizonyos, hogy nem a kiválasztott művészek tehetségének a megcsillogtatása volt az elsődleges cél, nem is egy n+1 pesti független produkció létrehozása, hanem a gyerekkereskedelem téma újbóli körüljárása. 

Valószínű, hogy a Jurányi közönsége nem ebből a falusi közegből jön, keveseknek lehet mély tudása azzal kapcsolatban, hogy mehet az élet egy nyírségi, vagy borsodi kistelepülésen. Nekem ezekre a helyszínekre például csak a kéktúra többszöri végigjárása során lett legalább felületes rálátásom. A pecsételés kötelezettsége miatt azért így is láthattam, hogy mennyire másként néz ki egy kocsma vagy egy kisbolt az ország keleti és nyugati végein. A munkanélküliség és a falvak elnéptelenedése így is látványos jelenség. Ha ezt nézzük egy színdarabban, amely valóban több nézőpontból is bemutatja a problémát, elsősorban a tehetetlenségünket érezhetjük át, és persze azt, hogy van egy másik Magyarország, sőt nagyon sokféle, amelyekhez nincs közünk a globalizáció és a tömegtájékoztatás fejlődése ellenére sem. Jó lenne egy egységes, jól élő, nyitott és művelt társadalomban élni, de erre minimális az esély - ez az ami feltétlenül eszünkbe jut az előadás közben. 

Az ország szétszakítottságát és az emberek közötti jelentős különbségeket nyilván nem mindenki tapasztalja meg húsbavágóan nap mint nap, nyugodtan el lehet lenni úgy Pesten, hogy valaki csak a saját közvetlen környezetével érintkezik, és még akár a napi mozgása során sem éri semmilyen kizökkentő hatás. Így – foglalkozástól függően – akár az is elképzelhető, hogy valaki „burokban” éli le az életét, és nem kell szembesülnie sem a nála jelentősen rosszabb, vagy sokkal jobb helyzetben élők életformájával, és nem kérdőjeleződik meg az sem, hogy egy külső nézőpontból mennyi értelme van a saját mindennapi tevékenységének. Nagy kérdés az előadást látva, hogy mennyi eszközünk van arra, hogy a bemutatott helyzeten változtassunk, és az is, hogy aki próbálkozik valamiféle világjobbítással, nem bukik-e bele törvényszerűen, vagy ha nem is látványosan, akkor nem téveszt-e célt törvényszerűen a próbálkozása, mint ahogy a műben bemutatott jótékonysági alapítványé.

Az előadás felerősítette bennem a saját helyzetemhez kapcsolódó folyamatos tehetetlenségérzetet is, de könnyen lehet, hogy lesz néző, aki csak a távolságot fogja látni, és akár Martin McDonagh, akár Székely Csaba falusi történetei jutnak majd eszébe. Ebben az esetben azért ennél jóval többnek érződik a valóságalap, különösen akkor, ha a filmre is visszagondolunk...

INNEN MÁR "offos"/személyes lezárás:

Szeptember óta eléggé speciális helyzetbe kerültem azzal, hogy a régi munkahelyem mellett, amelyik egy átlagosan jó gimnázium,  egy újabb félállást is vállaltam egy másik iskolában, ahol szakmunkásokat is képezünk, akiknek a magyar irodalom, sőt a tanulás általában nem prioritás, és nem igazán értik, hogy miért lenne nekik jobb, ha művelődnének és civilizáltan viselkednének. Ezen a szerdán például valaki megkérdezte, hogy miért kell neki tudni, hogy ki volt Prométheusz – ő nem görög, hanem magyar. Óránként többször muszáj szembesülnöm hasonló kérdésekkel, és a megtapasztalt áthidalhatatlannak látszó szakadékot  visszaidézte ez az előadás is. Ehhez képest mennyire üdítő például egy zenekari próba, amikor olyan problémák adódhatnak, hogy a brácsa nem érvényesül eléggé, vagy azon töprengeni, hogy egy énekes miért nem hatott ránk eléggé, vagy egy kevésbé szerencsés rendezői koncepció buktatóit boncolgatni egy művészszínház előadása kapcsán., vagy azt fontolgatni, hogy idén a gyereknek időszerű lenne-e egy Varázsfuvola már. Sőt maga a blogírás is számos hasonló kardinális kérdéssel ajándékoz meg. (Mikor van kész egy bejegyzés? ) Nem egyszer hálás vagyok, hogy ez is megadatik, hogy ilyen egészen más, a világ nagy problémáihoz képest pitiáner gondjaim is lehetnek, és néha ezek még előtérbe is kerülnek.

Nem tudom, hogy tegnap este mennyire érezte át „Az örökség” minden nézője, hogy voltaképp milyen iszonyúan szerencsések vagyunk, hogy ennyire minőségi színészeket nézhettünk, én feltétlenül elégedett voltam a napomnak éppen ezzel a darabjával. A délelőttöm után kicsit el is szégyelltem magam, hogy miért zavar olyan nagyon a mellettem – az első sor közepén – hangosan csámcsogva rágózó idősödő úriember, miért nem örülök (az idei operakaland után különösen) hogy most más baj nincs, és végre meg tudtam nézni ezt a régen várt előadást. 

Csütörtökön egy másik előadásra visszatérek a Jurányiba, így újabb beszámolóra is számíthattok.

Címkék: Jurányi Polgár Csaba Molnár Gusztáv Torma Mária Gergely Katalin Az örökség Mentes Júlia Schwehtje Mihály

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6815292880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.