Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Majdnem féléves késéssel néztem meg a Pesti Színház decemberi bemutatóját, amely még most is bérleteseknek szólt, és teljesen el volt adva. Ennek ellenére – talán a múlt heti esőzések után kitört rekkenő hőségnek is köszönhetően – voltak azért bőven üresen maradt helyek. Már június van, és a nyár nem a színházról szól. (De azért még egy bő hét hátravan, nem egy kőszínház még egy ideig kitart.)

pesti181213-35Börcsök Enikő - Vecsei H. Miklós - Hegyi Barbara

A John Gabriel Borkman 1896-os megszületése óta mindössze négy magyar nyelvű bemutatót ért meg, és bár még 1898-ban műsorra tűzték Jászai Mari fordításában, később annyira nem lett népszerű, és aki ezt az előadást megnézi, meg is fogja érteni, hogy miért.

1965-ben a Vígszínház már műsorra tűzte Páger Antallal a címszerepben, Horvai István rendezésében. (Az előadás szereposztásában további nagy nevek is szerepeltek, Sulyok Mária és Bulla Elma.)

A darab tehát egyfelől kuriózum, feltételezni lehet, hogy sokakat érdekel Ibsen utolsó előtti műve, és kíváncsiságból bevállalja akkor is, ha nincs bérlete, különösen így, hogy a színház régi oszlopos tagjai láthatóak a legfőbb szerepekben.

Az, hogy az egyébként elég lassú menetű előadás végén határozottan meleg hangulat uralkodott el a nézőtéren, és a tapson érezni lehetett a valódi elismerést, kifejezetten a fellépők személyének szólt, az ő játékukat ismerte el a közönség. Igen, a Vígszínház bérletes törzsnézői ragaszkodnak a kedvenceikhez, és egyértelműen örülnek nekik még akkor is, ha az előadás „nem korszerű”, nagyon nem akar pörögni Valló Péter rendezése.

Ha valaki megnézi a színház repertoárját, akkor szembetűnő, hogy Eszenyi Enikő nagyon sok ponton modernizál, bemutat kortárs drámát, sőt kortárs musicalt is megrendelt (jövőre jön A nagy Gatsby, arra akar majd mindenki bejutni), befogadta a Sztalker csoport művészeit, látszik, hogy igyekszik új nézőrétegeket bevonzani. Ehhez képest ebből az Ibsen műből egyértelműen a színészre építő, szinte kihívóan eszköztelen előadás született, amely szinte provokál azzal, hogy valóban nem történik a színpadon semmi, szinte üres térben foglalnak helyet a szereplők. A helyszín változását a koszlott-kopott tapéták cseréjével érzékeltetik, és azok sem olyan nagyon különbözőek. (Díszlettervező: Horváth Jenny, jelmeztervező: Benedek Mari)

Valló Péter bízik a színészeiben, nem tűnik úgy, hogy a két dramaturg, Morcsányi Géza és Balassa Eszter sokat húzott volna Kúnos László fordításából (bár lehet, de eleget mégsem), és tényleg nagyon lassúvá vált az előadás első felvonása. Helyenként üresjáratokat éreztem, de a második részre a helyzet valamelyest javult, bár itt meg az jött át, hogy a lezárást nyújtotta meg a szerző.

A történettel szembesülni mégsem felesleges, és ebben az 1896-os darabban akár jelképet is lehet látni a rendszerváltás utáni Magyarországhoz kapcsoltan, az elmúlt évtizedekben eltékozolt életekről, és a generációváltás szükségességéről. (Ahogy utólag megnéztem, a színlap is felveti a kérdést, hogy azt, amit az apa elrontott, az új generációt képviselő fiú képes-e helyrehozni?)

A kérdés felmerülhet országos méretekben is, de a színészeket nézve gondolhatunk csak a vígszínházi viszonyokra is. Amit a család reménysége, Erhart szerepében Vecsei H. Miklós elmond, az akár értendő lehet civilben is. Az általa is képviselt új vonaltól várják sokan a színház megújulását, többek között az ő nevére dől a nép, ezerrel játssza a Pál utcai fiúkat és az Atikákat egyre-másra, amelyekre rendkívüli az érdeklődés, de nem kizárt, hogy akárcsak Erhart, ő is elsősorban boldog szeretne lenni. Mi van, ha nem minden vágya az, hogy 0-24-ben csak dolgozzon?

54896 2Lukács Sándor - Hegedűs D. Géza

Ebben az előadásban a fiatal színész nincs kizsigerelve, sokat beszélnek róla, valóban tőle várnak mindent többen is, de színpadon látni csak két fontos jelenet erejéig lehet. Különösen szerencsésnek éreztem, hogy külső megjelenése alapján is elhihető, hogy családi kapcsolat fűzi mind az apját játszó Hegedűs D. Gézához, az anyjaként fellépő Hegyi Barbarához, illetve Börcsök Enikőhöz, aki a nagynénje elvileg. Beillik a családba, és meggyőző az is, hogy mindenkinek ő a szemefénye. Persze a mondanivaló szempontjából nem túl biztató, hogy Erhart, a jövő ígérete kihátrál ebből a szerepkörből, nem hajlandó magára venni a megmentő szerepkört, nem akarja három családtagja egyikéért sem feláldozni magát, hanem a könnyebb utat választja Fanny Wilton személyében, akit Balázsovits Edit testesít meg kellő eleganciával. Utóbbi már előre is gondoskodik az alkalmas pótlékról, Márkus Luca személyében.

