Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Úgy alakult, hogy pont a nyári szünet közepén - hosszú évek után először - két szabadtéri operaelőadást is megnézhettem. Ez a bejegyzés  a második kalandról szól már.

A Margitsziget (Parasztbecsület/Bajazzók) után három nappal egy egészen másféle szabadtéri előadást láthattunk az Óbudai Társaskör kertjében. Intimitás nagy tér helyett, egy zongora nagy zenekar helyett…- és még hosszan sorolhatnám, hogy mi nincs és mi van - az opera műfaja volt a közös jellemző.

60736055 1537893553014514 4434029742814920704 o

A műsorfüzetben felhőtlen nyáresti szórakozást ígért a Fehér András Operatársulat, és azt is adták. A helyszín nagyon kellemes, az időjárás is kedvező volt, nem úgy, mint előző nap, amikor a premiert végül a nagyteremben merték csak bevállalni. A kertet szinte egészen megtöltő nézők többsége az idősebb generációból került ki, a társaskör legtöbb zenei programjára úgy látszik, hogy leginkább a nyugdíjas korosztály kíváncsi. Én most is a fiammal mentem, akiről feltételeztem, hogy az előadás alkalmas célközönsége lehet.

Kilencven percre húzva, szünet nélkül, jelentős szövegátalakításokkal, magyar nyelven játsszák Donizetti vígoperáját, amelyet egyébként ritkán lehet látni, nekem is ez mindössze a második alkalom volt. (Rendszeres operanézők számára érdekesség, hogy a színházi adattár által nyilvántartott három előadás közül a legfrissebb bemutatóját éppen ezen a napon, 22 évvel ezelőtt tartották Szegeden, amelynek főszereplője (Donna Agatha) Szilágyi Béla bariton, az Operaház jelenlegi nézőtéri felügyelője volt.)

Ezúttal a rendezésért és a dramaturgiai munkákért Aczél András a felelős, munkatársa, Marton-Kovács Katalin.

A mű egy nehézségekkel küzdő amatőr operatársulatról szól, így könnyen aktualizálható, átírással feltétlenül közel hozható a mai nézőhöz is. Paródiának szánta már szerzője is, és az is lesz belőle Óbudán, nem kevés élcelődéssel utalva a szereplők pillanatnyi helyzetére, akik között van „erkeles kórista és honvédos szólista is”.

Az előadást gyorsan kellett összeraknia a csapatnak, hiszen a legtöbben egy hete még a szegedi Aidában szerepeltek, azt próbálták hosszabb ideig. A nézőnek a szereplőket ténylegesen szorító körülmények nem érdekesek, ráadásul a kevés felkészülési idő a mai világban már jellemzőnek mondható nagy operaházakban is. Mivel egy próbafolyamatot játszik a társulat, még az sem zavaró, hogy az első sor közepén ülő súgó, Komódi Judit szinte folyamatosan és jól hallhatóan súg, sőt ez még bele is illik a képbe. (Az előadás éppen arról szól, miként ugranak be többen is egy operaelőadásba, ahonnan részben a pénz hiánya miatt az alkalmasabb énekesek elmenekültek.)

A történet kapcsán lehet elmélkedni a jelenlegi operajátszás helyzetéről, amelyről nemrég én is írtam külön (válaszként egy vitaindítóra), sőt arról is, hogy mennyire van esélye az életben maradásra alulról jövő kezdeményezéseknek, de ez az előadás most valóban „csak” szórakoztatási célzattal jött létre. Ugyanakkor jó példa arra, hogy igen, lehet valamit mégis csinálni a hivatalos operaházi keretek nélkül is, bár ahogy látjuk ez mégsem ugyanaz: se zenekar, se balett, se kórus, se nagy nevek nem állhatnak rendelkezésre megfelelő források nélkül. Amint látjuk, ezek a hiányok viszont nem zárják ki, hogy élvezze a játékot a közönség. Igen, itt lehet akár önálló előadásokkal is próbálkozni, az Óbudai Társaskör helyszínei kibérelhetőek. Tavaly itt láttam a legjobb Kékszakállú herceget a Bartók évforduló alkalmából, fellépett Kolonits Klára is – ez a két példa már önmagában is jelzi, hogy VAN esély minőségi előadás létrehozására.

Amit ezen az estén látunk az kellemes zenés színházi előadás, és süt belőle, hogy maguk a szereplők is mennyire élvezik a közös játékot. Ez az egyik legerősebb hatás, ami egy nézőt érhet.

