Nem ez az első eset, hogy Vashegyi György és együttesei közös produkciót hoznak létre a Versaille-i Barokk Zenei Központtal. Ennek az közös munkának volt az eredménye az előző évadok számos felfedezése, a központ támogatásával ráadásul lemezek is készülhetnek a legkülönfélébb, a közönség számára teljesen ismeretlen szerzők 300 éve nem hallgatott műveiből. Ahogy látjuk – vannak kiadott bérletek, amelyek május 31-ig kedvezménnyel válthatóak meg – VAN érdeklődés erre a zenére, és ha nem is lett tele a Müpa, a Zeneakadémia nagytermében kevés üres hely szokott maradni ezeken az eseményekre. Az élő közvetítés híre és a kellemetlen esős idő persze lehet, hogy sokakat otthon tartott azok közül, akik az utolsó percre halasztják a döntést.
Ha valaki ránéz a jövő évi programra, akkor lát azért egy-egy ismert nevet ( pl. Mozartét), vagy ismertebb, de túl sokat mégsem játszott operát (Purcell: Dido és Aeneas), de a hangsúly azért a FELFEDEZÉSEN van.
Ez a tegnapi koncert is ebben a szellemben készült, a versailles-i központ vezetője válogatta a zenei anyagot Rameau darabjaiból, és persze a kottákat is ők biztosították.
Mivel évek óta nagy előadói tapasztalata van az Orfeónak és a Purcell Kórusnak is a francia barokk operák területén, azt is gondolhatjuk, hogy ezek után már tényleg „csak” el kellett játszani a programot.
A műsor szólistáin – Kalafszky Adriánán, Szutrély Katalinon, Megyesi Zoltánon és Najbauer Lórándon - is az látszott, hogy könnyen megbirkóznak szólamukkal, otthonosan mozogtak ők is Rameau operáiban. Nagyon tetszett most is, és mindig megfog koncertszerű előadásokban, amikor látom, hogy valaki már szerepben megy a kottaállványához, és látni rajta az érzelmeket, amelyeket nemsokára ki fog fejezni. Megyesi Zoltán nemrég a Hovanscsina koncertszerű előadásán is így járt el, és most is, amikor a Herceget énekelte a Dardanus c. operából, vagy éppen Hippolytét közelgő halála előtt.
Kalafszky Adriána jó párt alkotott mindkét férfi partnerével, és ugyan Najbauer Lóránd nála kevesebbet énekelt, de neki is jól álltak a kiválasztott részletek.
Szutrély Katalin most is bevált trükkjét dobta be: majdnem minden áriáját kívülről énekelte, csak kellék volt számára a kotta. Rajta látszott a legjobban, hogy annak idején nagyon mélyre ment Phaedra szerepe, és még így is átélhető a sorsa, hogy más művek részletei közé ékelve halljuk. Pontosan ez a szuggesztív kifejezés és az ária teljes elsajátítása kényszerít minket arra, hogy mi is még jobban bevonódjunk, és vele érezzük át a reménytelenül szenvedő asszony sorsát, aki ráadásul szerelme haláláért is magát okolhatja.
Éppen miatta jutott eszembe, hogy érdekes volt még sok más operából (lsd.: Castor és Pollux, Dardanus, Le Temple de la Gloire, stb) részleteket hallani, de sokkal mélyebbre mehetett volna Rameau hatása, ha az együttes – több mint 10 év után – hajlik az „egyszerű megoldásra”, és koncertszerűen ismét eljátssza a teljes Hippolyte-t. A legtöbb nézőnek az is ugyanolyan újdonság lehetett volna, bár engem minden egyes felhangzó részlete örömmel töltött el – a ráismerés örömével. Talán három éve átlagosan 2-3 alkalommal biztosan végighallgatom ezt az operát, az előadás másnapján is így tettem, nagyon a szívemhez nőtt a felvételem, amely persze viszonyítási pont is. A legkedvesebb részletemet, amely ugyan csak három perc, de az opera talán legizgalmasabb jelenetéből való, belinkelem – én több száz alkalommal meghallgattam már. (Az Orfeo korábbi koncertjéből való.)
Akit Rameau érdekelt volna, csak nem jutott el a koncertre, azoknak továbbítom Szokos Augustin ajánlását, aki ezúttal nézőként jelent meg a koncerten, és nem csembalózott, viszont felhívta a figyelmem egy jó Gardiner-válogatásra, amely a youtube-on könnyen hozzáférhető.