Izgalmas jelenség Tar Renáta, aki egy néhány mondatos szobalány szerepben is sokat tud mutatni. Pontosan értjük és érezzük kívülállását, illetve a lesújtó véleményét a család idősebb tagjainak életformájáról, és azt is sejtjük, hogy csak megélhetési okokból maradt itt meg, bár mintha a fiatalúr őt sem hagyná egészen hidegen. Ezt a mai előadást látva, egészen világos, hogy a színésznő nem maradt észrevétlen, és az évadzáró társulati ülésen munkáját díjazták. Tényleg megjegyezhető egy ilyen pici szerepben is.

Az előadás azért mégis elsősorban a Vígszínház régi nagy sztárjaié. Eddig nem említődött Lukács Sándor, aki a tönkrement bankigazgató-címszereplő egykori könyvelőjeként párhuzamos sorsot mutat be, és neki is két hosszabb jelenet jut erre a célra.

Hegyi Barbara alakja a három főszerep közül a legkevésbé szerethető. A két -egykor a címszereplőért vetélkedő – testvér közül nem a hideg és határozott elveit megingás nélkül követő „hideg szív” válik vonzóvá számunkra, aki börtönviselt férjével az egykori – 13 évvel korábbi – bírósági tárgyalás óta nem volt hajlandó találkozni, hiába él vele szabadulása, azaz nyolc év óta egy fedél alatt. Mi az egykori vesztest szeretjük meg, aki lemaradt a beteljesült szerelemről és családról. Börcsök Enikő Ella szerepében az, akivel leginkább azonosulni tudunk, aki hiába magyarázza többször is, hogy a férfi megölte a szerelmét, és már nem tud senkit igazán szeretni, de minden gesztusából érezzük, hogy ez nem így van. Halálos beteg, de még mindig kötődik azokhoz, akik vele jóval kevésbé törődnek, a szeretni tudás képessége nem halt ki belőle teljesen. Hiányérzete ellenére is csak azt kívánja, hogy a mindkét szeretett férfi nélküle is képes legyen boldogulni, nincs benne bosszúvágy. Talán ő az a szereplő, akinek a folyamatos jelenléte képessé tesz minket arra, hogy a darabot végignézzük, mert vele jól érezzük magunkat. Börcsök Enikőnek elhihető, hogy valóban létezik ilyen önzetlenül szerető ember, nem válik papírízűvé.

Hegedűs D. Géza valóban nárcisztikus figura, helytálló felesége állítása róla: tényleg nem szeretett igazán senkit, taktikai okokból vett el egy másik nőt, és „eladta azt”, akihez leginkább kötődött. Öt év börtön és nyolc év önkéntes szobafogság után most hirtelen dönt úgy, hogy jó lenne mindent újrakezdeni. Udvarias érdeklődést tanúsít fia iránt, feleségéhez érezhetően semleges kapcsolat fűzi – még csak nem is gyűlöli -, viszont egész magatartásában nehéz megtalálni bármit, ami az öregedésre utalna, így alapvetően kellően valószínűtlen a halála. Praktikus, hogy nem kell a nagy elszánás után szégyenszemre hazaballagnia, de azért ettől mégsem lesz hihető. Hegedűs D. Géza az az alkat, aki nem öregszik meg. Vannak ilyen színészek, illetve emberek is, akik belül annyira megmaradnak fiatalnak, hogy még azzal együtt sem változnak meg alapjaiban, hogy a hajuk közben megőszül. (Cserhalmi György és Ascher Tamás jutott róla eszembe, ahogy néztem.)

Az előadás kétségtelenül hullámvasút-szerű hatást tesz, de legalább egyértelműen meghatározható, hogy kiknek ajánlható. Elsősorban a szereplő színészek kedvelőinek, másodsorban pedig azoknak, akik szeretni szokták az Ibsen drámákat, és nyitottak egy kevésbé jól sikerült darabra is.

Ps.  A tegnapi musical után megállapítottam, hogy ugyan mindkettőben voltak részek, amelyeket valóban untam, de más minőségű volt ez az unalom ma este, amikor legalább abban biztos voltam, hogy ennek ténylegesen beletartoztam a célközönségébe.

Ps. A theater.online és a jegymester.hu egy-egy képét használtam fel.

Címkék: Vígszínház Valló Péter Börcsök Enikő Hegyi Barbara Pesti Színház Morcsányi Géza Lukács Sándor Balázsovits Edit Hegedűs D. Géza Benedek Mari Vecsei Miklós Horváth Jenny Tar Renáta Márkus Luca John Gabriel Borkman Balassa Eszter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5714880850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.