Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az évad műsorának kihirdetésekor nem állítom, hogy azonnal bekattant, hogy mit akar Zsótér Sándor ettől a műtől, amelynek ráadásul műsoron van (illetve eddig volt, mert már levették) egy közönségbarát, valóban szerethető verziója az Orlai Produkció jóvoltából a Belvárosi Színházban. Minek ebből még egy másik?

Csütörtökön egy, az Ódryn elmaradt előadásnak köszönhetően hirtelen ötletből vetődtem a Radnótiba, és így az előző napi "A tizenegyes kórterem" után láttam még egy újabb elmegyógyintézetben játszódó történetet. 

59846176 2705164936178225 5187297861854822400 oA díszlet látványa az erkélyről - a padlón látható ábra (áramköri lap) a földszinti nézők előtt rejtve maradt

Három héttel a bemutató után egy logikusan végiggondolt előadásról tudok beszámolni a Kakukkfészek kapcsán, amely már össze is érett. Nekünk és rólunk szól, és ugyan érezni rajta a magas minőséget, de még annál is fontosabb a mondanivalója, mint amilyen jól sikerült. (Legutóbb ezt Mohácsi János Velencei kalmárjánál éreztem, szombaton. De az Miskolcon van, kevesek számára elérhető. Ez viszont itt van Pesten, én 19.01-kor a színházba beesve vettem az állójegyet, NEM elérhetetlen.)

Ami ugyancsak biztos, és előre bocsájtandó azoknak, akik nem ismerik Zsótér színházi nyelvét, és nincs tapasztalatuk vele kapcsolatban: ez az előadás a befogadótól folyamatos koncentrációt igényel, nem lehet csak úgy belesüppedni a bársonyszékbe, és kikapcsolódni. Sok a poén, sokat nevetünk, és a nagyon jó színészek látványának – a kisebb szerepekben is – igazán lehet örülni, de ez mégis meg fogja osztani a közönséget, rétegelőadás. Mindenkinek tudnia kell magáról, hogy vágyik-e a közélet dolgaival foglalkozni egy színházi este keretein belül is, hajlandó-e belegondolni a saját kompetenciáján túli kérdésekbe, vagy ezt kihagyná. Ha az utóbbi, akkor nyilván ez nem az ő előadása, és mást kell választani a színház repertoárjából. És persze ugyancsak nem elhanyagolható a használt színházi nyelv, amely tényleg folyamatos gondolkodást kíván tőlünk. Ennyiben más, mint a legtöbb „bulvár előadás”, nem lehet a néző sem passzív, mert ha ilyen, akkor kiesik az előadás világából (vagy bele sem kerül), és elunja.

Nekem tetszik Zsótér Sándor helyenként rejtvényfejtésre is emlékeztető színháza, 1993-ban fogott meg és azóta nem enged el. Mindig várom az újabb kalandokat, még akkor is, ha elsőre nem érzem, hogy tökéletesen világos minden egyes színpadi megoldás oka. De tudom, hogy nem blöfföl, és van benne tartalom. Az, amikor a magyarázat is világosnak látszik, az külön öröm. Ez most azt hiszem, hogy ráadásul azok közé az előadásai közé sorolható, amikor nagyon jól illett a műhöz és az átadni kívánt üzenethez a rendező formanyelve is.

De menjünk bele a részletekbe is az agitáció után.

Zsótér Sándor stabil csapattal dolgozik, mindig Ambrus Mária a díszlettervezője, aki annyiban kiszámítható, hogy mindig meglepő az, amit kitalál, de mindig illik is a műhöz és a rendezés stílusához. Azt a benyomást kelti, hogy a kiválasztott megoldása evidens, máshogy nem is lehetett volna a darabot színre vinni, csak az általa felrakott közegben.

Egy felfújható félbevágott sátrat látunk, amely hatalmas, és nemcsak alkalmas arra, hogy az elmegyógyintézet világát szimbolizálja, de praktikus is, a bevágott ajtó és felső rés alkalmas járásnak, utóbbi még kosárlabda kapu funkciót is betölt egy jelenetben, és nem utolsó sorban nagyon sokféleképpen és hatásosan megvilágítható. (A világítástervező neve nincs fent a színlapon, de ettől még nagyon jó munkát végzett.) Nem válik unalmassá a látvány, mert variálódik. Átlátható ez a sátor, de mégis akadályt képez, felemelhető – és még ez is ad játéklehetőséget. Fel lehet fújni, le lehet engedni – nagyon jól lehet ezzel a térrel játszani. Annyira nem döbbennék meg, ha ez a kritikusoktól is megkapná a legjobb díszlet díját. (Annak idején Ambrus Mária karfioljáról is ez jutott azonnal eszembe, nem ez az első nagy dobása.)

