Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ma arra ébredtem, hogy hirtelen megértettem, hogy miről is szól nekem a múlt szerdán, azaz immár öt nappal korábban látott "...és Echo" című előadás. Vannak ilyen "kapszula-előadások", amelyekben nem azonnal oldódik fel az ember, sőt lehet, hogy nézés közben olyan nagyon nem is ragadják el, viszont utána még napokig foglalkoztatják a nézőt. Ezekben a helyzetekben aztán napokig írom a bejegyzést, és várom a megvilágosodás pillanatát, amely azért rendszerint el is szokott jönni - a blogírás hozzásegít ahhoz, hogy mélyebbre ássak, és felfogjam, hogy nekem miért volt dolgom azzal a művel, miért kellett ott lennem és nem máshol.

Erről a múlt szerda estéről jöjjön tehát a bejegyzés:

Az első Hunyadi-kaland után (amelyről majd később kiteszem a bejegyzésemet szintén) - mivel nem volt esély máskor nézni - elmentem erre a rendkívüli előadásra, amelyből egy volt eddig Miskolcon, egy Kecskeméten és  november 23-án 17h-kor Egerben lesz a negyedik.

72760776 3323188031039700 5246789957837651968 nEgyedül vagy hárman is? - Vizin Viktória, "Adél" és a mozgató: Gergye Krisztián

Az lett volna az igazi, ha a premieren ott tudok lenni Miskolcon még a Bartók Plusz Operafesztiválon és azonnal megnéznem Zombola Péter báboperáját, amely B. Török Fruzsina „Kereszt” című darabja alapján született. Gergye Krisztián készített hozzá koreográfiát, amelyet ő és Vizin Viktória operaénekes adott elő Debreczeni Ildikó jelmezeivel, és nem mellékesen a Hoffer Károly által tervezett életnagyságú bábbal, amelyet többnyire Gergye Krisztián mozgat.

De közbeszólt a Wagner-napok, és így erre a napra halasztottam a megtekintést, bár ennél – ahogy utólag látom - szinte bármelyik másik nap szerencsésebb lett volna.

Nem egyszer állapítom meg, hogy mennyire nehéz is az embernek magát egy előadásra alkalmas állapotba hoznia, és saját maga lehet a legnagyobb akadálya egy előadás befogadásának.

Ezen a napon egy órával korábban még a Hunyadi Operakalandon ültem, ahol a tanulság inkább az volt, hogy a közönség viselkedése mennyire élvezhetetlenné tud tenni valamit. (de erről majd a Hunyadi-bejegyzésben fogok részletesen írni)

Jelenleg erről nem volt szó, az általam korábban még sosem látott Várkert Bazár terme alkalmasnak tűnt az előadásra, érdekesek voltak a különféle színű székek is, és nem voltak kényelmetlenek, és erre a kifejezetten rétegelőadásra (opera is, báb is, kevésszereplős is!) a lehető legcivilizáltabban viselkedő nézők jöttek. Semmi cukorpapírka-csörgetés, se mobil, se evés-ivás-beszélgetés nem zavart bele az élménybe.

72131688 3323188034373033 8494710335209472000 n

A színpad előtt játszott az Accord Quartet, illetve a zeneszerző zongorán.

Az egyórás előadásra már nem előismeretek nélkül ültem be, hiszen június óta elég sok fotót láthattam az egyes jelenetekről a facebookon, és valóban érdekesnek tűnt a gondolat, hogy egy egész előadást egy énekesnő és a rá hasonlító életnagyságú báb játsszon el. Azt hiszem, hogy hasonló élményre számítottam, amelyben leginkább a benyomások és a hangulatok, a közvetített érzelmek számítanak. Tipikus Gergye Krisztián-produkció ez, mozgásszínház éneklő szereplővel. Vizin Viktória mozgáskultúrája meggyőző is volt, az előadás minden percében érezhető volt a táncos, az énekes és a báb között létrejött harmonia.

72059395 3326783474013489 392137867108810752 n

A színlap nagy segítséget ad, értelmezi is a látottakat, és valóban igaz, hogy a magány érzete nagyon lényeges tényező, az előadást nézve is eszünkbe juthatna.

Bár még a napom korábbi eseményeinek hatása alatt voltam, ténylegesen a teljes végkimerültség állapotában, és ha lett volna másik dátum, biztosan elhalasztom a megtekintést, mégis értek menet közben erős impulzusok, és észleltem, hogy ez az előadás igazán precízen ki van találva, következetesen ki van dolgozva, és igazán fontos az alkotói csapatnak, hogy megmutathassák nekünk.

Az előadóművészek élete valóban felidéződik… - "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"- juthat eszünkbe a költő.

Ami az egész komplex - énekkel kísért - mozgássorról eszembe jutott: ilyenek az emberi kapcsolataink általában, így viszonyulunk a másik emberhez. Létrehozunk egy olyan képet a másikról, amelyik leginkább magunkra hasonlít, eleinte meg is vagyunk elégedve vele, aztán részekre szedjük, megint összerakjuk, pakolgatjuk és ide-oda tologatjuk, mindezt anélkül, hogy a báb mögött lévő valódi emberhez igazi közünk lenne, aki azért csak ott van, de éppen róla nem rendelkezünk semmiféle igazán megfogható információval. Csak ez a báb van, amelyik tényleg olyan, mintha élne, pedig mégsem, de mi érzelmeket tulajdonítunk neki. Rajtunk múlik a sorsa, hogy éppen milyen állapotban van. Ha akarjuk, éppen harmonikusnak képzelhetjük vele a kapcsolatunkat, de ha épp elcsüggedünk, akkor hajlamosak lennénk magunkat is darabokra szedni.

Mi lesz a vége? jó vagy rossz? van benne tanulság vagy nincs? - nem tudható. Amíg élünk ezeknek a bábuknak az összerakásával-szétszedésével foglalkozunk, végkimerülésig, miközben talán valaki másnak a történetében mi vagyunk a sötét mozgatók.

71731503 3323188154373021 7170515937248935936 n

PS. A fotók Vizin Viktória fb-oldaláról származnak.

 

Címkék: Gergye Krisztián Várkert Bazár Vizin Viktória Zombola Péter és Echo

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6215219546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.