Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Megjelent a havi műsor, átnéztem, és szinte minden napra be is írtam valamit magamnak, aztán majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Most kellene mindent pótolni, amit év közben elmulasztottunk...

OPERA

Megnyílt még most, április közepén az Eiffel Műhelycsarnok A kairói lúddal, és az ingyenes regisztrációs jegyek szinte minden idei előadásra el is fogytak. Májusban inkább balett-előadások lesznek itt (A vágy villamosa), az Erkelben Háry János operakaland formájában, és az Operaházba tervezett Manon Lescaut-premiert is megtartják. Felhívom a figyelmet, hogy mivel az utóbbi előadások csak néhány hónapja kerültek be az Erkel műsorába, NEM BÉRLETESEK, nem túl régen árulják őket, és így brutálisan üresek még most. Egy hónap múlva lesz a sorozat, és jellemzően 1400 üres hely van még rá alkalmanként. (Ugyanez a helyzet a júniusi Álarcosbállal, amelyik tavaly – részben a bérletezettsége miatt is – hónapokkal előre elkelt.) Nem reménytelen ezekre bejutni, bár azt gondolná az ember.

PRÓZA

Lesz egy érdekes bemutatója az Átriumnak, mindössze egyetlen játszási nappal május 1-én, és már régen elkelt rá az összes jegy, eléggé reménytelen a bejutás, mert ráadásul Alföldi Róbert játssza (Fehér nyuszi, vörös nyuszi). Aki megnézte, majd számoljon be, hogy milyen volt.

A Belvárosi Színházban e hónapban kivételesen nem lesz Orlai-premier, viszont a veresegyházi színház jön egy pesti bemutatónak számító vendégjátékkal (Hogyan nevezzelek?)

A Katona mindkét játszóhelyén lesz egy-egy premier: a nagyszínpadon egy Garcia Lorca darab (Ha elmúlik öt év), a Kamrában pedig Tar Sándor Szürke galambja. Utóbbi feltétlenül kihívás, mivel a darab megy a Stúdió K-ban is, és különösen jól sikerült előadás.

Az Ódryn is több bemutató készül, itt nagyon el vagyok maradva, így összesen négy régebbi és új előadás megtekintésére készülök. A Színészbeszéd, A hős, A falu rossza, Tűznyelők…- de ennél még jóval több is érdekelne.

A Pinceszínházban egy film alapján készült előadás lesz az új bemutató, a Marvin szobája. Ezúttal nem Meryl Streep, hanem a nem kevésbé érdekes Börcsök Enikő és Takács Kati lesznek a főbb szereplők.

A Radnóti Színház Kakukkfészek címmel mutatja be azt a darabot, amelyet nemrég még az Orlai Produkció játszott. Ránézve a szereposztásra, kihagyhatatlan lesz ez a Zsótér-rendezés is.

Az RS9-ben improvizációs előadás készül (Tájkép Klárikával), míg a Szkénében Horváth Csaba rendez (Káprázat).

Még lehetne sorolni, de  ennyi az, amit a teljesség igénye nélkül kiválasztottam, kommentekben kiegészíthető természetesen.

Aztán úgyis jön a június, kinek a POSZT, kinek a Wagner-napok, Miskolci Operafesztivál meg Kisvárda…és el is tesszük magunkat a következő szezonra.

Címkék: Ajánló Súgó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1614774230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.