Ennek a sátornak a nagy előnye, hogy azok is elég jól láthatóak, akik éppen mögötte vannak, illetve nincs hiányérzetünk, hogy a Radnóti színpada az építkezés miatt leszűkült, minden szereplő jól elhelyezhető így is ebben az egyébként is egy térben játszódó történetben.

Benedek Mari az ápoltakra farmert és szürke pólót ad, így az egyenruha-jelleg megmarad, de mindegyiken más-más paca van a Rorschach-tesztből. Ezzel is jelzi, különálló egyéniségeket látunk azonos helyzetben, akik mind kudarcot vallottak abban, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, igazodjanak a normákhoz, és akik mind külön megfejtendő titkok, akikhez jó esetben az orvos majd kulcsot talál...  Néhányan maguk választották a gyógykezelést, mert nem éreznek magukban elég erőt a hétköznapi küzdelmekhez, sőt ezek a "menekülők" vannak többen, nem a "kötelezettek".

Hálás színházi helyzet egy zárt világ történéseit bemutatni, és most is ezt látjuk: egy új beteg érkezésétől kísérjük végig néhány hét eseményeit, egészen addig, amíg a története lezárul.

59752489 2705166726178046 4197064122078068736 oKonfár Erik és Csomós Mari

Dale Wasserman írt darabot, amelynek szövegét Ambrus Mária és Zsótér Sándor fordította (tehát a díszlettervező és a rendező munkája ez is), és nyilván a végső verzió megformálásában nagy szerepe lehetett a csapat állandó dramaturg-résztvevőjének, Ungár Julinak is.

A regény sem nagyon rejti el, hogy példázatról van szó, egy ápolónő tart fenn egy elnyomó rendszert, amelyhez nemcsak a betegeknek, de még a kezelőorvosnak is muszáj igazodni. Senki nem érzi jól magát, és mégis sokan teszik azt, amit egyetlen ember meghatároz számukra, és nincs megoldás ennek a helyzetnek a megváltoztatására.

Ezt a jelenséget vizsgálja a rendező, és felteszi a kérdést a főhősével együtt: hogyan lehet, hogy ennyi ember birka/nyúl módjára mindent eltűr és nem lép fel a saját érdekében? Akár magunkra ismerhetünk a gondozottak képében, mert mi vagyunk azok, akik életünk számos területén mindent eltűrünk, nem merünk szót emelni még egészen nyilvánvaló aljasságokkal szemben sem.

A szöveg egyes utalásaiból kitűnik, hogy az előadás alkotói gondoltak ránk, mint választópolgárokra, de nem szűkíthető le az előadás csak erre az egy aspektusra. Ad esélyt arra, hogy minden gyávaságunkat eszünkbe juttassa.

Mi nézők az előadás egy-egy pontján, amikor a szokásos értekezletek zajlanak a „teljesen hülye” ápoltak szerepébe lépünk - nem tehetünk mást, így szólítanak meg minket. Ez persze nevetést is kivált a nézőtéren, de van ennek a beállításnak súlya is, hiszen a „félhülye” szereplők is elég gyávák és passzívak, de mi teljesen azok vagyunk. (Valakinek a telefonja így is bezavart, úgy látszik, hogy egy művészszínház közönségének sem sikerül ilyen apróságokra a felszólítás ellenére sem odafigyelni, vannak minden nézőtéren "renitenskedő hülyék" is.)

60228712 2705166439511408 989719937134100480 oVilmányi Benett

Az előadás egyik domináns főszereplője a lázadó Mc Murphy, akit a társulat egyik fiatal művésze, Vilmányi Benett játszik, aki korábban már A játékosban is bizonyíthatta, hogy el tudja vinni egy előadás terheit. Persze, nem ő lenne az egyetlen, aki szóba jöhetett volna erre a szerepre – egyesek László Zsoltot várták, nekem Pál András ugrott volna be, és nyilván lehetett volna még más alkalmas jelölt is. Ami lényeges tényező lehetett Vilmányi Benett kiválasztásánál: a színész a legfiatalabb generáció tagja. Abban, hogy éppen vele együtt ismerjük meg az osztály világát, és látjuk, ahogy nemet mond a rendszerre, benne van áttételesen, ahogy a fiatalok a rájuk hagyott és őket is sújtó politikai viszonyrendszer hazugságait felfedezik, és – jó esetben – megpróbálnak ellene küzdeni. Az, hogy szükségszerű-e a bukás, és nincs mód kilépni az ördögi körből és a játszmákból, feltétlenül megkérdőjeleződik, az előadás lezárásában – egy feliratban legalábbis – kapunk némi reményt. Az előadás feltétlenül arra késztet minket, hogy ezzel a szereplővel tartsunk, és fogadjuk el hibáival együtt. Vilmányi Benett természetes jelenlétével el is éri, hogy mellette álljunk, és drukkoljunk neki, a vele játszók pedig ezt a hatást tovább erősítik.

