Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Teltház és rengeteg taps fogadta a győriek ma esti előadását a Tháliában, akik nem is olyan régen – június közepén – a Városmajorban is felléptek. Arra az előadásra jó előre vettem jegyet, de a sors a Wagner-napok formájában közbeszólt, és így csak most tudtam megnézni. Erről a tegnapi előadásról következik egy nyomhagyó bejegyzés.

tunderlaki-lanyok-177Csankó Zoltán és Kiss Tünde - Sárika akcióban

Az előadás szereplői voltak:

Özvegy Bergné: Agócs Judit   
Boriska: Dunai Csenge 
Olga: Mózes Anita 
Manci: Molnár Ágnes
Sári: Kiss Tünde  
Malvin néni: Mézes Violetta 
Róza: Bende Ildikó 
A báró: Csankó Zoltán 
Pázmán Sándor: Sárközi József 
Petrencey Gáspár: Bródy Norbert  
Pista: Török András

A közönség összetételén érződött, hogy ez már nem az első pesti lehetőség volt, a hétfői Learhez képest jelentősen kevesebb színházi ember jelent meg, viszont a mezei nézők helyettük is elfoglalták az összes megvehető széket. Prózai előadáshoz képest szokatlanul, VOLT nyíltszíni taps a jelenetek végén, amikor a szöveg után a váltásokat kísérő zene elkezdett beúszni, sőt egyszer még enélkül is.

A közönség nagy figyelemmel nézte végig az egyébként nem túl pörgős, két és fél órányi előadást, amely megajándékozta a boldog vég illúziójával. Az első rész alatt mindössze egy hölgy kapcsolta be a földszint közepén a facebook-ot, és pörgette végig üzeneteit. (Akinek ilyesmi jut eszébe előadás közben, az gondoljon arra, hogy a képernyő világít, és az erkélyen ülők figyelmét magára tereli. Ha nem ez a cél, nem jó ötlet.)

Az előadás végén kitörő hatalmas taps már szólhatott a történet végkimenetelének: végül sikerült feloldani a „pénz vagy szerelem” nagy kérdését, és a családjáról a báró kitartottjaként gondoskodó Boriska a férfi szeretőjéből feleséggé előlépve megnyugodhatott újdonsült férjével együtt: a házassággal minden máshoz képest még a legtűrhetőbb lehetőséget választották.

Ez a nekünk megadatott romantika, a nagyon várt heppiend, bár az előadásban együttlétük egészen eddig a pillanatig jó esetben is csak megszokásnak tűnt, 130 percig hittük azt, hogy ez egy véglegesen kihűlt kapcsolat, amely az utolsó tíz percben elvileg mégis felizzott. A többi szereplőt pedig a nyugodt jólét gondolata villanyozza fel leginkább, és ennek a biztosítása tűnik a legfontosabbnak.

Szeretjük a kompromisszumokat, nem mászunk ki túl lelkesen komfortzónánkból még akkor sem, ha tudjuk, hogy lehetne jobb életünk is – erőfeszítéssel. Talán még az is jól esik, ha a színházban is azt látjuk, hogy lám a főszereplők is meg tudják így oldani az életüket. Az már más kérdés, hogy a kompromisszum-kötés után milyen hosszan maradnak ők is (mi is) elégedettek a helyzetükkel…

A darab elvileg az 1914-es (!) vígszínházi bemutató idején is arról szólt volna, milyen gátlástalanul élősködik ez a képmutató polgári család a legidősebb leány jószívűségét kihasználva, aki mellékesen művész is, és annak ellenére, hogy egy férfi szeretője, mégis ő a jó. Heltai Jenő darabjából kitűnik, hogy a nézőket szembesítené kettős értékrendjükkel, akik – a családhoz hasonlóan - romlott nőnek tartják az ilyen Boriskákat, de nem zárnák ki a titkos házasságtörést. A darabban is vázolt érdekkapcsolatot látva a báró és Boriska között, akár el is gondolkodhatunk, hogy ki a bűnösebb, aki a szolgáltatást megrendeli, vagy aki biztosítja – a környezet ahogy látjuk, egyedül a nőt hibáztatja.

Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire kell ez a téma nekünk mostanában, bár mivel szó van benne arról is, hogy fiatal lányok csak akkor kapnak állást, ha kedvesek befolyásos emberekhez, akik a hatalmukkal habozás nélkül visszaélnek, és még az is lehet, hogy utóbbiakban fel se merül, hogy ezzel gond lehet. Eszünkbe juthat a meetoo mozgalom, vagy akár konkrétabban a néhány héttel ezelőtt megvádolt Placido Domingo esete is. Olyan sokat a világ száz év alatt sem változott ebben a tekintetben.

Az előadás „lassú színház”, hasonló lesz a tempója a mai Cyranónak is, és érezhetően sokan szeretik ezt a „hagyományos” színjátszást.

Helyenként nekem túl vontatott volt a cselekmény előrehaladása, de elfogadtam, ezen túl csak egyetlen mozzanat van, amit kifogásolnom kell, mivel a mű lényegéhez van köze.

Forgács Péter rendezésében nekem végig az volt a benyomásom, hogy Sárika, a legfiatalabb lány valóban őszintén akar segíteni nővérének, naivan gondolja azt, hogy a helyére léphet és boldoggá teheti. Elvileg a darab szellemében azt kellett volna éreznünk, hogy ő is csak manipulál, tettét önfeláldozásnak beállítva akarta Boriska szerelmét, a költőt magának megszerezni. (Lehet, hogy csak részemről naivság, de nekem nem tűnne ilyen egyszerűnek egyik vagy másik férfi átjátszása testvérek között sem, ahogy azt Heltai bemutatja.) Kiss Tünde (Sárika) ebben a felfogásban is tetszett, lehetne akár ilyen is.

tunderlaki-lanyok-gyori-nemzeti-szinhaz 10Kiss Tünde, Mézes Violetta és Mózes Anita

Most is emlékezetes rövid jelenet jutott Mézes Violettának Malvin néni szerepében, aki házakhoz jár el manikűrözni, neki nem jutott ilyen áldozatkész lány, aki eltartsa. Az előadás legelején jelenik meg, nagyon sok poénos sora van, így a szerep hálás. Beindítja a darabot, majd sajnos eltűnik, pedig nem bántam volna, ha még visszahozza a szerző legalább egyszer. Vele kapcsolatban eszembe jutott a tavalyi győri előadás, amelyben kiemelkedett, és a legjobb mellékszereplő díjat kaphatta.

Csankó Zoltánra is emlékezhetünk még mindig A vád tanújából, akkor is, most is erős jelenetei voltak, elhihetővé tette a befolyásos gazdag férfi lelkiállapotának alakulását, megértettük, hogy végül miért szánta rá magát a nősülésre, és azt is, hogy korábban miért nem. Heltai a „nősülni vagy nem nősülni” kérdést aláhúzza, a takarítónő és vőlegénye ismétlődő megjelenéseivel. (Na ezeket a meghiúsuló lánykérési jeleneteket nagyon soknak és feleslegesnek éreztem, de a közönség minden alkalommal nevetett, ezek szerint másoknak tetszett.)

Összességében kellemes este volt, számomra egy különösen fontos napot zárt le, és mivel eleve nagyon jó hangulatban mentem színházba, fel tudtam venni az előadás nyugodt tempóját és élveztem magát a színházi közeget. Lehet, hogy azért megyünk színházba, hogy otthon legyünk benne? – most különösen erősen éreztem ezt a Tháliában, és örültem, hogy a fesztivált létre tudták hozni.
Aki még menne valamire, az egyedül a pénteki Ványa bácsit tudja betervezni, de azt most még igen…

Ps. A Győri Nemzeti Színház és Puskel Zsolt képeit használtam.

Címkék: Kiss Tünde Thália Forgács Péter Csankó Zoltán Vidéki Színházak Fesztiválja Mézes Violetta A tündérlaki lányok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8115040742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.