Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az eddigi tapasztalataim szerint május 24-én jellemzően túl erős élmények szoktak érni. Ez nyilván nem véletlen, magam választom ki a megnézendő előadásokat, nem nyomja rám senki. Illetve – ahogy vesszük. Néha túl nagy a csábítás, és nem sikerül ellenállni, pedig tudom, hogy más színházakban sok a lemaradásom, és jó lenne minél több helyen ott lenni. (Jövő ilyenkor ezen a napon lesz az utolsó Don Carlos, és emiatt nem lepne meg, ha megint az Erkelben kötnék ki majd.)

026 VAL02659 resize

Tavaly megnéztem egy mélységesen felkavaró Kékszakállút, amely természetesen arról szólt, amiről szólnia kellett: a férfi és nő közötti viszony teljes reménytelenségéről. Ez a tegnapi Nyugat lánya is erősen kétségbevonja a másik emberhez való kötődés lehetőségét, de míg Bartók inkább a férfiak, addig Puccini inkább a nők szemszögéből közelít.

A decemberi próbák és előadások alapján megírt részletesebb ajánló után ez csak egy kiegészítő-nyomhagyó bejegyzés arról, hogy IGEN, megvolt a Puccini Feszt keretében a kitűzött két plusz előadás is, és nagyon sokan voltak jelen újranézők is.

A lelkes rajongóknak mondom, ha netán elkerülte a figyelmüket: nov. 13-24 között további öt előadást énekel Bátori Éva a megszokott aranyásókkal, de más seriffel és rablóval. A két fontos szereplő cseréje miatt az nyilván másik előadás lesz, és át fognak rendeződni az erővonalak, erre kell előre ráhangolódni.

Ha a decemberi élményekkel vetem össze, akkor alapvetően azt állapíthatom meg, hogy sikerült az előadást rögzíteni, nem látszott a pénteki előadáson az öthónapos kihagyás nyoma, a csapat is, a főszereplők hármasa is nagyon együtt volt. Ami ezen túl van, az a néző/újranéző állapotán, és a megtekintés körülményein is múlhat.

Az elmúlt héten a fiam mellém szegődött színházi partnernek, és hat felnőtt előadást nézett meg. Ezek után vállalta az operanézés kihívását is, bár az már eddig is kiderült, hogy nem minden opera válik be neki. (Pl.: a Hunyadi igen, azt két éve rendszeresen emlegeti, a Bánk bán nem – ennyire kiszámíthatatlan ráadásul.)

Jelenleg határozottan nem vagyok Puccinira hangolva, viszont túlságosan szerettem ezt az előadást decemberben, így ezzel a kisebb bizonytalansági tényezővel mentem el az Erkelbe tegnap.

A gyerek ahhoz képest, hogy mennyire fáradt volt már az egész hét után, kifejezetten jól fogadta az előadást, nem terelt el. Nem mellékesen pedig van olyan pozitív a kisugárzása, hogy ezt, az eredetihez képest NEM happy endre kiélezett verziót mégsem éreztem annyira szomorúnak, ahogy ezt nélküle feltehetően éreztem volna.

(Nagyon ritka lehet az, ha egy néző egészen semleges állapotban tud beülni egy előadásra, és a saját életének viszonyai semmilyen mértékben nem befolyásolják a látottakat. Talán éppen ez az izgalmas, ahogy „a való világ” és a színpadi történések egymásra hatnak, egymást felerősítik.)

A több decemberi megtekintés után nagyon erősen megmaradtak bennem részletek, vártam előre a következő apró történést. Még fokozottabban átéreztem azt a magányosságot, amely süt az előadásból, részben a csövekben egymás közelében, de hangsúlyosan elszeparált embereknek köszönhetően, akik kivétel nélkül szenvednek, és beleélik magukat abba az illúzióba, hogy Minnie-vel másként élnének. Minnie kizárólagos birtoklása lehetne a kulcs a boldogsághoz, aki viszont egyikükben sem látja meg azt az embert, aki számára az igazi lehetne.

022 0U0B2619 resizeBátori Éva és Gaston Rivero

A tragédia, hogy meg is jön ez az igazinak látszó idegen, le is lepleződik, és bár végül meghal, és ezzel azt az illúziót azért meghagyja, hogyha ez nem így történik, boldogok lehettek volna…

(Puccini korában igényelték a kegyes hazugságot, elképzelhetőnek tartották, hogy egy rablót nem végeznek ki, hanem futni hagyják, ma már ez is valami, ha valakiről a halála után azt képzelhetjük, hogy minden egészen másként alakul, ha ez nem következik be.)

A rendező persze szándékosan összemossa a végét tág teret adva a nézői képzeletnek, gondolhatunk erre a végre saját állapotunktól sem függetlenül pozitív és negatív előjellel is.

Bátori Éva alakítása ahogy eddig is, tegnap is igazán hatott rám. A természetes színpadi jelenlét az oka, hiába láttam más szerepekben is, de Minnie-ként ÉL a színpadon, a gesztusai belülről fakadnak, azonossá válik vele az előadás idejére.