Szintén kulcsszereplő néma indiánfőnökként Csomós Mari, aki az egész történet narrátoraként működik. Aki a regényt ismeri, akár hátra is hőkölhet, hogy lehetséges mindez, hiszen egy nagyerejű, hatalmas férfiról lenne szó. Lehet, hogy valaki azonnal itt leakad, ahogy Csomós Mari elkezdi a narrációját, akinek barna bőrszoknyája és felsőjének mintázata utal "indiánságára" csupán.

A színésznő a színház jelenleg aktív repertoárjából ezen kívül csak három előadásban szerepel (Ádám almái, Lear király, Futótűz), és egyikben sincs megközelítőleg sem ilyen terjedelmes szerepe, így önmagában ez meglepetés, hogy most folyton beszél, és ennek az előadásnak ő az egyik tartóoszlopa. Erről eszembe jutott – szakmai ártalomként nyilván - Zrínyi is, aki leghíresebb röpiratának kezdő soraiban utal egy csodára, amikor vészhelyzetben egy néma felkiált. Mintha most is ilyen gesztusra lenne már szükség. Zsótér Sándor előadásának tényleg a legerősebb színpadi jelenlétű színészre van szüksége narrátorként, ha egyszer ez a funkció most nem elkerülhető. Csomós Mari szavai így is megérintenek minket, hogy nem kíséri semmilyen extrém gesztus, mert ez a súlyos mozdulatlanság valóban ellensúlyozni képes a főszereplő erős gesztusait, sőt akrobatikus mozgását is. A hatásos akrobatika nemcsak Vilmányi Benett eszköztárában van benne, említődjön meg itt Márfi Márk is, aki még egyetemi hallgató. Sok szövege nincs, de a megmozdulásai nyomot hagynak, különösen akkor, ha valaki például a színház korábbi nagy előadásában, a 10-ben is látta. (Egykezes kézenállás és társai…

59768349 2705168469511205 3275768502937452544 oMárfi Márk kézen áll

Az előadásban rajta kívül további egyetemisták is szerepelnek, és nagyon szerencsés, hogy az ápoltak között így a Bálint András (Matterson ezredes) által képviselt idősebb korosztály mellett vannak egészen fiatalok is – Koroknai Sándor, aki Ellis szerepében egészen kiszolgáltatott és passzívan szenved (úgy tartja magát, mintha a megfeszített Krisztus lenne), sőt az ápolók között is vannak ketten: Konfár Erik, aki Porogi Ádám partnereként az osztály takarítóbrigádját alkotja, míg Bajor Lili a főnővér – szinte néma – jobbkeze, akinek nincs esélye önálló cselekvésre. Míg neki fehér ruhában (tüntetéseken a rendőrök kezében látható) átlátszó műanyagpajzsot kell tartania a főnővér elé, addig a két takarító aktívabb és pláne színesebb jelenség, kiválnak a fehéres-szürkés háttérből a jelmeztervezőnek köszönhetően. A színesbőrű takarítók arca és keze kékre van festve, amely egyszerre poén és figyelemfelkeltő hatású, illetve a sárga egyenruhához jól illik. Ebbe a közegbe ez a két szereplő az, aki legkevésbé simul bele, de hasonlóan kivirít az ápoltak közül még az elején a narancssárga overallban érkező McMurphy, és az előadás végén a két prostituált – Bajor Lili és Sodró Eliza (utóbbi másik szerepében mélyen/korlátoltan vallásos ápolónő). Aki bekerül a rendszerbe az elszürkül, bár nem éri el a főnővér fehérségét, aki leginkább passzol a háttérhez.

59606372 2705167749511277 7995487500208439296 oBajor Lili - Kováts Adél

Ugyancsak lényeges, hogy Kelemen József orvosa kékben van szintén, amely hasonló árnyalatú, mint a főnővér haja, illetve a takarítók bőrszíne. Érezzük, hogy hiába lenne ő irányító szerepben, ugyanúgy alárendelt  a státusza. Hiába tudja, hogy mi lenne a jó megoldás, nem képes kiállni a betegei érdekéért. Egymaga sikeresen képviseli a tehetetlen értelmiséget, aki örül, ha éppen menti a bőrét. Még oda se jut el, mint egy-egy beteg, aki néha hangoztatja a véleményét (egészen addig, amíg nem kap egy elektrosokk kezelést).

