Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az ilyen előadások miatt járok színházba.

„A félelem”-nek nemcsak értékelhető a jó minősége és a mondanivaló fontossága, de menet közben jó érzés nézőnek lenni. Élvezzük a játékot. Ezt így együtt olyan sok előadás nem tudja nyújtani, és az ember hajlamos egy idő után a részértékeknek is örülni. De most nem ez van, az EGÉSZ működik.

FML 0081Bányai Kelemen Barna - Hernádi Judit

Leginkább arra vágytam, hogy sose érjen véget ez a színházi este, és az írásnak azonnal nekiültem – hajnali kettőig, de még további négy átíráson átesett ez a szöveg, amit végül kiteszek. Nem mintha az előadás különösebb ajánlást igényelne, de nem szívesen engedem el ezt a bejegyzést, és ebben az indafoto képfeltöltőjének vacakolása is nagyban támogatott - plusz 24 óra és még egy átírás lett ennek a vége.

Az előadás menetideje két óra húsz perc szünet nélkül, mindenképp célszerű előtte bemenni a mosdóba – ezt a praktikus tanácsot kaptam a nézőtéri felügyelőtől, és ezt ezennel tovább is adom.

Két év és öt nap csúszással néztem meg ezt a sokat emlegetett Alföldi-rendezést, amely ezen az estén a 46. alkalommal ment. Egyeztetési okok miatt csak havi két-háromszor tudják eljátszani, és hetekkel korábban kell a jegyeket rá megvenni, ha valaki be akar biztosan jutni, bár van az esetlegesen üresen maradó helyekre last minute lehetőség is.

Fassbinder története egy idősödő takarítónő és egy marokkói arab bevándorló szerelméről szól, akiknek a jelentős kulturális és életkori különbségeken túl az idegengyűlölő környezet reakcióival is meg kell küzdeniük.

Pedig önmagában akár az otthonról hozott szokások eltérése, akár az életkori szakadék elég akadály lehet két ember között, de ezek nélkül is könnyen tönkre mehet egy kapcsolat, akár a megszokás unalma által is. A környezet gyűlölete és lenézése eleinte jótékony hatású, a két ember összekovácsolódásának katalizátora. Bár nem állnak rendelkezésre szülők, akik ellenezhetnék a házasságot, vannak helyette gyerekek, akik ugyanezt megteszik. Ez komikusnak tűnik, de ettől még nem ritka jelenség. Később – kicsit tanmese-szerűen - az eddig akadékoskodó emberek elfogadóvá váltak, így a korábban lappangó problémák felszínre törhettek, ahogy azt várhattuk is. Ahogy elhárult az egyik, jött helyette egy újabb, de még így is megmaradhat a történet lényegi eleme: a két ember egymás iránti szeretete. Ezt alapnak vette a szerző, és nem dolgozott azon, hogy lebontsa azt, amit az előadás elején percek alatt felépített.

felelem"férjhez mentem" - bejelentés a családnak

Igen, már azonnal a játék elején megtörténik a csoda: két ember találkozik, leomlanak közöttük a falak, és később képesek lesznek arra, hogy összekapaszkodjanak a külvilággal szemben, és kierőszakolják, hogy elfogadják őket. Őszintén beszélnek egymással, hiszen eleve nem is feltételezik, hogy lesz egy második találkozás is, és egy idegennek valóban egyszerűbb is lehet megnyílni.

A nézők nagyon kedvelik „a két idegen találkozik és azonnal egymásba szeret” -típusú sztorikat, épp egy hete láttam az Egy csók és más semmit, amelynek ugyanez az alapja. A produkció sikeressége alapvetően azon múlik, hogy rendelkezésre áll-e két olyan színész, akiknek elhihető a találkozás, rendelkeznek-e olyan kisugárzással, amely érdekessé teszi őket annyira, hogy mi kívülállók is elkezdjünk izgulni a szerelmükért.