Most is a második felvonás volt a kedvencem, különösen az előkészületek, ahogy élete ünnepi eseményét várja, amelyhez kiöltözik, és számba veszi azt a két-három ruhát, amelyeket talán előre erre a célra vett meg. Évek óta készült a nagy találkozásra, amely most jött el számára. A szolgálólány szövegéből megtudjuk, hogy még sosem kellett vacsorát készíteni két főre, és ebből minden kiderül. Heiter Melinda most is nagyon jó partner, süt belőle a tisztelet, de az értetlenség is. Nem fogja fel, hogy mi történt Minnie-vel, aki eddig csak azzal foglalkozott, hogy a férfiak közeledését elhárítsa.

A férfiak közül továbbra is nagyon szerettem Balczó Péter Nickjét, aki az egyetlen igazán empatikus személynek tűnik, aki úgy is segít a nőnek, hogy tudja, neki esélye sem lenne, hogy az benne lássa meg élete társát.

Gaston Rivero vendégként érkezett a szerepre decemberben, aki nagyon pontosan mutatja nekünk azt a folyamatot, ahogy Minnie hatására eltántorodik előzetes terveitől, sőt kockáztat, és ez végül az életébe kerül. Érezzük, ahogy ezzel az ártatlan nővel szemben elszáll magabiztossága, mivel folyamatosan leszereli közeledési kísérleteit, nehéz ezzel a helyzettel megbirkóznia. Annyira friss az ismeretség, hogy a múltját nem teregeti ki azonnal, és ezt megértjük, senki sem merné megtenni. Talán jobban járna, ha nem hazudna, de ez sem biztos: látjuk később, hogy lelepleződése után milyen gyorsan kint találja magát a hóban. Minnie elvei erősebbek, mint a szerelme, de feltétlenül több időre volna szüksége ahhoz, hogy elfogadja a valóságot.

Nem tudunk annyira naivak lenni, hogy ennek a két gyökeresen eltérő életmódhoz szokott embernek közös jövőt tudjunk képzelni – amennyiben nincs vészhelyzet.

013 VAL01753 resize

Van ilyen, két össze nem illő ember ráérez a másikra, és tovább mennek külön, és marad némi fantáziakép utána – ez lehetne a legtöbb, ami egy ilyen kapcsolatból kijöhet.

És igen, ez már egyszer velük megtörtént Montereyben, ennyiben van is egy villanásnyi közös múltjuk – ami most lett, az megmutatja, hogy milyen a B verzió, amikor megpróbálják együtt. Tragédia.

Mellettük még ott van a seriff a most is nagyon intenzív Szegedi Csaba személyében, aki szintén azt képzeli, hogy Minnie boldoggá tenné – milyen kár, hogy ez az agresszivitás meg egyenesen taszítja a nőt. (Ahogy a vendég tenor, úgy ő is hiányozni fog novemberben.)

Be kell látnunk, Minnie nem találkozott egyetlen emberrel sem, aki tényleg illett volna hozzá, és amíg elméletben fennállt a lehetősége, hogy majd eljön, addig élhető élete volt. A reményteli várakozás elég jól kitöltheti valakinek az életét. Hangsúlyosan igazat adunk Nicknek, aki tízheti borravalóját adta volna, ha egy héttel visszaforgathatja az időt. Minnie, még ha életben is marad (és nem lesz öngyilkos), akkor sem tudná folytatni ugyanúgy a korábbi segítő munkáját, mert hit és belső energiák nélkül ez nem lehetséges. Kellenek az ábrándok, kell, hogy azt higgyük, hogy ha ez, vagy az megtörténik majd, akkor jobb lesz nekünk.

És kellenek az ilyen előadások, amelyekre lehet várni, ahol azt látjuk, hogy valami TÉNYLEGESEN működik, mert Bátori Évának – ha Minnie-nek nem is – volt egy IGAZI partnere, sőt nem is egy, ebben az előadásban valóban összeforrott csapatként láttunk együttműködni 17 énekest, az énekkart (Csiki Gábor irányításával), és a zenekart, Kocsár Balázs zeneigazgató vezényletével.

EZ megfogható, az ilyen előadások – a darabban kifejezett üzenettől függetlenül is – erőt adhatnak, ha valaki odamegy a helyszínre, és hajlandó szembesülni velük.

A Puccini Feszt pedig folytatódik tovább, számos előadásra félárú jegyek is válthatóak, lehet próbálkozni, hisz sosem tudhatjuk, mikor érnek minket igazi nagy hatások.

PS. A fotók az Operaház képgalériájáról valók, és még nagyon sok megnézhető...

Címkék: Opera Erkel Színház Bátori Éva Balczó Péter Szegedi Csaba Csiki Gábor Heiter Melinda Kocsár Balázs A Nyugat lánya Gaston Rivero

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6414860700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.