A betegekre visszatérve: Bálint Andrásnak az előadás legnagyobb részében a székében kell ülnie és maga elé révednie üres tekintettel, hozzá képest a Rusznák András és Martin Márta által játszott ápoltak is aktívabbak és befolyásolhatóbbak, érdemben is képesek részt venni az ülések vitáin. McMurphy szavai és kiállása hat rájuk, ahogy megérintik a László Zsolt által játszott dadogós Billy Bibbitet is, akit sikerül kizökkentenie saját közegéből, meg is menthetné, ha a főnővér nem lépne közbe. Az újonnan érkező hőzöngő hat a „főhülyére”, az elmeosztály teoretikusára is, aki kristálytisztán átlátja a viszonyokat, ennek ellenére sem képes változást előidézni, mert be kell látnia, hogy kevés ehhez. Már az is valami, ha kimondhatja zárt körben azt, amit gondol.

Aki Zsótér Sándor pályafutását követi, az minden háttérinformáció nélkül is biztos lehet abban, hogy eredetileg nem magának szánta ezt a szerepet, és nem lehetett más, mint kényszermegoldás az, hogy ő játssza. A mezei nézőt viszont egyáltalán nem érintik egy előadás kialakulásának körülményei, se az összes „mi lett volna ha”, pusztán az, hogy az miként hat, amit a színpadon megtörténni lát.

59612266 2705170869510965 8621946069883813888 oMartin Márta - László Zsolt - Zsótér Sándor

Az, hogy a rendező maga játssza a zárt osztály agyát, Dale Hardingot, aki végig azt közli velünk, hogy tehetetlen, plusz jelentést hordoz. (Jó lenne azt felfedezni, hogy lám a szerző a saját nem túl gyakori keresztnevét adta ennek a szereplőnek, de Ken Kesey regényéből dolgozott, és az egyezés véletlen.)  Jól áll neki ez a figura, és talán elégedettséggel tölti el őt magát is az, hogy kimondhatja, amit kimond. Megcsinálta ezt az előadást, elmondta a véleményét, és talán ez a legtöbb, amit jelen esetben megtehet. Tudja, hogy nem elég, de valami. Ráadásul most már biztosított, hogy minden előadásban szemmel tarthatja színészeit is. (Aki nem tudná, Zsótér Sándor arról is híres, hogy gondozza a rendezéseit, rendszeresen visszajár nézni őket, és nem hagyja az asszisztensekre ezt a funkciót, ahogy az a legtöbb esetben megszokott. Most belülről figyelhet.)

Ahogy a szerepnek külön súlyt ad, hogy maga a rendező tölti be, ugyanúgy még fokozottabban kiemelődik a „főgonosz” pozíciója azáltal, hogy maga a színház igazgatója, Kováts Adél játssza.

Nem biztos, hogy sokan irigyelnék ezért a szerepért, mert ugyan majdnem végig jelen van, szinte végig merevségre kárhoztatott, és még akkor is minimális mozgásokat végezhet, ha éppen a legaktívabb, és mindenki más sorsát eldöntő kérdésekről tárgyal. Nagyon erős ennek a lefojtott nyugalomnak a hatása, és sikerül Kováts Adélnak velünk is elhitetnie, hogy kiküszöbölhetetlen és legyőzhetetlen. Annyira ellenszenves és annyi hideg árad teljes lényéből, hogy még nagyobb lendülettel állunk McMurphy is a körülötte lassan csapattá formálódó osztály pártjára. (Ő lehetne az a bizonyos kakukk, a betolakodó, és maga alá rendel mindenki mást, és ez a fészek a továbbiakban senki mást nem védelmez.)

59620360 2705165719511480 8347252159338774528 o

Végül egy személyes megjegyzés: tudtam, hogy ezt az előadást feltétlenül meg fogom nézni a társulat és rendező miatt is, de halogattam. Bár nem olvastam előtte kritikákat, de ismerőseim részéről csupa fanyalgó/értetlen/lebeszélő hatású megnyilvánulások jutottak el hozzám – személyes beszélgetésekben és fb-kommentekben is. Amit viszont a Radnótiban tapasztaltam ezen az estén az egyértelmű közönségsiker volt. Ugyan a szünetben becsléseim szerint elmehetett akár 15 néző is, de aki maradt az még így is megtöltötte a házat (a lépcsőről legalább át tudtak ülni székre), és volt utána egy erős – nem udvariassági – ÖTPERCES taps. Ezt mértem.

Elgondolkodtató rétegelőadás, de a Radnóti nem az Erkel, lennie kell nagyon sok embernek, aki ezt a házat havonta többször meg fogják erre a produkcióra tölteni, még éveken át, és akik – jó esetben – még azon is elgondolkodnak majd, hogy mi következne a látottakból...

PS. A fotók a színház FB-oldaláról származnak, ahol még több is megtekinthető.

 

Címkék: Kováts Adél Zsótér Sándor Radnóti Színház László Zsolt Ungár Júlia Bálint András Martin Márta Porogi Ádám Csomós Mari Ambrus Mária Kelemen József Rusznák András Benedek Mari Sodró Eliza Kakukkfészek Vilmányi Benett Gábor Konfár Erik Koroknai Sándor Bajor Lili Márfi Márk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9414862464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.