Jelen esetben mind a hat színész nagyon jót tesz az előadásnak, még csak azt se mondhatom, hogy csak a főszereplők miatt érdemes megnézni. Számít nagyon a felrajzolt közeg, és jót tesz a komor történetnek, hogy a mellékszereplők többségén nevetni tudunk. Szinte mindenki előítéletek rabja az idegenekkel kapcsolatban, meglehetősen ostoba mondatokat hallunk tőlük, amelyek akár nevetségesek is lehetnének, ha nem lenne tragikus látni, hogy valaki ezeket komolyan gondolja, viszont mi mégis azért nevetünk, mert önmagában is komikus hatású, ha egy férfi nőt játszik. Az plusz réteg, hogy a magyar közéletben hangoztatott szlogenek, a folyamatos migránsozás miatt másként nézzük ezt, mint néztük volna tíz évvel korábban. Jelenleg nekünk mintha nem a bevándorlók asszimilálása, hanem a kivándorlók munkaerejének kiesése lenne az igazi megoldandó feladat.

A főszereplők környezetét játszó négy színész sok alakban jelenik meg gyorsöltözések tömegét lebonyolítva, amelyek egy részét ráadásul a nyílt színen még mi is láthatjuk. Bravúrosak a váltások, tényleg érezzük, hogy más-más szereplő lép elénk, miközben csak egy-egy ruhadarab és a paróka változik. Nagy Fruzsina jelmeztervező ezeket a gyors szerepcseréket is bekalkulálta, és így néhány esetben a ruhák több rétege került a szereplőkre. Elidegenítő hatása is lehetett volna „a fregolizásnak”, de gyorsan elfogadtuk, hogy mindenkit többféle alakban is viszontlátunk, és az előadást feszesítik ezek a villámgyors akciók. Néha fél percnyi idő sincs egy ilyen átalakulásra, amely mégis megtörténik.

Parti Nóra takarítónő, majd kissé leharcolt háztartásbeli (a főszereplő lánya), de legerősebb karaktere mégis a kocsmatulajdonosé, ahogy az első képben meglátjuk. A körülményeket is figyelembe véve, kellően vonzó és elfogadó is, és őt látva elég nehéz elképzelni, hogy tőle ilyen könnyen elhódítható volt a férfi, akinek vannak ösztönei is, nemcsak lelki igényei.

a-felelem-megeszi-a-lelket-rainer-werner-fassbinder-kulturbrigadSzatory Dávid és Parti Nóra

Mihályfi Balázs irigykedő szomszédasszonyként is hatásos, de legfontosabb alakja mégis a boltos, aki eleinte nem szolgálja ki a bevándorlót, majd üzleti érdekei meggyőzik, és hatalmas erőfeszítések árán képes néhány kedves szót kipréselni magából. Látjuk, hogy szinte belerokkan, és feleségének úgy kell kivezetnie, és ebben talán az egész német társadalom hozzáállása kifejeződik: a bevándorlók a szükséges rossz, el kell őket fogadni, de ez mégsem egyszerű. Ez a jelenet az egyik leglényegesebb a darabban: önuralommal ki-ki legyőzheti magában az ellenszenvét, de erősen kérdéses, hogy ez az állapot meddig tartható fenn. A gyűlölködés nemcsak az áldozatnak árt, ez a legfőbb tanulság.

Szatory Dávidé a sok közül az egyetlen olyan szereplő, aki kezdettől fogva „teljesen normális” – ő a háztulajdonos fia, aki bár meglepődik, mégsem viszonyul ellenségesen a szerelmesekhez. Persze ő is kap egy csinos takarítőnőt, sőt egy intézkedő rendőrt is.

