Már másodszor hív meg Eszenyi Enikő a színházi évad végén független társulatokat, és esélyt ad annak, hogy a Vígszínház törzsközönsége egy megszokott helyszínen, a Pesti Színházban a színházcsinálás más útjaival is megismerkedjen, és ne csak a nagy kedvenceit nézze meg, hanem lásson új arcokat is.
Jelenet az Augusztusból
Az idén az első a Maladype „Augusztus” című előadása volt, amely kapcsán néhány benyomást megosztok, holnap Frenák Pál „Lutte” c. darabja következik, és végül kedden a Forte adja elő a szakmailag egyöntetűen elismert, A te országod c. „fizikai színházi” produkcióját. Jelenleg még bőven vannak jegyek, nyilván a maesteszinhaz.hu-n is elérhetőek lesznek az előadások napján, aki ráér, nehogy kihagyja. A Te országodat én is láttam, csak ajánlani tudom a megtekintését, azoknak is való, akik nem kifejezetten a mozgásszínházi produkciók kedvelői.
A három kiválasztott előadásban ez a közös pont, a táncszínházi jelleg, azaz a formanyelv, éppen ezért a hagyományos kőszínházi előadásokhoz szokott nézőnek ez valóban távoli, és nem mindig könnyen érthető.
Ez a magyarázata – a nyár eleji meleg mellett – annak, hogy még félház sem volt a Pesti nézőterén, amelyik még tegnap a Toldin, és tegnapelőtt a John Gabriel Borkmanon is 90% közeli telítettséget mutatott, és azokra ráadásul a jegyeket mind eladták.
A legtöbb néző nem szívesen próbálkozik új stílusokkal, mert jó néha másféle előadásokat kipróbálni, de valóban azt tudjuk jobban élvezni, aminek mi vagyunk a célközönsége.
A Maladype magához képest is új utakra lépett ezzel az előadással, amely tánc/mozgás és zene kombinációja, és szavak csak néhány dalban jelennek meg, amelyekre playback énekelnek. Kifejezetten jól esnek ezek a jelenetek, amikor végre valaki beszél, szükségünk van szavakra. Ha eddig nem tudtuk, ez az előadás akár erre is felhívja a figyelmet. És jó, amikor egy-egy epizódban van humor is.
Balázs Zoltán rendezése a társulata számára tréninggel is felér, feltehetően kihívás számukra is ez a nyelv, nem könnyű csak gesztusokkal kifejezni mindent.
Az előadás Bruno Schulz elbeszélései alapján készült, de nem zárnám ki, hogy azoknak is nagy feladat lenne a megjelenő történetfüzér megfelelő „lefordítása”, akik a Fahajas Boltok” című novelláskötetet netán olvasták. Érzések, hangulatok és a színen lévő négy férfi és öt nő közötti viszonyok folyamatos változása az, amit látunk. És – ha jól számoltam – 12 zsák magot (búza? hungarocell golyócska? – nem látszott a nyolcadik sor környékéről), amely a játék központi eszköze. Lehet ezeket markolászni, a lábra kötve ezekkel vonszolódni, és mi nézők közben próbáljuk a változatos, lendületes és kevésbé lendületes zenéket hallgatva kitalálni, hogy mi miért történik.
Az előadás után egy nézőtárssal futólag beszélgettünk, aki Balázs Zoltán rendezésében sok idézetet vélt felfedezni más koreográfusok műveiből (Pina Bausch, Horváth Csaba), és nyilván így járhattak azok a nézők is, akik sok mozgásszínházi előadást néznek, egyikről a másikra tudnak asszociálni.
Az előadás keretes szerkezetű, és van benne egy gyakran ismétlődő mozzanat: a szereplők egy-egy magocskát-gömböcskét az ujjukra (és később a lábukra, stb) helyeznek, és ezt próbálják eljuttatni egyik társukhoz. Nem annyira egyszerű. Engem ez ragadott meg, néha tényleg ennyi lenne a feladat, egy-egy kis morzsányi szeretetet/figyelmet kellene a másik embernek adni, nem túl sokat, hogy agyon nyomja, csak éppen, hogy... De ezt se könnyű átadni, néha még nehezebb, mint a sokat.
Hátha lesz, akinek meg más apróbb-nagyobb élményt adott az Augusztus. Mindent meg kell becsülni, a lehetőségeket ki kell használni. Holnap Lutte, kedden pedig A te országod a Pesti Színházban.
PS. A szinhaz.org két képét használtam fel
