Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A legnagyobb kihívás egy színész számára a monodráma műfaja, amikor egyedül kell lekötni a karnyújtásnyira ülő közönség figyelmét – ezúttal 80 percen keresztül. Varga Ádám ennél még többet vállal: színpadra alkalmazta Chuck Palahniuk Túlélő című könyvét, megrendezte és el is játssza. Amit kitalált, az működött és hatott ránk, egészen végig érdeklődéssel figyeltük. Se cukorkáspapír, se mobil nem rezzent.

57438114 2277166849226184 6706802504576794624 n

Erre az estére a B 32-es Galéria pénztára egy amerikai légitársaság ( SHAMErican Airlines) fogadópultjává válik, a színház dolgozói utaskísérőkké lesznek, és ezek után egészen természetesnek tűnik, hogy a terem apró színpadán pilótafülke van berendezve, ahol nekünk háttal ül a színész, egy mikrofonba beszél. Pár percen belül megtudjuk, hogy mi egy éppen eltérítendő repülő utasai vagyunk – legalábbis a darab elején -, csak aztán változunk a fekete doboz üzenetének hallgatóivá.

Érdekes ez a helyzet, bár a mi státuszunk átalakul, de a színész nagyon is tudomást vesz rólunk, hozzánk beszél, kiválaszt egyes nézőket, akiket meg is szólít. Ezen az estén mindenki pozitív módon reagált, úgy tűnt, hogy a kiválasztottak örömmel fogadták a kivételes helyzetet. (Miután ez egy ajánló, minden részletet nem lőnék le, de annyit azért mondhatok, ha valakit nagyon zavar, hogy a szemébe néznek, és direktben neki beszélnek, az ne az első két sorba üljön le.)

Nyolcvan perc annyira nem rövid, nagyon ki kell találni a mondatokhoz passzoló apró mozgásokat is, hogy természetesnek hassanak, ne pótcselekvésként, és ne váljon statikussá a monológ. Varga Ádám jó érzékkel rendezte meg a saját mozgását, még a zene is jó pillanatokban szólal meg, sőt a beiktatott rap-számok is a helyükön vannak.

A siker titka nemcsak az érdekes helyzet, a fontos üzenet, a jól megírt/meghúzott szöveg, az intenzív kapcsolódás a közönséggel, hanem az is, hogy a színész rendkívül jó érzékkel jeleníti meg, illetve különíti el azokat az embereket, akikkel kapcsolatba került főszereplőnk, a gépeltérítő. Tender Bransonban egy öngyilkosságra buzdító szekta utolsó megmaradt tagját ismerjük meg, akit gyerekkorában vak engedelmességre neveltek, de mellette villanásnyi jelenetekben (telefonon és személyesen is) megjelenik a külvilág, az a környezet, amely a szekta szabályainál nagyobb szabadságot biztosítana ugyan, de mégsem sikerül a lehetőségekkel élni. Nemcsak a pilóta jelenik meg, de a gazdag bunkó, akinek Tender a házát vezeti, a szociális munkás, a menedzsere is, aki történetéből pénzt csinál, de még láthatjuk a testvérét is, aki elvileg a kivételezettek közé tartozva a szekta világán belül maradhatott.

54432344 2341291812752282 7032383642911375360 n

A színész helyenként még párbeszédeket is eljátszik egymaga, mindig kommenteli az elhangzottakat, élete legfőbb eseményeit, amelyeket most a hamarosan lezuhanásra ítélt repülőben elmond nekünk. Az előadás témája ugyan meglehetősen komor, de a mód, ahogy a színész ezt feldolgozza, feltétlenül van olyan szórakoztató, hogy nem megy el az életkedvünk, és valószínűleg a közönség tagjainak többsége is pozitív végkimenetelt képes remélni neki, akinek a helyzetébe óhatatlanul is beleképzeltük magunkat.

Az előttünk fokozatosan kirajzolódó ember képe nagyon összetett, látjuk, hogy miféle kényszerítő körülmények hatására jutott el oda, hogy egy gépeltérítési akcióba fogjon, és egészen végig mellette állunk. Már csak azért is, mert velünk rendes volt, minket a túszokat elvileg kitett még az út elején, a mi biztonságunkat nem veszélyeztette.