A két említett férfiszínész is nagyon élvezi a hálás női karaktereket, de ha Bercsényi Péterre nézünk, akkor látjuk, hogy lehet ezt még fokozni. Annyi ilyen alakot kapott már az idők folyamán, hogy talán már lehet is egy női énje, amelyiknek most még több színét is meg tudja mutatni. Rengeteget nevetünk rajta, félelmetes, ahogy néha megigazítja a haját, csücsörít egyet, vagy éppen elhúzza a száját. A legtöbb nőben ennyi nőiesség talán nincs is, mindig eszembe jut róla. Ráadásul az általa bemutatott három nő között jelentős különbségeket is tud érzékeltetni.

cultura-felelem-megeszi-photo02-meszaros-csabaMihályfi Balázs és Bercsényi Péter - a boltos házaspárként

Ez a négy színész nagyszerű közeg, kellő ellenpont együtt is – például az előadásban többször megjelenő söröző közönségeként, a takarítónők együtteseként, illetve a főszereplőnő családjaként is.

Az előadásnak lényeges tényezője maga a tér. Tihanyi Ildi jól érzékelte, hogy ennek a történetnek jót tesz, hogy a szereplők be vannak szorítva a nézők közé. Praktikus megoldás, hogy mivel a nézőtér szélső székeiről nem lehetne jól látni, és így azokat nem is adják el, a színpad két oldalára helyeznek néhány sor széket kárpótlásul. Így a nézők jelentős része stúdiószínházra emlékeztető körülmények között nézheti az előadást. Nincs hangosítás, sőt a színészek sem igyekszenek felemelni a hangjukat. Kifejezetten halkan beszélnek, ahogy a játékuk sem színpadias. Ezzel rávesznek arra, hogy mi is nagyon figyeljük, és könnyebben bevonódunk a történetbe. Lényegében azonnal.

Ahogy a mellékszereplők más-más alakba bújnak, úgy a színpadi tér hol kocsma, hol lépcsőház, hol nappali. Egyes kellékek bekerülnek és bent maradnak emlékeztetőül, míg mások ismételten játszanak, akár több jelenetben is. Ezeknek a hasznosítása is azt jelzi, hogy egy mókuskerékre hasonlító életet látunk, amelynek megvannak a szokásos színterei és rituáléi.

Ebben a rendező által nagyon pontosan megkonstruált közegben ÉL a két központi szereplő, akik egészen természetesen vannak mindvégig jelen.

FML-Bányai-Kelemen-Barna-Hernádi-Judit- -Mészáros-Csaba-más

Bányai Kelemen Barna ebben az előadásban valóban az a gyönyörű férfi, aki miatt bármely nő irigység céltáblája lenne, és így azon sem csodálkozunk, hogy a rendező kétszer is lezuhanyoztatja a színpadon, bár üveg mögött és némileg takarásban. (Jelenleg annyira sok az új bemutatókban a meztelenség, hogy ezt szinte nem is érdemes említeni, most nem tűnik öncélúnak.) Ennek a testnek fontos szerepe van és az a jelenet kiemelten lényeges, amikor a főszereplő félmeztelenül mutatja meg a barátnőinek a férje testét, mintha az a tulajdona lenne. Nagyon kifejező, ámde életidegen gesztusnak tűnik – mondanám ezt, ha már nem kerültem volna hasonló helyzetbe. Több mint tíz éve egy nem is olyan közeli ismerősöm partnere pólóját a nyílt utcán(!) felhúzva megmutatta, hogy annak teste mennyire vékony. (Nem vágytam erre az élményre.) Ezt a való életben is megalázónak éreztem a férfire nézve, és most az előadás közben eszembe jutott, és nem csodálkoztam, hogy ez a sokat megalázott vendégmunkás zokon vette ezt a gesztust.

Bányai Kelemen Barna a marokkói férfi szerepében akcentussal, de folyamatosan beszél, viszont nagyon keveset. A tőmondatokban való megnyilvánulás jól jellemzi a férfit, aki a jobb megélhetés reményében hagyta el otthonát, de ettől folyamatosan szenved. A színész sokat tesz azért, hogy mellette a történet által legtöbb döntésre kényszerített takarítónő alakja hitelessé váljon: elhihető, hogy aki ebbe a férfibe beleszeret, és még viszonzást is kap, képessé válik arra, hogy az egész világgal szembe szálljon érte. Látjuk a folyamatot is kibontakozni, ahogy egyre jobban erőre kap a küzdéshez.