67691477 1595638943906641 3207711396057841664 oA szereplők egy korábbi társaskörös előadásban, a Figaróban (Gaál Csaba, Hajdu András, Gémes Katalin és Frech Zoltán)

A szereplők közül Frech Zoltán, a primadonna fánk-sütő férje, majd később tenorista-pótlék az egyetlen, akinek a nevével eddig még nem találkoztam. (Váltótársa Kóbor Tamás.)

A többiekhez már tudtam valamit korábbról kötni - valóban „honvédosokból és erkelesekből” áll a szereposztás. Ott van közöttük Gémes Katalin is, aki az Operaház korábbi időszakában volt szólista, vannak hozzá fűződő emlékképeim is, leginkább a Pillangókisasszony jut eszembe. Hasonlóképpen vagyok a legtöbb szereplővel, akik hol kórusban, hol kisebb szólószerepekben nézhetőek voltak az Erkelben is. Bánky Mátyás neve a müpás-fesztiválzenekaros Falstaffból, a női főszerepet (Donna Agatha) éneklő Konkoly Balázsé a Fidelióból ismerős, Fülep Mátéról Az álarcosbál ugrik be, Bolya-Papp Nikolettáról egy friss Anyegin-keresztmetszet a Triptichon mellett, Busa Gabrielláról a miskolci Varázsfuvola, Gaál Csabáról pedig egy másik Fuvola, mégpedig a zeneakadémiai, amelyikben nagyon szerethető Papageno volt. Ő az egyetlen, akit már ebben a Donizetti operában is láttam, sőt annak idején a zuglói „Viva la mamma!” megtekintését éppen miatta terveztem be. Az impresszárió szerepét mélyítette azóta, játékán érződött a korábbi tapasztalat. Egy olyan társulatvezetőnek tűnt, akinek csak ilyen vészhelyzeteket kell megoldania egymás után, így már egy kicsit sem pánikol, mert tudja, hogy majd csak lesz pénz, vagy ha nem, akkor az emberei majd beérik az éneklés lehetőségével is.

Most a korábban látott zuglói előadástól jelentősen eltérő verzió született – alapvetően más helyzet az, hogy most csak egy zongorista (Holló Mariann) áll rendelkezésre, jóval erősebbek a húzások. A lényeg mégis közös: amit látunk, hangsúlyozottan operaparódia, és mindenki rossz/alkalmatlan énekest játszik, akik ráadásul még különösen önteltek is.

Az előadásban rendre megjelennek az operaénekléshez szokásos módon társított közhelyek, a három említett énekesnő vetélkedik az elsőségért, az énekesek mindenféle pózokba merevedve áriáznak, szándékosan hamisan…Ennek ellenére itt-ott mégsem sikerült egészen hozni a „rossz énekes”-t, Hajdu András szép tenorhangját hallva azt kívántam, hogy most már forduljanak komolyra a dolgok. Ha meggondoljuk, hasonló anyagi problémákkal jelenleg nagyon sok független társulat küzd, most talán még kevésbé tudunk lazán viccelődni a pénzhiányon, mint néhány évvel ezelőtt.

HON 9473hajdu andras netEhhez a Hajdu András képhez jutottak hozzá azok, akik élőben nézték az előadást (aláírva, kinyomtatva)

Az előadás interaktív, Hajdu András és Bolya-Papp Nikoletta is oszt magáról reklámanyagot a nézőknek, utóbbi fb-profilját Corilla Sartinecchi néven, amelyet be akartam ezek után jelölni, de úgy tűnik, hogy létrehozása után meg is szüntették. A családi fánk üzletágra utalt a borítókép is. (Az előadás végén a közönség is kap a sokat emlegetett fánkból.)

Kilencven perc felhőtlen komédiázást nézhettünk, amelyről jól mértem fel előzőleg, hogy érdekelni fogja a gyereket. Értette a magyarul énekelt szöveget, lekötötte a történet és a poénok, nem unatkozott – volt egy nagyon kellemes operai esténk. A későbbiekben ismét játszani fogják az előadást, így már most ajánlani tudom.

Ps. Ha lesznek előadás-fotók, be fogom illeszteni őket a bejegyzésbe.

Címkék: Óbudai Társaskör Kóbor Tamás Gémes Katalin Gaál Csaba Aczél András Hajdu András Viva la mamma! Fülep Máté Bolya Papp Nikoletta Busa Gabriella Szilágyi Béla Konkoly Balázs Holló Mariann Frech Zoltán Bánky Mátyás Marton-Kovács Katalin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4414996404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.