A címben szereplő kérdés nagyjából így hangzott el az előadásban, és azt hiszem, hogy valóban ez is a színházművészet egyik nagy feladata, szembesíteni minket azzal, hogy miben élünk.
Persze ez a szembesítés nem mindig esik jól, néha maga az előadás nézése sem igazán kellemes, "csak" – ideális esetben – a távozás után mondjuk mégis azt, hogy na jó, ezt tényleg meg kellett nézni.
Így voltam ezzel a mai 3,5 órás Learrel,a debreceni színház vendégjátékával, amelyről valóban rövid nyomhagyó bejegyzés következik.
Ráckevei Anna és lovagjai (a szinhaz.org képe)
Az előadásnak nagyon sok részlete nem tetszett, a zenei betétek többségéről is éreztem, hogy ehhez a történethez (nekem) nem passzolnak, de aztán a végső színpadkép látványa (kipukkasztott lufikkal borított üres színpad a rajta fekvő négy női alakkal) kegyetlen erős szomorúsággal töltött el, és így utólag mégis csak el kell ismernem, hogy fontos előadás volt Ilja Bocsarnikovsz újabb rendezése is, bár a tavalyi Három nővért ennél jobban tudtam szeretni menet közben is.
Persze a végeredmény a fontos, elvisz-e magával valamit a néző, vagy sem – nem biztos, hogy az a jó előadás, amit menet közben élvezünk, de mire hazaértünk már kiment az egész a fejünkből.
Marfa Gudkova látványtervező szerepe nem mellékes. Nem zsúfolja tele a teret, szinte üresnek hat a színpad a jelenetek döntő többségében, viszont a három lányt a magyar zászló három színébe öltözteti, ami azért is feltűnő, mert a többiek feketében-barnában vannak leginkább. Ennél már az sem lenne kiugróbb, ha minden lányon ott lenne mindhárom szín.
A három testvér - a denagy.hu képén a Gonerilt alakító Móga Piroska ruhája egyértelműen kék, miközben én ma végig zöldnek láttam, így ez most el is bizonytalanított. (Világítás-függő ennyire?) Persze, ha a ruha kék - akkor a francia színekből is lehet jelképes következtetéseket levonni. (Most akár be is indulhatna a komment-vihar, hogy ki milyennek látta a ruhát.)
Ez meglehetősen direkt üzenet, nem figyelmen kívül hagyható, és így az előadás már az elejétől értelmezhető a mi legutóbbi vértelen rendszerváltásunk krónikájaként IS, azon túl, hogy Lear történetének általános tanulságait hordozza.
Leart nézve látunk egy diktátort, aki a hatalomról saját jószántából lemond, és azt is, ahogy utódai, akiket mégiscsak ő nevelt, követik a szülői modellt, és korábbi elnyomottakból fokozatosan válnak agresszorokká, és végül még durvábbakká, mint amilyen anyjuk volt.
Az előadás egyik nagy erénye, hogy mindkét oldal hibái élesen látszanak, az új generáció tagjairól egyértelműen kiderül, hogy korábbi lelki sérüléseik hatására váltak ilyenné, amilyennek megismerhettük őket.Kevés igazán szerethető figura van (csak azok, akik minden Lear király előadásban rendszerint ilyenek), de a többiek szempontjait is megértjük.
Az előadás kapcsán a legnyilvánvalóbb kérdés, hogy miért kellett nővé válnia Learnek, amelyre attól tartok, hogy a praktikus válasz az igazi: a színháznak van egy kiemelkedő színésznője, Ráckevei Anna, és számára kerestek egy igazán nagy feladatot.
Nem voltam biztos az előadás minden percében, hogy az a lélektani folyamat végig hiteles számunkra, amin Lear átmegy, egyes jelenetekben működött a darab így is, máskor pedig azt éreztem, hogy mégsem, de összességében feltétlenül átjött a nagyformátumú személyiség drámája, aki szelídnek hitt erőszakkal irányítgatja gyermekeit, akik végül túllépnek rajta. (A lányok gyerekkorára visszautaló flashback-jeleneteket szerettem, amelyek az anya-lány kapcsolat korábbi alakulását mutatták.)
Lear a "nőies agressziót" nem egyedül képviseli, hanem Mészáros Ibolyával együtt, aki Goneril udvarnokát játssza, és ahhoz képest, hogy túl sok szövege nincs, figyelünk rá, és foglalkoztat minket, hogy miért lett nő ebből a szolgából is.
Az előadás kapcsán lehet, hogy a többség a sztori alapproblémáján töprengett, azon, amelyikre a Thália honlapja is felhívja a figyelmünk, de engem az említett jelmez elterelt. Így ez a Lear nem mondott kevesebbet, hanem megokolta, hogy a korábbi időszak (Kádár korszak) után nem is alakulhatott volna jobban a helyzetünk, törvényszerűen jutottunk el a nemzet széthúzásáig, és a kölcsönös gyűlölködés nemigen szűnhet meg. Mondhatni: „sosem lesz másként, így rendeltetett.”
Ez az üzenet kellően kemény, még akkor is, ha hullámzó három és fél óra után jutottunk ide. Ez a konklúzió nem késztetett intenzív tapsolásra, ahogy a nézők többségét.Az ilyesmi előadások után inkább szeretnék csendben ülni még egy darabig. Nem mellékesen jelentős közönségsiker tanúja is lehettem, Ráckevei Annának kiemelten sokat bravóztak.
Gratulálok az alkotóknak és szereplőknek, akiket most ezúttal így egyben felsorolok a Thália honlapját ismét felhasználva:
író: William Shakespeare
írta: Vörösmarty Mihály / Forgách András / Mészöly Miklós és Nádasdy Ádám fordításai nyomán Kozma András
dramaturg: Kozma András
díszlet és jelmez: Marfa Gudkova m. v.
zenei munkatárs: Dargó Gergely
rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba
fénytervező: Tumanian Narek m. v.
ügyelő: Kató Anikó
súgó: Csóka Áron
rendező: Ilja Bocsarnikovsz m. v.
Lear: Ráckevei Anna
Kent grófja: Bakota Árpád
Regan: Sárközi-Nagy Ilona m. v.
Goneril: Móga Piroska m. v.
Cordelia: Hajdu Imelda
Gloucester grófja: Bicskei István m. v.
Bolond: Újhelyi Kinga
Edmund: Kiss Gergely Máté
Edgar: Rózsa László
Oswald: Mészáros Ibolya
Alban hercege: Vranyecz Artúr
Cornwall hercege: Mercs János
Burgund hercege: Kránicz Richárd
Frankföld királya: Barabás Hunor m.v.
Holnap a Thália fesztiválja a második napjához érkezik, amelyen az általam már megnézett Az eltört korsót mutatják be. A megtekintését mindenkinek javaslom, már harmincnál is kevesebb jegy maradt, az viszont már féláron is kapható.