Hernádi Judit alakítását úgy tűnik szinte minden színházi ismerősöm látta már, csupa nagyon lelkes nézői megjegyzés jutott el róla hozzám. Még akiknek az azóta bemutatott Baby Jane (mint előadás) kevésbé tetszett, azok is azonnal hozzáfűzték, hogy „na de Hernádi A félelemben zseniális, mindenképp nézd meg már”. Az, hogy a színikritikusoknak is ő lett a legjobb főszereplője 2018-ban, akik ráadásul egy októberi premierre emlékeztek vissza az évad végén, egyértelművé tette, hogy ez formátumos előadás kell, hogy legyen. Ennyien nem tévedhetnek.

Ami a csavar: annak ellenére, hogy valóban hosszan és nagyon kíváncsian vártam az alkalmat, mégsem csalódtam sem az előadásban, sem a színésznő alakításában. Igen, ezt tényleg meg kell nézni mindenkinek, aki Hernádi Judit színészetét kicsit is szereti.

Hernádi Juditban ezúttal nyoma sem volt semmi dívásnak. Se smink, se manírok – kaptunk egy meggyötört embert, aki későbbi partneréhez hasonlóan igazán magányos, és mindenáron magára akar erőltetni valamiféle optimizmust. Mindketten hosszan hajtogatják, hogy a gondolkodás vezet a szomorúsághoz, muszáj reménykedni, de egészen addig, amíg nem találkoztak, nem találtak a hétköznapjaikban semmi örömet. Amit találkozások után látunk, az tündérmesének is beillik, igazi csoda, két ember valóban otthonra talál egymásban. (Ha nem lennének itt-ott fenyegető árnyékok, nyilván nem is hinnék el, hogy ez megtörténhet, még elbíznák magukat.) Elég egy-egy tekintet, és már mindent átérzünk.

A színésznő apró gesztusait látva csak az jutott megint eszembe, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva az előadóművészek, mennyire esetleges, hogy milyen feladatok találják meg őket. Hernádi Judit tehetségét ez az alkatától idegen szerep igazán jól kiemeli, ezt nézve egyáltalán nem jutott eszembe, hogy bármely korábbi szerepével párhuzamot vonjak, már csak azért sem, mert nem a színészt, hanem ezt a szeretetre vágyó magányos takarítónőt láttam benne. (Jó lenne, ha további hasonló kihívások is érnék, olyan szerepek, amelyekben ismét túl tudná magát ugrani.)

lead felelem uj.png

Az Átriumról pedig e színházi előadás alapján elmondható, hogy a helyzet magaslatán van. Ugyan a TAO-törvény szabályozása óta dolgozói 90%-át elbocsájtotta, de akik megmaradtak, azok nagyon lelkesek és kedvesek, az önkéntes jegyszedőket is beleértve. Bízzunk benne, hogy az új városvezetés majd átgondolja, hogy mekkora értéket képviselnek a színházai, és hajlandó lesz a kieső támogatást pótolni. Ezt az előadást látva muszáj bizakodnunk nekünk is, hogy csodák nemcsak a színpadon léteznek.

PS.Az időzítés ennél jobb nem is lehetett volna ehhez a történethez, mivel két napja életem első bécsi operaelőadása után két München környékén élő magyar vendégmunkás hozott haza, akikkel közel három órán át az életükről beszélgettem, amelyből feltárult a nehézségeiken túl az is, hogy az ott élő törököknek, araboknak még sokkal keményebb, azokat még kevésbé fogadják el. Az előadás szinte ugyanazokat a gondolatokat mondta ki, mint amit ez a két negyvenes férfi saját tapasztalatából megosztott velem.

PS.fotók: Az Átrium fotóit Mészáros Csaba készítette.

Címkék: Alföldi Bányai Kelemen Barna Mihályfi Balázs Parti Nóra Nagy Fruzsina Átrium Szatory Dávid Bercsényi Péter Hernádi Judit Tihanyi Ildikó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5915246776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.