Annál fenyegetőbbek a jelenségek, amelyek hangsúlyosan, vagy mellékesen, de említődnek, és nemcsak az amerikai életre jellemzőek, hanem a globalizációnak köszönhetően a mienkétől sem idegenek, bár öngyilkosságra buzdító szekták még (talán) épp nincsenek itthon.

Elég csak apróságokat említeni, amelyek közül egy-kettő talán minden néző fejében be fog kattanni. Például: a telefon uralmára vonatkozó. (Éppen ma egy tanítványom is erre panaszkodott, hogy senkihez nem lehet szólni, mert a szünetekben mindenki csak a mobilt nyomkodja.) Mi az oka ennek? „A telefon a jó megoldás, mert az ember fél a közelségtől, de a magánytól is retteg.” (nem pontosak az idézeteim, csak hozzávetőlegesek)

Sokkal lényegesebb, hogy láthatjuk Tender Branson példáján, hogy szinte lehetetlen leküzdeni azokat a hatásokat, amelyek gyerekként értek minket, illetve a nagyon erősen sulykolt propaganda hatása sem könnyen lerázható. Az emberek biztonságosabbnak érzik az igazodást, mint az önálló létet – nem képesek a változtatásra, amely gondolkodásuk átalakításával kezdődne.

De megmenthető-e valaki? – merül fel a kérdés. Főszereplőnket látjuk egyszerre mindkét helyzetben, tanácsadóként és segítőként, illetve támogatott szerepben is. Azt látjuk, ami a szövegben el is hangzik: „az emberek nem akarják, hogy valaki megoldja a problémáikat, mert akkor mi marad nekik? Meg akarják tartani a szorongásaikkal a pillanatnyi életüket, és félnek ezek elvesztésétől.” Kivételes esetben valaki maga dönthet arról, hogy másként folytatja, de ez igazán ritkán merül fel, sőt lehet, hogy későn.

Az előadásban nagyon hangsúlyosan van jelen a dilemma: mi a jobb, egy örömtelen és magányos életet folytatni, vagy minél gyorsabban lezárni. A „Credo” nevű szekta az utóbbit javasolja, és látjuk végig hősünk ingadozását a két pólus között.

tulelo plakat-e1553157231465

E témakör miatt jár az előadásnak a 16-os karika, a színlapon hangsúlyosan szerepel, hogy „Szigorúan 16 éven felülieknek”. Ehhez képest – a véletlen hozta így valóban – ezt az előadást is a fiammal néztem, aki most erős dózist kapott színházból, négy nap alatt négy felnőtt előadás formájában (Hogyan nevezzelek?, A velencei kalmár, Cyrano). Ahogy nemrég a Magyar Filmhéten is kiderült számomra, nézett már olyan sok sorozatot és magyar filmet a youtube-on, hogy bár csak tízéves, nemcsak, hogy nem akad meg a káromkodásokon, de a filmek hatására már most sok magyar színészt ismer és számontart. Már korábban megfogta Varga Ádám színészete is, (az általam nem nézett) A tanár című sorozat miatt, aki nekem a Madárkában és a Diplomáciában tűnt fel intenzív színpadi jelenléte miatt.

A gyerek értette az előadást, nem sokkolta le a téma, nem is unta el a nyolcvan percet, boldogan ült az ölemben az első sor szélén, és élvezte a színész játékát, azt, hogy annyi minden történt. Nem állt le az előadás egy pillanatra sem – „erő, vibrálás és dinamizmus” áradt ránk Varga Ádámból, aki ezzel az előadással minden egyes nézőjében maradandó nyomot kell, hogy hagyjon. A fiam szerette a különleges helyzetet is, a B32 intim közegét, ennyire kis térben még nem látott színházat korábban. (Én pedig mondhatom azt, hogy minőségi időt töltöttünk együtt, nem maradt egy egész estét kettesben egy tablettel…)

ps. A képek a színész és a színház facebook oldaláról származnak.

Címkék: Varga Ádám B32 Kultúrtér

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6214841836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.